corvinuskioszk

A polgárok a vezetőiktől várják a jövőképet

Gál Márk Leadership – Szervezeti kultúra, a közmenedzsment reformok fényében c. PhD-értekezésének összefoglalója (Témavazető: Jenei György)

Napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a szervezetek, intézmények vezetői, és talán ez még hangsúlyosabb a közigazgatási intézmények irányítói esetében (legyen szó közép- vagy felsővezetőről). Ez nem is meglepő, hiszen az állampolgárok hivatalos vezetőiktől várják a jövőképet és az iránymutatást. És bár a kidolgozási folyamatba érdemes mindenkit bevonni, a jövőkép megalkotásának és „karbantartásának” felelőssége mindig a vezetők vállát nyomja, mely nem ruházható át másokra. Ha megszületett a jövőkép, a vezetőn múlik, hogy a dolgozók reagálnak-e rá. Ez alól a közigazgatás, a közintézmények sem kivételek, ugyanis némileg kényszerhelyzetben vannak/lesznek, ha továbbra is a hatékonyságra és eredményességre való törekvésüket akarják megőrizni. A mai összekapcsolt és kölcsönösen függő világban a közigazgatási leadership többről kell, hogy szóljon, mint a közszektor intézményeinek vezetéséről. A közszervezetek gyakran lassan reagálnak újszerű problémákra, számos gátló tényezővel állnak szemben, és rövid időkerethez vannak kötve – általában választástól választásig, illetve egy politikai kontextuson belül a miniszterek és a megválasztott tanácsosok fontos szerepet játszanak. A politikai dimenzió ugyanakkor az egyik megkülönböztető jellemzője a közszolgálatoknak, amikor a magánszektorral hasonlítják össze.

A disszertáció Magyarországon és Romániában, közigazgatási intézményben, helyi önkormányzatokban dolgozó középvezetők között végzett empirikus kutatáson alapul. A feldolgozás érintette az intézményekben alkalmazott vezetői stílust, szervezetikultúra-jellemzőket, valamint a jellemvonások segítségével az is kimutathatóvá vált, hogy az adott ország intézményeiben melyik közmenedzsment-reform modellt követik.

A kihívás abban rejlett, hogy egyszerre legyenek feltérképezhetők a hasonló minták, valamint azok a tényezők, amelyek jelentős különbségekhez vezetnek. A felmérés során tapasztalt másik – szubjektív – nehézség, hogy a köztisztviselők kényszeresen rábólintanak olyan állításokra, amiről azt gondolják, hogy az lenne az elvárás. Az ebből fakadó esetleges torz eredmények elkerülése érdekében tartottuk fontosnak az ún. „as is” (ahogy jelenleg van) vs. „should be” (kellene legyen) állapotokra való rákérdezést.

A magyarországi esetben a szervezeti kultúrát az alábbiak jellemzik: viszonylag magas a jövőorientáció és kollektivizmus, a humánorientáció szintén inkább tekinthető magasnak, mint alacsonynak, míg a hatalmi távolság viszonylag alacsony. A vizsgált romániai közintézmények szervezeti kultúrájának jellemzői pedig: alacsony a jövőorientáltság, a kollektivizmus kicsivel haladja meg az individualizmust. A humánorientáltság viszonylag alacsonynak mondható, míg a hatalmi távolság magasként jellemezhető.

A disszertáció vizsgálódási dimenzióját képezték az ún. közmenedzsment-reform modellek (paradigmák) is, amelyek a szervezeti-adminisztratív szintet alkotják, írják le. A vizsgált modellek az „új közmenedzsment” (NPM), a „neo-wéberi állam” (NWS) és az „új közintézményi kormányzás” (NPG). A maguk módján egyik „menedzsmentreform” sem mondható tökéletesnek – bár abban az időben, amikor napvilágot láttak, működőképesnek bizonyultak. A modellek nem statikusak, és kisebb-nagyobb mértékben a kortárs trendek befolyásolják (alakítják) őket (pl. gazdasági válság). Az adatokat összehasonlítva megállapítható, hogy jelenleg mind Magyarországon, mind Romániában az NWS még mindig a vezető (domináns) erő, viszont teljességgel nem zárhatóak ki más lehetőségek, mivel a „kellene legyen” (kívánatosnak vélt helyzet) válaszok megmutatják, hogy milyen a szervezeti-adminisztráció szint kívánt iránya (ami egyfajta változás iránti igényt is magában hordoz/hordozhat). A magyarországi minta alapján az észlelt szükséglet az NPM és NPG között található (három jellemző az NPM-hez, kettő pedig az NPG-hez tartozik) ami azt feltételezi, hogy egy elmozdulás következhet be a hálózat-orientált modell irányába. Romániában azonban ennél valamivel konkrétabb helyzetet figyelhetünk meg, ott azok a stílusok a legjellemzőbbek, amelyek az NPG-hez tartoznak.

A vezetői stílusokat két megközelítés alapján vizsgáltuk: az első a leadership tulajdonságait, stílusjegyeit helyezte előtérbe a második pedig a magatartási összetevőket célozta meg. A második megközelítés a leadership stílus magatartási összetevőjét célozta meg. Ehhez az MLQ (Multifactor Leadership Questionnaire) szolgált mérőeszközként (bár némileg voltak eltérő elemek a magyarországi és romániai eszközben, ezek is ugyanazokat a leadership stílusokat célozták megfigyelni: „átalakító”, „üzleti/tranzakciós”, és „passzív/elkerülő”). Az átalakító leadershipet leíró tényezők mindegyike magas pontszámot ért el, ami azt mutatja, hogy ez a vezetői stílus erősen dominál mindkét vizsgált országban, és ezt leginkább akkor lehet megfigyelni, amikor ezeket az adatokat összevetjük az üzleti/tranzakciós leadership stílus tényezőire kapott válaszokkal, ugyanis ezek nem bizonyultak gyakorinak (kivéve a „kivételes események alapján történő vezetést Magyarországon, mely magas értékeket kapott). A legkevésbé kedvelt stílus (főleg Romániában) a válaszadók között a passzív/elkerülő (laissez-faire) leadership.

Jelen kutatás eredményei elsősorban az eddigi, meglévő szakirodalmat hivatottak kiegészíteni, ugyanis mindmáig elenyésző mértékben található olyan anyag, amely a leadershippel és a szervezeti kultúrával együttesen foglalkozna, a kettő közti kapcsolatot vizsgálná. Ugyancsak a vizsgálódás során körvonalazódott bennem az is, hogy a kutatás eredményei inkább egy-egy esettanulmányként kezelhetők. Az eset maga tulajdonképpen a kutatás tárgya, egyedi, meghatározott cselekvési mintákkal bíró, bár meglehetősen nehezen körülhatárolható integrált jelenség.

Bár a közigazgatási leadership úgy van számon tartva, mint a leadership egyik fontos alterülete, ami a közhivatali vezetőkre utal (attól függetlenül, hogy éppen vezérigazgatói tisztviselő, vagy olyan beosztott, aki vezetői szerepet tölt be), még mindig viszonylag kevés példát (kutatást) találunk, ezért reményeim szerint a disszertáció választ adhat a leadership elméletek, megközelítések által felvetett kérdésekre, problémákra. Az empirikus adatok, amelyeket a kutatás eredményezett, hozzájárulnak a nemzetközi IIAS (International Institute of Administrative Sciences) közigazgatási leadership kutatócsoport munkájához; ugyanakkor a kutatás nemcsak a két országban megfigyelt jelenségek összehasonlítására nyújt lehetőséget, hanem hosszútávon összevethetők a világ többi kulturális profiljával is.

A disszertáció nyilvános, elérhető a Corvinus Egyetem PhD gyűjteményében.

 

Több mint 30 szóval, avagy most komolyan ezért írtál fel 231 egyenletet?

A Közgazdaságtudományi Kar immár 30 éve használja ezt a nevet, és ez alkalomból a Kar munkatársai rendezvénysorozatot szerveztek. A résztvevők végigolvastak egy-egy szuperizgalmas könyvet, majd a felmerült gondolataikat, kérdéseiket, véleményüket megoszthatták a többi résztvevővel és azzal a kari kollégával, aki a könyv elolvasását javasolta.

Oktatóink a tudásátadás legkülönfélébb módját találják meg, ez a sorozat egyszerre pofonegyszerű és mégis különleges. Az ötletgazdát és egyben az egyik előadót, Szabó-Bakos Esztert kérdeztük.

