corvinuskioszk

Személyre szabott befektetési tanácsok egy robot röntgenszemén keresztül?

Rab Árpáddal, az Informatikai Intézet kutatójával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettem egy több tanszék és vállalat együttműködésével felépülő kutatási projektről, amely pénzügyi termékek és szolgáltatók automatizált és hitelesített értékelésével foglalkozik személyre szabott befektetési szolgáltatások kialakítása érdekében.

A VKE Dorsum, a NetMedia és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködése
(a VKE 2018) egy nagyobb kutatási projekt (a projekt munkacsoportjainak vezetői Fehér Péter, Trinh Anh Tuan, Puhle Michael és Ződi Zsolt), amelyben Rab Árpád az általa vitt kutatási szállal kapcsolatosan adott nekem interjút. A kihívást a saját szemszögéből abban látja, hogy különféle adatok alapján személyre szabottan lehet majd befektetési ajánlatokat adni egyedi felhasználóknak, mindezt a mesterséges intelligenciával támogatott módon, az érintettek privát szférájának megsértése nélkül. Olyanok számára is hasznos lesz majd a mostani kutatásra épülően a jövőben létrejövő szolgáltatás, akik nem ismerik a befektetések világát. A bankok, pénzügyi közvetítők számára pedig annyiban adhat támpontot a munka eredménye, hogy a megfelelő algoritmusok segítségével kirajzolódik majd, milyen ajánlattal érdemes meglévő és lehetséges ügyfeleiket megkínálniuk. Lényegét tekintve banki nézőpontból az értékesítést, az ügyfelek megtartását célzó projektről van szó.

Kinek-kinek a digitális térben való működése, cselekvései alapján
kérdés, hogy hogyan lehet megmondani, ő milyen üzleti termékek felé fordulna jellemzően pozitívan? Rab Árpád feladata a munkában ezzel, azaz a profilozással kapcsolatos. A hétköznapi emberek sokféleképpen állnak a pénzhez, sokféle viszonyuk lehet hozzá. A kihívás egy ismeretlen emberről megmondani, milyen módon gondolkodik a kérdésről, milyen szolgáltatásokat és hogyan szeret használni eddigi magatartása alapján. A kutatók személyiségtípusokat fognak felállítani a munka első nagyobb fázisában, amelyhez online kérdőív segítségével is gyűjtik majd az adatokat.

Rab Árpád ezt egy társadalomtudományi missziónak tekinti,
amennyiben az emberek digitális viselkedésének feltárása számos nagyobb összefüggés felfedezéséhez vezethet, ami túlmutat a mostani kutatás szűkebb célkitűzésein. Kérdés ugyanis, hogy ki milyen módon létezik a digitális térben, hogyan szeret döntéseket hozni, mennyire érzi valósnak vagy éppen álságosnak a digitális teret, mennyiben vállal felelősséget a digitális térben való lépéseiért. A munka első fontosabb eredményeképpen öt-tízféle személyiségprofilt fognak felállítani a kutatók a pénzügyi viselkedés elemzése alapján. Ezzel kapcsolatosan szoftver fejlesztése, mesterséges intelligencia algoritmusainak fejlesztése is folyik egyben. Később készülni fog egy mobilapplikáció és egy online felület is a termék támogatásához.

A projekt léptéke nagyobb egy klasszikus tanácsadási feladatnál,
amennyiben itt a kutatók azt is megragadják valamilyen módon a profilozás során, akik nem gondolkodnak befektetési döntésen. Lehet, hogy ők végül nem is befektetési ajánlatot, hanem más típusú termékeket, például számlacsomagot, nyugdíjtervet kapnak a banktól. Ráadásul az egyéni felhasználók oldaláról a kutatók víziója szerint egy üzleti asszisztens létrehozására nyílhat lehetőség, aki (ami) a magánszemélyek döntéseit segíti majd, messze túlmutatva egy-egy konkrét bank szolgáltatási ajánlatain. Rab Árpád szerint amúgy is ebbe az irányba mennek a folyamatok korunk fejlett társadalmaiban.

Az eredmények tudományos és társadalmi disszeminációjába
a kutatók a Corvinus Fintech Center partnereit fogják bevonni, ők első kézből fogják megkapni az eredményeket is. Az egyetemi kollégák terve, hogy az üzleti termék kifejlesztése mellett többféle tudományos eredmény is legyen, elsősorban a mesterségesintelligencia-algoritmusok tervezése terén, a digitális profilozás új szintre emelésében, illetve a marketingcélok támogatásában. A jelenleg a projekt keretében együtt dolgozó egyetemi kollégák nem egy cég megrendelésére dolgoznak, hanem valódi közös gondolkodásban vesznek részt, hatnak egymás gondolkodásmódjára, megismerik, inspirálják egymást. Az egyetemen belül a társterületek közötti tudományos párbeszéd új módja kap teret a munka keretében.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

Kihívás vagy megoldás? Digitalizációs és HR kérdések a családi vállalatoknál

Hogyan jelenik meg a digitalizáció a családi tulajdonú vállalatoknál? Hogyan érintik ezeket a cégeket a munkaerőpiaci trendek? A Budapesti Corvinus Egyetem Családi Vállalatok Központjának második nemzetközi konferenciáján jártunk március 21-én.

„Emberek és intelligens technológiák – napjainkban valószínűleg ez a két dolog áll leginkább a vállalatvezetők figyelmének középpontjában. Talán még érdekesebb számukra e két kritikus erőforrás kapcsolata, mivel ez túlmutat az egyszerű átváltási logikán, miszerint az egyik helyettesíteni képes a másikat. A digitalizáció ugyanis nemcsak az üzleti modelleket, a termékeket és a folyamatokat változtatja meg, hanem új távlatokat nyit a munkavégzés terén is, amelyben a munkavállalók sem robotok többé. Pont ellenkezőleg, azokkal a feladatokkal foglalkozhatnak, amelyekre a technológia – még jó ideig, vagy talán soha – nem lesz képes.”

A fenti sorokkal invitálták vendégeiket a Családi Vállalatok Központ (CSVK) munkatársai a 2. Nemzetközi Családi Vállalatok Konferenciára. A tavaly óta már hagyománnyá váló konferenciát „Digitalizációs és HR kihívások” alcímmel 2019. március 21-én, a Larus Konferencia Központban tartották meg, több száz magyar és külföldi érdeklődő részvételével. Dr. Wieszt Attila, a CSVK tudományos munkatársa kiemelte, hogy a konferencia két szempontból is egyedülálló volt. Noha a hazai kutatók közül is egyre többen érdeklődnek a családi vállalatok iránt, ez a konferenciasorozat az egyetlen, amely nemzetközi kitekintést és szereplőket is bemutat az előadók körében. Ráadásul ez volt az első olyan konferencia, amely a digitalizáció és HR kérdéseit a családi cégek szemszögéből vizsgálta.

