A Rajk Szakkollégium 2017-es Herbert Simon-díjasa Sinan Aral hálózatkutató, az MIT professzora. 2018. június 14-én a Magyar Tudományos Akadémián tartotta meg ünnepi előadását, amelyben a személyközi hálózatok online és offline térben kifejtett hatásairól beszélt saját korábbi kutatásai alapján. Féljünk vagy örüljünk a fejlett technológiának? Hogyan tudunk tájékozódni a hálózatok világában? Meddig terjed az egyéni felelősségünk?

Sinan Aral az MIT Sloan School of Management David Austin professzora, kutatási területei közé tartozik a társadalmi hálózatok, a közösségi média és a vállalatok digitális stratégiáinak vizsgálata. A 2004-ben alapított Herbert Simon-díjat a Rajk Szakkollégium diákjai adományozzák azoknak az elméleti szakembereknek, kiknek munkássága kiemelkedő módon járult hozzá üzleti problémák megoldásához, illetve akik jelentős hatást gyakoroltak a kollégisták gondolkodására és szakmai fejlődésére. Az évente kiosztott díjnak köszönhetően külföldi üzleti iskolák neves kutatói, professzorai látogathattak Magyarországra. Legutóbb Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, előtte pedig Eric Brynjolfsson, az MIT tanára vehette át a díjat.

Sinan Aral ünnepi előadásában kiemelte, hogy bár többen riogatnak ezzel, nem kell félnünk az új, „intelligens” technológiáktól, vagy attól a közkeletű képtől, miszerint egyszer majd átveszik az emberek felett az uralmat. A technológia ugyanis csak eszközöket ad az emberiség kezébe, a kérdés pedig az, mihez kezdünk ezekkel: az egyének és a társadalom felelőssége viszont megkerülhetetlen. A mai kor társadalmaiban minden korábbinál fontosabb szerep jut a hálózatoknak, ezt a hatást a közösségi média és az okostelefon megjelenése még tovább erősítette. Aral professzor ezt egyrészt az álhírek terjedésével, másrészt a modern online marketing példájával illusztrálta. A tét egyik esetben sem kisebb, mint végső soron a valóság meghatározása: mit fogadunk el igaznak, mit hiszünk el a világunkról.

A marketing Aral professzor szerint eleinte egyetlen erőteljes üzenet célba juttatását jelentette, később eltérő célcsoportok megszólítására is lehetőség nyílt, majd a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy egyre inkább személyre lehessen szabni a mondanivalót. Ma, a hálózatos társadalomban viszont már nem az a fontos, hogy a célszemély mit lát, hanem hogy a barátai mit osztanak meg, hiszen ezzel hatnak legerősebben a döntéseire. Fontos kérdés, hogy a hálózatok szabályszerűségei demokratizálnak-e, és mennyire manipulálhatóak. Sinan Aral a közösségi tapasztalatokra építő értékelő oldalakat vizsgálva arra jutott, hogy a korábbi értékelők, és elsősorban barátaink véleménye jelentősen befolyásolja azt a visszajelzést, amit adni fogunk. Például ha barátaink jókat írtak egy étterem szolgáltatásairól, még akkor is felhúzzuk a hely értékelését, ha rosszabbnak ítéltük meg. Ez alapján azok a hálózati szereplők, akik eleinte jobb pontokat kapnak, nagyobb eséllyel tartják majd meg kiváló pozíciójukat, így demokratizáló hatásról nem beszélhetünk.

Aral professzor saját kutatásai azt mutatják, hogy az álhírek (fake news) többnyire gyorsabban terjednek, mint a valódiak. Ennek egyrészt az az oka, hogy tartalmuk többnyire szokatlan és meglepő, másrészt az, hogy sokkal erőteljesebb érzelmi reakciót váltanak ki a valódi híreknél. Vagyis végső soron az álhírek valóságformáló hatása erősebb a tényekénél: az álhírek nagyobbat „robbannak” a közösségi médiában, és a lecsengésük is lassabb, mint a valós híradásoké. Az álhírek terjedéséért felelősök lesznek azok is, akik megosztják őket. A problémát az jelenti, hogy ebbe legtöbben nem gondolnak bele. Így, ha olyan tartalmakat is megosztanak, amikről adott esetben ők maguk tudják, hogy hamis információkat hordoznak, azok végül olyanokhoz is eljutnak, akik már elhiszik ezeket. Az elmúlt évek eseményeiből azt is látjuk, hogy az álhírek mögött gyakran politikai megrendelések állnak. A kérdés tehát az, mit tehetünk ez ellen, hogyan tudjuk biztosítani, hogy magabiztosan tájékozódhassunk és informálódhassunk a közösségi média hálózatain. Sinan Aral professzor szerint szabályozásra van szükség, ám ez egy sor újabb kérdést vet fel. Az álhírellenes küzdelemben ügyelnünk kell arra is, hogy megőrizzük a szólásszabadság értékeit. Ráadásul kérdéses, kinek a felelőssége és feladata lehet a tartalmak szűrése – rábízhatjuk-e ezt a Facebookra vagy más technológiai óriáscégekre.

Baksa Máté