corvinuskioszk

Foglyul ejtett vagyonok

Mehrdad Vahabi közgazdász, az Université Paris 13, Sorbonne-Nord professzora a BCE Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszéke meghívására tartott két előadást egyetemünkön. Vahabi az államokat nem politikai, hanem pusztán gazdasági szempontból vizsgálja, és nagy hatást gyakorolt rá Kornai János munkássága: a szocialista rendszerre kidolgozott tanait alkalmazza más kontextusban, illetve fejlesztette tovább.

A közgazdaságtan vizsgálódásainak új tárgya: a javak destrukciója
Első előadása az 1979-ben, a Sah elüldözése után alapított Iráni Iszlám Köztársaság politikai gazdaságtanáról szólt, amelyet Vahabi destruktív koordinációként definiál. Míg a közgazdaságtan klasszikus értelemben a javak termelésével, elosztásával és fogyasztásával foglalkozik, Vahabi elméletében új elem a javak destrukciója, amelyet elsősorban Irán példáján mutat be.

A Kornai által megkülönböztetett négy piaci koordinációs mechanizmus közül figyelmét az erőszakon alapuló agresszív koordináció ragadta meg, amelynek eszközei a megfélemlítés, a fenyegetés, és a nem-intézményesített kényszerítés. A cél nem más, mint a mások által előállított javak eltulajdonítása, amely Iránban csak egyesek vagyonosodásához vezet, és tőkefelhalmozás helyett tőkevesztést eredményez elősorban a vagyonok külföldre történő menekítése miatt.

Iráni állam a félállami szervezetek árnyékában
Irán esetében 1979 óta jellemző a párhuzamos – köztársasági és vallási – intézmények fennállása, a vagyonelkobzás és a bizonytalan tulajdonviszonyok írják le a rendszert a közgazdász szerint. A párhuzamos intézmények létezése, azaz a kettős irányítás azt eredményezi, hogy nehéz azonosítani a döntéshozókat. Majd’ minden szervezetnek megvan a maga árnyékszervezete, ráadásul utóbbi gyakran nagyobb befolyással bír. A legfelső politikai szinten ott van az elnök, de a gyakorlatban nála nagyobb hatalommal bír a legfőbb vallási vezető. A rendes hadsereggel párhuzamosan létezik a Forradalmi Gárda, amelynek legfőbb feladata az iszlám forradalom vívmányaiknak megőrzése. Ugyanígy a tartományi kormányzóknak és a parlamenti képviselőknek is megvan az árnyékszemélyük. Gazdasági területen pedig megfigyelhető, hogy az állami szektor mellett, amely a GDP egyharmada felett diszponál, markánsan jelen van a félállami, azaz vallási és katonai „forradalmi” szektor, amely a GDP kétharmadát képviseli.

Kisajátítási hullámok
Vahabi 1979 óta a vagyonelkobzás három hullámát különíti el, amelyek az ún. Alapítványokon keresztül elősegítették a félállami szektor felduzzasztását. Az első hullámban 1979 és 1989 között az Elnyomottak és Rokkantak Alapítványa elkobozta a Sah és 53 száműzött iparos vagyonát. Ezeket Khomeini bűnözőktől megszerzett zsákmánynak nevezte, amelyet az állami tulajdontól elkülönítetten kell kezelni, így a Legfőbb Igazságügyi Méltóság hatáskörébe utalta. Ennek az Alapítványnak a vagyona mára felér a kormányéval, ez a legnagyobb nem-állami szereplő az iráni gazdaságban, amelyet csak a Nemzeti Olajtársaság előz meg.

A második hullámban a Setad tett szert hatalmas vagyonra, amelyet Khomeini hozott létre rendelet útján „a tulajdonos nélküli vagyonok kezelésére és értékesítésére”. Kezdetben háromfős stábja volt, ma 500 alkalmazottja van, és több ezer üzletember, külföldön élő iráni, nemkívánatos vallási csoporthoz tartozó állampolgár stb. vagyonát szerezte meg.

A harmadik kisajátítási hullám 2005 és 2013 közé tehető, amikor állami vállalatokat – bankokat, biztosítókat, gáz- és olajvállalatokat – „privatizáltak”, ami azt jelentette, hogy mintegy 80%-ukat áttették a félállami szektorba. Az Irakkal folytatott nyolcéves háború (1980-1989) után az állam egyre inkább az olajbevételre van utalva, de ez főleg 2005 és 2013 között, azaz Ahmadinejad elnöksége idején már a félállami szektorba özönlött be.

Az eredmény: egyéni vagyongyarapodás jóléti háló és versenyképes magánszektor helyett
Mehrdad Vahabi szerint a félállami szektor több területen monopol helyzetbe került, ezért nincsen valódi verseny. Ebben a szektorban nem a nyereség a cél, hanem a munkahelyteremtés, egyéni vagyonok akkumulálása. A vállalatok nem működnek sem hatékonyan, sem pedig transzparensen. Ez a rendszer azonban nemcsak a privát szektort fojtja meg, hanem az államit is, hisz megakadályozza a jóléti állam kialakulását. Míg a társadalombiztosítási rendszer korlátozott, az adományokra épülő karitatív szisztéma kiterjedt, erre azonban nem állampolgári, hanem vallási alapon jogosultak az egyének.
 

Szalai Mátét, a Corvinus Nemzetközi Tanulmányok Intézetének egyetemi tanársegédjét, Közel-Kelet szakértőt az Irán előtt álló legfőbb kihívásokról kérdeztük az előadás után.

Mehrdad Vahabi meglehetősen borús képet festett az iráni gazdaságról. Valóban ennyire negatív az összkép? Milyen szerepet játszanak ebben az Irán ellen újra életbe léptetett szankciók?
Az iráni gazdaság az amerikai szankcióktól függetlenül is krónikus kihívásokkal küzd, azokra az Egyesült Államok lépései csak ráerősítenek. Talán a legnagyobb probléma a társadalom összetételéből adódik: a lakosság 60-70 százaléka 30 év alatti, ami azt jelenti, hogy évente kb. egymillió fiatal lép be a munkaerőpiacra. Ha az iráni vállalatok nem tudnak ennyi munkahelyet teremteni, akkor a munkanélküliség folyamatosan növekszik. Másrészt a politikai környezetből adódóan az iráni gazdaság az egyik legkorruptabb a világon: a Gallup 2017-es felmérése szerint csak Irakban és Dél-Szudánban nagyobb a korrupció társadalmi érzékelése. Ez gúzsba köti az ország növekedési esélyeit. Erre épültek rá 2006-tól a nemzetközi szankciók (ekkor nem az Egyesült Államok, hanem elsősorban az ENSZ részéről), amely hatalmas nyomás alá helyezte az iráni gazdaságot. Az ország fizetőeszköze, a riál értéke ennek hatására 2012-ben szakadt be, és azóta szinte kezelhetetlenné tette az inflációt, illetve a feketepiac növekedését.

Ebbe a helyzetbe érkeztek az új amerikai szankciók 2018-ban, amelyek közül nem is az iráni vállalatokat és államot sújtó úgynevezett elsődleges, hanem a velük együttműködő, más országok állampolgárait és cégeit célzó úgynevezett másodlagos szankciók hatása a kiemelkedő. Az iráni gazdaságnak krónikus világgazdasági izolációjának megszüntetésére van szüksége, amelyre lehetőséget teremtett az iráni nukleáris megállapodás, az új szankciók következtében azonban a külső piaci szereplők nem vállalják be az irániakkal való együttműködéssel járó kockázatot. A teljes iráni olajexport ugyan nem fog leállni (már csak a nemzetközi feketepiac miatt sem), ugyanakkor az amerikai szankciók feloldásáig Irán nem fog tudni komoly szerepet betölteni a világgazdaságban.

Milyen történelmi okai vannak a félállami szektor jelentős szerepének az országban? Milyen volt az iráni gazdaság szerkezete a forradalom előtt?
Az iráni gazdaság az állam modernkori történetében mindig is centralizált volt politikai, ágazati és területi értelemben egyaránt. A földgáz és olaj szerepe kimagasló volt a forradalom előtt is, ugyanakkor nem épült ki olyan monokulturális gazdasági szerkezet, mint mondjuk a Perzsa-öböl arab államaiban. Ezt jól mutatja, hogy a szolgáltatószektor a GDP több mint felét adja. Ennek ellenére a mai napig az energiapiachoz kötődik az állam bevételeinek legalább 70-80%-a. Fő különbség a forradalom előtt és után az ország világgazdasági integráltságában volt – 1979 előtt a nyugati államok és piaci szereplők jelenléte sokkal meghatározóbb volt, amely ugyan újratermelte az egyenlőtlenségeket, abszolút értelemben mégis nyereséges volt Teherán számára. A forradalom után a kilenc évig tartó iráni-iraki háború hatalmas terheket rótt az országra, amelynek gazdasága csak az 1990-es években tudott konszolidálódni. Ugyanakkor a világgazdasági reintegráció ebben az időszakban sem történt meg.

