Felsőoktatási trendek a XXI. században címmel beszélgetést szerveztek 2018. november 13-án, mely célul tűzte ki, hogy tágabb kontextusban próbáljuk értelmezni azt az átalakulást, ami most a Budapesti Corvinus Egyetemen, illetve a hazai felsőoktatásban végbemegy. Hrubos Ildikó és Lannert Judit oktatáskutatók előadásaikban bemutatták és elhelyezték a magyar felsőoktatás helyzetét abban a folyamatban, melyet a nemzetköziesedés és a piac egyre nagyobb térnyerése határoz meg.

Hrubos Ildikó professor emerita „Felsőoktatási reformok Európában” című előadásában felvázolta a második világháború utáni felsőoktatásbeli trendeket, melynek egyik alappillére a hallgatói létszám expanziója. A létszámnövekedés átalakította a felsőoktatás szerepét, hiszen míg korábban az elit privilégiuma volt az érettségi utáni továbbtanulás – csupán 10-15% lépett a felsőoktatásba –, a tömegesedés már egyre több országban megkezdődött. A tömegesség szakaszának nevezhetjük azt, amikorra a középiskolát végzettek 36-50%-a tud belépni rögtön az érettségi után a felsőoktatásba, és általánossá válik a felsőoktatás, ha ez az arány meghaladja a 75%-ot. A létszámexpanzió kezdetét az USA-ban az 1950-es évekre tehetjük, a volt államszocialista országokban pedig lényegében a ’90-es években indult el ez a folyamat. Hrubos Ildikó szerint tisztában kell lennünk azzal, hogy hol tartunk a folyamatban, és mivel később kezdtük, lemaradásunkra sem úgy kell tekinteni, mint behozhatatlan hiányosságra.

A hallgatói létszámexpanzióval a felsőoktatás szereplőinek és érdekeltjeinek összetétele heterogénné válik, és az egyetem mellett létrejön egy nem-egyetemi szektor. A felsőoktatás alatt hagyományosan az egyetemet és a főiskolát értjük, azonban a felsőfokú szakképzés ugyanúgy a harmadfokú képzések közé tartozik. A létszámexpanzió társadalmi hatása továbbá a felsőoktatás átpolitizálódása, mely annak köszönhető, hogy mára ez a terület nem csak egy kis réteget érint és érdekel: a hallgatókon kívül a szülők, a pártok, a szakszervezetek egyaránt a felsőoktatási terep szereplői lettek, és a sok szereplő különböző érdekekkel rendelkezik. Hrubos Ildikó egy háromszög három csúcsaként azonosította a „felsőoktatási aréna” fő aktorait: az akadémiai oligarchiát, a kormányzatot és a piacot. Azért nevezhetjük arénának ezt a mezőt, mivel a szereplők egymással küzdenek, versengenek érdekeik érvényesítésére törekedve. Korábban az akadémiai oligarchia, azaz a tudósvilág, a kutatóintézetek és egyetemek voltak a legerősebb aktorok, majd először a kormányzati béklyók, később a piac kihívásaival kellett (és kell) szembenéznie az aréna első szereplőjének.

Hol helyezkedik el ebben a rendszerben a hallgató? Az a hallgató, aki kezdetben a professzor partnere volt, a tudásszerzés iránti vágy hajtotta, később egy bürokrata nagyüzemben találja magát: a felsőoktatás tömegesedésével és az állami nyomás és megkötések hatására az egyetem a diplomaszerzés színhelyévé válik, ahol a hallgatók egyik fő motivációja maga a „papír” megszerzése. A piac belépésével kezdődik el a „McDonalds-effektus”, melyben a hallgató a fogyasztó: az egyetemre lépéssel megvesz egy szolgáltatást, így az egyetemek érdeke az, hogy igazodjanak a fogyasztók elvárásaihoz, hogy egyre több hallgatót tudjanak bevonzani.

