Az Egy Övezet Egy Út kezdeményezésként is ismert Új Selyemutat komoly várakozások övezik, de mit tudunk róla valójában? Mit nyerhet vele Magyarország és a régió, és mik a program kínai mozgatórugói? Péti Márton intézetigazgatóval, egyetemünk Geostratégia Központjának vezetőjével a közelmúltban megjelent Az Új Selyemút Gazdasági Övezet geostratégiai és földrajzi dimenziói című tanulmánykötet apropóján beszélgettünk.

A kötet szabadon elérhető a Corvinus Kutatások repozitóriumban.

Milyen céllal készült a tanulmánykötet, és mi a jelentősége?
Az Új Selyemút kezdeményezés egy igen népszerű téma, ugyanakkor sok – nem mindig megalapozott és tudományos igényességű – vitával terhelt. Bár nem lehetett olyan illúziónk, hogy mi leszünk az elsők, hiszen többen is feldolgozták már a témát itthon, azt szerettük volna elérni, hogy induljon el szakmai és tudományos diskurzus e kínai kezdeményezésről. Ez az irány ugyanis valóban hatalmas változásokat, lehetőségeket hozhat Magyarország számára. A tanulmánykötet jelentőségét talán az adja, hogy egy nagyobb kitekintéssel, több tudomány nézőpontjának felhasználásával jártuk körül a témát, nem csupán politikai és külkapcsolati elemzői háttérrel. A tanulmánykötettel két fő célnak kívántunk megfelelni. Egyrészt legyen olyan feldolgozás, ami kutatók számára is jól hasznosítható, és tovább feldolgozható, illetve ami támpontot ad a gazdag szakirodalmi forrásaival. Másrészt legyen könnyen kezelhető és érthető, hogy a véleményformálók, illetve a szakpolitikák készítésében résztvevő szellemi műhelyek számára is hasznosnak bizonyulhasson.

A téma körüli „hitviták”, bármilyen irányú túlzott várakozások talán érthetők, hiszen egy nagyon nagy országnak egy nagyon kicsi országhoz fűződő kapcsolatáról van szó. Tudományos alapon hol látszik az igazság a különböző álláspontok között?
Ez nehéz kérdés. Pont az a probléma, hogy érzelmek és politikai-ideológiai háttér nélkül nagyon kevés megnyilatkozást látunk bármely oldalról. Éppen ez a tudományos objektivitás hiányzik, ezt igyekeztünk pótolni. A középút nyilván az, hogy az Új Selyemút kezdeményezés sem határtalan lehetőséget, sem egyértelmű fenyegetettséget nem jelent. A potenciálok kihasználása, az esetleges kockázatok elkerülése az ország jó felkészültségét, a helyzet tudatos kezelését igényli.
Ez is csak egy olyan jelenség, amit az ország a történelem során már jó párszor megélt: egy olyan erős külső hatás, amiből kimaradni biztosan nem lehet – és talán előnyt lehet belőle kovácsolni. A részvételnek persze nyilván kockázatai is lehetnek. Ugyanakkor azt is fontos észre vennünk, hogy országspecifikus kockázatok kevésbé látszanak, általában Európára nézve jelenthet némi veszélyt a kezdeményezés, például az élesedő gazdasági verseny vagy bizonyos szellemi jogok védelmének tekintetében. Ám ezeket tudatos készüléssel lehet kezelni. Magyarországon mi önmagunkban kevésbé tudunk tenni a kockázatok megelőzése érdekében, viszont országspecifikus előnyökre szert tehetünk.

Mik lehetnek ilyen előnyök, lehetőségek?
Az ország földrajzi pozícióját kihasználva például ide lehetne terelni néhány infrastrukturális beruházást, ha arra vonatkozóan születik határozott döntés – és ez körvonalazódik –, hogy mi szeretnénk „kapuszerepet” vagy „közvetítő szerepet” játszani Kína felé.

Egyelőre Kína elképzelései még nem annyira körvonalazódtak, hogy biztosan ki lehessen mondani, bizonyos csomópontok biztosan létrejönnek majd. Sőt vannak fontos folyosók, amik kifejezetten elkerülik az országot, és északabbra haladnának. De az biztos, hogy lobbival, kapcsolatépítéssel és előkészítéssel lehet lépéseket tenni a forgalom egy részének erre terelésének érdekében.

