A világtörténelem dolgaiban a legrosszabb tanácsadó a józan ész, hisz azt feltételezi, hogy a jelen állapot örökké fog tartani. A történelem nem ezt igazolja. Ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását George Friedman amerikai geostratéga, aki a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont meghívására érkezett szülővárosába, Budapestre, és tartott nyilvános előadást március 26-án a Corvinus Faculty Clubban „Geopolitikai változások és az európai országok” címmel.

George Friedman évtizedek óta foglalkozik geopolitikai elemzésekkel. Az alternatív CIA-ként is emlegetett, általa 1996-ban alapított cégből, a Stratforból 2015-ben lépett ki. Jelenleg a szintén általa létrehozott Geopolitical Futures kiadvány igazgatója. Friedman előadásában több globális témát érintett.

A 2008-as válság, mint minden pénzügyi válság, egy gazdasági ciklust zárt le, a nyomában pedig politikai változások következtek be. 2008 előtt úgy tűnt, hogy világszerte gyarapodik a gazdaság, Oroszországgal pedig nem kell komoly világpolitikai tényezőként számolni. 2008-ban azonban mindkét feltételezés megdőlt: csődöt jelentett az USA egyik legnagyobb befektetési bankja, a Lehmann Brothers, Oroszország pedig beavatkozott Grúziában.

Európában azt gondolták, hogy a válságot követően minden visszatér az addigi kerékvágásba. Azonban a válság következményeit Európa nagyon megszenvedi: az addig sikeres európai együttműködés leállt. A britek elhagyják az EU-t, Dél-Európa gazdasági helyzete katasztrofálissá vált, a németek pedig csak látszólag erősek. Az Európai Unió máris csődöt mondott, és jelenlegi formájában nem maradhat fenn.

A világ 2008 óta hatalmas exportválságban van, és ez minden olyan gazdaságot mélyen érint, amely jóval többet termel, mint amennyit fogyaszt. Az exportválságnak gazdasági, társadalmi és politikai hatásai egyaránt vannak.

Európa kulcsa a német kérdés. Bár a német politikusok azt állítják, hogy a német gazdaság egészséges, erre rácáfol az a tény, hogy a bankok nem termelnek nyereséget. A német gazdaság a negyedik legnagyobb a világon, és nem történt meg benne a szükséges szerkezetváltás: ma is olyan hatalmas vállalatok uralják, mint az 1950-es években. Az ilyen vállalatok nem tudnak rugalmasan reagálni a világpiaci kihívásokra, és nagyon rá vannak szorulva nemcsak az EU piacára, hanem az amerikai és a kínai piacra is. Az Egyesült Államokban kialakuló recesszió komolyan sújtja az oda exportáló országokat, különösen pedig Németországot, főleg a kivitelt képező gépipari termékek (pl. autó) elsődleges érintettsége miatt. Németország számára 5%-os exportcsökkenés 2,5%-os GDP-csökkenéshez vezet.

Németország 1871-es egyesítése óta soha nem volt képes vezetni Európát, hanem kihasználja azt, így elemi érdeke az Európai Unió egyben tartása. A német típusú nagyvállalatoknak nem alkalmazottjaik vannak (mint az USA-ban), hanem „örökbefogadott gyermekeik”. Az emberek szeretnek is ilyen cégeknél dolgozni, csak az a gond, hogy ezek nem állják meg helyüket a világpiaci versenyben.

Európa nem hajlandó tudomásul venni, hogy változtatni kell, az európai politikusok nem képesek szembenézni a problémákkal. Az állampolgárok számára pedig az Unió csak addig fontos, amíg kihasználhatják az előnyeit, áldozatot azonban nem hoznak érte. Ebből is látszik, hogy nincs európai nemzeti tudat, amelynek éppen az a fokmérője, hogy az ember akkor is ragaszkodik a hazájához, amikor az semmit nem tud neki nyújtani. A mai Európa egyes országain belül is igaz, hogy senki nem akar hallani a katonaságról, az esetleges háborús áldozattételről, holott Európa egyedül maradt. Problémái megoldásában vagy konfliktus esetén nem számíthat többé az USA-ra, hisz az Egyesült Államoknak az a legfontosabb, hogy minimalizálja a globális egyensúlytalanság hatását saját országára, miközben azt az elvet követi, hogy ha nem akarsz háborút, készülj rá. Friedman üzenete Európának: „Önök büszkék arra, hogy európaiak: segítsenek önmagukon”.

Pedig az USA-nak és Oroszországnak több évtizedig komoly érdemei voltak az európai béke megőrzésében. Ahogy megszűnt ez a szerepük, 1992-ben kirobbant a délszláv háború. Az Európai Unió békét és jólétet ígért, de egyiket sem volt képes beváltani. Az EU nem egy nemzet, így nincsen morális tartalma. Csupán szerződés, kényelmi megoldás.

Friedman Európát érintő prognózisa után röviden jellemezte Oroszország és Kína helyzetét is. Oroszországot a harmadik világ gazdaságai közé sorolja, mivel a többi, elsődleges termékeket (olaj, réz stb.) exportáló országokkal együtt válságba került, amikor ezeknek a termékeknek jelentősen esett a világpiaci áruk. Azelőtt Oroszország nemzeti költségvetésének 80%-át az olajexport tette ki. Putyin jólétet ígért az orosz embereknek, és azt, hogy Oroszország visszanyeri nagyhatalmi státuszát. Ebből egyik sem valósult meg, Oroszország az olyan akciókkal, mint a Szíriába történő bevonulás, csak a nagyhatalmi látszatot igyekszik fenntartani.

Kínát is nagyon súlyosan érinti az exportválság, de a kínai politika ezt nem vallja be. A kínaiak ugyan beszálltak a high-tech iparágba, de ott igen erős a verseny. A válság következtében csökkenő keresletre nem reagáltak, folytatták az áruk gyártását és szállítását, miközben vásárlóik, például az USA-ban, nem tudták megengedni maguknak a termékek megvásárlását, és olcsóbb termékek felé fordultak. A kínaiak szintén halogatták a változást, és csak diktatórikus rendszer fenntartásával sikerül megakadályozniuk az ország széthullását.

Márton Lídia