Hrubos Ildikó az előadását követő kérdés-szekcióban elmondta, hogy a felsőoktatásban zajló folyamat általánosságban prognózist jelent, az expanziót kevéssé lehet beszűkíteni, azonban szerinte a növekedés egyre inkább áttevődik majd a kétéves képzésekre. Ezzel a felsőoktatás belső összetettsége, sokfélesége növekszik, mellyel párhuzamosan az egyenlőtlenségek is újratermelődnek.

Az esemény második előadója Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója, oktatáskutató volt. Előadásának címe „A magyar felsőoktatás nemzetköziesedése egy friss kutatás tükrében”, melyben egy, a Tempus Közalapítvány pályázatára készített tanulmányuk legfontosabb eredményeit mutatta be. A tanulmányban vegyes módszertant használtak, és a kutatásban szerepeltek oktatók, illetve magyar és külföldi – Stipendium Hungaricum ösztöndíjas – hallgatók is.

Hrubos Ildikó szavaira reflektálva Lannert Judit előadása elején felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgató nem szerepel a felsőoktatási aréna fő aktorai között. Ezt az állítást a kutatás eredményei is alátámasztják: amikor a nemzetköziesedés folyamatának céljairól kérdezték az oktatókat, ők minden olyan tényezőt kiemelten fontosnak értékeltek, melyek az oktatókhoz vagy magához az intézményhez kapcsolódnak, és kevésbé tartották fontosnak a hallgatókhoz kapcsolódó célokat (mint például az idegennyelv-tudás javítása, a nemzetközi és interkulturális kompetenciák fejlesztése, a nem mobilis hallgatók számára nemzetközi környezet biztosítása).

Kiemelt témaként jelentek meg az előadásban a nemzetköziesedés korlátai. A megkérdezett oktatók és vezetők szerint a legfőbb korlát a finanszírozási nehézségek mellett a nyelvtudás hiánya. A hazai egyetemeken általános probléma, hogy nem tudják kihasználni az Erasmus-kvótákat, a bizonytalan nyelvtudás és a – számos ország magas megélhetési költségeihez viszonyított – relatíve alacsony ösztöndíj mellett szintén visszatartó erő a hallgatók körében a kreditelfogadtatás problematikája. A hallgatókat emellett az is hátráltathatja a külföldi mobilitás megpályázásában, hogy az oktatóktól leginkább általános jellegű segítséget kapnak, személyre szabott támogatást kevésbé. Ehhez kapcsolódik, hogy tanulmányaik során a hallgatók alig találkoznak külföldi szakirodalommal, mely elengedhetetlen része a külföldi tanulmányoknak. Szintén megnehezítheti a mobilitási döntés meghozatalát az, hogy nincs elég szoros kapcsolat a magyar és a külföldi hallgatók között a hazai és a fogadó intézményekben.

Az előadások egyik tanulsága, hogy ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a ma jelen lévő felsőoktatási trendekkel, ki kellene lépni a magyar, illetve az európai szemszögből, hiszen míg a nemzeti felsőoktatáshoz képest Európa nyitottságnak tűnik, a világhoz képest beszűkültséget jelent. Hrubos Ildikó szerint ma a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a 18-22 évesek fele kínai, illetve indiai, éppen ezért a tanulmányok „dekolonizálására” lenne szükség egy jól működő nemzetközi felsőoktatási rendszerhez, ahol a felsőoktatás szereplői a világ minden részéről találkozhatnak hallgatókkal, oktatókkal, kutatókkal. Lannert Judit úgy véli, hogy a nemzetköziesedés nem merül ki a mobilitásban, és a folyamatot sokkal inkább hallgatóközpontúvá kéne tenni. Kihívás továbbá Magyarországon a hallgatói létszám drasztikus csökkenése, melyet csak részben kompenzál az itt tanuló külföldi hallgatók létszámának bővülése.

Szczuka Borbála