A konferencián a téma három fontos érintetti csoportja találkozott, és mondta el véleményét: a családi vállalatok vezetői, a kutatók és a kormányzati szereplők meglátásait ismerhették meg a résztvevők. Az Egyetem részéről Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület részéről pedig Boross Dávid társelnök, az Oázis Kertészeti Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója mondott megnyitó beszédet. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a téma gazdaságpolitikai és innovációs jelentőségét emelte ki megnyitó előadásában.

A digitális átalakulás egyszerre állítja kihívások elé a vállalatokat a technológia és az emberek menedzselésének frontján. Ezzel azonban szinte minden szervezet szembesül – miért izgalmas ez a téma a családi tulajdonú vállalatok esetében? A CSVK szerint azért, mert ezek a cégek az átlagosnál sikeresebbek és ellenállóbbak, ugyanakkor jobban jellemző rájuk a stabilitás keresése és a változásokkal szembeni konzervativizmus. Utóbbiak pedig nehezen egyeztethetők össze a robbanásszerű technológiai fejlődéssel. Hogyan tudják kezelni ezeket az ellentmondásokat a tulajdonos vagy vezető szerepben dolgozó családtagok? Milyen változásokat hozhat az újabb generációk belépése a cégbe, és hogyan lehet felkészíteni a család fiatalabb tagjait az új kihívásokra?

A változó technológiai környezet mellett az elmúlt években megváltoztak a munkaerőpiaci trendek is. Magyarországon az átmeneti álláskeresésből adódó frikciós munkanélküliséget nem számítva alig van szabad munkaerő. Ebben a környezetben a családi vállalatok számára is kihívás, hogyan, milyen üzenetekre és intézkedésekre építve tudják megtartani a megbecsült munkatársaikat – akiket egyes esetekben akár a „tágabb család” tagjainak tekinthetnek. Hogyan tudják megszólítani az oktatási rendszerből kikerülő fiatal munkavállalókat, hogy a cég számára hasznosíthassák alaposabb technológiai ismereteiket, tehetségüket és innovációs képességüket? A konferencia előadásai és kerekasztal-beszélgetései e témákat járták körül, e kérdésekre igyekeztek – több szempont bevonásával – válaszokat keresni.

Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető elnökségi tagja előadásában a magyar családi vállalatok előtt álló kihívásokat német és olasz összehasonlításban, saját tapasztalatai alapján értékelte. Rávilágított, hogy amíg Magyarországon a családi vállalkozás kifejezés hallatán az embereknek az egészen kicsi, gyakran gazdasági kényszerből indított helyi cégek (virágárusok, újságosok, fodrászüzletek) jutnak eszébe, addig Németországban és Olaszországban egészen más a helyzet. Ezekben az országokban ugyanis családi tulajdonban vannak például a legnívósabb divatmárkák, élelmiszer- és édesipari manufaktúrák, az ismert autó- és gépgyárak, vagy az Európa-szerte ismert kiskereskedelmi hálózatok. Ez az ismertség pedig nem csak a cégek, de az ott dolgozók számára is presztízst jelent. A magyar családi nagyvállalatok számára ugyancsak megfontolandó lehet e presztízs felépítése: a családi tulajdon sokszor nemcsak kiszámíthatóságot és stabilitást, de a természeti és társadalmi környezettel való harmonikusabb együttműködést is magába foglal – ezek pedig napjainkban egyre fontosabb értékek.

Heinzelmann Virág előadásában a családtagok oktatásának, értékalapú nevelésének és összetartásának jelentőségét mutatta be. A Blanc & Fischer családi holding különleges szerepet tölt be: a számos konyhai és egyéb berendezéssel foglalkozó cégeket tulajdonló Blanc és Fischer családok tagjai, illetve az ő leszármazottjaik vesznek benne részt – Heinzelmann Virág házasság révén lett a család tagja. A holding egy sokgenerációs, több száz tagot számláló tulajdonosi csoport, amelyet szoros rokoni szálak kötnek össze. Heinzelmann Virág azokról a képzési és utazási lehetőségekről, illetve éves rendszeres találkozókról beszélt, amelyek segítenek egyben tartani, és bizonyos fontos értékek felé orientálni ezt a közösséget. A családtagokat nem tiltják, de nem is bátorítják azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonolt cégekben vezető tisztségeket vállaljanak: akkor tehetik ezt meg, ha ugyanannyira megfelelnek a feladatnak, mint az, aki kívülről érkezik.

Az ebédszünet után Prof. Dr. Horváth Péter, a CSVK tanácsadó testületének elnöke, az általa vezetett kerekasztal-beszélgetésen Heinzelmann Virág mellett Bíró Zsuzsanna (HR-vezető, Ferzol Kft.) és Gyaraki András (HR-vezető, Regio Játékkereskedelmi Kft.), illetve Szepesi Balázs helyettes államtitkár véleményét kérdezte a családi vállalatok előtt álló HR-kihívásokról. A résztvevők egyetértettek a korábbiakban elhangzott üzenetekkel, a stabilitás és az értékorientáltság fontosságának hangsúlyozásával a munkaerő felvétele és megtartása kapcsán. A Blanc & Fischer esetében például ezen értékek átadása olyan jól sikerült, hogy a vállalat nem családtag vezetői és munkatársai készítettek igényes kiadványt az általuk is osztott erényekről. Gyaraki András azt emelte ki, hogy a HR-rendszerek korszerűsítésében – és általában a szervezet működésében – meg kell találni az optimális arányt, amennyire a családtagok részt vesznek az irányításban: az értékek átvétele fontos, ugyanakkor el kell mozdulni az üzleti és szervezeti kapcsolatok intézményesítése, professzionalizálása felé annak érdekében, hogy a vállalat stabilan növekedni tudjon.

A második kerekasztalt Dr. Drótos György, a CSVK igazgatója vezette, ebben a digitalizáció jelentette kihívásokat járták körül mások mellett Fülöp Szabolcs (Trans-Sped Csoport) és Weissenbacher Emese (Mann+Hummel Holding) részvételével. A digitalizáció miatt egyre növekszik a megfelelő oktatás jelentősége: a szükséges ismereteket a felsőoktatási rendszer csak részben tudja átadni, így a résztvevők egyik megállapítása volt, hogy mind az egyetemi oktatás, mind a vállalati belső képzések további fejlesztésre szorulnak.