Fontos az is, hogy a „kapuszerepnek” ne csak a hátrányaiból részesüljünk a nagyobb áruforgalomból adódóan, hanem a beérkező termékek némi hozzáadott értékkel megrakodva menjenek tovább, az érkező tőke kicsit itt is maradjon, és áradjon szét az országban. Ez biztosan egy olyan dolog, amit Magyarország tud formálgatni, és amire úgy látszik, van is szándék. Hozzá kell tennem azt is, hogy igazán nagy lehetőségeink akkor adódnának, ha Közép-Európa egyégesen tudna fellépni.

Koordinált európai külügy nélkül talán nehéz eldönteni, hogy az államok egy hasonló helyzetben kooperáljanak vagy inkább versenyezzenek egymással. Magyarországnak milyen mozgástere van ebben a közegben?
Európai szinten nagyon nehéz egységes Kína stratégiával fellépni, mert annyira sok az ellenérdekeltség, a különböző félelem, és annyira eltérők a versenypozíciók. Az látszik, hogy a technológiailag intenzívebb, erősebb gazdaságok legalább annyira félnek ettől a kínai kezdeményezéstől, mint amennyi lehetőséget látnak benne, és ezért sokkal óvatosabbak a mi régiónknál. Ugyanakkor ott, vagy még inkább a régi uniós tagállamok közegében is van versengés: főleg a déli államok, Spanyolország, Portugália és Olaszország látnak ebben lehetőséget. A Brexit óta pedig az Egyesült Királyság is erős érdeklődést tanúsít. Ez érdekes jelenség, de pont azt mutatja, hogy nagyon nehéz ebből egységes policyt formálni.

Ehhez képest itt vannak a közép-európai államok, amelyek viszont szívesen látnak tőkét, és ahol általában az ipari fejlettség sem tart olyan szinten, hogy veszélyt jelentsen a szellemi jogok esetleges sérelme. Az tehát biztos, hogy az uniósnál hamarabb lehetne régiós álláspontot kialakítani. Nem véletlen, hogy Kína is elkezdte ezt a régiót formálni. Ez hihetetlenül érdekes, mert korábban senki más sem kezdett itt egységesíteni: eltekintve egy-két uniós szabályozástól, szinte mintha direkt nem törekedtek volna ennek a politikai blokknak a megerősítésére.

Akkor akár ez is pozitív járuléka is lehet Kína kezdeményezésének? Ezáltal alakulhat ki nagyobb egység a régióban?
Igen. Döbbenetes, de egy ilyen elképesztően távoli erőcentrum kezdte el formálni ezt a köztes-európai teret. Hihetetlen, de így van: nem csak jövőbeli lehetőség, hanem részben már megtörtént. Ez az együttműködés egy rendszeres, többéves találkozósorozattá vált, ami fórumot ad arra, hogy ezek az országok találkozzanak és beszéljenek egymással. A 16+1 ország együttműködésének immáron komoly tradíciói vannak, lassan az ötödik éve tart.

Tehát komoly esély van arra, hogy a régió országai között megerősödjön az együttműködés, és legyenek közös elképzelések. Akár némileg módosítandó is az eredeti kínai javaslatokat, ezeket ugyanis egyelőre nem nagyon lehet látni, talán nincsenek is még teljesen kidolgozva. Bőven lehet még tér egy-egy nyomvonal áthelyezésére vagy más tervek alakítására.

Mennyire látszik, hogy melyek a kezdeményezés kínai mozgatórugói? A tanulmánykötet bevezetőjében is felmerül ez a kérdés: vajon Kína a jelenlegi világrend kiegészítőjeként vagy kihívójaként indította-e az Új Selyemút programot?
Kína politikai és intézményi-közigazgatási szempontból annyira sajátosan működő rendszer, hogy nagyon nehéz kiolvasni a valós szándékokat. Ez általában is így van, de ennek a kezdeményezésnek az esetében meg inkább igaz. Nyugat-Európában is sok az ezzel kapcsolatos találgatás: a Kína-szakértők álláspontja is gyakran eltérő. Van, aki szerint a kezdeményezés valójában nem is létezik, csak egy szép „csomagolás”, ami alatt Kína néhány nem annyira nagyívű és nem feltétlenül globális jelentőségű, de az országhatáron mindenesetre túlmutató művelete rejtőzik. A többség azonban már inkább úgy látja, hogy valami tényleg történt, és ez a kezdeményezés az első komoly jele annak, hogy Kína valóban ki akar lépni a világpolitika porondjára – mégpedig úgy, hogy ő legyen a meghatározó.