Várható-e, hogy jelentősen változzon Irán gazdaságszerkezete?
A különböző állami katonai szervezetek az iráni GDP körülbelül 25-40 százalékát irányítják, ami egy hatalmas teher az iráni gazdaságban, és komoly egyensúlytalanságról árulkodik. Ennek két okból van nagy jelentősége: egyrészről átláthatatlan a katonai szervezetek gazdálkodása a társadalom felé, másrészről pedig ezek a források nem a gazdaság fejlesztésére vagy a lakossági jólét növelésére kerülnek felhasználásra, hanem biztonságpolitikai és külpolitikai célokra. Ezért is volt szembetűnő, hogy a 2017. év végi, és 2018. év eleji tüntetések során az utcára vonuló tiltakozók többek között ezt a kérdést is zászlójukra tűzték, követelve például a Forradalmi Gárda külföldi jelenlétéhez kötődő pénzek átcsoportosítását.

Minden kritika ellenére nem várhatunk változást az állami katonai szervezetek költségvetésében. Az iráni kül- és biztonságpolitika alapvető szereplőiről van szó, amelyeknek érdekérvényesítési képességük hatalmas az iráni belpolitikai rendszerben. Ugyan Hasszan Róháni elnök igyekezett átláthatóbbá tenni gazdálkodásukat, ez a kísérlet egyelőre kevés eredménnyel zárult. Amennyiben a következő időszakban lesznek amerikai-iráni tárgyalások, úgy a kérdést biztosan napirendre fogja tűzni az amerikai kormány, megpróbálva arra ösztönözni Teheránt, hogy csökkentse e szervezetek költségvetését. A nyomás ellenére ennek az esélye egyelőre korlátozott.

A „ragadozó állam” („predatory state”) és a gazdasági fejlődés
Mehrdad Vahabi elméleti bevezetőjében különbséget tett kétféle államszemlélet között. A neoklasszikusok, a neoinstitucionalisták és a keynesiánusok a szerződéses állam szószólói, szerintük az állam jótékony diktátor, amely a közjó maximalizálására törekszik. Bár nem tagadják, hogy az állam ragadozóként viselkedik, ezt egyrészt szerződéses alapon teszi, másrészt az állampolgárok – például egy bandita, forradalmár, lázadó vagy zsarnok – is fosztogatók vagy potenciális fosztogatók. Ezzel szemben a liberálisok, marxisták és az anarchisták az állam kisajátító jellegét hangsúlyozzák, az állam ebben a megközelítésben nem a piac elégtelenségét hivatott ellensúlyozni, hanem költségvetésének és bevételének maximalizálására törekszik. Értelmezésükben szó sincs szerződésről, hisz szerződés csak egymással kölcsönösen megegyező felek között jöhet létre, nem pedig ragadozó és zsákmánya között. Vahabi utóbbiakkal ért egyet.

Zsákmány és áldozat játszmája
Ebben az összefüggésben a kisajátítás sikere azon múlik, hogy a ragadozó el tudja-e fogni és eltulajdonítani zsákmányát, azaz a kiszemelt vagyont, vagy éppen a zsákmány tud elmenekülni. Földeket például az állam nagyon könnyen el tud kobozni, így a földnek az állam számára nagyobb a zsákmányértéke, mint egy kereskedő tőkéjének. Az adott ország vagyonszerkezete határozza meg az állam kisajátítási potenciálját. Vahabi két fontos tényezőt mutatott be: a kisajátíthatóságot (appropriability) és a mobilitást. Míg a kisajátíthatóság határozza meg, hogy mennyire hasznos a zsákmányolás, a mobilitástól a zsákmányolás költsége függ. Egy vagyontárgy nehezen sajátítható ki, ha a tulajdon erőszakos átruházása az adott vagyon megsemmisülésével vagy értékének szinte nullára való csökkenésével jár. A kambodzsai Pol Pot-rezsim például nem tudta kisajátítani az értelmiségieket, így inkább meggyilkolta őket. Általában véve az általános rendeltetésű vagyontárgyakat (pl. földtulajdon) érdemesebb kisajátítani, mint a speciális jellegűeket (szellemitőke-, fizikaitőke-beruházások, pl. autógyár). A felmerülő költségektől is függ, hogy érdemes-e az államnak egy-egy vagyontárgyat kisajátítani. Ebből a szempontból a koncentrált vagyont könnyebb kisajátítani, mint a diffúz vagyont. A mobilitás két dolgot takar. Az egyik, hogy az adott vagyon földrajzilag könnyen mozgatható-e, a másik, hogy könnyen elrejthető-e. Előbbire példa a gyémánt, a kábítószerek, amelyeknek súlyukhoz képest rendkívül nagy az értékük, a múltban egyébként ilyen volt még a tea, a fűszerek. A kisajátíthatóság és a mobilitás nem keverendő össze. Ha például autógyárat telepítünk egy másik országban, arra az immobilitás lesz jellemző, ugyanakkor az üzemeltetéséhez szükséges szellemi tőke miatt nem érdemes elkobozni. A gyémánt viszont – ha mobilis is – könnyen eltulajdonítható, ha bányászata egy-egy régióra koncentrálódik.

Önkéntes és erőszakos tranzakciók
Vahabi elméleti újítása abban áll, hogy a Coase-tétel hirdetőivel szemben megkülönbözteti a vagyon gazdasági- és zsákmányértékét, azaz hogy mennyit ér önkéntes, illetve nem önkéntes (erőszakos) tranzakció esetén. Egy vagyon zsákmányértéke azon múlik, hogy milyen az adott országból történő kilépésének lehetősége (exit option). Úgy lehet definiálni, mint az erőszakos eltulajdonítás haszna és költsége közötti különbséget. Az állam szempontjából attól függ az adott vagyon értéke, hogy foglyul ejtett (captive) vagy menekülő (fugitive) vagyonról van-e szó. A tisztán foglyul ejtett vagyon immobilis és kisajátítható (pl. föld), ezért az állami térbe tartozik. A tisztán menekülő vagyon (pl. szellemi tőke) mobilis és nem sajátítható ki, ezért a nem-állami térbe tartozik. Létezik azonban kevert vagyon is (fizikai tőkeberuházás, ipari olajkitermelés, gyémánt, pénz, arany), amelynek esetében nem világos, hogy az állami térbe tartozik-e.

Az államnak különböző stratégiái lehetnek az állami tér kiterjesztésére, azaz a ragadozásra. Ha puszta erőszakot vet be a tisztán foglyul ejtett vagyon megszerzésére, akkor zsákmányoló versenyről beszélünk. Ha viszont protekcionista intézkedéseket tesz a tisztán menekülő vagyon megtartására, akkor árversenyről van szó. A kevert vagyonnál mindkét módszer használható. Vahabi példákat is hozott a ragadozó államok két fajtájára.

A befogadó (inclusive) államok mind a kevert, mind pedig a tisztán menekülő vagyon tekintetében befogadó stratégiát tesznek magukévá. Ebben az esetben a zsákmányolásnak pozitív hatása van a gazdasági fejlődésre. Példaként említette Pinochet Chile-jét, a Sah agrárreformját Iránban 1962 és 1971 között, valamint az Egyesült Államokat 1850 és 1900 között a nagy vasútépítések időszakában, amikor a cél egy kontinensen átívelő hadsereg létrehozása volt. A hadsereg gyors áttelepítését szolgálta a vasútépítés, amely ugyan földek elkobzásával járt, összességében jótékony hatása volt a gazdaságra is. Nyugati irányban bővítette a településeket és a kereskedelmet.

A kizáró (exclusive) állam a kevert és tisztán menekülő vagyon tekintetében kizáró stratégiát foganatosít, ezzel pedig megakadályozza a gazdasági fejlődést. Példaként Vahabi az Iráni Iszlám Köztársaság első előadásában már bemutatott intézkedéseit említette 2005 és 2013 között.

Márton Lídia

 

corvinuskioszk

Kiemelkedő siker a Közgazdaságtudományi és Társadalomtudományi OTDK-n

A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Közgazdaságtudományi Szekciójának versenyén 34 hazai és határon túli intézmény hallgatói vettek részt 364 dolgozattal. A Corvinus három karát összesen 106 dolgozat képviselte, melyek kétharmada díjazott lett: összesen 47 helyezést és további 21 különdíjat hozhattak el jelenlegi és volt hallgatóink. Kiemelkedő eredmény, hogy a 44 tematikus tagozat közül 25-ben corvinusos dolgozatnak ítélték az első helyezést.