Hogy született a sorozat ötlete? Ugyanis gyakran halljuk, hogy a hallgatók nemigen olvasnak. Lehet, hogy ez afféle szakirodalmi mézesmadzag?
Nem hiszem, hogy a hallgatók keveset olvasnak. Az viszont tény, hogy igen nehéz helyzetben vannak. A technológia változásának és az információ gyors terjedésének köszönhetően még egy szűkebb tudományterületen is több ezer könyvet vagy tanulmányt lennének képesek könnyedén elérni, így még az érdeklődő, motivált hallgatók is rendszeresen találkoznak olyan típusú problémával, hogy itt van 1000 könyv makroökonómiából, most azonnal válaszd ki a legjobbat úgy, hogy nyilván sem időd, sem lehetőséged nincs a teljes állomány tartalmát áttekinteni, sőt a makroökonómiával is csak most kezdtél el foglalkozni, így valójában csak homályos elképzelésed van arról, hogy ezen a tudományterületen melyek az izgalmas, érdekes, hasznos kérdések, azaz mit takar a "legjobb" kifejezés.

Ilyen helyzetben sokat segít, ha valaki, aki már elég sokat elolvasott ebből a rengeteg könyvből, el tudja mondani, hogy ezt és ezt a könyvet azért találta hasznosnak, mert ő is valami ilyesmit gondolt az adott problémáról, de ennyire szépen/pontosan/tömören sohasem tudta volna megfogalmazni. Egy másik könyv különleges szempontból vizsgál valami szuperizgalmas problémát, megint másik könyvben pedig egészen magával ragadó lelkesedéssel írnak egy amúgy bonyolult módszerről.

Hogyan választották ki a könyveket? Alapművekről van szó, vagy afféle ínyencségekkel találkozhatunk?
Semmiképpen nem tankönyveket szerettünk volna. Tankönyvek feldolgozására ott a formális oktatás. Olyan könyveket kerestünk, amiből mások számára is kiderül, hogy a „közgazdaságtan” kifejezés által lefedett területek izgalmasak, érdekes kérdéseket vetnek fel, s kimondottan hasznosnak bizonyulnak bizonyos problémák megoldása során.

Az Ön által választott könyv Dani Rodrick Economics Rules című könyve. Az indoklás szerint azért éppen ez, „mert első látásra nem teljesen nyilvánvaló, hogy miért kellene a világot pár egyenletes matematikai modellé alakítani, s miért lehetünk olyan bátrak, hogy ebből a pár egyenletből még következtetéseket is vonunk le gazdasági események, vagy gazdaságpolitikai változások várható eredményével kapcsolatosan.” Mi a titka, hogy valaki szubjektíven és érdekesen beszéljen erről a témáról, erről a könyvről? Miben más ez az előadás-sorozat, mint egy egyetemi óra?
Aki már valaha is használt formális makroökonómiai modellt arra, hogy valamilyen eseményt elmagyarázzon, valamilyen összefüggést bemutasson, vagy valamilyen gazdaságpolitikai beavatkozás következményeire felhívja a figyelmet, szinte biztos, hogy belefutott a következő állítások közül valamelyikbe: „de hát a világ ennél azért bonyolultabb”, vagy „miért kell túlmatematizálni mindent, miért nem lehet normális, emberi nyelven elmagyarázni a dolgokat”, vagy „minek az elmélet, a big data mindent megold”, vagy személyes kedvencem: „most komolyan, ezért a triviális eredményért írtál fel 231 egyenletet?”. Persze mindenkinek megvannak a rutin-válaszai az ilyen típusú kritikára, de ennyire összefogottan, logikusan és érthetően én még nem láttam leírva a modellépítés lényegét, mint Dani Rodrick Economics Rules című könyvében. Azt, hogy más számára is ennyire meggyőző-e Rodrick gondolatmenete és stílusa, csak akkor lehet megtudni, ha megpróbálunk rábeszélni másokat is a könyv elolvasására, és utána megkérdezzük a véleményüket. Pont erre szolgál a „több mint harminc szóval”. Olvasunk, majd beszélgetünk róla.

 

Berend T. 87

„Berend T.”, azaz Berend T. Iván 1930-ban született, 1949-től egészen 1990-ig tanult, majd dolgozott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az egyetemi tudományos karrier minden lépcsőfokát végigjárta: a hallgatói státusztól a professzori kinevezésig. Ugyanakkor az egyetem adminisztratív vezetésében is meghatározó szerepet játszott, volt dékán, illetve 1973-1979 között rektor. Az egyetemi elitklubba tartozott olyan értelemben is, hogy intézményünk akadémikusainak maroknyi táborát gyarapította. Abban azonban – eddig – egyedül áll universitasunk történetében, hogy Kossuth-díjjal és Állami-díjjal is kitüntették. Előbbi elismerést 1961-ben, 30 éves korában, utóbbit 1985-ben kapta meg. Már pusztán a felsoroltakból kitűnik, hogy Berend T. Iván az egyetem szocialista kori történetének egyik legfontosabb tanúja. Nem szorul külön magyarázatra, miért fontos, hogy az egyetemtörténeti oral history sorozat a vele készült beszélgetéssel is bővüljön. Annak ellenére is indokolt volt az interjú elkészítése, hogy Berend professzor magyar és angol nyelven is kiadta emlékiratait. Ezek azonban – bár tartalmaztak a Magyar, illetve a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre vonatkozó részeket – érthetően mégsem erre a témára fókuszáltak.

Ilyen megfontolások alapján a Budapesti Corvinus Egyetem támogatásával 2018. augusztusában e sorok írója, valamint Dr. Szécsényi András levéltáros életút-interjút készített Berend T. Ivánnal Los Angeles-i otthonában. A felvett beszélgetés teljes hossza nagyjából 8 óra, ami videó- és audiofelvételen is rögzítésre került. A teljes életpályán végigfutó, előre elküldött kérdéssor egyetemre vonatkozó témái a következők voltak: Egyetemi évek: ELTE és Közgáz (1949-1953), Egyetemi oktatóként a Rákosi-rendszerben (1953-1956), A Kádár-rezsim első két évtizede (1957- 1978), Rektori évek (1973-1979), Egyetem és politika 1990-ig. Berend professzor válaszai az újdonságok mellett megvilágították, árnyalták és magyarázták a már megjelent visszaemlékezésekben leírtakat. Jelentős új elem, hogy hosszabban és részletesebben beszélt a UCLA-n (University of California, Los Angeles) befutott karrierjéről, ami ugyancsak figyelemreméltó, 60 éves korban (!) kezdett jelentős életpálya-szakasz. Az interjúzás alkalmával fényképeket készítettünk Berend professzor dokumentumairól és kitüntetéseiről. Külön is ki kell emelni, hogy a Berend házaspár szívélyesen, barátsággal fogadott minket, ezzel is biztosítva azt a fesztelen légkört, amiben eredményesen koncentrálhattunk a közös munkára. A fizikai jelenlétet, az intimitást biztosító környezetet nem pótolhatta volna semmilyen (pl. skype-os) „távinterjú” készítése.

Az elkészült történeti interjú rendkívül értékes forrásanyagot jelent a 2020-ra készülő egyetemtörténeti monográfiához. Az utómunkák során szükség van még a biztonságos és szakszerű archiválásra, valamint a kutathatóság érdekében a teljes hanganyag legépelésére, mutatózására. Terveink szerint jövőre a legérdekesebb részeket publikáljuk. Az interjú első hasznosulása volt az 2018/19. tanévnyitón egy rövid részlet levetítése.

Köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésének az interjú elkészítését lehetővé tevő támogatását!

Zsidi Vilmos levéltárvezető

Kép:
Berend T. Iván professzor Los Angeles-i otthonában, 2018. augusztusában. A háttérben tanára, mentora és pályatársa: Pach Zsigmond Pál portréja (Részlet az interjúból)

 

"Aranybányán ülünk" – Feltáró kutatás a fiatal kutatói életpályákról

A Tehetségből fiatal kutató című EFOP 3.6.3 projekt keretében a Budapesti Corvinus Egyetem doktori iskolái pályázatot hirdetnek fiatal kutatók vezette kutatócsoportok alakítására. Hogyan szerveződik meg egy jól működő, lelkes csapat egy olyan izgalmas téma kapcsán, ami mindenki számára ad valamit? Hogyan lehetséges hitelesen kutatni saját környezetünket is? Mennyi eredmény és tanulság születhet egy eredetileg féléves kutatásból? Toarniczky Andreával, a már lezárult első pályázati időszak egyik nyertes kutatásvezetőjével beszélgettünk.

