Kedves barátaim, a most megjelent könyv szerkesztőjének, Harcsa Istvánnak külön köszönetet mondok, de kérdés, hogy mire is jó egy ilyen születésnapi kötet?

Én úgy vélem, hogy akkor hasznos, ha azt az ismeretet, amit az ember ennyi idő alatt felhalmozott, ebben megpróbálja valamilyen módon újrarendezni, integrálni, és olyan megállapításokat és következtetéseket megfogalmazni, ami nem egyszerűen megismétli a korábban elmondottakat.

A könyv végigköveti kutatói pályámat és reprezentálja azt. De ez, kedves barátaim, nem kutatói emlékkönyv; ha csak ilyenre lettem volna képes, akkor nem jelenek meg a társadalmi nyilvánosság előtt. Korábbi kutatásaim eredményei kiolvashatók abból a meglehetősen gazdag publikációból, amit közzétettem. De ez a könyv új szempontokat, új értelmezési kereteket és megállapításokat is tartalmaz, olyan következtetéseket, amelyek nem egyszerűen megismétlik a korábban elmondottakat.

Valójában azt akartam elérni, hogy az általam is sokáig kutatott témakörökben is megpróbáljak új értelmezéseket és megközelítéseket felvázolni. Példaként mondom, hogy az én kutatói pályám az igazából a makrotársadalom és az iskolarendszer összefüggésének kutatásával kezdődött. Az a kérdéskör állt nagyon hosszú ideig a középpontban, hogy miképpen képeződik le az oktatási rendszerben a társadalmi megosztottság és egyenlőtlenségi rendszer, és azt gondoltam, hogy ez a centrális témaköre az iskola és a makrotársadalom összefüggésének. Óriásit tévedtem, mert nem ez, nem erről van szó. Ez egy nagyon fontos dimenzió, de az iskola működését megérteni és a problémákat föltárni a hatalom és iskola kölcsönviszonyának vizsgálata nélkül egyszerűen lehetetlen. Az oktatási rendszer a makrotársadalomban ugyanis nem azzal tűnik ki, hogy átereszti magán a társadalmi hatásokat, ahogy azok ott megjelennek, hanem az oktatási rendszer működési módját, az ott folyó tevékenység minőségét, lehetőségeit, tudás- és képességgyarapító szerepét, és ennek alakulását a hatalmi működés hatásai határozzák meg mindenekelőtt és elsősorban. Ezért igyekeztem olyan könyvet írni és összeállítani, ahol az iskola és a makrovilág kölcsönviszonyában ez a kérdés áll előtérben. Itt közöltem két olyan írást is, ami még soha nem jelent meg sehol, és amely megpróbálja ezt az összefüggést és kölcsönösségi viszonyt elvibb szinten is elrendezni. Azt tartom nagy problémának ma is Magyarországon, hogy ez a kérdés igazából elrendezetlen, és a pártközpontú hatalmi-uralmi rendszereknek óriási affinitása és törekvése van arra, hogy maguk alá gyűrjék az oktatási rendszert. Részint azért, mert az oktatási rendszert hatalmi eszközként kezelik, másrészt azért, mert itt a politikai szertelenségnek nincsenek határai, vagyis majdnem mindent meg lehet tenni.

Ezek tehát azok a kérdések, amelyek új problémaként vetődnek föl, és amelyeknek végiggondolása és tisztázása nélkül soha nem jutunk ki abból a kátyúból, amiben ma a magyar oktatási rendszer vergődik. Ez tehát az egyik téma, amiben megpróbáltam valamit hozzátenni korábbi kutatásaimhoz.

A másik téma, ami hosszabb idő óta foglalkoztat, a rendszerváltás; a rendszerváltás fejleményei izgatnak. Nem csak a rendszerváltás után kialakult társadalom szociológiai karaktere – ezt Laki Lászlóval megpróbáltuk külön könyvbe fölvázolni, és ha ez nem is tökéletes, de van mondanivalója, ám abban a könyvben nincsen válasz a legfontosabb kérdésre, hogy a magyar társadalom miért nem jutott az elmúlt 3 évtizedben emelkedő pályára? Ez a legfontosabb kérdés. Ennek a mértékadó, analitikus igényű megválaszolása nélkül arra sincs esély, hogy emelkedő pályára kerüljünk. Ez a második nagy témakör, amellyel igyekeztem hozzájárulni a gondolkodáshoz, azzal a céllal, hogy a kérdésre megfelelően megalapozott kutatói választ adhassunk. Egyelőre még nem tartunk itt, hanem most azon folyik a vita, hogy ennek az egész változási folyamatnak vajon mely szakaszai voltak előremutatók, és mely szakaszai visszahúzók. Holott ennek az egész folyamatnak az alapkérdése, hogy a felzárkózó, modernizációs folyamat nem is indult meg.

Végül azzal fejezem be, hogy hosszú életű ember vagyok immár, de ezalatt a hosszú élettörténet alatt én soha nem élhettem olyan társadalomban, amely emelkedő pályán haladt, és ahol a társadalmi erőforrások dinamikus gyarapodása az emberek jólét-igényének növekvő kielégítésével, az életminőség javulásával kapcsolódott volna egybe. Azt kívánom, hogy legyen módjuk és lehetőségük végre egy olyan társadalomban élni, ahol ez a folyamat elindul, és ahol a társadalmi gazdagság meg jólét növekedése olyan társadalmi kohézióval kapcsolódik egybe, ahol a társadalom szélsőséges megosztottságát az együttműködésre törekvés, a közös célok követése, a társadalmi problémák összehangolt megoldása váltja fel. Adja Isten, hogy így legyen! Köszönöm, hogy meghallgattak.