Produktívan zárultak a Társadalomtudományi Szekció színvonalas előadásai is a szervező szerepében tevékenykedő Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői campusán. A háromnapos rendezvénysorozat végén számos szakmai díjat nyújtottak át a legjobb kutatásokat prezentáló fiatal tudósoknak. A szekcióban a 67 helyezésből kilencet a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói gyűjtöttek be, négyen közülük első helyezést értek el, a kommunikáció és médiatudomány, a politikatudomány, illetve a szociológia tudományterületén.

A corvinusosok legnagyobb létszámban ebben a két szekcióban szerepeltek, de az Agrártudományi; a Fizika, Földtudományok, Matematika és a Testnevelési és Sporttudományi szekcióban is szép eredményeket értek el hallgatóink. A 2019-es OTDK corvinusos eredményei ide kattintva böngészhetők részletesen.

Gratulálunk a díjazottaknak, a következő, júniusi számunkban részletesen bemutatunk néhány díjazottat és dolgozataikat!

 

corvinuskioszk

Restaurálási program a BCE Levéltárában

Az Egyetemi Levéltár a Budapesti Corvinus Egyetem és annak jogelődei történetére vonatkozó iratokat gyűjti és őrzi. A levéltári anyag legértékesebb és legfontosabb részét képezik – a vezető testületi ülési jegyzőkönyvek, valamint a központi hivatalok iratai mellett – a különböző hallgatói személyi és tanulmányi nyilvántartások. Ilyenek a hallgatói törzskönyvek vagy anyakönyvek, az oklevél mintalapok és más záró- vagy államvizsga jegyzőkönyvek. Ezek az irattípusok a közelmúltig analóg módon, papír alapon készültek.

A levéltár azonban nemcsak passzív őrzője az iratoknak: a bekerült anyagot a levéltárosok rendszerezik, segédletekkel látják el, továbbá lehetővé teszik – jogszabályi keretek között – az ügyvitelű vagy tudományos célú kutatást. A hallgatói nyilvántartásoknak fontos szerepük van a nyugdíjmegállapításhoz szükséges szolgálati idő kiszámításában. A levéltárba kerülés után tehát a nyilvántartások nem válnak „archív” darabbá, megmarad jogbiztosító szerepük még mintegy fél évszázadig.

Ahhoz, hogy a maradandó értékű iratok hosszú távon is fennmaradjanak, speciális raktári és őrzési körülményekről kell gondoskodni. Még a megfelelő és stabil hőmérséklet, ill. páratartalom biztosítása mellett is előfordulhat, hogy egy-egy iratcsoportot restaurálni kell. Ez pedig – mivel általában nemcsak egyszerű – kötészeti munkát igényel, nagyon költséges megoldás. Nem véletlen tehát, hogy a restaurálásokhoz rendszerint külső forrásokat is szükséges bevonni. Így történt ez az 1953-ból származó, az Egyetemi Levéltárban őrzött államvizsga jegyzőkönyvek esetében is. A Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kollégiumának 2004. és 2011. évi, összesen 900 ezer Ft-os pályázati támogatásával Budapest Főváros Levéltárának korszerű állományvédelmi műhelyében, kitűnő szakemberek segítségével sikerült újjá varázsolni a két kötetet.

Gyorsan világossá vált, hogy fontos ugyan a pályázati támogatások megszerzése, azokkal azonban a szükséges munkák teljes összegét nem lehet fedezni, és az éves előretervezést sem teszik lehetővé. Ezért az állományvédelemre fordítandó összeg a levéltári költségvetésbe került beépítésre, nagyjából évi egymillió forintos értékben. E program keretében került sor 2016/17-ben 324 darab, az 1950-es és az 1980-as évek között készült hallgatói törzskönyv tisztítására és újrakötésére, 2,2 millió forint értékben, illetve 2018-ban 16 oklevélkönyv és 8 államvizsga jegyzőkönyv restaurálására, mintegy kétmillió forint értékben. 2019-ben pedig az 1982/83 – 1988/89. közötti, több mint 3700 lapnyi oklevél-mintalap restaurálása is megtörtént egymillió forint értékben. Utóbbi két munkát szintén Budapest Főváros Levéltárában végezték el kiemelkedő színvonalon.

Ugyanebben az évben pályázott a BCE Levéltára hatszázezer forintos NKA támogatásra a Közgazdász c. egyetemi lap levéltári példányainak restaurálására. A kért összegnek nagyjából a harmadát nyertük el, ennek arányában a restaurálandó kötetek számát is csökkentettük. A tervünk az, hogy a többi kötetet saját forrásból restauráltatjuk. A restaurálás együtt jár a digitalizálással. Így reményeink szerint hamarosan online hozzáférhető lesz e fontos egyetemtörténeti forrás is. E rövid összeállításból is látható, hogy az Egyetem az elmúlt – nagyjából – 3 évben több mint ötmillió forintot költött az Egyetemi Levéltár állományában őrzött dokumentumok restaurálására. Jó lenne, ha ez a program legalább ilyen volumenben a jövőben is folytatódhatna. Reméljük, hogy az egyetemi átalakulást követően a restaurálással kapcsolatos munkák megrendelésének procedúrája is egyszerűbbé válik.

Az 1953. évi államvizsga jegyzőkönyvek restaurálásáról még itt lehet olvasni:
http://leveltar.uni-corvinus.hu/index.php?id=52565  

Zsidi Vilmos
levéltárvezető

 

corvinuskioszk
CorvinusKioszk - Egyetemtörténet

A fogyasztói technológia-elfogadás rejtélye – avagy az önvezető autó az okosszemüveg sorsára jut?

A Vezetéstudomány Legjobb Cikk 2017-es díjazottja Keszey Tamara és Zsukk János írása „Az új technológiák fogyasztói elfogadása. A magyar és nemzetközi szakirodalom áttekintése és kritikai értékelése” címmel. Keszey Tamarát, a Marketing Tanszék docensét kérdeztem a cikk hátteréről, elkészültével kapcsolatos tapasztalatairól.

Meg szeretnénk érteni, hogy egy új technológiát hogyan kezdenek el használni a fogyasztók,
és ehhez a szerzők, ahogy a cím is utal rá, áttekintették, hogy a nemzetközi szakirodalomban milyen modellek állnak rendelkezésre. A téma aktualitását adja, hogy a XX. és a jelen évszázadban a korábbi időszakhoz képest nagy technológiai fejlődés zajlott és zajlik, folyamatosan új technológiákkal találkozunk, és az újonnan a piacra lépő termékek túlnyomó többsége megbukik, nem lesz sikeres. Ennek eklatáns példája a Google okosszemüvege, amellyel a fogyasztók nem tudtak azonosulni, így ez a fejlesztés – legalábbis egyelőre – zsákutcának bizonyult.

Egy hallgató szakdolgozatából indult ki a közös munka.
Zsukk János a dolgozatát mindenképpen az autóiparról szerette volna írni, az önvezető autókról. Témavezetője, Keszey Tamara kezdetben megpróbálta lebeszélni, mert mivel még nem használatosak ilyen autók, nehéz lenne róla írni. Végül mégis elfogadta a hallgató által választott témát, és utánanézett, milyen elméleti keretbe lehetne ágyazni a kérdést. Így merült fel a technológia-elfogadás elmélete, amellyel korábban Keszey Tamara sem foglalkozott. A hallgatóról a konzultációk során kiderült, hogy kivételes tehetséggel nyúlt a számára is új témához, és mindeközben nagyon könnyen ráérzett arra, hogy mik az elvárások a mesterszakos diploma elkészültéhez. Utánaolvasott a felmerülő kérdéseknek, 600 fős mintára kérdőíves felmérést végzett, és összességében is magas színvonalon írta meg a dolgozatot, alapvetően belső motivációja által vezérelve.

A témavezető hagyta magát inspirálni a szakdolgozatíró hallgató által,
így született a gondolat, hogy a minőségi irodalomfeldolgozás tudományos publikációként is megállná a helyét – megfelelő átszerkesztést követően. Természetesen egy hallgatónak korlátozott kutatói tapasztalata van, és egy szakdolgozat még nem egy tudományos szakcikk; más, jóval tömörebb műfaj, és máshogy célszerű benne fogalmazni. Az elméleti beágyazottság fejlesztendő volt, a módszertani kidolgozottság is többletmunkát igényelt. A korábbi munka szakcikké fejlesztése és a bírálati folyamat során történő átdolgozása elsődlegesen a témavezető feladata lett, saját kézbe vette az írást.