Feltáró kutatásukban a fiatal kutatók életpályáival foglalkoztak, illetve azzal, hogy milyen külső és belső tényezők hatnak ezek alakulására. Hogyan találtak rá a témára, miért látszott ez érdekesnek?
Az egymásra találás két lépésben történt, és az első lépésben azt mondanám, hogy inkább a téma talált énrám. A jó kutatási témák általában azok, amikhez az ember személyesen is kötődik: még intenzíven emlékszem azokra az egyéni problémákra, amiket megéltem PhD-hallgatóként, hogy mennyire jól esett volna, ha valaki támogat. És itt nem elsősorban a szakmai szempontokra gondolok, hanem a kutatói lét kihívásaira, zökkenőire. Annak idején ezt úgy oldottam meg, hogy elmentem önismereti programokra. Amikor Matolay Rékával és Gáspár Judittal egy másik projekt kapcsán nemrég oktatói-kutatói fejlesztésekbe kezdtünk, akkor jöttem rá, hogy ezekkel a gondolatokkal egyáltalán nem vagyok egyedül, kari és egyetemi szinten is abszolút jelen vannak másoknál is. Innen fakadt a belső igényem a kutatásra, és hamarosan adódott rá lehetőség is. Sokakkal beszélgettem a témáról, még az is felmerült, hogy érdemes lenne erről PhD-s workshopot tartani. Mindenki megerősített abban, hogy fontos a téma, ezért pályáztam vele az EFOP keretre, és később ebből adódott a témakiírás, amire összeállt a csapatunk.

Ez azt jelenti, hogy a kutatócsoport többi tagját kifejezetten a téma vonzotta?
Igen, és nemcsak a téma, hanem a témában való érintettségük is. Az volt a közös felkiáltásunk, hogy végre kutathatunk. Kipróbálhatjuk a közös kutatói létet. Ez adott egy keretet. Az volt az érdekes, hogy maga az időkeret, és az, hogy komolyan vagyunk véve, mert úgymond „pénzes kutatás”, megerősítették azt, hogy mi egy csapat vagyunk.

A karrierpályát és a tanszéki hovatartozást tekintve is diverz a kutatócsoport, a mester- és PhD-hallgatóktól az adjunktusokig. Hogyan találtak egymásra?
Amikor kiderült, hogy ez a téma indulhat, akkor elkezdtem kérdezősködni, hogy ki az, akit ez érdekelne. Például volt egy olyan elképzelésem, hogy a két PhD-hallgató közül az egyik erős szakmai, a másik pedig módszertani háttérrel, illetve indíttatással érkezzen. Így került képbe a Marketing Intézet is, mert náluk nagyon markánsan megjelenik a narratív kutatási módszertan. Az ajánlásokra több pályázat is érkezett, nekem meglepő és új élethelyzet volt, hogy először választhattam ki a kutatási csoportba tartozó munkatársaimat. Nagyon színvonalas pályázatokat kaptam, öröm volt olvasni az anyagokat. Volt olyan mesterhallgató, akiért futottam is pár kört, nem lehetne-e, hogy kettőt veszek fel, mert annyira jó lenne, de sajnos erre nem volt lehetőség. Mivel kiderült, hogy nagyobb az érdeklődés, mint a lehetőségek száma, voltak és vannak olyan tagjai a kutatócsoportnak, akik nem részesülnek díjazásban, de így is mindent együtt csinálunk velük, abszolút egyenrangú tagjaink. Amikor elindult a kutatás, el is felejtettük az anyagiakat, és innentől kezdve komolyan csak a téma vitt előre minket, ami eszméletlen jó élmény volt.

A téma kapcsán hogyan tudták definiálni azt, hogy ki a fiatal kutató? Bár léteznek erre standard definíciók, valójában nagyon eltérhetnek az egyéni élethelyzetek.
Így igaz. Ez fontos kérdés volt számunkra is, amikor elkezdtünk foglalkozni a témával. Az angolszász szakirodalom nagyon meghatározó, és onnan jött egy erős definíció. Kutatóként ezekhez a standardokhoz kezdünk alkalmazkodni, így nem árt tudnunk, hogy ehhez képest hol tartunk. Magyar kontextusban inkább a pályázatokból lehet olvasni, hogy mit jelent a „fiatal kutató”. Egészen a legelején elhatároztuk, hogy a fiatal jelzőt nem a kor alapján értelmezzük. Már csak azért sem, mert nagyon sokan jönnek vissza PhD-zni olyanok, akik előtte valahány évig a szakmában dolgoznak. Így elveszítettünk volna olyanokat, akik tényleg fiatal kutatók, még akkor is, ha a koruk ezt nem igazolná, de a kutatói tapasztalatuk, a kutatói életpályája alapján ebbe a fázisba illeszkednek. Ez jelentette az egyik sarokkövünket, amiben nagyon határozottak és biztosak voltunk, akármit is olvastunk a szakirodalomban.

A másik, amit letettünk, hogy a magyar helyzet annyira speciális, hogy mi mindenképpen ezt kutatjuk, ehhez szeretnénk alkalmazkodni. Azt láttuk, hogy a karrier tekintetében itt van egy „fekete lyuk”, és ebben már benne van az én élethelyzetem is, hogy adjunktusként mi is vagyok. Ha belegondolunk, már nem PhD-hallgató, de még nem docens. Nemzetközileg ez egy kevésbé tipikus karrierlépcső, mindenkit inkább vagy beterelnek a posztdoktori programokba, vagy valahova. Nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Nem nagyon értik. Én azt éltem meg, hogy a karrierpályámon ez egy lyuk. Valaki ezt pihenő szakasznak éli meg a PhD után, valaki újra feltalálja magát. Nagyon-nagyon izgalmas időszak. De nincs időben definiálva. Ezért döntöttük el, hogy vizsgáljunk fiatal adjunktusokat is, és a fiatal itt persze megint nem az életkorra vonatkozik. Végül ebből következett az, hogy lekövetjük a teljes időszakot a PhD-ra már felvételt nyert, legalább egyféléves tapasztalattal rendelkező emberektől kezdve egészen azokig, akik nem több mint öt éve szerezték meg a fokozatukat. Őket tekintjük fiatal kutatónak. Azt is elhatároztuk, hogy ebben a kutatásban nem megyünk utána a pályaelhagyóknak, ez a kutatásunk egyik vállalt korlátja.

Milyen kutatói életpályákat tudtak azonosítani, milyen tipikus utak látszanak?
Ezekkel kapcsolatban egyelőre óvatos lennék, mert az eddig elkészített 26 narratív és 4 szakértői interjú alapján egyelőre inkább a befolyásoló tényezőket kezdtük el azonosítani, most ezekkel kapcsolatos publikáción dolgozunk. Persze további lehetséges interjúalanyaink is vannak mindkét vonalon, de a kutatási időszak végén valahol meg kellett húznunk a határt.

Ki számít szakértőnek ebben a témában?
A szakértői vonalat eredetileg nem terveztük, de miközben interjúztunk, támogató tényezőként került elő a jó témavezető és a jó tanszékvezető. Úgy tűnt, mindkét személy nagyon meghatározó a sikeres PhD-folyamatban, így természetesen a hiányuk is az. A tanszékvezetők egyébként úgy merültek fel, mint azoknak a kisebb közösségeknek a vezetői, ahol a fiatal kutatók dolgoznak, így ez nem is minden esetben jelentett tanszéket, lehetett egy nagyobb kutatócsoport is. Ezeknek mentünk utána, és jó példaként nevesített témavezetőkkel és tanszékvezetőkkel beszéltünk. Itt sem tudtunk persze mindenkit megkeresni: ahogy lenni szokott, szelektálnunk kellett.

Milyen befolyásoló tényezők hatnak tehát leginkább a fiatal kutatókra?
Úgy tűnik, hogy az egyik kulcstényező abban, hogy ezen a pályán megmaradj, és még jól is érezd magad, illetve sikeresen lépegess előre, az az, hogy jól kezeld a létrejövő feszültségeket. Ezek a feszültségek szakmai, személyes és szervezeti élethelyzetekből is adódhatnak a PhD folyamat kapcsán, hiszen a PhD általában egybeesik egy elég különleges fázissal az ember életében, elég sok minden indul el vagy indul újra ezekben az években. Tehát feszültségek vannak, és paradox helyzetek alakulnak ki, az egyik sikertényező pedig az, hogy ezekkel a paradox helyzetekkel tudj együtt élni. Láthatólag ez egy sajátossága ennek a pályának. Ezeket az élethelyzeteket kezdtük el körvonalazni, és jelentéstartalommal feltölteni.

Hogy egy konkrét példát mondjak, a szabadság: ez az egyik ilyen kulcskérdés. A kutató szabadsága nagyon vonzó és megtartó erő, sokan ezért jönnek az egyetemre. Később mégis azt élik meg, hogy ez egy kétarcú történet, hiszen a szabadság és az önkizsákmányolás együtt jár. És kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel. Hasonló bizonytalanságot okoz a tudás is: melyik tudás érvényes, melyik tudás hasznos, ki mondja meg, hogy mi a jó. Egyelőre az látszik körvonalazódni, hogy hol vannak a „sokk”-pillanatok, a kilengések a kutatói életszakasz elején.