Dr. Drótos György záró előadásában a digitalizáció öt kulcsterületére hívta fel a részt vevő kutatók és vállalati szakemberek figyelmét. Ezek (1) az üzleti modellek digitalizációja, (2) a termékek és szolgáltatások digitalizációja, (3) a vevőkapcsolatok digitalizációja, (4) az elsődleges folyamatok és (5) a támogató folyamatok digitalizációja. A digitális átalakulás, a forradalmi technológiák megjelenése miatt ezen öt terület mindegyikén érhetik kihívások a családi vállalatokat. Az előadó szerint a családi vállalatoknak erősségeik, megkülönböztető képességeik függvényében érdemes választaniuk a technológiai megoldások között. Ezek lehetőséget vagy kockázatot is jelenthetnek rájuk nézve. Lehetőség, hogy olyan digitalizációs és HR területeket, ill. megoldásokat részesítsenek előnyben, amelyek megerősítik a családi vállalkozások megkülönböztető képességeit (pl. bizalmi partnerkapcsolatokat erősítő elektronikus kollaborációs felületek, és a rugalmas és minőségi gyártást garantáló Ipar 4.0 rendszerek). Kockázatot jelentenek viszont azok a megoldások, amelyek szembemennek értékeikkel: például a bizalmi szállítói kapcsolatokat felváltó anonim internetes aukciók, vagy aggályosnak tűnő marketingakciók a közösségi médiában, esetleg a túl bürokratikus teljesítménymérés, és a mechanikus, rugalmatlan kompenzációs rendszerek. A családi vállalatoknak tehát stabilitásukat és különlegességüket jelentő családi értékeik alapján ezeket megőrizve, de az új idők jelentette kihívásoknak megfelelve kell változniuk és fejlődniük.

Baksa Máté

 

Kétismeretlenes egyenlet, vagyis a számvitel ünnepe, a Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny

A Luca Pacioli Társaság másodízben, vagyis a 2018-as esemény után idén is megrendezte az ország első, tisztán számviteli-adózási esettanulmányi vetélkedőjét, a Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyt, melynek döntőjét 2019. március 13-14-én tartották. A Kárpát-medence felsőoktatási képzésben részt vevő diákjai számára megszervezett számviteli-adózási esettanulmányi vetélkedőt hagyományként március idusának közelében, vagyis a március 15-e körüli időszakban rendezik meg. Talán velem együtt kíváncsiak, ki is volt Luca Pacioli, a Társaság névadója, illetve kiről nyerte nevét maga a Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny.

A tavalyi évben megrendezett vetélkedő kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetem falain belül lett meghirdetve, ám akkora volt a siker a közgázos hallgatók körében, hogy idén nemcsak Magyarország minden pénzügy és számvitel alapszakos hallgatója, hanem számos külhoni egyetem diákjai számára is nyitottá tették. A verseny második és harmadik helyét is a Corvinus Egyetem hallgatóiból álló csapatok nyerték el, ezúton is gratulálunk!

Minden út Velencébe vezet?
Első hősünket a XV. századi Velencében találjuk. Fra Luca Bartolomeo de Pacioli – vagy névváltozatban Paciolo – (1445 – 1517) olasz matematikus és ferences szerzetes Toszkánában született 1445-ben. A szülőhelye, Borgo San Sepolcro után Luca di Borgo-nak is nevezték. Velencében és Rómában tanult, az 1470-es években lépett be a ferences rendbe. 1497-ig utazó matematikatanár volt, majd elfogadta Ludovico Sforza milánói herceg meghívását, hogy Milánóban dolgozzon. Itt Leonardo da Vincivel is együttműködött. Paciolinak több matematikai műve jelent meg: Summa de arithmetica, geometrica, proportioni et proportionalita (Velence, 1494), Geometria (1509), Euklidész latin fordítása, Divina proportione (Velence, 1509).

A Summa de arithmetica, geometrica, proportioni et proportionalita tartalmazza az első leírást a velencei könyvvezetési módszerről, amely később kettős könyvelés néven vált ismertté. Emiatt Luca Pacioli a „könyvelés atyjaként” ismert.

A Divina proportione ábráit Leonardo da Vinci készítette, abban az időben, amikor matematikaleckéket vett Paciolitól. A mű az aranymetszés szabályait, illetve ennek az építészetben történő felhasználását tárgyalja, és kitér a perspektíva használatára a festészetben.
 

A számviteltudós, aki Közgázos fejjel gondolkodott
Bosnyák János, a számviteltudomány meghatározó alakja, Egyetemünk elkötelezett munkatársa 1991-ben végzett közgazdász-tanárként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2005-ben került tanszékvezetőként és egyetemi docensként a Vezetői Számvitel Tanszék élére, illetve ez évtől 2008-ig a Gazdálkodástudományi Kar dékánhelyettesi pozícióját is betöltötte. 2009-ben campusigazgatóként lefektette az újonnan alakult Közgáz Campus alapköveit, majd 2011-ben a Pénzügyi és Számviteli Intézet igazgatója lett, és kinevezték az Országos Számviteli Bizottság elnökének is.

Számos tankönyv, tanulmány, monográfia köthető nevéhez és több tucat publikáció, folyóirat-cikk szerzője volt. Mindkét doktori értekezése – a cash flow számítások és a számviteli értékelési eljárások – a szakmát akár elméletben kutató, akár gyakorlatban művelő számára megkerülhetetlen alapműnek számít. A nevéhez fűződik olyan „zöldmezős beruházások” megvalósítása, mint a Vezetői és a Haladó vezetői számvitel, valamint a Nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok, azaz az IFRS-ek egyetemi szintű oktatási tananyagainak elkészítése.

2012. január 1-jétől megbízott stratégiai rektorhelyettesként folytatta munkáját Egyetemünkön; fontos szerep hárult rá a felsőoktatási törvény változásai okozta pénzügyi helyzet kezelésében, az Egyetemi stratégia kidolgozásában.

Az egyetemért élt: mindig közgázos fejjel gondolkodott, és közgázos szívvel érzett, úgy, ahogy rajta kívül kevesen. Élete utolsó óráit is az egyetem jövőbeni finanszírozása, az SPM-es hallgatók választható tárgyfelvételének engedélyezése, az általa szerkesztett új IFRS tankönyv megjelenése, doktoranduszai publikálásainak előkészítése kötötte le. Megkezdett munkáját már nem tudta befejezni, 2012. február 13-án hunyt el életének 45. évében tragikus hirtelenséggel, munkavégzés közben, agyvérzés következtében.

 

 

Egy különös rektori kinevezés háttere, 1973

Berend T. Iván (1930-) neve aligha cseng ismeretlenül a közgazdászhallgatók körében. A Kossuth-díjas (1961) gazdaságtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár egyike volt azon keveseknek, akik az 1960-as évek végétől nemcsak Magyarországon, de külföldön, sőt az 1970-es évektől a tengeren túl is nevet szereztek, majd váltak jelentőssé, később pedig világhírűvé.

A mára megszűnt Gazdaságtörténeti Tanszék fiatal egyetemi tanár vezetőjét 1973-ban választották az MTA tagjai sorába, illetve ugyanebben az évben nevezték ki a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektorává, mely tisztséget 1979-ig töltötte be.