Végül nemzetközi kutatási projektté fejlődött az egykori szakdolgozatra épülő munka,
mert Keszey Tamara meglátta a lehetőséget, hogy az előállt adatbázisból érdemes lenne külföldi kutatótársakkal közösen egy újabb elemzést készíteni. Franciaországi kutatói kapcsolatainak megtetszett az ötlet, így első lépésként egy konferenciaanyag született, melyben Zsukk János társszerzőként jelent meg – bár az anyag megírásában már nem vett részt, az eredeti adatbázis előállításában vitathatatlan érdemeket szerzett. Végül a kutatók újabb adatfelmérést végeztek, módosult a módszertan, egy újabb kutatási modell állt fel a közös gondolkodás eredményeképpen. Mindez egy szép ívet adó történetté vált arról, hogy egy nemzetközi kutatói csapat egy szakdolgozatból inspirálódva új kutatási téma gondozásába fogott.

A kutatási potenciált az adja a jövőre nézve a témában,
hogy a szakdolgozat az elméleti modellek segítségével az önvezető autók elfogadási szándékának felmérését célozta, ám e technológia-elfogadási modellek várhatóan frissítésre szorulnak a közeljövőben. Ennek oka, hogy új kihívások jelentek meg a technológiák elfogadása kapcsán, és ezek tükröztetése a modellekben megkerülhetetlen feladat. Ilyen új aspektus például az adatbiztonság kérdésének erősödése a kibertámadások és az adatlopástól való félelem kontextusában, és ez eddig nem szerepelt a modellekben. Keszey Tamara arra számít, hogy más szakterületek kutatói is be fognak kapcsolódni a kérdés vizsgálatába, bár a környezetvédelem, az informatika és természetesen a marketing kutatói már eddig is együttműködtek a témában.

A lelkes szakdolgozatíró személyes jövője vonatkozásában úgy látja,
hogy az autóipar marad alapvető választása, így jelenleg a Lexus Magyarországnál dolgozik, de foglalkoztatja a jövőben a PhD képzés elvégzése. Sőt, távlati terveiben szerepel a kutatói életpálya, szeretne kutatóként dolgozni, ha ennek több fontos feltétele idővel teljesül számára. Szeret kutatni, és bár most vállalati marketingesként dolgozik, hiányzik neki, hogy maga is kutasson. Internetes videók segítségével frissíti tudását szabadidejében, a téma megszállottjává vált. Alighanem mindannyiunk nevében kutatásokban és kapcsolódó élményekben gazdag jövőt kívánhatunk számára!

A díjazott cikk elérhető a Corvinus Kutatások adatbázisban.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

corvinuskioszk

Itt életekről van szó – stresszkutatás munkahelyi környezetben

Szilas Rolanddal, a Szervezeti Magatartás Tanszék adjunktusával beszélgettem a munkahelyi stresszel kapcsolatos kutatásairól. Ez az interdiszciplináris téma egyrészt népszerű nemzetközi kutatási terület, másrészt a mindennapi munkahelyi gyakorlat egyik fájó pontjaként egyre nagyobb érdeklődést vonz.

Selye János nevéhez kapcsolódik
nemzetközi szinten a téma tudományos kutatása, aki magyar származású, Kanadában dolgozó kutató volt. A munkahelyi stressz kutatói azzal foglalkoznak, hogy a munkahelyi elköteleződést, a motiváció fenntartását, a munkatársak megtartását, munkájuk hatékonyságának növelését miként befolyásolja a stressz, emellett minden gazdasági megfontoláson túl etikai relevanciája van a kérdésnek üzleti kontextusban és azon túlmenően.

Magyarországon különösen égető téma a munkahelyi stressz kérdése,
amennyiben kutatási eredmények igazolják, hogy nemzetközi cégek más gyakorlatot követnek az eltérő kultúrájú országokban, és míg a fejlettebb munkakultúrájú országokban tartózkodnak a munkahelyi stresszt túlontúl növelő megoldásoktól, térségünkben ezektől nem riadnak vissza. Ennek okai szerteágazóak, részben kevésbé öntudatosan a magyar munkatársak, részben az alkalmazott gyártási és más technológiák szintje eltérő, részben a szabályozás kevésbé szigorú, illetve kifinomult itthon. Egyszerű példa egyes gyárcsarnokok levegőminőségének kérdése, hogy itt mik az elvárások és milyen szinten és módon ellenőrzik ennek betartását. Volt olyan vállalatvezető, aki úgy szembesült a kérdés súlyosságával, hogy az egymás után egészségkárosodást szenvedő alkalmazottainak már alig tudott házon belül általuk elvégezhető alkalmas munkakört találni.

Az életminőséget, az életkilátásokat alapvetően befolyásoló kérdésről van szó,
ez vezette rá Szilas Rolandot a téma kutatására. Elsődlegesen a hazai helyzet alaposabb megértése volt a célja, újabban felmerült az összehasonlító nemzetközi kutatások készítése, amelyhez a magyar gyakorlat gazdag empirikus bázist biztosíthat. A kérdés hordereje folyamatosan nő, ahogy a munkaerőhiány egyre több üzleti területen a fejlődés korlátját jelenti, és a munkatársak megtartása központi kérdéssé vált. Ezzel olyan praktikus szempontokból is megnőtt a téma jelentősége, amelyek az örök etikai relevancia mellett sokak figyelmét a kérdésre irányítják.

Az emberi élet és egészség értéke sok vállalatban szubjektív és relatív,
ez volt Szilas Roland egyik legfontosabb tudományos felismerése eddig a téma kutatása kapcsán. Míg kezdetben onnan indult ki a munkahelyi stressz kutatásában, hogy az emberi egészség általánosan elfogadott abszolút érték, és kompromisszum nélkül tiszteletben tartandó, ezzel a mára saját maga által „naivnak” látott elképzeléssel le kellett számolnia. A kutatások feltárták, hogy az üzleti gyakorlatban a vállalatvezetők „beárazzák” az emberi egészség értékét, és mérlegelés tárgyává teszik, hogy az üzleti siker érdekében milyen módon, milyen mértékben rendelik alá munkatársaik egészségét az aktuális gazdasági megfontolásoknak. Elvállalunk-e például egy további feladatot, ha a főnökünk megkér erre, annak dacára, hogy egészségileg már nem tudjuk magunkat egyensúlyban tartani a nagy munkaterhelés miatt? Tudja-e ezt a főnökünk, amikor megkér a pluszfeladatra, és ennek tudatában fogalmazza-e meg a kérést? Milyen más lehetősége lenne a munkahelyi vezetőnek?

Az önismeret és a stresszel való megküzdési kompetenciák fejlesztése előremutató lenne,
amennyiben az oktatási rendszerben e készségek fejlesztése teret nyerhetne már az általános iskolától kezdődően. Mert bár a munkahelyi stressz kérdése komplex ügy, és mind a munkaadó, mind a helyi közösségek, a család, mind az állami döntéshozók és szabályozó hatóságok felelőssége megmutatkozik a megoldás megtalálásában, magának a munkavállalónak a saját felelőssége megkerülhetetlen. Minden az egészségtudatossággal és az önismerettel indul: tudjuk-e, életmódunk egyes elemei miként hatnak egészségünkre, és mit tehetnénk saját hatáskörben annak javítása érdekében? Mikor, hogyan döbbenünk rá e kérdés jelentőségére?

A korunkban jellemző digitalizáció, illetve technológiaváltás új fénybe helyezi a kérdést,
amennyiben jelentősen átalakul kinek-kinek a munkahelyi környezete, a munkafolyamatok szervezése, és kérdés, az új folyamatok kialakításakor ki és milyen módon veszi figyelembe a munkavállalók egészségügyi szempontjait. Kiábrándító kutatási eredmény, hogy nem kevés vállalatvezetőnek minimális tudása van arról, milyen módon hatnak a munkakörülmények a stressz létrejöttére. A felvilágosultabb vezetők viszont felismerték, hogy a hatékonysági és az egészségügyi szempontok nem feltétlenül vannak ellentmondásban, okos megoldásokkal észszerű egyensúlyba hozhatók e megfontolások, s olyan munkakörrendszer alakítható ki, ami mellett a munkavállalók személyes fejlődését lehetővé tevő környezet biztosítható. Persze nem mondhatjuk, hogy mindig, minden helyzetben, gyorsan megtalálható ez az egyensúly.

Praktikus tanács, hogy pszicho-szociális kockázati felméréseket hitelesen végezzenek a cégek,
mert bár ezt a szabályozás megköveteli tőlük, jogilag nehéz megragadni a kérdés jelentőségét. Nehéz értékelni az eredményeket, mert a stressz időben elhúzódó folyamatként hat, az egyén felelőssége, megküzdési képessége, családi háttere, társas kontextusa is sokat segíthet vagy ronthat egészségi helyzetén. A vállalat tehát nehezen kérhető számon, de nem is ez kellene, hogy az elsődleges megoldás legyen. Alapvető üzleti etikai kérdésfelvetésről van szó, a felelősségtudat fejlődése viheti igazán előre a kérdést itthon is, ahogy Nyugat-Európában ez már részben megtörtént.