Az a szép ebben a feltáró kutatásban, hogy folyamatosan jönnek elő újabb érdekességek, ezért azt is szoktuk mondani magunk között, hogy egy aranybányán ülünk. Az egyik téma, mely időközben felerősödött, az a mentális és a fizikai egészség, ami nagyon erősen összefügg a feszültségekkel, és ezek menedzselésével. Az egyik fókuszunk tehát a megküzdés stratégiái (coping), és ez szinte magától kitermelte a kutatói egészség témakörét. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy ezzel külön is foglalkozni fogunk, pedig nem terveztük az elején. Már dolgozunk egy Vezetéstudomány-cikken, és három nemzetközi konferencián való részvételünk is terítéken van, ez pedig növeli a reményeinket a nemzetközi publikációk tekintetében is.

Milyen javaslatokat tudtak megfogalmazni, milyen konkrét ötletekkel lehetne jobbá tenni a rendszert, ami támogatja a PhD-folyamatot? Mit lehetne egyénileg jobban csinálni?
Ez valóban fontos, mert ez az, amiért igazából az egész kutatást csináltuk. Hogy olyan információink legyenek, amikből kiderülhetnek azok a pontok, ahol jól jönne a támogatás, hogy elindulhasson az ezzel kapcsolatos gondolkodás. Ez az érzet egyre nőtt bennünk a kutatás alatt, hiszen láttuk az igényt, és ez megerősített minket abban, hogy jó úton vagyunk. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy nagyon sok jó gyakorlat létezik már akár az egyének, akár a kutatói közösségek szintjén, és hogy ezeket jó lenne beemelni a közös tudatba, rendszerszintűvé tenni őket. Azt érzékeljük, hogy erre vonatkozóan minden érintett nagyon nyitott, ami elhozhatja a változás momentumát.

Egyéni szinten markánsan megfogalmazódik az a felismerés, hogy ez egy több szerepes munka, akár PhD-hallgató, akár adjunktus az érintett, és az ezek között húzódó esetleges feszültségek kezelésére vonatkozóan egy gyakorlatot emelnék itt ki, ami a sikeres megküzdés egyik lehetséges sarokköve: megtanulni elengedni, nem mindegyik szerepben folyamatosan a maximumot, a tökéleteset nyújtani, merni választani, priorizálni, és tenni mindezt a hosszú távú célok mentén.

Az egyetemi környezetre vonatkozóan az érintettek pozitívan emelték ki a nemzetközi konferenciák támogatását és a különböző ösztöndíj-lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy visszajelzést kapjanak kutatásaikra akár egy korai szakaszban is. Hiányérzetet az elvárások, a teljesítendő feltételek nehéz előreláthatósága okozott, amely csökkentette a kiszámíthatóságot, és így az előre tervezést is.

Bizonyos szempontból speciális helyzet, hogy kutatóként önmagukat, illetve saját közvetlen környezetüket vizsgálták. Milyen kihívásokkal járt ez, hogy működött a gyakorlatban?
Részben éppen ez adta a lelkesedésünket, hiszen nem volt kérdés, hogy közünk van a témához, bárhonnan is jöttünk. Legerősebben talán az etikai kérdések merültek fel. Fontos volt, hogy meg tudjuk teremteni az interjúalanyok biztonságérzetét. A narratív műfaj nagyon mély és részletes, ezért lényeges az anonimitás: az interjúalanynak el kell hinnie, hogy amit ő mesél, az köztünk marad. Éppen ezért nagyon hamar bekódoltuk az interjúalanyokat, és ezután már csak kódokkal hivatkoztunk, hogy a mi fejünkből is törlődjenek a személyes vonatkozások. Az anonimitásra az interjúk leiratában is odafigyeltünk, mindent olyan adatot töröltünk, amitől beazonosíthatóvá váltak volna a konkrét helyzetek és beszélők. Az volt a cél, hogy kezdjenek el bennünk önállósodni a történetek, és mi magunk se névvel együtt gondoljunk ezekre, ne befolyásoljanak minket. Ez nagyon jól működött. Rövid idő alatt sokkal fontosabbá váltak a sztorik, mint a személyek.

A saját érintettségünket úgy kezeltük, hogy egymással is készítettünk interjúkat – én ugyan kikerültem az interjúalanyi körből, mert nálam nem teljesültek a mintavétel feltételei. Ezzel együtt mindannyian magunkon próbáltuk ki az interjúkat, így pilotoltunk, mielőtt másokat is megkerestünk volna. Ez nem csak az interjúk gondolatmenetének tett jót, de kézzelfoghatóvá váltak azok a témák és kérdések is, amik számunkra érzékenyek voltak a saját tapasztalataink miatt. Így ezeket könnyebben tudtuk kontrollálni is. Mivel ismertük egymás történeteit, anyagait, személyesen is tudtuk egymást segíteni nehezebb témák feldolgozásában. Ebben igyekeztünk nagyon tudatosnak lenni, de önreflexiós tanulmányt nem tervezünk. Ugyanakkor módszertani cikk készítése foglalkoztat minket, mert nagyon érdekes saját témát kutatni a narratív módszertannal. Még egy kitermelhető téma az aranybányánkból…

Hogy látja kutatásvezetőként, mit adott a csoport tagjainak a közös munka? Mit kaphatott belőle egy MA-hallgató, és mit egy PhD-hallgató? Miben tudtak fejlődni?
Azt gondolom, hogy komoly betekintést nyertek, kiszélesedett a látókörük a tekintetben, hogy mit jelent a kutatói életpálya. Azok, akik még nem kezdték el a PhD-képzést, és a kutatás ideje alatt kívülről szemlélték ezt a folyamatot, nem is gondolták, hogy ez ennyire komplex, ennyire munkás, ilyen mély belső történéseket eredményez. Tehát volt egy első ledöbbenés. Mivel utána nagyon eltérő történeteket és megéléseket ismerhettek meg, ez megerősítette őket. Harmat Vanda, az egyik hallgató, aki szeptember óta PhD-hallgatónk is, például sokkal reálisabb képpel, sokkal tudatosabban jelentkezett ennek hatására a doktori képzésre. Persze ez nyilván személyiség és habitus kérdése is, de szerintem ez is sokat számított.

A kutatás készségeket, képességeket tekintve mindenkinek nagyon sokat adott. A kezdő kutatói bizonytalanságokat sikerült megszüntetnünk, átdolgoznunk. Megtapasztaltuk, hogy mit jelent egy megtartó kutatói közösség, ami megszabadít a kutatói magányból. Az együttműködési készségek tekintetében nem kellett fejlődnie a hallgatóknak, mert eleve zseniálisak voltak, és ez flottul ment a legelejétől kezdve. Elemzőkészségben és íráskészségben mindannyian folyamatosan fejlődtünk és fejlődünk. A PhD-soknak remek lehetőséget jelent, hogy úgy írhatnak, hogy még kisebb a tét, és több tér nyílik a gyakorlásra. Az például, ahogyan összeraktuk a kódolás első szintjét, Kun Zsuzsi ötlete volt, ő hozta, az ő fejéből pattant ki, és remekül bevált. Nagyon lelkesítő, hogy ilyen módon egymástól tanulunk, tehát nem csak ők tőlem és egymástól, de én is sokat tanultam tőlük.

Hatalmas előnye ennek a pályázatnak, hogy akármilyen karrierfázisban vagy, rávesz, hogy előre gondolkodj, és ebbe az irányba vezet téged. Ha hallgató vagy, belekóstolhatsz a PhD-folyamatba, ha PhD-hallgató, megmutatja a kutatói életformát. Csoportvezetőként pedig annak a felelősségét tapasztalhattam meg, hogy már nem egyedül molyolok egy témán, nem csak az enyém a kockázat, hanem egy egész csapatért helyt kell állnom. Ettől kihúzza magát az ember, ez növeszt. És megszünteti a kutatói magányt is. Segít betölteni azt a „fekete lyuk” állapotot, amit az adjunktusi lépcső jelent. Kicsit a docensi létet vetíti előre, hiszen itt kezdődik az, hogy az ember egy kis kutatói közösségért vállal felelősséget, velük együtt hoz létre valamit. Ebben pedig nem csak az eredmény, de a folyamat is fontos: segíteni kell mindenkinek megtalálni, ami neki jó és izgalmas. Nekünk a legjobb talán annak megélése volt, hogyan húzza egyik dolog maga után a másikat, hogyan nyílnak meg újabb és újabb lehetőségek előttünk.
 