Ez utóbbi kinevezés azonban szerfelett különös módon alakult, amelybe bepillantást enged a Berend professzorral a közelmúltban készített interjú1. Berend T. Iván tanszékvezetőként 1967-től fogva egyetemi tanácstag lett, mégsem következett ebből automatikusan, hogy az egyetemi hierarchiában magasabb pozícióhoz jusson. Az egyetemi tanácsüléseken az 1960-as évek végétől, Szabó Kálmán rektorsága idején világossá vált, hogy az agilis és nagy tekintélynek örvendő Berend nem értett egyet számos kérdéssel. Főleg a túlzott szakosításban fogalmazott meg rendre erős különvéleményt az 1968/69-ben bevezetett és folyamatosan kiépített, egymásra épülő háromlépcsős rendszerű „képzési reformmal” (egységes képzés–szakképzés–szakágazati képzés, az utóbbi kettő túlburjánzásával). Lehetett tehát számolni azzal, hogy Berend esetleges rektorrá választása új irányt szabhatna az Egyetem életében.

Berend T. Iván ugyanakkor elsősorban a tudományos karrierjében szeretett volna kiteljesedni: állandó szerzőtársával, Ránki György történésszel, illetve önálló munkássága révén ekkor már jelentős nemzetközi karrier küszöbén állt, s nem feltétlenül vágyott – mégoly magas – egyetemi adminisztratív pozíció betöltésére, amihez ráadásul szükséges lett volna az MSZMP vezető köreinek támogatása is. Berend azonban a rendszer elkötelezettjeként az utóbbi körökkel is jó kapcsolatot ápolt.

Mindazonáltal – elmondása szerint – teljesen váratlanul érte, hogy Polinszky Károly művelődési miniszterhelyettes 1973 elején behívta a minisztériumba, hogy vállalja el a rektorságot, mert a kulturális vezetés új, versenyképesebb irányvonalat kíván szabni az Egyetemnek, amire Berend addigi egyetemi felszólalásai, nyilatkozatai alapot adtak. Berend T. Iván határozottan kijelentette, hogy nem szeretne rektor lenni, és nem is vállalja azt el, véleményét Polinszky végül kénytelen volt nyugtázni. Ezt követően Berend T. Iván eleget tett a University of Oxford meghívásának, ahol fél évig vendégelőadói kurzust tartott a brit egyetem hallgatóinak. Angliai tartózkodása során 1974 júniusában egy ottani újságból véletlenül tudta meg, hogy kinevezték a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektorává – mindenféle előzetes felkérés, egyeztetés, illetve értesítés nélkül, ráadásul mindezt úgy, hogy a Közgáz szenátusának sem hagytak beleszólást a dologba. (A kinevezés a Minisztertanács 1018/1973 (VI. 27.) számú határozataként jelent meg a Magyar Közlöny 1973. június 27-ei számában). Jóllehet akkoriban meglehetősen rosszul élte meg ilyetén módon való – merőben szokatlan – beiktatását a nem kívánt magas pozícióba, Berend professzor évtizedekkel később mégis úgy értékelte, hogy rektori munkásságában kedvét lelte, ráadásul pozíciója bizonyos közéleti funkciót is adott: „Ekkor hívtak be engem [elsőként] tanácsadó testületekbe”. Ma már egyértelműen látszik, hogy rektori tevékenysége szakmai-tudományos munkássága mellett tovább gazdagította pályafutását.

1Az interjút készítette: Szécsényi András és Zsidi Vilmos, 2018 augusztusa, Los Angeles, Kalifornia, USA.
Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV

 

A minőségi idő koncepciói és hatása – Mitől vagyok jó szülő?

EFMD

A Szociológia és Társadalompolitika Intézet előadás-sorozata 2019. április 9-ei alkalmán Kutrovátz Kitti és Geszler Nikolett mutatták be most futó kutatásuk főbb eredményeit, mely az Intézetben folyó Versenyfutás az idővel című projekt része. Kutrovátz Kitti a Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltje, Geszler Nikolett ugyanitt szerzett doktori címet 2016-ban. A minőségi idő koncepciói és hatása című előadásukban bemutatták, hogy a szülőkkel töltött idő milyen kapcsolatban áll a kamaszok szubjektív jóllétével és iskolai teljesítményével.

Az előadás fókuszában a minőségi idő kérdésköre állt: a munkahelyről érkező nyomás és elvárások gyakran megnehezítik a munkahelyen kívül töltött idő jó eltöltését, a család és munka összehangolása sokak számára komoly problémát jelent. Az időhiány gyakori az otthoni szférában, így a családtagokkal, gyermekekkel való minőségi időeltöltés igényként, sőt kulturális elvárásként jelenik meg a dolgozó szülők számára. Ehhez kapcsolódóan születtek koncepciók a szülőségről, ugyanis a jó szülőség, az intenzív szülőség előírja az anyák és apák számára, hogy gyermekük nevelésében aktívan jelen legyenek. A szülők gyakran úgy érzik, hogy a gyerek fejlődése nagyban az ő felelősségük, és éppen ezért mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közösen töltött idő minősége a lehető legjövedelmezőbb legyen gyermekük szempontjából.

De mit is jelent a minőségi idő fogalma? A téma szakirodalma szerteágazó, nehéz lehatárolni, mit nevezünk minőségnek, és melyek azok a kritériumok, amik befolyásolják a gyerekek jólétét és eredményességét. Fontos különbséget tennünk a szülő elérhetősége és bevonódása között: elérhetőségnek nevezzük azt az időt, melyet ugyan egy légtérben, de különböző tevékenységek végzésével töltenek a családtagok, míg a bevonódás ténylegesen közös fókuszú tevékenységet takar. A minőségi idő tehát nem minden esetben jelent fókuszált időt: egy kirándulás vagy egy kulturális program például jogosan nevezhető minőségi időeltöltésnek, azonban a szülő és a gyermek figyelme eközben különböző dolgokra irányulhat. A közös játék esetében, melyet a kutatók szintén a minőségi idő egyik formájának tekintenek, nehezebben választható szét a résztvevők fókuszának tárgya.

A kevert módszertannal dolgozó kutatás során szülőket és 12-16 év közötti gyermeküket kérdezték meg együtt töltött idejükről, közös tevékenységeikről, illetve az ezzel való elégedettségükről. Ahogy Kutrovátz Kitti és Geszler Nikolett elmondták, az eredmények szerint meglepően kevés eltérés mutatkozik a szülők és gyerekek válaszai között, a legnagyobb az eltérés abban, hogy mennyire elégedettek az együtt töltött idő mennyiségével. Az elmúlt harminc évben csupán az óvodáskorú gyermekekről mondható el, hogy növekszik a szülő-gyerek együtt töltött idejének mennyisége, így nem csoda, hogy a kamasz gyerekek szülei elégedetlenek ezzel az értékkel. A gyerekek szemszögéből kielégítőbb a szüleikkel töltött idő mennyisége.