Kopp Mária a SOTE Magatartástudományi Intézetéből hívta meg a Corvinus kutatóit
egy konferencia kapcsán az általuk végzett Hungarostudy longitudinális kutatásban való együttműködésre, mivel ezen belül 2008-ban a menedzsment-irány még fejlesztésre szorult. Az együttműködés sokat segített Szilas Rolandnak és kutatótársainak, mert például validált pszichológiai kérdőíveket kaptak a Semmelweis Egyetem kutatóitól, amivel tudományos szempontból hatékonyan tudtak dolgozni. A tudományos dimenzió mellett a téma folyamatosan élő gyakorlati feladatokat is szolgáltat, a szervezetfejlesztési, tanácsadói projektek keretében a szervezeti kultúrát, a munkahelyi kapcsolatok rendszerét és a munkahelyi stresszt próbálják jó irányban alakítani.

Egyre több kihívással szolgálhat a téma kutatása a jövőben,
mert gyakorlati jelentősége jogi szakemberekkel, pszichiáterekkel való együttműködést igényel, emellett az orvosi pszichológiai területtel való kapcsolódást is érdemes megtartani. A munkahelyek digitalizációs transzformációja kapcsán pedig Szilas Roland keresi a kapcsolatot informatikai és mérnöki területek képviselőivel, hogy a hosszabb távon megfelelő megoldást minél több dimenzióban kutatni lehessen. További potens kutatási együttműködés lehetősége merülhet fel a termelésmenedzsmentet kutató kollégákkal. Mindemellett persze nemcsak a szűkebb kutatói csoportok, hanem mindannyiunk érdeke, hogy a téma kutatása a gyakorlatban is hasznosuljon, sokkal inkább, mint ahogy eddig tapasztalhattuk.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

corvinuskioszk

Alig tudunk valamit a világról – és abban is tévedünk

Ola Rosling

A valóságnál sokkal rosszabb képünk van a világról – ráadásul meg vagyunk róla győződve, hogy régen minden jobb volt. Ola Rosling, a statisztika rocksztárja Tények című könyvében önt tiszta vizet a pohárba. Könyvének most megjelent, magyar nyelvű kiadását a Corvinus Egyetemen mutatta be.

Hogyan változott a mélyszegénységben élő emberek száma az elmúlt húsz évben? Az egyéves gyermekek hány százaléka kap védőoltást fertőző betegségek ellen? Mennyi az emberiség jelenlegi átlagos várható élettartama? A népesség hány százaléka használ elektromos áramot? Ilyen és hasonló kérdéseket tett fel közönségének Ola Rosling a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásán 2019. április 15-én. Három előre megadott lehetőség közül kellett választani, mégis kevesen válaszoltak helyesen. Pedig nem az iskolázottság vagy az intellektus volt az akadály: Rosling hasonló, ha nem rosszabb eredményeket mért a Nobel-díjas közgazdászok, vezető bankárok és politikusok körében.

A könyvbemutatót Niclas Trouvé, a Svéd Királyság magyarországi nagykövete nyitotta meg Roslingék méltatásával, akik, mint elmondta, svéd nemzeti büszkeségek. A most megjelent kötet és a benne népszerűsített tényalapú világnézet ugyanis a néhai Hans Rosling öröksége. A sztárstatisztikus évtizedekig dolgozott azért, hogy a társadalom – és különösképpen a legfontosabb döntések meghozói – tisztában legyenek világunk valós helyzetével. Már halála előtt is csapatként támogatta ebben fia, Ola és menye, Anna, akik később befejezték a könyvét, és továbbvitték Hans Rosling mottóját: „ha az ember feje tényekkel van tele, nincs már hely a félelemnek”.

Roslingék egy olyan tizenhárom kérdésből álló tesztsort dolgoztak ki, amely az emberiség életére vonatkozó fontos adatokat tartalmaz. Ezekre a kérdésekre azonban szinte mindenki rossz válaszokat ad: az átlagos válaszadó a tizenhárom kérdésből mindössze kettőt talál el. Ha majmokat kérnének a válaszadásra, még véletlenszerűen tippelgetve is három kérdést kellene helyesen megválaszolniuk. Okosabbak lennének nálunk a majmok? Korántsem – mi tendenciózusan tévedünk: sokkal borúsabb helynek látjuk a világot, mint amilyen.

A helyzet ugyanis az, hangsúlyozta Ola Rosling, hogy a világ még soha nem volt annyira jó hely, mint manapság. A mélyszegénységben élő emberek száma kevesebb mint felére csökkent az elmúlt húsz évben. Az egyéves gyermekek nagyjából nyolcvan százaléka kap valamilyen védőoltást. Az emberiség várható élettartama ma hetven év, és mintegy nyolcvan százalékunk hozzájut elektromos áramhoz. Vagyis vannak sikereink, lenne mit ünnepelnünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk: minden korábbinál nagyobb kihívásokat kell megoldanunk, és egyre bizonytalanabb, hogy el tudjuk-e kerülni a globális klímaváltozás okozta katasztrófákat. Fontos különbség van a jó és a jobb között: a világunk jobb hely, mint valaha, de még dolgoznunk kell ahhoz, hogy jó hely legyen. Ha azonban látjuk, hogy mint emberiség, mennyi problémát megoldottunk már, mennyit fejlődtünk az elmúlt évszázadokban, az segíthet erőt meríteni az előttünk álló feladatokhoz.

Rosling előadásában érezhetően megjelent az ismeretterjesztéssel kapcsolatos küldetéstudat. Azon dolgozik, hogy megváltozzanak az emberek döntésekkel kapcsolatos szokásai: informálódjanak, legyenek tisztában a valós tényekkel, és ezek alapján alakítsák ki saját véleményüket. Ezeket a célokat szolgálja Roslingék két kezdeményezése, a Gapminder és a Dollar Street. A Gapminder a világ országainak összegyűjtött adatait tartalmazza az elmúlt párszáz évből. Itt különböző dimenziók mentén, rendkívül jó vizuális eszközök segítségével követhetjük figyelemmel, hogyan fejlődtek egymás mellett a különböző nemzetek és az emberiség egésze, hogyan birkóztunk meg háborúkkal, válságokkal és katasztrófákkal. Amatőr statisztikusok számára szinte kötelező oldal, de bármilyen érdeklődő tartalmasan böngészheti néhány óra hosszat.

A Dollar Street szintén igen szemléletes koncepció: képzeljük el, hogy az egész emberiség egy utcában lakik, a házszámokat pedig a jövedelemszintek szerint osztják ki a lakóknak. Vajon hogyan él egy család az utca egyik végében, és hogyan a másikban? A Dollar Street éppen ezt mutatja meg a látogatóknak. Láthatunk képeket gazdag és szegény, amerikai, francia, üzbég vagy etióp, kis és nagy családok életéből. Megnézhetjük, milyen házban laknak, mivel közlekednek, milyenek a bútoraik, mit esznek, hol alszanak, mivel mosnak fogat. A képeket szemlélve pedig ráébredünk Roslingék egyik tanulságára: szinte semmi különbség országok és kultúrák között, a jövedelemszintek határozzák meg, ki hogyan él. Vagyis egy gazdag etióp és egy amerikai középosztálybeli nagyjából ugyanúgy.

Ola Rosling előadásában és könyvében három nagy tévedéssel igyekezett leszámolni. Az első, hogy az emberiség két részre, fejlett és fejlődő országokra szakadt. A második, hogy a világ egyre rosszabb lesz. A harmadik pedig, hogy a világ népessége folyamatosan nő. Amint ezt a Dollar Street is szemlélteti, a fejlett és fejlődő országok közötti különbségtétel mára idejétmúlttá vált: a világ lakossága sokkal közelebb van a globális átlaghoz, mint korábban valaha. Az élet legtöbb területén pedig négy kategóriába oszthatjuk az embereket attól függően, milyen körülmények határozzák meg a mindennapjaikat. A második tévedést Rosling már a korábban bemutatott teszttel igyekezett eloszlatni: a statisztikai adatok alapján a világ szinte minden dimenzió szerint egyre jobb hely lesz. Ami a népességnövekedést illeti, Rosling amellett érvel, hogy a növekedés hamarosan lassulni fog, végül megáll majd. Az adatok szerint ugyanis a demográfiai trendek az életszínvonal emelkedésével összefüggően változnak. Azokban az országokban, ahol korábban sok gyermek született, miután javultak az életkörülmények, jelentősen csökkent a születési ráta. Az előttünk álló népességnövekedés tehát csak a jelenlegi gyermekek felnövésével lesz magyarázható, de a gyermekek száma nem növekszik már 2100-ig: most is, akkor is kétmilliárd ember lesz tizenöt évesnél fiatalabb.