Kun Zsuzsanna PhD-hallgató tapasztalatai a kutatásról:
„A kutatócsoportba való jelentkezésemkor két fontos cél lebegett a szemem előtt. Először is, mivel elsősorban kvantitatív módszertani háttérrel rendelkezem, célom volt, hogy kvalitatív módszereket is kipróbálhassak. Végül öt interjút és egy szakértői mélyinterjút készítettem el a kutatócsoport előzetesen összeállított interjúvázlatának mentén. A teljes kutatási szakaszban sok módszertani és gyakorlati felismerésem volt. Ilyen például az adatvédelmi szempontok érvényesítése, a kutató személyének szerepe, az előzetes kommunikáció fontossága, a közös szakirodalom-olvasás tapasztalatainak megosztási formái szóban és írásban, az elméleti elemzési keret szerepe. A másik célom az volt, hogy megtapasztaljam, miként lehet kutatócsoportban működni, milyen szerepek jelennek meg direkt vagy spontán módon, miként történik a feladat- és felelősségvállalás. Ebből a szempontból kiemelkedően szerencsésnek érzem magam, mert egy nagyszerű kutatási vezető mellé kerültem, aki tudását szívesen osztja meg csapatával. Társaim felelősségvállalása emellett példamutató és motiváló volt. Bízom a velük való további közös munkában.”

 

Baksa Máté

 

 

Díjazzuk a kreativitást!

Corvinus díj

A Kreatív Kutatási Ötlet Díj kitüntetettjei: Palik Júlia, Berezvai Zombor, Hajdu Miklós

A Budapesti Corvinus Egyetem 2018. szeptember 28-án tartotta éves kitüntetésátadó ünnepségét. Ennek keretében jutalmazták a legjobb kutatási innovációkat felmutató doktorandusz hallgatókat a Kreatív Kutatási Ötlet Díjjal. Ezt az elismerést az a hallgató kaphatja meg, akinek a doktori képzés első szakaszát lezáró kutatási terve az aktuális környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásokat újszerűen közelíti meg, illetve akinek a kutatási terve módszertanában innovatív, kreatív megközelítést tartalmaz. Idén három különböző doktori iskola hallgatója, Palik Júlia, Berezvai Zombor és Hajdu Miklós részesült a kitüntetésben, mindhárman módszertani újításokat mutattak be és használtak saját kutatási területükön belül. Most ők ismertetik kutatási ötletüket.

Palik Júlia – Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola

Palik Júlia harmadéves doktori hallgató az International Relations Multidisciplinary Doctoral School képzésén, és egy éve kutatási asszisztensként dolgozik Norvégiában a Peace Research Institute Oslo-ban (PRIO). A társadalomtudományokban általában, a kvalitatív kutatási módszertan esetében pedig különösen hangsúlyos szerephez jut a módszertan érvényessége (external and internal validity), megbízhatósága (reliability), és transzparenciája. Júlia vegyes módszertani kutatást végez (mixed-method research), hogy az államokon belüli háborúk dinamikáját és a külső szereplők beavatkozásának irányát, hatását és mértékét vizsgálja.

Kutatási témájánál azonban relevánsabb a módszertan során alkalmazott újítása, amely iránymutatásként szolgálhat más kutatási területeken dolgozó hallgatók számára is. Júlia disszertációjának első része egy nagy mintájú (large-N) statisztikai elemzéssel kezdődik (OLS regression with fixed effects), amelyet pedig egy kisebb mintájú (small-N) kvalitatív elemzés követ. A kvalitatív fázis az úgynevezett strukturált, fókuszált összehasonlító elemzés (structured-focused comparison) és szoftveres dokumentumelemzés módszerén alapszik. A szoftver alapú dokumentumelemzés (NVivo 11 pro szoftverrel) lehetővé teszi, hogy az összehasonlító elemzés az átlagnál rigorózusabb formát öltsön, mivel a dokumentumok kiválasztása és a kódolás folyamata a függelék szerves részét képezi. Júlia hosszú távú célja a kutatásmódszertani transzparencia hirdetése, hogy saját eredményei empirikus adatokon nyugvó vitát generáljanak, további elemzések alapját képezzék, és hogy mindenki számára elérhetővé váljanak.

Berezvai Zombor – Gazdálkodástani Doktori Iskola

Berezvai Zombor kutatási témája a kiskereskedelmi innováció, a földrajzi terjeszkedés és a profitabilitás kapcsolatának vizsgálata élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok esetén. A kiskereskedelmi vállalatok innovációs tevékenysége a legutóbbi gazdasági válság óta erőteljesen fellendült, azonban még nem készült átfogó kutatás arról, hogy ez milyen összefüggésben van a vállalatok terjeszkedésével és pénzügyi teljesítményével. Ennek egyik oka, hogy a kiskereskedelmi szektorban az innováció mérése meglehetősen problematikus. Ez adja a kutatás nehézségét, egyben innovativitását is. A más szektorokban gyakran alkalmazott innovációs mutatószámok, mint a K+F kiadások értéke vagy a szabadalmak száma nem igazán értelmezhető a kiskereskedelmi vállalatok esetén. E cégek leginkább csak alkalmazzák a már meglévő technológiákat, a technológiai fejlesztés kevésbé jellemző rájuk. Az innovációs ciklusok ráadásul rövidek, így a kiadások rögtön költségsoron jelennek meg, nem pedig K+F kiadásként. Emellett sok kereskedelmi innováció a beszállítókkal és/vagy vevőkkel együttműködve valósul meg (pl. egy új kereskedelmi márkás termékcsalád bevezetése).

A kiskereskedelmi vállalatok innovativitásának mérésére ezért konzulensével közösen egy új mutatószámot fejlesztett ki. Ennek lényege, hogy a megvalósított innovációs kimenetek számával mérték a vállalatok innovativitását. Az innovációs kimeneteket különféle céges források (honlap, éves jelentések), valamint gazdasági lapok és adatbázisok szisztematikus áttekintéséből nyerték. Zombor az adatgyűjtés eredményeként előállt paneladatbázist dinamikus panelmodell segítségével elemezte. Ezáltal a függő változóban lévő autokorreláció, illetve a fordított kauzalitás okozta endogenitás is kezelhetővé vált, az eredmények torzítatlansága így nagy valószínűséggel teljesült.

Hajdu Miklós – Szociológia Doktori Iskola

Hajdu Miklós doktori kutatása során a magyarországi városi önkormányzatok integritását vizsgálja objektív mérőszámok alapján. Az országokat összehasonlító elemzések gyakran szólnak arról, hogy hol alacsonyabb vagy magasabb a korrupció, illetve beszámolnak a korrupciós kockázatok szintjéről, és arról, hogy mely államokban teljesítenek jobban vagy gyengébben a közintézmények. Az egyes országokon belüli különbségekről azonban kevés kvantitatív kutatás született, amit Miklós fontosnak tart pótolni. Mindezt egy újszerű módszertan alkalmazásával tudja megtenni – a korrupció és az integritás ugyanis nehezen mérhető és definiálható fogalmak, annak ellenére, hogy mindig aktuális társadalmi-gazdasági problémák kapcsolódtak hozzájuk. Különösen nehéz objektív mérőszámokat kidolgozni e jelenségek kutatásakor, azonban az interneten egyre több olyan kemény, hivatalos adat lelhető fel, aminek feldolgozásával felmérhetővé válnak az úgynevezett korrupciós kockázatok. Ezek a mutatók tehát nem közvetlenül a korrupció megvalósulását vagy a korrupt működés tényét jelzik, hanem azt, hogy az egyes intézmények működése vagy az eljárások lebonyolítása mennyiben kedvez egy esetlegesen korrupt tranzakció lebonyolításához.

A leíró jellegű vizsgálat mellett a tervezett kutatásban Miklós azoknak az összefüggéseknek a fennállását is tesztelné a települések körében, amelyeket a korrupció mérőszámai és a különböző társadalmi-gazdasági mutatók között korábbi tanulmányok már kimutattak nemzetközi összehasonlításban. Emellett egy, az önkormányzatok érintett tisztségviselői körében lebonyolított kiegészítő interjús kutatás alapján a kemény statisztikai adatok hátterét is feltárja majd. A dolgozat tehát amellett, hogy az integritást helyi szinten vizsgálva új ismereteket derít fel, a korrupciókutatás módszertani diskurzusához is hozzájárulhat.

 

Flow a Corvinuson? - Díjazott pedagógiai innováció a vezetőképzésben

Buzády Zoltán

Dr. Buzády Zoltán szeptemberben a CEEMAN szakmai közösség éves konferenciáján, a 2018 Champion Awards pedagógiai innovációs kategóriában nyert díjat Prágában komplex pedagógiai innovációért. A díjazottat kérdeztük, aki elmondta, hogy hogyan inspirálta módszerüket Csíkszentmihályi Mihály, és hogyan kerül a képbe egy kaliforniai borászat, valamint egy csapatnyi profi Broadway-színész.

Kikből áll ez a szakmai csoport, és Ön milyen verseny nyert?
Ez a közösség a 90-es évek elején Bledben alakult, elsősorban a közép-európai üzleti iskolák szövetségeként. Később terjeszkedett Közép-Ázsia, Afrika és Kína irányába, és mára a hangsúly ezekre a régiókra tevődött át. A szervezet verseng a többi hasonló szövetséggel, amelyekben mi is részt veszünk. Ez a CEEMAN közösség tanártovábbképzést és esettanulmány-versenyeket is szervez, ebben a munkában amerikai és nyugat-európai szaktanárokra támaszkodik.
Ez a mostani díj összetett képzési, fejlesztési pályázati munka eredménye. A pályázathoz – a gyakorlati tanítási alkalmazások mellett – be kellett nyújtani a módszertanról szóló könyvet. A pályázatra vitt módszert vállalati képzésekben és egyéb döntéshozatali helyzetekben is alkalmazni lehet.