A kezdeményezés hivatalos 2013-as bejelentése előtt is történtek erre vonatkozó utalások, látszottak ilyen szándékok. Kína elkezdett nagy léptékben beruházni először a szomszédos országokban, majd egyre nyugatabbra is, később uniós kapcsolatokat kezdett kiépíteni. Az irány változatlan, de valószínűleg azóta is sokat formálódott a kezdeményezés tartalma és megítélése Kínában. Az ebben a nehezen átlátható világpolitikai szövetben érkező impulzusok is beépülnek, például a politikai fordulat az Egyesült Államokban, ami után jelentősen elfordultak korábbi külpolitikai szerepüktől.

Összességében talán már értékelhetjük úgy, hogy az Új Selyemút kezdeményezés jelen állás szerint már nyitánya annak, hogy Kína aktív szerepekkel és a világrendet akár megváltoztató módon lépjen fel. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez egy létező, önálló policy, és Kínának komolyabb változtatási igények vannak annál, minthogy a meglévő rendszert egészítse ki.

Ez tehát azt jelenti, hogy kínai oldalról a kezdeményezés határainak elmosódottsága, definiálatlansága azzal az előnnyel is jár, hogy menet közben jelentős korrekciókra, iránymódosításokra van lehetőségük?
Persze, egyértelműen. Ezzel nagyon sokat tudnak játszani. A kezdeményezés kommunikációjában viszont végig nagyon következetes: eszerint ez egy nyitott, még változtatások esetén is jobbító szándékú, be nem avatkozó, kapcsolatépítő, konfliktusokat kezelő és elsimító program. Érdekes, hogy e tekintetben nem csak a kormányzati szereplők, hanem a folyamatokat kommentáló kínai akadémiai megszólalók vagy a társadalmi szervezetek is abszolút egységesek. Fontos üzenetük, hogy ez nem egy hatalmi kezdeményezés, tehát továbbra is tagadják, hogy Kína szuperhatalmi státuszra vagy vezető világpolitikai szerepre törekedne. A kommunikációt nagyon jól irányítják, és talán pont ezért van viszonylag kevés konkrétum írásba foglalva: a kezdeményezés később valami mássá is átalakítható.

A be nem avatkozási üzenet feltehetően azokban az országokban a leginkább kapós, ahol a jelenlegi vezető hatalmak demokráciadeficitről beszéltek, és a segítségnyújtást, együttműködéseket mindenféle feltételekhez kötötték.
Pontosan, és ez egy viszonylag régi elv Kína részéről. A 2000-es évektől kezdve elindult egy jelentős tőkekivitel Kínából: eleinte a legelesettebb országokban, főleg Afrikában fektetett be, ahol nagyon fontos jelentős szerepre tett szert, megelőzve az ott hagyományosan kereskedő európai országokat. Afrikában Kína számára éppen ez a be nem avatkozási elv jelentett versenyelőnyt, hiszen már akkor sem foglalt állást, vagy kötötte a politikai stabilitáson túli feltételekhez az együttműködést.

Azt is látni kell viszont, hogy Kína közvetlen környezetében ez nincs így: itt keményen beavatkozik, ha ez szolgálja az érdekeit. Tehát ezt a kommunikációt elsősorban Európában és Afrikában, esetleg részben Közép-Ázsiában lehet hiteles. A közvetlen szomszédságában ugyanis Kína már többször kénytelen volt néhány manővert tenni, hogy megvédje a saját befektetéseit. A dél-kínai tengeri katonai térnyerésről viszonylag sokat olvasni a nemzetközi sajtóban, de emellett politikai manipulációkat kell folytatnia Mianmarban, Pakisztánban és más helyeken is. Vagyis a nyitottság, partnerség és be nem avatkozás egy hangzatos szólam, de ez hihetőnek inkább a Kínától távoli országokban tekinthető.

Annak, hogy Kína belső berendezkedéséből adódóan is hosszú távon tervez és gondolkodik, mennyi szerepe van abban, hogy egyes térségekben szinte észrevétlenül tud jelentős szereplővé válni?
Ebben tényleg van valami. A kínai társadalom mostani berendezkedése biztosan sokban hasonlít az évezredes működésre, és ez ad némi stabilitást. Ráadásul most a 12. ötéves terv időszakát éli a kínai nemzetgazdaság, és ez is jelzi, hogy ott a második világháború óta nagyjából egy irányba mutatnak a politikai vonulatok – persze óriási váltások is történtek ezen közben. Mindezek ellenére nagyjából azt lehet mondani, hogy 1978 óta, amióta az első különleges gazdasági övezet megjelent, a policy viszonylag töretlenül fejlődik a nyitás irányába, és ez tette lehetővé azt is, hogy elképesztő felhalmozások alakulhattak ki a költségvetésben. A gazdasági növekedés és a külkereskedelmi mérleg évtizedes távon létrejött többlete jó alapokat teremt a stabilitáshoz, és ez biztosan segíti a külső terjeszkedést is. Persze azért ott is vannak nagy pártharcok és küzdelmek a vezetésben. Ezek néha felerősödnek, aztán csillapodnak, amikor kiderül, hogy ki is van nyeregben – de ezek alapjaiban nem rengetik meg a politikai életet. Mondhatjuk, hogy ez nagy előny.