A vizsgálat fontos eredménye azonban az, hogy pusztán az idő mennyiségének nincs jelentősége a gyerek jólétére nézve, ezzel szemben a fókuszált idő mind a jólétre, mind a gyerek teljesítményére jótékony hatást gyakorol – a hatás nagysága azonban a gyerekek válaszai szerint nagyobb, mint a szülők szemszögéből nézve. A kutatás konklúziója, hogy a gyerek perspektívájának bevonása fontos lehet a téma további feldolgozása során, illetve sok kérdés vetődött fel a minőségi idő koncepciója körül, melyből látszik, hogy a kutatás folytatásában a fogalmat árnyalni kell.

A kutatás alapvető és sokakat érintő dilemmákat hozott felszínre, többek között azt a kérdést, miszerint nem mindenkinek adatik ugyanolyan hozzáférés a fókuszált időhöz. Az eredményekből kitűnik, hogy a jobb anyagi helyzetben lévők több nyugodt időt tudnak gyermekükkel együtt tölteni, de ez és ehhez hasonló különbségek nemcsak a társadalmi rétegek, hanem akár egy családon belül az anya és apa között is megjelenhetnek. Központi kérdés továbbá, melyet vélhetően minden szülő feltesz magának: mitől vagyok jó szülő? Attól, hogy a gyermekem jól teljesít? Vagy attól, ha jól érzi magát a bőrében? Ezek a kérdések tovább árnyalják az együtt töltött idő célját, hasznát, és új, fontos kutatási irányok születhetnek ennek kapcsán.

Szczuka Borbála

Oktatás és munkaerőpiac – kutassuk együtt? Az első magyarországi EFMD MBA konferencia nyújtotta lehetőségek

EFMD

A felsőoktatás egyik vezető szakmai szervezete, az EQUIS és EPAS akkreditációkért is felelős European Foundation for Management Development (EFMD) ernyője alatt több mint 30 ország MBA programigazgatói és MBA centereinek vezetői látogattak el 2019. március 17-19. között Budapestre, hogy a „Human Digital Challenge” témájában gondolkozzanak együtt.

A Gazdálkodástudományi Kar oktatási dékánhelyettese, Fehér Péter a konferencia elnökeként köszöntötte a résztvevőket, és a vállalatok digitális átalakulásának kihívásairól beszélt. A nyitó előadást Fehér Gyula, az IBM Budapest Lab vezetője és a dékáni tanácsadó testület tagja tartotta a piac által elvárt munkavállalói kompetenciákról.

Ezt követően a résztvevők kérdéseiket, meglátásaikat World Café keretében osztották meg egymással, Matolay Réka koordinálásával. A vezetőktől a munkaerőpiacon leginkább elvárt kompetenciák témájában, az alábbi fókuszpontokkal beszélgettek az asztaloknál: vezetői képességek, összetett problémamegoldás, stratégiai gondolkodás és tervezés, nagyméretű adatbázisok elemzése, az elmélet gyakorlati alkalmazása, a kapcsolatok menedzsmentje, alkalmazkodás és rugalmasság.

A fenti témákban már indultak kutatások egyetemünkön, de a gazdag kapcsolati háló adta lehetőségek kihasználása még sok további kutatási lehetőséget jelent egyetemünk kutatói számára.

 

Amerikai és kínai csapatok bizonyultak a legjobbnak a Corvinus első nemzetközi meghívásos üzleti stratégiai esetversenyén

CECC 2019

Március közepén 16 csapat érkezett a világ kilenc országából a Budapesti Corvinus Egyetemre, hogy üzleti tanácsadással segítsék az OTP Bankot és egy Corvinus alumnus társalapításával sikerre vitt magyar startupot, a Tresoritot. Magyarország legnagyobb szabású globális stratégiai esettanulmányi versenye, a Central European Case Competition @ Corvinus, 2019 (CECC, 2019) adott lehetőséget arra, hogy a két vállalat képviselői ötleteket halljanak többek között Hong Kongból, Amerikából és Ausztráliából.

A CECC @ Corvinus 2019. március 17. és 23. között került megrendezésre. A meghívásos alapú nemzetközi esettanulmányi verseny két fordulóból állt, az első eset megoldására 6 órája volt a versenyzőknek, amelyet aztán 4 divízióba sorsolva prezentáltak az iparági szakemberekből álló zsűri előtt a patinás Duna Palotában március 19-én, kedden. Az eset a Tresorit egyik üzleti kérdésére keresett választ. A diákok tanácsot adtak a cégvezetésnek, köztük a Corvinus esetoldó alumnusának, a társalapító Szilágyi Györgynek, hogy a frissen bevont tőkét milyen stratégia alapján és mibe fektessék be. Minden divízió legjobbja egy döntő fordulóban csapott össze még aznap, hogy kikerüljön a végső nyertes. A zsűri az amerikai University of Southern California, Marshall School of Business egyetem diákjainak megoldását találta a legjobbnak.

A CECC második fordulójára március 22-én, pénteken került sor. Hasonló divíziós rendszerben jutottak tovább a csapatok a nagydöntőbe, ami a Corvinus Egyetem főépületében kapott helyet. Ami itt más volt a keddi naphoz képest, hogy a diákoknak 24 órájuk volt felkészülni az esetre. Szükségük is volt rá, hiszen az OTP-nek adtak tanácsot a tervezett koszovói terjeszkedésükkel kapcsolatban. A zsűri a The Chinese University of Hong Kong megoldását ítélte a legjobbnak. A nagydöntő után, a záró ceremónián Dr. Kozma Miklós, a CECC @ Corvinus, 2019 akadémiai igazgatója, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet docense, és Ábrahám Zsolt, a rendezvény üzleti igazgatója, a Case Solvers ügyvezetője hirdették ki a két eset győztesét, majd a csapatok, segítőik és a szervezők állófogadáson vehettek részt.

Az első CECC @ Corvinus, 2019 a Vállalatgazdaságtan Intézetének és az Intézet által oktatott esetoldó kurzusok alumnusa, Ábrahám Zsolt által vezetett Case Solvers közös szervezésében jött létre. Mindkét szervezet tapasztalt az esetversenyzésben, a Corvinus Vállalatgazdaságtan Intézete több mint 10 éve készíti fel az egyetem hallgatóit nemzetközi esetversenyekre, akik rendszeresen jó helyezéseket hoznak el rangos globális megmérettetésekről. Az esettanulmányi versenyek és tréningek szervezésével foglalkozó Case Solvers munkatársai pedig hétéves fennállásuk alatt több mint 29 országban szerveztek versenyt vagy tréninget, és összesen 10000 diáknak segítettek előadói, elemzői és kritikus döntéshozói készségeik fejlesztésében.