Miben jelentett újat, innovációt a módszer, hiszen például a gamification témájában már eddig is rengeteg szakirodalmi példa és módszer született?
A mi módszerünk lényegében Csíkszentmihályi Mihály munkásságán alapszik, flow-alapú vezetésnek neveztük el, és felhasználtuk a Good Business című könyvében megjelenített kategóriákat és definíciókat is. A FLIGBY során alkalmazott módszer lényege, hogy míg a gamification technikát bármiben és bárhol lehet alkalmazni – például kitöltési adatgyűjtésnél is lehet motiváció –, ezzel szemben a serious game kategóriánál konkrét tudást adunk át: értékalapú vezetői módszert és szemléletet. Ez három terület ötvözéséből áll:

  1. valamilyen tanulás, elmélet,
  2. egy technika, amit játékkal kombinálunk, és
  3. egy technológiai, vagyis szimulációs világ,

amelyben az ismétlés lehetősége is megjelenik. A játék során hozott vezetői, tanulói döntéseket pedig összehasonlíthatjuk a világon jelenleg 15 ezer menedzser-játékos eddigi döntéseivel.

A teoretikus hátteret Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletére alapozva alakítottuk ki. Erre épül a szimulációs sztori, a példát is ő maga javasolta – egy borászatot vezethetünk Kaliforniában. Csíkszentmihályi a Good Business című könyvében leírta a jó üzlet szempontjait, és az elméletünket erre a hármasra alapozzuk. A flow-alapú vezetés: etika, jó csapat és kreativitás, valamint gazdasági teljesítmény. A filmünkben valódi Broadway-színészek mutatják be a sztorit, akik élethűbben, hitelesebben játszanak. 150 döntést lehet hozni, a döntéshozatal csoportosan történik és a különböző lehetőségeket mind-mind a színészek játsszák el.

Mit jelent ez a díj Közgáz számára?
Azt gondolom, hogy Csíkszentmihályi Mihály neve eleve fontossá teszi ezt a díjat, hiszen a modern üzleti közegben a Flow a személyéhez kapcsolódik, és ez nem akármilyen „márkanév”. Ezt a munkát a CEU-n kezdtük kidolgozni, a módszerről könyvet is írtunk. Azonban a Leadership & Flow Global Research Network nevű kutatóhálózat központja immár a Corvinus Business School. Ez olyan kutatási büdzsét és egyben hírnevet is jelenthet, amivel hosszú távon tervezhetnénk, mert rendelkezésünkre áll egy finanszírozott szoftver, illetve ez egyúttal a kollégák számára is kutatási lehetőség. A FLIGBY-s képzést különböző egyetemi partnereknek kínáljuk, sőt már az oktatásban is alkalmazzuk az MBA és a rangos CEMS képzéseink keretében, így tehát a Corvinuson és nemzetközileg is jelen vagyunk. Legutóbb szeptemberben jelentünk meg Prágában, Moszkvában, decemberben Varsóban, jövőre pedig a kínai egyetemi partnereknél mutatjuk be a módszert.

Hogyan kapcsolódik mindez a CEMS programhoz?
Én „nemzetközi figuraként” nőttem fel. Svédországban születtem, majd Németországban éltem, a London School of Economics-on jogot tanultam, és ezek után Londonban egy MBA-t is elvégeztem. 1994 óta élek Budapesten. A Corvinuson első külföldiként jelentkeztem be az első évfolyamos PhD-ra, majd megvédtem azt. Az MBA érdekelt: hogyan lehet leendő fiatal vezetőknek stratégiai menedzsment-tudást és felelősségteljes tudatot átadni; és a CEMSre – ahol most oktatok – éppen ilyen diákok jelentkeznek. Nyüzsgők, okosak, versengők és felelősek, nem csak a pénz keresése kell, hogy legyen a céljuk, hanem a flow, az alkotás, az örömteli munka. Több helyen megfordultam oktatóként a CEMS hálózatban. A FLIGBY-t elsősorban ebben a közegben szeretnénk megismertetni, és egy év múlva szeretnénk itt egy CEMS-es tanárképzést is tartani a flow-alapú vezetésről.

A közeljövőben átalakuló BCE számára mit hozhat mindez az oktatásra nézve? Hogyan lehetne hasznosítani?
Nagyon remélem, hogy majd beindul az a fajta képzés, ahol elismerik a sztárokat, a tudást, a széleskörű vállalati kapcsolatokat. Talán kialakul egy olyan „executive education”, ahol profi fejvadászok, HR-esek idehozzák azokat a képzési pénzeket, amelyeket most Bt-k és Kft-k visznek el. Talán innen külföldre is jobban elvihetjük a FLIGBY eszköztárat, és megjelenhet akár a karriertanácsadás is. Versengő és támogató légkört remélek, illetve ehhez helyet és kollégákat, akik a FLIGBY módszer népszerűsítésén dolgozhatnak.

 

Az értékesítők magányossága – menedzsmentprobléma, pszichológiai megoldással

Mitev Ariellel, a Marketing Tanszék kutatójával beszélgettem egyik korábbi kutatásáról, amely a vállalati értékesítők kulcsproblémájával, saját vállalati támogatottságukkal foglalkozott. Váratlan szempontok merültek fel a beszélgetés során.

Miért izgalmas kutatási terület a B2B értékesítők világa?
Aki sok emberrel foglalkozik (ilyen még a tanár és az orvosi szakma is például), a sok emberi interakció miatt nagyobb stressznek van kitéve, mint egy átlagos ember. A kérdés az, hogy ezt hogyan kezeli az egyén, tanul-e belőle, érti-e, mi történik vele, és miért. Az értékesítők a vállalat határán dolgoznak: sok időt töltenek az ügyfeleknél, kevesebbet vannak együtt saját kollégáikkal. Értékes tudásra tesznek szert a piacról, az igényekről, a versenytársak megoldásairól, és lehetőségeikhez mérten ezt igyekeznek is közvetíteni saját vállalatuk döntéshozói számára.

Miért lesznek sokszor magányos farkasok az értékesítők?
Mivel nincsenek annyit a kollégáikkal, mint mások, a köztük és a vezetők közötti kommunikáció gyakran nem megoldott. A vezetők irreális elvárásokat támaszthatnak feléjük, s maguk az értékesítők az ügyfelek igényei és a saját vezetőik elvárásai között az üllő és a kalapács közé kerülnek. Ez már önmagában stresszhelyzet, mert a sokszereplős interakcióban valaki mindig elégedetlen valamivel, és ezt nekik kellene megoldani. Pontosabban: rossz esetben magukra maradnak e problémák megoldásában, amit vagy megoldanak hatékony piacismeretük alapján, vagy nem.

Ez a konfliktushelyzet szükségszerű, vagy rossz vezetői döntések eredménye?
A válasz egyértelmű: az, hogy felmerülnek kérdések az ügyfelek részéről, amelyek az értékesítő saját vállalatának menedzsmentjével való egyeztetést igénylik, törvényszerű. Ha a menedzsment erre az egyeztetésre nem hajlandó, az értékesítőnek nem ad támogatást a felmerült problémák megoldásában, az vezetői hiba. Ha ez a helyzet az értékesítő magányosságaként állandósul, csak negatív következményekhez vezethet, mind magára az értékesítőre nézve (gyors kiégés), mind a vállalatra nézve (elmaradó piaci eredmények). Tetézi a helyzetet, hogy mint mindenki, az értékesítők is hibáznak, és a vállalat kultúrájától függ, hogy ez mennyire elfogadott része a munkájuknak, illetve a cég életének, és mennyiben kapnak támogatást a kialakult helyzetek feldolgozásában.

Mi lehet a megoldása, ha egyszer kialakult a probléma?
A legjobb persze, ha mind az értékesítő, mind a vezetők felismerik a problémát, és együtt keresik a megoldást. A cél az értékesítő tudásának és tapasztalatainak integrálása a vállalati működésbe, és ennek részeként a felmerülő problémák megoldásában segíthetik egymást. Ha ez nem megy, vagy nincs rá kialakult gyakorlat, akkor egy coach segítheti az integrációt, a konfliktusok feldolgozását, és a szervezethez, annak kultúrájához való kapcsolódást. Végső esetben az értékesítők saját megoldásokat is szoktak találni, amikor cégtől függetlenül egymással osztják meg a problémáikat, és közösen keresnek megoldást.