Rosling könyvében tíz okot azonosított, amelyek miatt az emberek tendenciózusan tévednek a világról alkotott képükben, és amelyek miatt rosszabbul teljesítenének a majmoknál a felmérő teszten. Ezekre az okokra pedig megoldásokat is kínál. Amint elmondta, azt szeretné, ha az emberiség pesszimizmus vagy optimizmus helyett inkább az előttünk álló lehetőségekre összpontosítana. Ehhez elsősorban tényekre, megfelelő oktatásra, szellemi eszköztárra és kritikai gondolkodásra van szükség. Ebben pedig nem csak az adatok, de az adatok vizualizációja is sokat segíthet. Ha ugyanis az emberek rájönnek, mennyi mindenben tévednek, mindjárt könnyebb velük ideológiák nélkül beszélgetni.

Az előadáson bemutatott könyv a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.
Ola Rosling - Hans Rosling - Anna Rosling Rönnlund: Tények. Libri Könyvkiadó Kft. 2018.

Baksa Máté

 

corvinuskioszk

Közelebb vagyunk a középkorhoz, mint valaha? – Kelemen Zoltán doktori kutatása

Kelemen Zoltán

Értekezésemben azt a kérdést vizsgáltam, hogy megállja-e a helyét a nemzetközi kapcsolatok egyes szakértőinek feltételezése, mely szerint a jelenlegi nemzetközi rendszer hasonlóságokat mutat a középkor Európájával. A neomedievalizmus irányzatának képviselői szerint a pápa és a császár által felülről és a hercegségek, grófságok illetve városállamok által alulról korlátozott királyságok rendszere emlékeztet a szuverenitásukban meggyengült államok jelenlegi struktúrájára. A szakirodalom az állami főhatalom mai eróziójáért a nemzetközi szervezeteket, multinacionális vállalatokat, a magán-erőszakszervezeteket, az urbanizációt, a területi szeparatizmust és a civil társadalmat tartja felelősnek.

A dolgozatban három célkitűzésem volt. Elsőként igyekeztem felülvizsgálni a neomedievalizmus meglévő modelljeit, hogy így egy újabb és történetileg hitelesebb képen alapuló saját modellt hozzak létre, amiben elhelyezhetem az Európai Uniót. Másodszor elsődleges középkori forrásokra alapozva kívántam megvizsgálni, hogy az analógia alapját képező középkori politikai filozófia milyen elméleti struktúrákkal dolgozott, hogy végül ezek segítségével vizsgáljam meg az Európai Unió alkotmányos természetét.

A szöveg első részében megfogalmazott fő állításom szerint az elnagyolt újközépkori elméleti modellek gyengesége abból fakad, hogy az ezeket megalkotó nemzetközi politikaelméleti szerzők nem voltak tisztában a középkorkutatás friss eredményeivel. Az 1970-es évektől alkotó szerzők gyakran 19. századi forrásokra alapozták elméleti sémáikat. Ezt orvoslandó szembesítettem eredményeiket a kortárs történészi munkák főbb tanulságaival, aminek köszönhetően három ponton mutattam ki hiányosságokat a neomedievalizmus szerzőinél. A szuverenitás eszméjét hibásan előzmények nélküli újkori innovációnak tekintették, a természetjog koncepciójának felívelését elsősorban szintén az újkori nemzetközi jog megszületéséhez kötötték, és a birodalmiságot tartották a középkor egyik kulcskategóriájának.

A szakirodalom főműveinek kritikus alapulvételével alkottam meg egy korrigált újközépkori modellt, amelyben az államok szuverenitását felülről két versengő univerzalizmus korlátozza: a transznacionális piacgazdaság, valamint az ENSZ emberi jogi rezsimje. Előbbi inkább kemény, míg utóbbi jellemzően puha hatalomként jellemezhető hasonlóan a német-római császárság és a pápaság párosához. A vesztfáliai típusú főhatalmat belülről és alulról gyengítő további tényezők közül a civil társadalom, a területi szeparatizmus, a transznacionális terrorizmus, a migráció és az urbanizáció jelentek meg a modellben. Más szerzőkkel vitatkozva az Európai Uniót nem a modell tetején, az univerzalizmusok között helyeztem el, hanem a középen, a korlátozott szuverenitással rendelkező államok szintjén.

Az értekezés második részében két középkori szerző munkái alapján vázoltam a korabeli politikaelmélet elméleti konstrukcióinak jellemzőit, hogy aztán a harmadikban ezek segítségével elemezzem az Európai Unió felépítését. Aegidius Romanus és Bartolomeo di Lucca művei jól rávilágítanak a kormányzási formákra (monarchia, arisztokrácia, demokrácia) és uralmi módokra (királyi, despotikus és politikai uralom) mint a középkori politikaelmélet két fontos osztályozási szempontjára. Ezek vegyítése jelentette a középkori szerzők számára a vegyes alkotmányt (regimen mixtum).

A dolgozat utolsó részében szintetizálom az Európai Uniót vegyes alkotmányként értelmező szerzők és a neomedievalisták gondolatait. Ez azért releváns, mert a két tématerület szerzői ritkán ismerik egymás munkáit és/vagy a középkori elsődleges forrásokat, így nem valósult meg eddig érdemi párbeszéd közöttük. A szintézis eredményeképpen az Európai Uniót olyan újközépkori vegyes alkotmányként értelmezem, ahol a közösség egészét megtestesítő Európai Bizottság a bürokratikus (vö. monarchikus), a tagállamokat képviselő Tanács a diplomatikus (vö. arisztokratikus), a Parlament pedig demokratikus kormányzási formát testesít meg, és a közöttük zajló viszonyrendszer szupranacionális, internacionális, és infranacionális uralmi módokkal jellemezhető. A dolgozat így azt állítja, hogy a felülvizsgált elméleti keretben az Európai Unió tekinthető az újközépkori rendszer egyetlen alkotmányosan is középkorias szereplőjének, ahol a hatalmi ágak modern elválasztása helyett egy korábbi hatalommegosztási struktúra működik.

A disszertáció teljes terjedelmében olvasható, angol nyelven a Corvinus Egyetem PhD archívumában.

 

corvinuskioszk

Az influencerektől az inspirátorokig

Székely Levente

A BCE Magatartástudományi és Kommunikációelméleti intézetének szervezésében zajlott az a workshop, ahol bemutatták az influencer marketing hatásáról folyó kutatást. A kutatás célja megvizsgálni ezen eszköz alkalmazását, alkalmazhatóságát a civil szervezetek kommunikációs- és marketingtevékenységében. Elsősorban arra keresik a választ, hogy milyen tapasztalatai vannak az influencer marketing alkalmazásának a „társadalmi ügyek” területén, azaz a közvetlen és közvetett fogyasztásra ösztönzésen kívüli világban. Székely Levente és munkatársai arra is kíváncsiak, hogy van-e a civil szervezetek kommunikációs gyakorlatában nemzetközi vagy hazai példa influencerek – és ezen belül youtuberek – kommunikációs/marketingeszközként való alkalmazására. Székely Levente arra is válaszol, hogy egyáltalán milyen tanulságai lehetnek ennek a kommunikációs eszköznek a kommunikációkutatók számára?

2017 óta a marketing szakma hőseivé váltak az online világ ismert szereplői, tartalomelőállítói, az influencerek. Mi érdekli a kommunikációkutatókat ebben a jelenségben? Miről szól az Önök kutatása?
Kutatásunkban az influencerek alkalmazásának lehetőségeit vizsgáltuk a civil szervezetek marketing eszköztárában. Influencerek alkalmazása kézenfekvő lehetőségnek látszik a civil szerveződések számára a célcsoport és a tematika specializálhatósága miatt, és a piaci megbízásokban megfáradt influencerek számára is járhat előnnyel civil ügyek mellé állni, nem pusztán az újdonság miatt, hanem az énmárka is fejlődhet a „jó ügyek” támogatásával. Amikor nekikezdtünk, épp arra voltunk kíváncsiak, hogy vannak-e, és ha igen, milyenek ezek az együttműködések, mert elméletben ez egy amolyan win-win szituáció.

Hogyan kezelik, hogyan fogadják és alkalmazzák a civil szervezetek a marketingkommunikáció e típusát?
Egy többéves kutatássorozat részeként foglalkozunk a témával, a korábbi években a civil szervezetek finanszírozási lehetőségeivel, majd a civilek rekrutálási gyakorlataival kapcsolatban kutattunk. A civil szerveződésekkel és az influencerekkel kapcsolatos kutatás tervezésekor a szó szoros értelmében csupán az érdeklődésünk volt meg, létező gyakorlatokat nem ismertünk. A kutatás egyik eredménye ezeknek a gyakorlatoknak a megismerése volt. Bár az influencer marketing friss trend, mégis találunk példákat az általában megkésettség állapotában lévő civil szférában. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy általános gyakorlat lenne a civilek között, de a kutatás során készült interjúk arra utalnak, hogy a civilek számára is ismert és használni tervezett eszközről van szó.