A versennyel kapcsolatos tapasztalatokról a szervező oktatók közös tudományos publikációban számolnak be hamarosan hazai és nemzetközi folyóiratokban, illetve nemzetközi konferenciarészvételt is terveznek.

 

A hírvivő Angelos, vagyis a közvetítő angyal Első ízben adták át az MTA Angelos-díját

Bene Márton, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje nyerte el a 2019. évi Angelos-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottsága 2019. február 8-án első alkalommal adta át az ANGELOS – Kiváló Ifjú Kommunikáció- és Médiatudós Akadémiai Díjat. A díj célja az alapítók szerint az, hogy elismerje és támogassa a tudományterület ifjú tehetségeinek már elért és jövőbeli eredményeit, egyúttal kifejezze a tudományterületi kutatási kiválóság jelentőségét, hozzájárulva a tudományág akadémiai képviseletének megerősítéséhez. Bene Márton a Facebook és a politika témájában tartott tudományos előadást „Virális politika: Politikai kommunikáció a Facebookon” címmel. Egyetemünk díjazott doktoranduszát kommunikációtudományi kutatásairól Sipos Júlia kérdezte.

A Facebookot a médiakutatók jó ideje kritizálják mint a véleménybuborékok színterét, amely korlátozza a valóság széleskörű érzékelését, a „big picture” megjelenítését. Hogy látja, még mindig így működik, vagy van már némi önreflexiónk, kialakulóban van-e az immunrendszerünk e tekintetben?
Az empirikus eredmények nem erősítik meg a közéleti diskurzusokban népszerű „véleménybuborék” tézist. A kutatások valójában éppen azt mutatják, hogy a Facebook jóval sokszínűbb információs közeg, mint a politikai tájékozódás egyéb felületei. Az állampolgárok sokkal gyakrabban találkoznak saját előzetes véleményükkel nem egyező tartalmakkal, mint a médiafogyasztás vagy éppen a személyes politikai társalgások során. Ennek oka, hogy az emberek többségének életében a politika egyáltalán nem játszik kiemelkedő szerepet, Facebook-ismerőseiket nem politikai alapon válogatják ki, így sokféle politikai információval találkozhatnak a platformon. A közhiedelemmel ellentétben a híreket válogató algoritmus sem erősíti jelentősen a véleménybuborékot, hiszen annak működésében az ismerősökkel folytatott interakciók, és az ismerősök interakciói is nagy szerepet játszanak. Tehát, ha egy ismerőssel gyakran lépek kapcsolatba az oldalon, akkor annak tartalmait akkor is megjeleníti, ha egyébként azokkal politikai alapon nem értek egyet. A véleménybuborék éppen ezért csak azokra lehet jellemző, akik életében a politikai hovatartozás nagy szerepet játszik, ezért ismerőseik jelentős része a hasonlóan gondolkodók körül kerül ki, és kizárólag saját véleményükkel egyező politikai oldalakat követnek.

Az ugyanakkor igaz, hogy a Facebookról származó információk mindig szelektívek, az elénk kerülő politikai tartalmak köre nem olyan szakmai szűrés eredménye, mint a hagyományos média esetében. Emiatt fennáll a veszély, hogy egyes történéseknek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mintha azzal a médiában találkoznánk, miközben más információk teljesen elkerülik a figyelmünket, hiszen nem kerül a hírvonalunkra. Ezzel kapcsolatban nem igazán látszik az önreflexió, a kutatások szerint az ilyen jellegű szelektív Facebook-tájékozódás negatívan hat a politikai ismeretekre, a közéleti tudásra. Ezen a téren nagyobb reflexiót talán olyan oktatási programok segítségével lehetne elérni, amelyek nagy hangsúlyt fektetnének a tudatos tájékozódás formáira, a zsúfolt információs térrel való együttélésre.

Az Ön egyik tanulmánya szerint „A Facebook jelentős kampányeszközzé vált, annak ellenére is, hogy a legtöbb politikust csak kisszámú, egyébként is már nagyrészt elkötelezett választó követi.” Ebben az esetben van még jelentősége a politikusok Facebook-aktivitásának?
Nagyon úgy tűnik, hogy van, hiszen a politikusok üzenetei a kisszámú követő megosztásai, lájkjai által számos, nem elkötelezett választóhoz juthatnak el. Ráadásul ők saját személyes ismerőseik közvetítésén keresztül találkoznak a politikusok tartalmaival, emiatt azok meggyőzőbbnek is hathatnak, mintha a politikus közvetlenül próbálná eljuttatni az adott választóhoz az üzenetét. Általánosságban is igaz: a közösségi médiában a kortársak hatása felértékelődik, döntéseinkre nagy hatást gyakorolnak a saját ismerőseinktől látott minták. A politikusok most éppen ezt próbálják kihasználni: a közvetlen ismerősökön keresztül kívánják elérni választóikat. A politikus üzenete ezért nem elsősorban az amúgy is már elkötelezett követői tábornak szól: sokkal inkább az a cél, hogy az elkötelezett követőkön keresztül azok ismerőseit szólítsa meg.

A társadalom korosztályonként, kultúránként és időszakonként váltogatja a közösségimédia-platformokat – gondoljunk Trump elnök kampányában a Twitter szerepére, amely nálunk kevésbé elterjedt. A politikai aktorok követik ezeket a változó trendeket, de vajon ugyanolyan sebességgel, mint a felhasználók?
Erre nehéz általános választ adni, hiszen a politikusok között is sok különbség van. Vegyük például az amerikai politikába tavaly berobbanó fiatal képviselőnőt, Alexandria Ocasio-Cortezt, aki nagy magabiztossággal és természetességgel használja a különböző közösségimédia-platformokat. Mások lassabban alkalmazkodnak a változó felhasználói szokásokhoz, a nagy népszerűségnek örvendő Instagram használatától például még most is sok politikus ódzkodik. Persze az egyes platformok politikai felhasználási lehetőségei is eltérőek. Az Instagramnál maradva: nem növeli a platform vonzerejét, hogy az oldalon nincsen megosztási lehetőség, így más közösségi oldalakkal ellentétben a politikai szereplők itt tényleg csak a közvetlen követői táborral tudnak kommunikálni.

Mit gondol arról, hogy az algoritmusokat felhasználó nagy cégek segítségével a közösségi média is nagyon hatásos politikai eszközzé vált?
Nagyon súlyos politikai, társadalmi és jogi kérdéseket vet fel, hogy profitorientált globális multivállalatok ekkora politikai hatalom birtokába kerültek. Egy-egy üzleti célokat szolgáló módosítás a Facebook működésében komoly politikai következményeket vonhat maga után. Az adatkezeléssel kapcsolatos gyakorlatok, a cenzori tevékenység, illetve a platform manipulálási lehetőségei szintén politikailag érzékeny témáknak számítanak. A már kibontakozó, és a közeljövőben várhatóan még élesebbé váló politikai és jogi küzdelmek e platformok politikai szerepe és hatalma körül meghatározóak lesznek a demokrácia jövőbeli működésével kapcsolatban.