Itthon alig van, külföldön is kevés az ilyen témájú kutatás.
Mitev Ariel és kutatótársai, Bauer András és Gáti Mirkó modellalkotással vizsgálta a magányos farkasok problematikáját. Friss a téma, határdiszciplínát érint, amennyiben korábban főleg orvosi területen, illetve a pszichológia szemszögéből vizsgálták mások e kérdést, kevéssé a menedzsment oldaláról. Mind kvantitatív, mind kvalitatív módszerek alkalmazásának lehetőségét veti fel.

Hogy lehet e témával a nemzetközi menedzsment területén figyelmet kiváltani?
Egyetemi kollégáink egy egyszeri keresztmetszeti vizsgálatot készítettek, míg a nagyobb külföldi egyetemeken nagy mintás, nemzetközi adatbázisokra épülő kutatások jellemzőek. Ez nyilván hátrány, de a helyzet nem reménytelen. Konferenciákon érdekes lehet a magyar vizsgálat bemutatása, ám Mitev Ariel szerint csak akkor, ha a kutatás olyan szempontot hoz be a tudományos diskurzusba, amire a külföldi kollégák még nem nagyon gondoltak, ugyanakkor nem jelent radikális szakítást az általuk vizsgált témákkal, az általuk használt módszertannal. A mai állás szerint a kvalitatív módszertanban nagyobb a tartalmi újdonságra irányuló potenciál, bár a minőséget problémásabb mérni, ezért is nehezebb ezen a területen az ilyen módszertanú kutatások elfogadtatása. Mindig segít, ha külföldi kutatókkal együtt vizsgáljuk a témát, így Mitev Ariel elsősorban határontúli magyarokkal, a révkomáromi és a kolozsvári egyetemen dolgozó kollégákkal tervez együttműködni a jövőben.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

A negyedik ipari forradalom kihívásai – és amit eddig tudunk róla. Beszámoló a Stratégiai Menedzsment konferenciáról.

Az EFOP 3.6.2 projekt keretében megrendezett „A stratégiai menedzsment legújabb kihívása: a 4. ipari forradalom” címet viselő konferencián és workshopon vehettek részt 2018. október 18-19. között magyar és nemzetközi kutatók. A rendezvény elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a hazai kutatók bemutathassák a digitális transzformációval, Ipar 4.0-val kapcsolatos kutatásaikat, főbb eredményeiket, és kapcsolatokat építhessenek. Mindemellett arra is kiváló lehetőséget szolgáltatott, hogy a résztvevők első kézből, vállalati vezetőktől és a kormányzat képviselőitől értesülhessenek a digitalizáció hazai kihívásairól és helyzetéről.

A sajtóban és a közbeszédben is egyre többet hallhatunk a „negyedik ipari forradalomról”, mégis keveset tudunk arról, pontosan mit jelent ez. Negyedik ipari forradalom vagy Ipar 4.0 alatt általában az információtechnológia, a biotechnológia és a robotika olyan kritikus, ugrásszerű fejlődését értjük, ami a gőzgép, a vasút vagy az elektromosság elterjedéséhez hasonló mértékű termelékenységnövekedést eredményez, és ami jelentős mértékben újradefiniálja gazdasági-társadalmi környezetünket. A témával foglalkozó közkeletű irodalomra jellemző a szélsőségesség: egyesek túlzónak találják, és a távolabbi jövőbe utalják az ezzel kapcsolatos lelkesedést, mások viszont máris kongatják a vészharangot, a munkahelyek tömeges elvesztésére és a társadalmi feszültségek drasztikus növekedésére figyelmeztetnek.

Mindezeket tekintve igen örvendetes, hogy Magyarországon is elindultak olyan átfogó, interdiszciplináris kutatások, amelyek keretében több egyetem és kutatóhely tesz közös kísérletet arra, hogy megértsük a részben már zajló, de nagyobb részben még előttünk álló változások komplex hatásait. Az egyik ilyen vállalkozás a már említett EFOP 3.6.2 projekt, ami „Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban” címet viseli. A makroszintű társadalmi és gazdasági változások mellett ugyanannyira jelentősek a vállalati és szervezeti szintű tendenciák: milyen stratégiai kihívásokat vetít előre a negyedik ipari forradalom; hogyan érinti az emberi munkahelyeket; hogyan hat a vezetők feladataira? Többek között ezekre a kérdésekre keresett választ az október 18-19-én tartott stratégiai menedzsment konferencia egyetemünkön.

Az eseményt Dr. Mészáros Tamás rektor emeritus nyitotta meg, majd Dr. Vilmányi Márton (Szegedi Tudományegyetem) moderálásával, Dr. Rácz Zsolt (Audi Hungaria Zrt.), Dömény István (ELTEC csoport) és Pomázi Gyula Zoltán (Iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár) vitatták meg az Ipar 4.0 legfontosabb kérdéseit. A hallgatóság soraiban a hazai egyetemek kutatói mellett számos vállalat vezetője is képviseltette magát. A kerekasztal-beszélgetést követően a résztvevők több asztaltársaságba rendeződtek, és World Café beszélgetések során vitatták meg, hogy jelenleg milyen kihívások azonosíthatók a munkaerőpiacon, és mennyiben segíthetik e problémák kezelését a digitális technológiák, valamint összességében hogyan látják az Ipar 4.0 helyzetét Magyarországon.

A délután folyamán két párhuzamos szekcióban mutathatták be a résztvevők legújabb kutatási eredményeiket, ezek: „Stratégia–technológia-projekt, avagy diszciplínák találkozása” és „Stratégiai korszakváltás: Digitális transzformáció és ipar 4.0”. A szekciók keretében bemutatott előadások sokszínűek voltak, a hallgatóság átfogó képet kaphatott a digitális transzformáció jelenlegi helyzetéről. Az előadások során az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogy milyen főbb digitális trendekkel és kihívásokkal találkozhatunk napjainkban többek között a hazai szolgáltatóközpontokban, logisztikai vállalatoknál, a tejiparban, a pénzügyi szolgáltatások, a megújuló energiaforrások piacán, valamint a gyártó és termelő vállalatok esetében.

A kutatások általános tapasztalataként látszott, hogy a legtöbb termelő és szolgáltató vállalat már több, az Ipar 4.0 ernyőfogalma alá tartozó fejlesztésbe is belevágott, így már első tapasztalataik, tanulságaik birtokában tervezik további projektjeiket. A robotizáció és automatizáció ugyanúgy megjelenik a gyártósorok mellett, mint az irodaüzemekben. A szolgáltató vállalatok esetében például a rutinszerű folyamatokat automatizálják, bizonyos lépésekre pedig tanulni és fejlődni is képes, mesterséges intelligenciával felvértezett szoftverrobotokat állítanak be. A kutatási eredményekből kitűnik, hogy a negyedik ipari forradalom semmiképpen sem a távoli jövőben zajlik majd le, az első tapasztalatok azonban némileg lehűtik a túlzott várakozásokat. A digitális átalakulást lehetővé tévő technológiák jelentős része még meglehetősen drága, bizonyos funkciókra és folyamatokra gazdaságosan még biztosan sokáig nem lesz alkalmazható. Hasonló trendek látszanak a munkahelyek érintettsége tekintetében is: a termelő vállalatok alacsony hozzáadott értéket előállító munkásai talán valóban növekvő veszélyben vannak, a szolgáltató vállalatokban azonban a technológiai fejlesztések az unalmas, repetitív feladatokat veszik át az emberi munkaerőtől, így a munkavállalók az érdekesebb, nagyobb kreativitást igénylő tevékenységekkel foglalkozhatnak.

A második napon egy zártkörű workshop keretében a régiós országokból érkezett kutatók mutatták be Ipar 4.0-val és digitális transzformációval kapcsolatos kutatásaikat. A workshop alapvetően azt a célt tűzte ki, hogy létrejöjjön egy olyan kezdeményezés, amelyben összehasonlíthatóvá válnak a környező országok termelő és szolgáltató vállalatainak Ipar 4.0-val kapcsolatos tapasztalatai. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy az eredmények alapján átfogó képet adjanak mind a régió országaiban működő vállalatok, egyetemek és kutatóhelyek, mind pedig a kormányzati szereplők számára.

Baksa Máté

 

Szuhay Miklós professzor pályakezdése

Szuhay Miklós

Szuhay Miklós professzor, gazdaságtörténész, egyetemünk rektora (1984 december–1985 június) a közelmúltban, 2017. április 22-én hunyt el. Életpályája illeszkedik azon jeles 20. századi magyar értelmiségi utak sorába, amelyek nagy mélységből indulva értek, érhettek el nagy magasságba.