Bizonyos kutatások szerint a celebek sok embert érnek el, de az ismertség ellenére valódi hatásuk igen csekély. Mi ennek az oka?
Én egy nagyon fontos okot látok: a celebek messze, az influencerek közel vannak a követőikhez. Egy celeb sok esetben az érdemtelenül ismert embert jelenti, aki iránt érdeklődünk, de nem azért, mert fontosnak vagy követendőnek tartjuk, inkább azért, mert szórakoztat vagy megbotránkoztat. Az influencer véleményére ugyanakkor akkor is adunk, ha eredetileg nem a szakértelméért, hanem azért kezdtük követni, mert szórakozásra vágytunk.

Vizsgálták-e kutatásukban a szülők szerepét, akik influencerként a marketingpiacra dobják gyereküket, felismerve ennek gazdasági előnyeit?
Ebben a kutatásban kifejezetten a civil szervezetekre koncentráltunk, azonban mint lehetséges kutatási téma ez is szerepel a listán. Nem véletlen, hogy a kutatócsoportunk neve is #kommlab – Generációkutató Labor.

A marketingszakemberek szerint mára kifulladni látszik ez a fajta kommunikációs megoldás. Az influencerek szerepét átveszik az inspirátorok. Mi a lényegi különbség a kétféle eszköz, stílus, esetleg személyiség között?
Az elnevezésben kétségtelenül van különbség. Amennyiben valamely márka vagy termék népszerűsítésére alkalmazzák őket, csak a forma lehet különböző, a vásárlásra vonatkozó befolyásolási szándék nem változik.

A Z generáció nem használja a weblap-típusú hirdetéseket. Ön hogy látja, őket továbbra is az influencerek, illetve inspirátorok szólítják majd meg?
Az elmúlt néhány évet sikerek és melléfogások egyaránt tarkították. A marketingesek továbbra is úgy gondolják, hogy az influencerek vagy inspirátorok képesek hatni. Az élet azonban nem áll meg, hiszen a legfiatalabbak mindig is kihívást jelentettek a marketingszakmának. Gyakorló oktatóként és szülőként mondhatom, nem csak nekik.

Sipos Júlia

corvinuskioszk

Személyre szabott befektetési tanácsok egy robot röntgenszemén keresztül?

Rab Árpáddal, az Informatikai Intézet kutatójával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettem egy több tanszék és vállalat együttműködésével felépülő kutatási projektről, amely pénzügyi termékek és szolgáltatók automatizált és hitelesített értékelésével foglalkozik személyre szabott befektetési szolgáltatások kialakítása érdekében.

A VKE Dorsum, a NetMedia és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködése
(a VKE 2018) egy nagyobb kutatási projekt (a projekt munkacsoportjainak vezetői Fehér Péter, Trinh Anh Tuan, Puhle Michael és Ződi Zsolt), amelyben Rab Árpád az általa vitt kutatási szállal kapcsolatosan adott nekem interjút. A kihívást a saját szemszögéből abban látja, hogy különféle adatok alapján személyre szabottan lehet majd befektetési ajánlatokat adni egyedi felhasználóknak, mindezt a mesterséges intelligenciával támogatott módon, az érintettek privát szférájának megsértése nélkül. Olyanok számára is hasznos lesz majd a mostani kutatásra épülően a jövőben létrejövő szolgáltatás, akik nem ismerik a befektetések világát. A bankok, pénzügyi közvetítők számára pedig annyiban adhat támpontot a munka eredménye, hogy a megfelelő algoritmusok segítségével kirajzolódik majd, milyen ajánlattal érdemes meglévő és lehetséges ügyfeleiket megkínálniuk. Lényegét tekintve banki nézőpontból az értékesítést, az ügyfelek megtartását célzó projektről van szó.

Kinek-kinek a digitális térben való működése, cselekvései alapján
kérdés, hogy hogyan lehet megmondani, ő milyen üzleti termékek felé fordulna jellemzően pozitívan? Rab Árpád feladata a munkában ezzel, azaz a profilozással kapcsolatos. A hétköznapi emberek sokféleképpen állnak a pénzhez, sokféle viszonyuk lehet hozzá. A kihívás egy ismeretlen emberről megmondani, milyen módon gondolkodik a kérdésről, milyen szolgáltatásokat és hogyan szeret használni eddigi magatartása alapján. A kutatók személyiségtípusokat fognak felállítani a munka első nagyobb fázisában, amelyhez online kérdőív segítségével is gyűjtik majd az adatokat.

Rab Árpád ezt egy társadalomtudományi missziónak tekinti,
amennyiben az emberek digitális viselkedésének feltárása számos nagyobb összefüggés felfedezéséhez vezethet, ami túlmutat a mostani kutatás szűkebb célkitűzésein. Kérdés ugyanis, hogy ki milyen módon létezik a digitális térben, hogyan szeret döntéseket hozni, mennyire érzi valósnak vagy éppen álságosnak a digitális teret, mennyiben vállal felelősséget a digitális térben való lépéseiért. A munka első fontosabb eredményeképpen öt-tízféle személyiségprofilt fognak felállítani a kutatók a pénzügyi viselkedés elemzése alapján. Ezzel kapcsolatosan szoftver fejlesztése, mesterséges intelligencia algoritmusainak fejlesztése is folyik egyben. Később készülni fog egy mobilapplikáció és egy online felület is a termék támogatásához.

A projekt léptéke nagyobb egy klasszikus tanácsadási feladatnál,
amennyiben itt a kutatók azt is megragadják valamilyen módon a profilozás során, akik nem gondolkodnak befektetési döntésen. Lehet, hogy ők végül nem is befektetési ajánlatot, hanem más típusú termékeket, például számlacsomagot, nyugdíjtervet kapnak a banktól. Ráadásul az egyéni felhasználók oldaláról a kutatók víziója szerint egy üzleti asszisztens létrehozására nyílhat lehetőség, aki (ami) a magánszemélyek döntéseit segíti majd, messze túlmutatva egy-egy konkrét bank szolgáltatási ajánlatain. Rab Árpád szerint amúgy is ebbe az irányba mennek a folyamatok korunk fejlett társadalmaiban.

Az eredmények tudományos és társadalmi disszeminációjába
a kutatók a Corvinus Fintech Center partnereit fogják bevonni, ők első kézből fogják megkapni az eredményeket is. Az egyetemi kollégák terve, hogy az üzleti termék kifejlesztése mellett többféle tudományos eredmény is legyen, elsősorban a mesterségesintelligencia-algoritmusok tervezése terén, a digitális profilozás új szintre emelésében, illetve a marketingcélok támogatásában. A jelenleg a projekt keretében együtt dolgozó egyetemi kollégák nem egy cég megrendelésére dolgoznak, hanem valódi közös gondolkodásban vesznek részt, hatnak egymás gondolkodásmódjára, megismerik, inspirálják egymást. Az egyetemen belül a társterületek közötti tudományos párbeszéd új módja kap teret a munka keretében.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

corvinuskioszk

Kihívás vagy megoldás? Digitalizációs és HR kérdések a családi vállalatoknál

Hogyan jelenik meg a digitalizáció a családi tulajdonú vállalatoknál? Hogyan érintik ezeket a cégeket a munkaerőpiaci trendek? A Budapesti Corvinus Egyetem Családi Vállalatok Központjának második nemzetközi konferenciáján jártunk március 21-én.

„Emberek és intelligens technológiák – napjainkban valószínűleg ez a két dolog áll leginkább a vállalatvezetők figyelmének középpontjában. Talán még érdekesebb számukra e két kritikus erőforrás kapcsolata, mivel ez túlmutat az egyszerű átváltási logikán, miszerint az egyik helyettesíteni képes a másikat. A digitalizáció ugyanis nemcsak az üzleti modelleket, a termékeket és a folyamatokat változtatja meg, hanem új távlatokat nyit a munkavégzés terén is, amelyben a munkavállalók sem robotok többé. Pont ellenkezőleg, azokkal a feladatokkal foglalkozhatnak, amelyekre a technológia – még jó ideig, vagy talán soha – nem lesz képes.”