Navigare necesse est – de nemcsak hajózni muszáj

Utazás a tudományban címmel immár második alkalommal rendezett konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetemen a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont. Az Egyetemen jelenleg is több közlekedéssel kapcsolatos kutatás zajlik, köztük a Normandiai Üzleti Tudományok Egyetemével (EM Normandie) közösen végzett kutatások a hajózás és logisztika területén.

A közlekedés technológiailag és gazdaságilag is az egyik leggyorsabban változó ágazat. A mesterséges intelligencia megjelenése, a közösségi autók terjedése, a tömegközlekedési modellek változása, az intermodális közlekedési lehetőségek terjedése mind-mind olyan jelenségek, amelyek meghatározzák a jövő közlekedését. A repülőterek funkcióváltásának is tanúi lehetünk, de a kutatók azt is vizsgálják, hogyan tölthetjük hasznosan a közlekedésben eltöltött időt.

Mivel a mobilitás folyamatosan változik, a közlekedési ágazat válasza csak a folyamatos innováció lehet. Az innovációval kapcsolatban ugyanakkor hajlamosak vagyunk kizárólag a technológiai szempontokra figyelni, miközben a társadalmi, gazdasági, szakpolitikai vonatkozások legalább olyan lényegesek. Az Utazás a tudományban konferencia, amely a közlekedés nem műszaki aspektusainak megvitatására indult útjára 2018-ban, idén éppen ezeket a kérdéseket helyezte a középpontba, az alcíme az „Innováció a közlekedésben” volt. Flesicher Tamást, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársát Sipos Júlia kérdezte.

A közlekedés témájában a ’Gazdasági, társadalmi, szakpolitikai szempontok’ című szekció elnökeként hogyan látja, összeegyeztethetők-e a felsorolásban található aspektusok?
A gazdasági, társadalmi, szakpolitikai (és a technológiai, környezeti, politikai stb.) szempontok természetesen eltérnek egymástól, hiszen mindegyik egy más részrendszerből nézve vizsgálja a maga lehetőségeit. Ez rendben is van így, a kérdés az, hogy amikor ütköznek az érvek, akkor melyik nézőpontot vegyünk figyelembe. Mindegyik nézőpontra igaz ugyanis az, hogy a maga értékrendszerében a másik álláspontját alárendelhetőnek fogja tekinti a sajátjához képest. Ha valamelyik szempont dominánssá tud válni (el tudja hitetni magáról, hogy fontosabb, mint a többi), akkor ezzel a saját szempontrendszerét is elfogadtatja. Tehát az ipari társadalomnak a gazdasági megfontolásokat előtérbe helyező térnyerése valójában a társadalom asszisztálása mellett a szakpolitika támogatásával zajlott le, elfogadva azt az ígéretet, hogy a gazdaság (a GDP) növekedése képes lesz megteremteni a társadalmi jólétet, a környezeti harmóniát, és általában a konfliktusok békés megoldását. Paradox módon ez az érvelés a társadalmi célokat, a emberek által közvetlenül tapasztalható előnyök elérését alárendelte egy eszköznek, amelyik a saját legitimációját éppen annak köszönheti, hogy ezeknek a (társadalmi) céloknak az elősegítését ígéri.

A közlekedésben eltérő módon és más szerepkörök képviseletében ütköznek a különböző érdekek a hálózatfejlesztés szintjén, illetve a közlekedés üzemeltetési szintjén. Az előbbiről, a szakpolitika, az (ön)kormányzat, a beruházók, az építőipar és a területileg érintett lakosok szempontjainak a konfliktusairól most nem volt szó, az előadások a működés, főleg a közforgalmú személyközlekedés működtetési szintjére koncentráltak.

Ötven-hatvan évvel ezelőtt az alternatíva nélkül a közforgalmú közlekedésre szoruló utazóközönség szállítását kellett megoldani, és a fő feladat az ehhez szükséges kínálati kapacitás biztosítása volt. A kérdésben felvetett szempontok összehangolása ennek megfelelően a szakpolitika számára a munkába járás lehetővé tétele (társadalmi és makrogazdasági szempont), azaz az ehhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségi kiszolgálás megteremtése (gazdasági szempont) volt. Ha a szűk keresztmetszetet a járművek rendelkezésre állása jelenti, akkor az üzemgazdasági aspektusok elsődlegessé válnak, hiszen minden más szempont csak ennek nyomán teljesülhet.

Gyökeresen más a helyzet akkor, amikor a közforgalmú közlekedés versenyhelyzetbe kerül a közterületek egyre nagyobb részét elfoglaló gépkocsiforgalommal szemben. A városnak az az érdeke, hogy az utasforgalom minél nagyobb részét szervezett formában a közforgalmú közlekedés bonyolítsa le, ezzel csökkentve az autók által okozott levegő-, zaj-, és térszennyezést: a szakpolitikának tehát az erre történő ösztönzést kell megoldania. Ha a szolgáltató nem a kitűzött szakmapolitikai cél elérésében érdekelt, hanem irányában egy másik üzemgazdasági elvárás jelenik meg (az összes költség minimalizálása, a futáskilométer csökkentése stb.), akkor nyilván a saját érdekeit fogja érvényre juttatni: ellenáll az integrált közlekedés megszervezésének, a közlekedési szövetség létrehozásának stb., ezzel lefékezve a szakpolitika által kitűzött társadalmi cél teljesítését. Ez azonban ilyenkor nem azt jelenti, hogy a különböző szempontok nem lennének összeegyeztethetők, hanem azt, hogy a szakpolitika/politika nem oldotta meg jól az összeegyeztetés rá háruló leckéjét.

A szakterületet jól ismerő kutatóként az előadásokon, illetve az Ön által vezetett szekcióban melyek voltak az Ön számára újszerű megközelítések?
Ács Balázs előadásában a közszolgáltatás liberációjának nemzetközi tapasztalatait elemezte. Ennek során bemutatta a Flixbus működési modelljét: saját buszok nélkül, különböző buszvállalkozások szolgáltatásainak és jegyeladási rendszerének egységes biztosításával mind az utasok, mind pedig a szolgáltatók számára vonzó módon vált az európai térség piacvezető vállakozásává. Érdemes itt megemlíteni, hogy az Amazon saját könyvkiadás nélkül a világ legnagyobb könyvértékesítőjévé, az Airbnb saját szálláshely nélkül vezető szálláshely-értékesítővé, az Uber saját gépkocsik nélkül piacvezető személyfuvarozó vállalkozássá nőtt az elmúlt néhány év során. Olyan új piaci modellekről van szó, amelyek – jóllehet felvetnek új szabályozási, jogi, biztosítási stb. problémákat –, rohamosan terjednek, és átrendezik a hagyományos piacokat. A felmerülő problémákat meg kell oldani, az azonban nem látszik bölcs taktikának, ha megpróbálunk elzárkózni, betiltani ezeket a formákat.

