Ugrósdy Márton, a BCE-TNKK Nemzetközi Tanulmányok Intézet munkatársa az Egyetemünkön szeptember 29-én rendezett Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok: Amerika a XIX-XXI. században című konferencia egyik előadója volt. Hogyan látja a kutató Donald Trump elnökségének első éve után Közép-Európa és az Egyesült Államok viszonyát?

Sokan arra számítottak, hogy Donald Trump elnöksége jelentős változásokat hoz majd Közép-Európának, ezekre a változásokra azonban még várni kell, és az sem biztos, hogy egyáltalán bekövetkeznek. A régi amerikai reflexek és az orosz-amerikai viszony továbbra is meghatározza a közép-európai országok transzatlanti mozgásterét, és elsősorban a biztonságpolitika, kiemelten pedig a NATO-n belüli együttműködés határozza meg, ki mikor mehet a Fehér Házba – összegezte az elmúlt egy év tapasztalatait Ugrósdy Márton a Budapesti Corvinus Egyetemen szeptember 29-én megrendezett konferencián.

A 2016-os elnökválasztás alatt Közép-Európa vezetői elsősorban az amerikai-orosz kapcsolatok várható alakulása miatt aggódtak. A Krím illegális annexiója, valamint a kelet-ukrajnai háború megkezdése óta felértékelődtek az amerikai biztonsági garanciák, és több ország, elsősorban Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia az Egyesült Államoktól várta egy esetleges ellenük irányuló orosz agresszió kivédését. Trump kijelentései, miszerint a NATO alapszerződése ötödik, kollektív védelemről szóló cikkelyét csak feltételekkel alkalmazná, joggal keltett aggodalmat Varsóban és a balti fővárosokban. Trump még a kampányában arra is utalt, hogy szívesen megegyezne Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amit számos európai szövetséges úgy értékelt, hogy érdekeik egy esetleges orosz-amerikai alku áldozatává válhatnak.

Ugyanakkor az elnökválasztásba történt orosz beavatkozás miatt – aminek mélységéről és hatásáról máig tart a vita és a nyomozás, de kevés konkrétum került nyilvánosságra – az amerikai belpolitikai helyzet olyanná vált, hogy bármilyen, oroszoknak tett kedvezmény azonnali és komoly károkat jelentett volna Trump elnökségének. Nagyon sokáig, a hamburgi G20-ig kellett várni Trump és Putyin első személyes találkozójáig, amit ráadásul az amerikai és európai sajtó meglehetősen ideges és érzelemvezérelt módon mutatott be. Eközben otthon, a Kongresszusban elkészült az oroszok elleni szankciós törvény szigorításának javaslata, amit elsöprő kétpárti többséggel szavaztak meg mind a két házban, így az elnöknek nem volt más lehetősége, mint aláírni az új korlátozásokat. A belpolitika tehát győzedelmeskedett a külpolitika felett, és lehetetlenné tette annak a nyitásnak a végrehajtását, amit Trump még a kampányban ígért, és amivel egyébként követte volna három elődje, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama példáját.

Az európai szövetségesekről az amerikai adminisztráció még működő része, elsősorban a Védelmi Minisztérium eközben sem feledkezett meg. Obama elnök tovább emelte a 2017-es költségvetési évre a European Reassurance Initiative-re szánt források összegét, Trump elnök pedig 4,8 milliárd dollárt javasolt ugyanerre a célra a 2018-as költségvetési évre. Az azóta European Deterrence Initiative-re átnevezett ERI legfontosabb célja az Európában állomásozó amerikai haderő létszámának növelése, infrastrukturális beruházások végrehajtása (jellemzően olyan területeken, ami az amerikai felvonulási időket megrövidítheti), valamint az előretolt hadianyag-raktárak létesítése, az ott tárolt eszközök karbantartása. 2017-ben például visszatértek az amerikai páncélos erők Európába alig négy évvel a kivonásuk után, valamint a NATO keleti szárnyán végrehajtott hadgyakorlatok száma is jelentősen növekedett.

Politikai oldalon Mike Pence alelnök és James Mattis védelmi miniszter igyekezett megnyugtatni a szövetségeseket. Pence részt vett 2017 februárjában a müncheni biztonságpolitikai konferencián, a nyár folyamán pedig Ukrajnába és a frissen NATO-taggá vált Montenegróba látogatott el. Mattis szintén tavasszal járt a Baltikumban, ezek az utak pedig megerősítették a helyi vezetőket az USA közös védelem iránti elkötelezettségében. Maga Donald Trump július elején, a hamburgi G20 csúcstalálkozó előtt járt Varsóban, ahol először beszélt nyilvánosan arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is tartja magát az ötös cikkelyhez. A lengyel kormánypárt számára ez többszörös győzelmet jelentett: egyrészt ők voltak az első – és a mai napig egyetlen – közép-európai politikai erő, akik állami látogatáson fogadták az amerikai elnököt, másrészt fontos szimbolikus jelentősége is volt annak, hogy Trump az orosz fenyegetést igen magasra értékelő Lengyelországban tett hitet az amerikai védőernyő fontossága mellett.

Az ukrán válság, az amerikai katonai erősítések, a védelmi költségvetés növekedése, valamint Trump elnök varsói útja mára sikeresen megnyugtatták a közép-európai vezetőket, így érdekes módon Trump megítélése Közép-Európában jobb, mint Nyugat-Európában, ahol a biztonsági dimenzió az orosz fenyegetettség hiányában kevésbé fontos. A rendszeres amerikai gyakorlatok, az amerikai katonák állandó jelenléte – ami egyfajta életbiztosításként szolgál arra, hogy egy külső támadás esetén az amerikai veszteségek miatt az USA-nak be kelljen avatkoznia – most már kellő garanciát jelentenek a közép-európai kormányok számára. Ráadásul néhány ország, így kiemelten a legnagyobb fenyegetettség-érzetben lévő Lengyelország és Románia jelentős fegyvervásárlási programba kezdett, amihez előszeretettel használnak az USA-ban gyártott fegyverrendszereket, ezzel „vásárolva meg” az amerikai munkahelyekért kiálló Trump jóindulatát.

Közép-Európa esetét vizsgálva elmondható, hogy az amerikai külpolitika ezen dimenziójában nem látunk jelentős változást az Obama- és a Trump-adminisztráció között. Mind a két kormány elsősorban az oroszok által jelentett fenyegetés ellensúlyozására koncentrál, mindenek elé helyezve a biztonsági dimenziót. Bár sokan azzal érveltek, hogy Trump tranzakcionista megközelítése nehezíti majd az USA szövetségeseinek helyzetét, valójában már Obama is tranzakcionista politikát követett, és azokkal a közép-európai országokkal mélyítette a politikai kapcsolatokat, amelyek orosz-ügyben elfogadták az amerikai narratívát, és jelentős összegeket költöttek amerikai fegyverek megvásárlására. Ebben sem történt változás a két kormány között, Közép-Európa vezetőit elsősorban annak alapján ítélik meg Washingtonban, hogy milyen kapcsolatokat ápolnak Vlagyimir Putyinnal, és milyen üzleteket kötnek az orosz cégekkel.