Azt is látni kell viszont, hogy vannak olyan újszerű jelenségek, amik azért okozhatnak problémákat. Néhány társadalmi-gazdasági jelenség túl nagy kihívást jelenthet ahhoz, hogy megmaradjon ez a töretlen fejlődés és politikai irány. Ezek egyik része azok az újszerű gazdasági jelenségek, amikről nagyon sok publicisztika szól: hogy kipukkad majd a növekedési lufi, és hogy a felszín alatt óriási adósságválság meg buborék van. Ezekben biztosan van igazság, de nehéz velük bármit is kezdeni, mert igazából senki nem rendelkezik biztos információval a kínai gazdaságról. Ha van is szolid adatgyűjtési rendszer, amire lehet támaszkodni, ennek a nagy része nem hozzáférhető vagy nem kellően tényszerű a külvilág számára.

A problémák másik része, hogy a kínai társadalom meglehetősen inhomogénné vált az elmúlt időben. A társadalmi polarizáció példátlan, a gazdagok és a kialakuló-szélesedő középosztály mellett hatalmas lemaradó tömegek is jelen vannak még. Az ott tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség most a legnagyobb egész Ázsiában. Az egyenlőtlenségnek van egy vidék-város aspektusa is: urbanizációs robbanás történt, Kína városias társadalommá vált. Ennek következménye az is, hogy a sajátos helyi szabályozások miatt több százmillió ember gyakorlatilag másodrangú állampolgári státuszban él a városokban, mert születésű és ezt a rendszer nem tudja megfelelően kezelni. Valószínűleg sok olyan tendencia van még, amiről nem is tudunk, de olyan erőket kelt, amelyek feszítik a kínai társadalmat.

Még nem látjuk, hogy ezt hogyan tudják majd kezelni, mihez fog vezetni, de meglepő fordulatok is elképzelhetők a kínai policyk irányában. Az Új Selyemút kezdeményezés kapcsán például az okozhat változást, ha megfogalmazódik olyan igény, hogy ne akarjanak még világhatalmi státuszt szerezni, ameddig komoly belső problémákat kell megoldanunk.

A tanulmánykötet egyik fejezetében az Új Selyemút kezdeményezés jövőjével is foglalkoznak a szerzők. Sokat olvasni arról, hogy Kína jelentős összegeket költ a tudományos és technológiai fejlesztésekre. Ennek fényében az Új Selyemút ipari vagy inkább szellemi és információs folyosó lesz-e?
Az az igazság, hogy az utóbbi része már most is jobban működik, mint az infrastrukturális beruházások. Azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek eddig megvalósultak, főleg a Kínához nagyon közeli térségekben találhatóak. A mi régiónkban egyelőre inkább tervek, viták vannak ezekről. A tudományos és kulturális térben ugyanakkor már most is látszik egy nagyon jelentős kínai térformálás. Meghívják a különböző alkotóműhelyeket, tudományos hálózatokat, és technológiai együttműködések kezdődtek például a közlekedési technológiák terén. Ez tehát már most is létezik, és látni lehet, hogy egyéb szoft vonulatok is fellendülőben vannak: a turizmus, turisztikai fejlesztések például. Magyarországon egész Kelet-Közép-Európára vonatkozó turisztikai centrumot működtet Kína a ki- és beutaztatásra vonatkozóan. Ez nem csak hogy működik, de már az eredménye is kézzelfogható: mi vagyunk a térség legnépszerűbb turisztikai desztinációja a kínaiak körében.

Hasonló a pénz és tőke mozgása, ami szintén előrébb tart, mint az áruké. Létrehozták az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankot és más fejlesztési bankokat, regionális fejlesztési alapokat. Mind ehhez kapcsolódóan pedig komoly kapcsolatépítés valósul meg, ami ezt próbálja elősegíteni nem csak pénzügyileg hanem információátadással is. Vagyis összességében a szellemi és pénzügyi együttműködések sokkal inkább léteznek már, mint az infrastrukturális projektek. Ez lesz az a szoftver, ami mozgatni tudja majd ezt a hálózatos együttműködést.

Baksa Máté