A fenti sorokkal invitálták vendégeiket a Családi Vállalatok Központ (CSVK) munkatársai a 2. Nemzetközi Családi Vállalatok Konferenciára. A tavaly óta már hagyománnyá váló konferenciát „Digitalizációs és HR kihívások” alcímmel 2019. március 21-én, a Larus Konferencia Központban tartották meg, több száz magyar és külföldi érdeklődő részvételével. Dr. Wieszt Attila, a CSVK tudományos munkatársa kiemelte, hogy a konferencia két szempontból is egyedülálló volt. Noha a hazai kutatók közül is egyre többen érdeklődnek a családi vállalatok iránt, ez a konferenciasorozat az egyetlen, amely nemzetközi kitekintést és szereplőket is bemutat az előadók körében. Ráadásul ez volt az első olyan konferencia, amely a digitalizáció és HR kérdéseit a családi cégek szemszögéből vizsgálta.

A konferencián a téma három fontos érintetti csoportja találkozott, és mondta el véleményét: a családi vállalatok vezetői, a kutatók és a kormányzati szereplők meglátásait ismerhették meg a résztvevők. Az Egyetem részéről Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület részéről pedig Boross Dávid társelnök, az Oázis Kertészeti Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója mondott megnyitó beszédet. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a téma gazdaságpolitikai és innovációs jelentőségét emelte ki megnyitó előadásában.

A digitális átalakulás egyszerre állítja kihívások elé a vállalatokat a technológia és az emberek menedzselésének frontján. Ezzel azonban szinte minden szervezet szembesül – miért izgalmas ez a téma a családi tulajdonú vállalatok esetében? A CSVK szerint azért, mert ezek a cégek az átlagosnál sikeresebbek és ellenállóbbak, ugyanakkor jobban jellemző rájuk a stabilitás keresése és a változásokkal szembeni konzervativizmus. Utóbbiak pedig nehezen egyeztethetők össze a robbanásszerű technológiai fejlődéssel. Hogyan tudják kezelni ezeket az ellentmondásokat a tulajdonos vagy vezető szerepben dolgozó családtagok? Milyen változásokat hozhat az újabb generációk belépése a cégbe, és hogyan lehet felkészíteni a család fiatalabb tagjait az új kihívásokra?

A változó technológiai környezet mellett az elmúlt években megváltoztak a munkaerőpiaci trendek is. Magyarországon az átmeneti álláskeresésből adódó frikciós munkanélküliséget nem számítva alig van szabad munkaerő. Ebben a környezetben a családi vállalatok számára is kihívás, hogyan, milyen üzenetekre és intézkedésekre építve tudják megtartani a megbecsült munkatársaikat – akiket egyes esetekben akár a „tágabb család” tagjainak tekinthetnek. Hogyan tudják megszólítani az oktatási rendszerből kikerülő fiatal munkavállalókat, hogy a cég számára hasznosíthassák alaposabb technológiai ismereteiket, tehetségüket és innovációs képességüket? A konferencia előadásai és kerekasztal-beszélgetései e témákat járták körül, e kérdésekre igyekeztek – több szempont bevonásával – válaszokat keresni.

Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető elnökségi tagja előadásában a magyar családi vállalatok előtt álló kihívásokat német és olasz összehasonlításban, saját tapasztalatai alapján értékelte. Rávilágított, hogy amíg Magyarországon a családi vállalkozás kifejezés hallatán az embereknek az egészen kicsi, gyakran gazdasági kényszerből indított helyi cégek (virágárusok, újságosok, fodrászüzletek) jutnak eszébe, addig Németországban és Olaszországban egészen más a helyzet. Ezekben az országokban ugyanis családi tulajdonban vannak például a legnívósabb divatmárkák, élelmiszer- és édesipari manufaktúrák, az ismert autó- és gépgyárak, vagy az Európa-szerte ismert kiskereskedelmi hálózatok. Ez az ismertség pedig nem csak a cégek, de az ott dolgozók számára is presztízst jelent. A magyar családi nagyvállalatok számára ugyancsak megfontolandó lehet e presztízs felépítése: a családi tulajdon sokszor nemcsak kiszámíthatóságot és stabilitást, de a természeti és társadalmi környezettel való harmonikusabb együttműködést is magába foglal – ezek pedig napjainkban egyre fontosabb értékek.

Heinzelmann Virág előadásában a családtagok oktatásának, értékalapú nevelésének és összetartásának jelentőségét mutatta be. A Blanc & Fischer családi holding különleges szerepet tölt be: a számos konyhai és egyéb berendezéssel foglalkozó cégeket tulajdonló Blanc és Fischer családok tagjai, illetve az ő leszármazottjaik vesznek benne részt – Heinzelmann Virág házasság révén lett a család tagja. A holding egy sokgenerációs, több száz tagot számláló tulajdonosi csoport, amelyet szoros rokoni szálak kötnek össze. Heinzelmann Virág azokról a képzési és utazási lehetőségekről, illetve éves rendszeres találkozókról beszélt, amelyek segítenek egyben tartani, és bizonyos fontos értékek felé orientálni ezt a közösséget. A családtagokat nem tiltják, de nem is bátorítják azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonolt cégekben vezető tisztségeket vállaljanak: akkor tehetik ezt meg, ha ugyanannyira megfelelnek a feladatnak, mint az, aki kívülről érkezik.

Az ebédszünet után Prof. Dr. Horváth Péter, a CSVK tanácsadó testületének elnöke, az általa vezetett kerekasztal-beszélgetésen Heinzelmann Virág mellett Bíró Zsuzsanna (HR-vezető, Ferzol Kft.) és Gyaraki András (HR-vezető, Regio Játékkereskedelmi Kft.), illetve Szepesi Balázs helyettes államtitkár véleményét kérdezte a családi vállalatok előtt álló HR-kihívásokról. A résztvevők egyetértettek a korábbiakban elhangzott üzenetekkel, a stabilitás és az értékorientáltság fontosságának hangsúlyozásával a munkaerő felvétele és megtartása kapcsán. A Blanc & Fischer esetében például ezen értékek átadása olyan jól sikerült, hogy a vállalat nem családtag vezetői és munkatársai készítettek igényes kiadványt az általuk is osztott erényekről. Gyaraki András azt emelte ki, hogy a HR-rendszerek korszerűsítésében – és általában a szervezet működésében – meg kell találni az optimális arányt, amennyire a családtagok részt vesznek az irányításban: az értékek átvétele fontos, ugyanakkor el kell mozdulni az üzleti és szervezeti kapcsolatok intézményesítése, professzionalizálása felé annak érdekében, hogy a vállalat stabilan növekedni tudjon.

A második kerekasztalt Dr. Drótos György, a CSVK igazgatója vezette, ebben a digitalizáció jelentette kihívásokat járták körül mások mellett Fülöp Szabolcs (Trans-Sped Csoport) és Weissenbacher Emese (Mann+Hummel Holding) részvételével. A digitalizáció miatt egyre növekszik a megfelelő oktatás jelentősége: a szükséges ismereteket a felsőoktatási rendszer csak részben tudja átadni, így a résztvevők egyik megállapítása volt, hogy mind az egyetemi oktatás, mind a vállalati belső képzések további fejlesztésre szorulnak.

Dr. Drótos György záró előadásában a digitalizáció öt kulcsterületére hívta fel a részt vevő kutatók és vállalati szakemberek figyelmét. Ezek (1) az üzleti modellek digitalizációja, (2) a termékek és szolgáltatások digitalizációja, (3) a vevőkapcsolatok digitalizációja, (4) az elsődleges folyamatok és (5) a támogató folyamatok digitalizációja. A digitális átalakulás, a forradalmi technológiák megjelenése miatt ezen öt terület mindegyikén érhetik kihívások a családi vállalatokat. Az előadó szerint a családi vállalatoknak erősségeik, megkülönböztető képességeik függvényében érdemes választaniuk a technológiai megoldások között. Ezek lehetőséget vagy kockázatot is jelenthetnek rájuk nézve. Lehetőség, hogy olyan digitalizációs és HR területeket, ill. megoldásokat részesítsenek előnyben, amelyek megerősítik a családi vállalkozások megkülönböztető képességeit (pl. bizalmi partnerkapcsolatokat erősítő elektronikus kollaborációs felületek, és a rugalmas és minőségi gyártást garantáló Ipar 4.0 rendszerek). Kockázatot jelentenek viszont azok a megoldások, amelyek szembemennek értékeikkel: például a bizalmi szállítói kapcsolatokat felváltó anonim internetes aukciók, vagy aggályosnak tűnő marketingakciók a közösségi médiában, esetleg a túl bürokratikus teljesítménymérés, és a mechanikus, rugalmatlan kompenzációs rendszerek. A családi vállalatoknak tehát stabilitásukat és különlegességüket jelentő családi értékeik alapján ezeket megőrizve, de az új idők jelentette kihívásoknak megfelelve kell változniuk és fejlődniük.

Baksa Máté

 

corvinuskioszk

Oldalak