A plenáris előadások az innováció általános hatásairól adtak képet. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter a technológiai változásról, és ennek társadalmi és gazdasági következményeiről is beszélt. Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum vezetője, és Keserű Imre, a brüsszeli VUB kutatója a városi mobilitás átalakulásának hatásait, lehetséges forgatókönyveit mutatta be más-más nézőpontból. A jövő mobilitása a szekcióülések során is főszerepet kapott, a tudományos megközelítés mellett gyakorlati hatások is szóba kerültek, például, hogy hogyan javítja az utaskiszolgálás színvonalát a budapesti repülőtér küszöbönálló bővítése, vagy milyen új élményeket ígérhetnek a szállodahajók a hazánkba látogató turistáknak.

A konferencia szellemiségével összhangban ezúttal is több PhD-hallgató kapott lehetőséget, hogy beszámoljon kutatásáról. A következő konferencia 2020 elején, a felhívás megjelenése 2019 őszén várható.

Friss genderkutatások a közoktatásban

Vajon a nemi szerepeket is elfedi az iskolai köpeny, vagy épp az iskolai színpad lenne az a terület, ahol jobban kiütköznek a nemi egyenlőtlenségek? A tanárok enyhítik vagy felerősítik ezeket a hatásokat? És egyáltalán mi van az iskolások fejében a nemi különbségekkel kapcsolatban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a válaszokat Rédai Dorottya, a CEU oktatója kutatói munkája során. Az LMBT Történeti Hónap keretében a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában a legfrissebb eredményeket mutatta be az egyetemista közönségnek 2019. február 28-án, a BCE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központja által szervezett eseményen.

Rédai Dorottya előadásában első körben felvázolta, hogy mi az az ív, amit a társadalmi nem oktatásban betöltött szerepének vizsgálata bejárt az utóbbi évtizedekben. A vizsgálódások feminista aktivisták kezdeményezésével a ’70-es években indultak, melyek a későbbiekben eltérő eredményességgel kerültek be a különböző országok egyetemi tananyagába. A korszak legnagyobb kérdéseit a nemiszerep-elméletek kritikája adta, melyben leginkább a tanár szerepét vizsgálták. Miért van az, hogy más szempontok alapján értékelik a fiúk és lányok munkáját? Egy lánynak mindig szépen kell írnia a füzetébe, miközben a fiúknak lehet rendezetlen az írásképe? A fiúknak jobbnak kell lenniük matekból és természettudományokból, hiszen ezek vezetnek komoly állásokhoz, míg a lányoknak maradnak a humán tantárgyak? A korai vizsgálatok azzal a szándékkal indultak el, hogy a felnőtt világban tapasztalható munkahelyi és családi különbségek gyökerét az iskolai gyakorlat során felkutassák, hogy mintegy a gyökerénél tudjanak hatni az emancipációs folyamatokra.

A ’80-as évektől kibővült a vizsgálatok spektruma, így már nem csak a fehér középosztálybeli nők és lányok helyzetét vizsgálták, hanem az interszekcionalitás és a szexuális irányultság szempontjait is igyekeztek figyelembe venni, rámutatva, hogy nem csak a férfi-nő különbségtétel van jelen a közép- és felsőoktatásban, hanem sokkal mozaikosabb képet kell vizsgálnunk a folyamatok megértéséhez. A magyarországi kutatások több lépéssel le vannak maradva a nyugatiakhoz képest, a komoly vizsgálatok is a kvantitatív irányvonalat követik, és hiányoznak az interszekcionális szempontok is Rédai szerint.

Saját doktori kutatásában középiskolai diákokat, oktatókat, igazgatókat és védőnőket kérdezett meg arról, hogyan jelenik meg a korosztály életében a szexuális gondolkodás, hogyan hatnak erre az etnikai, nemi és osztálybeli különbségek, hogyan termelődnek ezek újra a hétköznapi beszédben. A diskurzuselemzéssel és etnográfiai módszerekkel a homofóbiát is kutatta, melynek serdülőkori kialakulása során a legfontosabb kérdés a diákok közt, hogy ennek mi lehet az oka, és hogy mennyiben tartják ezt rendellenességnek, a normálistól való eltérésnek. Szerencsére a vizsgálat alapján az elmúlt évtizedben ennek mértéke jelentősen csökkent, a hozzáállás az elfogadás irányába tolódik.

Rédai bemutatott egy másik kutatási projektet, a Gender Equality Charter Markot (Nemi Esélyegyenlőségi Mutató), mely a társadalmi nem kialakulásának iskolai folyamatait igyekszik feltárni az EU országaiban. Vizsgálták a tanári szerep elnőiesedését, mellyel együtt a férfi pedagógusok sok helyen „különleges bánásmódban”, kiváltságos figyelemben részesülnek. A nemi szerepek kialakulását sok oktató a kisiskolás korra helyezi, így ezzel szerintük a középiskolában már nem igazán lehet mit tenni. Kérdésként merült még fel, hogy mit lehet kezdeni azzal, hogy a tananyagban több területen fölülreprezentáltak a férfiak, hiszen ez akár a diákok jövőbeli céljait is alakítja, komoly példaképeket állítva minden tudományterületen és művészeti ágban. A projekt megvizsgálja az iskolai erőszak és az úgynevezett „bullying” nemi vetületeit, mennyiben érinti ez a különböző társadalmi nemhez tartozó, és más-más szexuális orientációval rendelkező diákokat, és mit tudnak kezdeni mindezzel a tanárok.

Rédai Dorottya előadásában a gender közoktatásbeli megjelenését mutatta be, történeti áttekintést nyújtott a vizsgálatok specializálódásában és az elvárt szempontok bővülésében. A középiskolai diskurzusban még mindig jelentősek a nemi különbségek a tekintetben, hogy mi tartozik a lányok és fiúk vélt szerepéhez, illetve, hogy mit is „kell” gondolni az eltérő szexuális orientációjú társainkról. Ugyanakkor az előadás időbeli korlátai már nem hagytak teret arra, hogy terítékre kerüljön egy fontosnak tekinthető kérdés, miszerint milyen segítséget kaphatnak a diákok és az oktatók, hogy a fenti területeken változtatni tudjanak, hiszen csupán az állami oktatáspolitikát nem tehetjük felelőssé a változások lassúságáért. A teltházas előadás azt sugallja, hogy nagy az érdeklődés a téma irányába, így remélhetjük, hogy a jövőben a kimaradó kérdések is terítékre fognak kerülni.

Oldalak