Szuhay Miklós 1928-ban született Alsószuhán, a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén elterülő elszegényedett kisnemesi családban. Gyermekkorát – a vidék bányász- és földműves gyerekeihez hasonlóan – három testvérével együtt szegényparaszti sorban töltötte. A drága tandíj okán a világháború éveiben szóba sem kerülhetett, hogy középiskolába mehessen: az elemi iskola elvégzése után szülei polgáriba iratták be. Tehetsége és szorgalma révén azonban tanulmányait – megannyi sorstársától eltérően – az új, demokratikus rendszer keretei között, 1945 szeptemberétől a sárospataki református líceumban folytathatta, itt érettségizett 1949-ben.

Az értelmiségi pályaválasztás azonban még így sem lett volna garantált Szuhay számára. Az egyéni ambíciók és kiemelkedő képességek mellé az is kellett, hogy a „fényes szellők nemzedékeként” a korszak káder- és elitpolitikája a „dolgozó rétegek” fiaiból kívánjon új értelmiségi vezető réteget kinevelni. Szuhay Miklós egyéni akaratereje és tálentuma, valamint a szocializmus felhajtóereje tehát egyaránt az értelmiségi pálya felé terelték őt. Pályakezdése azonban a legsötétebb rákosista diktatúra időszakába torkollott.

1949 őszén iratkozott be az egy évvel korábban alakult Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemre, amelynek céljai között szerepelt a tudományos vezetőképzés is. Az ideológiailag terhes struktúra, valamint Szuhay egyre kibontakozó gazdaságtörténeti érdeklődése miatt 1951-ben – Berend T. Ivánnal, későbbi tanszéki oktatótársával – átiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem szakra. Nem sejtette, hogy a kommunista ideológiai kötöttségek itt még jobban érvényesülnek majd.

Jóllehet Szuhay Miklós mint az „új értelmiség” aktív tagja részese volt az őt felemelő Magyar Dolgozók Pártja egyetemi életének, a dogmatikus irányvonallal sosem tudott azonosulni. A Bölcsészkaron komoly összetűzésbe keveredett a pártszervezettel, emiatt majdnem ki is rúgták az egyetemről. Berend T. Iván emlékezése szerint (2018) az egyik nyár után, szülőfalujából hazatérve egyetemi csoporttársai szűk körének elmesélte, milyen viszonyokat tapasztalt otthon. Az egyik hallgató ezért feljelentette a Bölcsészkar párttitkárságán, és a hisztérikus légkörben lázítás címén fegyelmi ügyet kreáltak belőle. A tragikumában is groteszk esetről később (1957) maga Szuhay Miklós így vallott: „A pártfegyelmim [megkreált] oka az volt, hogy 1948-ban a pártba való belépésekor a falumbeli párttitkár 1945-ös keltezésű tagkönyvet adott, és ez a dátum szerepelt párttagságom kezdeteként a felülvizsgálat után is. Ezt a tényt csak 1952-ben jelentettem be a pártszervezetnek, amikor is [a nyomás hatása alatt] pártfegyelmit kértem magam ellen.” Ezt az ügyet vizsgálták ki immár alaposabban, s a gyilkos hangulatú ülésen „kulákbérencnek” és „nemesi származásúnak” bélyegezték. A boszorkányüldözés végén a taggyűlés szigorú megrovásban részesítette Szuhayt, amit a bölcsészkari PB 1953 júliusában kizárásra változtatott. Szerencséjére azonban az ELTE és az V. kerületi PB az előbbi, taggyűlési határozatot hagyták jóvá, így végül oklevelet szerezhetett.

Vélhetően e meghurcoltatás is közrejátszott abban, hogy Szuhay Miklós 1953 őszén, történelem szakos oklevelének megszerzése után visszatért az ekkor már Marx Károly nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetemre demonstrátornak, és megkezdte több évtizedesre nyúló oktatói-kutatói tevékenységét a mára megszűnt Gazdaságtörténeti Tanszéken, illetve sikeres pályafutását az egyetemi adminisztrációban.

Szécsényi András

 

A társadalmunk hálózataiban a valóság a tét

A Rajk Szakkollégium 2017-es Herbert Simon-díjasa Sinan Aral hálózatkutató, az MIT professzora. 2018. június 14-én a Magyar Tudományos Akadémián tartotta meg ünnepi előadását, amelyben a személyközi hálózatok online és offline térben kifejtett hatásairól beszélt saját korábbi kutatásai alapján. Féljünk vagy örüljünk a fejlett technológiának? Hogyan tudunk tájékozódni a hálózatok világában? Meddig terjed az egyéni felelősségünk?

Sinan Aral az MIT Sloan School of Management David Austin professzora, kutatási területei közé tartozik a társadalmi hálózatok, a közösségi média és a vállalatok digitális stratégiáinak vizsgálata. A 2004-ben alapított Herbert Simon-díjat a Rajk Szakkollégium diákjai adományozzák azoknak az elméleti szakembereknek, kiknek munkássága kiemelkedő módon járult hozzá üzleti problémák megoldásához, illetve akik jelentős hatást gyakoroltak a kollégisták gondolkodására és szakmai fejlődésére. Az évente kiosztott díjnak köszönhetően külföldi üzleti iskolák neves kutatói, professzorai látogathattak Magyarországra. Legutóbb Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, előtte pedig Eric Brynjolfsson, az MIT tanára vehette át a díjat.

Sinan Aral ünnepi előadásában kiemelte, hogy bár többen riogatnak ezzel, nem kell félnünk az új, „intelligens” technológiáktól, vagy attól a közkeletű képtől, miszerint egyszer majd átveszik az emberek felett az uralmat. A technológia ugyanis csak eszközöket ad az emberiség kezébe, a kérdés pedig az, mihez kezdünk ezekkel: az egyének és a társadalom felelőssége viszont megkerülhetetlen. A mai kor társadalmaiban minden korábbinál fontosabb szerep jut a hálózatoknak, ezt a hatást a közösségi média és az okostelefon megjelenése még tovább erősítette. Aral professzor ezt egyrészt az álhírek terjedésével, másrészt a modern online marketing példájával illusztrálta. A tét egyik esetben sem kisebb, mint végső soron a valóság meghatározása: mit fogadunk el igaznak, mit hiszünk el a világunkról.

A marketing Aral professzor szerint eleinte egyetlen erőteljes üzenet célba juttatását jelentette, később eltérő célcsoportok megszólítására is lehetőség nyílt, majd a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy egyre inkább személyre lehessen szabni a mondanivalót. Ma, a hálózatos társadalomban viszont már nem az a fontos, hogy a célszemély mit lát, hanem hogy a barátai mit osztanak meg, hiszen ezzel hatnak legerősebben a döntéseire. Fontos kérdés, hogy a hálózatok szabályszerűségei demokratizálnak-e, és mennyire manipulálhatóak. Sinan Aral a közösségi tapasztalatokra építő értékelő oldalakat vizsgálva arra jutott, hogy a korábbi értékelők, és elsősorban barátaink véleménye jelentősen befolyásolja azt a visszajelzést, amit adni fogunk. Például ha barátaink jókat írtak egy étterem szolgáltatásairól, még akkor is felhúzzuk a hely értékelését, ha rosszabbnak ítéltük meg. Ez alapján azok a hálózati szereplők, akik eleinte jobb pontokat kapnak, nagyobb eséllyel tartják majd meg kiváló pozíciójukat, így demokratizáló hatásról nem beszélhetünk.

Aral professzor saját kutatásai azt mutatják, hogy az álhírek (fake news) többnyire gyorsabban terjednek, mint a valódiak. Ennek egyrészt az az oka, hogy tartalmuk többnyire szokatlan és meglepő, másrészt az, hogy sokkal erőteljesebb érzelmi reakciót váltanak ki a valódi híreknél. Vagyis végső soron az álhírek valóságformáló hatása erősebb a tényekénél: az álhírek nagyobbat „robbannak” a közösségi médiában, és a lecsengésük is lassabb, mint a valós híradásoké. Az álhírek terjedéséért felelősök lesznek azok is, akik megosztják őket. A problémát az jelenti, hogy ebbe legtöbben nem gondolnak bele. Így, ha olyan tartalmakat is megosztanak, amikről adott esetben ők maguk tudják, hogy hamis információkat hordoznak, azok végül olyanokhoz is eljutnak, akik már elhiszik ezeket. Az elmúlt évek eseményeiből azt is látjuk, hogy az álhírek mögött gyakran politikai megrendelések állnak. A kérdés tehát az, mit tehetünk ez ellen, hogyan tudjuk biztosítani, hogy magabiztosan tájékozódhassunk és informálódhassunk a közösségi média hálózatain. Sinan Aral professzor szerint szabályozásra van szükség, ám ez egy sor újabb kérdést vet fel. Az álhírellenes küzdelemben ügyelnünk kell arra is, hogy megőrizzük a szólásszabadság értékeit. Ráadásul kérdéses, kinek a felelőssége és feladata lehet a tartalmak szűrése – rábízhatjuk-e ezt a Facebookra vagy más technológiai óriáscégekre.

Baksa Máté

 

Oldalak