corvinuskioszk

Magas István: A pénzügyi alkalmazkodás kis, nyitott gazdaságokban a „lehetetlen szentháromság” trilemma tükrében

A cikk címe nyilván valamilyen ismert közgazdasági tételre utal: ezzel a feltételezéssel kerestem meg a szerzőt, Magas Istvánt, a BE Világgazdasági Intézetének professzorát, az MTA doktorát.

Mi ez a bizonyos szentháromság?
Az a lehetetlenségi tétel, amit kis túlzással „szentháromságnak” hívnak, azt jelenti, hogy egy ország nem lehet egyszerre pénzügyileg integrált, ugyanakkor saját fizetőeszközében kifelé is, tehát más valutákhoz képesti árfolyamában is stabil, úgy, hogy ráadásul a jegybanki/monetáris függetlenségét is megőrzi. Ez a három dolog egyszerre biztosan nem megy. Vagyis választani kell a három változó közül két olyat, amelyek nem nagyon sújtják a harmadik érvényesülését. Megfelelő kompromisszumot, vagyis átváltást/trade offot kell tehát választani: dönteni kell a tekintetben, hogy egy ország pénzügyileg mélyen integrálódik-e a nemzetközi környezetével, és így persze kiteszi magát nagyobb külső sokkoknak, de ahol normálállapotban a pénzügyi kereskedelmi kapcsolatok alapvetően mégis jól működnek, a nemzetgazdaság gyarapodik. Vagy pedig azt választja, hogy a meglévő globális pénzügyi csatornákba nem integrálódik, mert azt vélelmezi, hogy saját devizatartalékaival egymagában is kellően erős és monetárisan független tud maradni a legfőbb kereskedelmi partnerek irányában. Ez a különlegesen „szuverén útválasztás” lényegében csak Svájcnak sikerült, de nekik is csak részben, az árfolyamstabilitás ugyanis ott is súlyos sérülést szenvedett. (Ezen speciális önállóság és függetlenség esetleg a gazdag Norvégia és Dánia esetében jöhetnének szóba elméletileg, ám ők sem ajánlhatók mint tiszta esetek.) Ezért a trilemma semmibe vétele/megsértése sem a kelet-közép-európai kis, nyitott gazdaságoknak, sem a gazdagabb, vagy közepes jövedelmű feltörekvőknek egyértelműen nem ajánlott. Ezért azt a kompromisszumot kell megkötnie minden kis nyitott gazdaságnak, hogy a gazdaságpolitika e három áhított körülmény – a nyitott tőkemérleg, a hazai deviza stabilitása és a monetáris függetlenség – közül csak kettőt preferáljon, – tetszik vagy nem tetszik – a harmadikat adja fel! A folyamatos nemzetközi alkalmazkodási kényszerek közepette ugyanis csak bármely két kitüntetett változót lehetséges stabilan kezelni, hármat már nem: a külső változásokra időben, és helyesen reagálni vagy manőverezni ugyanis mindig csak a harmadik kárára lehet.

Mi volt a kutatás lényege?
Ebben az elméleti keretben azt vizsgáltam, hogy a külső alkalmazkodásban mennyire volt sikeres egy sor, körülbelül Magyarország-méretű kis nyitott ország, beleértve néhány eurozónatagot is. Megnéztem Csehországot, Szlovákiát, Észtországot, Szlovéniát, és megvizsgáltam Görögországot és Portugáliát is, és azt találtam, hogy egy-egy ország lehetett egyértelműen sikeresen alkalmazkodó – a saját monetáris függetlenségét feladva –, vagy viszonylag sikeres közös devizával, euróval; de lehetett éppen sikeres alkalmazkodást felmutatni saját devizával, vagyis euro nélkül is. Hazánk leginkább ez utóbbi alkalmazkodásra példa. Noha Magyarország euro-csatlakozása régóta napirenden van, melynek költségei és előnyei ugyan nagyjából látszanak (de gyorsan tegyük hozzá, közel sem tisztán és tűpontosan), mégis – megítélésem szerint – a csatlakozást nem a külső alkalmazkodási dilemmák fogják gyorsítani vagy éppen lassítani. Alapvetően gyorsabb jövedelem-felzárkózás kellene hozzá, és persze egy szilárd politikai elhatározás. Ezek ma még nem látszanak. Az eurozóna-tagságunktól teljesen függetlenül is azt találtam, hogy a 2008-2009-es válság után Magyarország is viszonylag sikeresen manőverezett, és noha a monetáris függetlenségéből, valamint a forint külső stabilitásából ugyan jó nagy darabot fel kellett adni – mert valljuk be, az árfolyamfronton elég jelentős mozgásokat láttunk, a devizahitelesek erről tudnának mesélni –, mégis, a külső pénzügyi sokkoknak való kitettség, és általában az ellenállóképesség sokat javult. Mindezt a stabilitásnövekedést pedig úgy sikerült elérni, hogy Magyarországon a tőkemérleg végig tartósan nyitott maradt.

Mit talált vizsgálatai nyomán a többi országnál?
Csehország nagyon jól alkalmazkodott: saját pénzzel, a cseh koronával, és éppen kellő mértékű, tehát viszonylagosan jól működő leértékelési politikával, nyitott tőkemérleggel voltak eredményesek, az egy főre jutó gazdasági növekedést az EU-átlag szintje felett tudták tartani. Szlovákia immáron euróval tudott viszonylag jó növekedési számokat mutatni, a monetáris függetlenség feladása tehát nem okozott nagy fájdalmat. Az eurozónatagok, Görögország és Portugália, két problematikus ország a korábbról felhalmozott nagy államadósságaik miatt viszont a válságot követően és még hosszú évekig komoly külső alkalmazkodási és növekedés-élénkítési nehézségekkel küzdöttek. Az összegző analitikus megállapításom ezért az, hogy ha nagyon precízen, közelről nézzük a külső alkalmazkodási folyamatokat, akkor azt mondhatjuk, hogy nincsen egyértelműen kiválasztható, egyedül sikeres unikális, vagy ha úgy tetszik, „királyi útja” a kis nyitott gazdaságok alkalmazkodásának, hanem többféle jó változat létezik: euro nélkül is nagyon jól tudott működni például Dánia – amely ország szintén benne van a vizsgált mintában. Az északi, régről ismerten fejlett jóléti állam, miközben nem tagjai az eurozónának, a nemzeti fizetőeszközét, a dán koronát nagyon stabilan tudta tartani főbb kereskedelmi partnerek, lényegében az EU irányában. Dánia EU-tag, de nem csatlakozott az eurozónához, ám a dán példa számunkra mégsem iránymutató, mert mi nem vagyunk sem erőforrásban, sem kereskedelmi kapcsolatokban olyan erősek, mint a dánok. A norvégok hasonlóan külön úton járnak: ők is remekül alkalmazkodtak saját pénzzel. Igen ám, de Norvégia jelentős kvázi-tagsági pénzt fizet, hogy hozzáférjenek az EU belső, egységes piacához, a single markethez. A közös döntésekbe pedig nem szólhatnak bele.

De ha ezek szerint nincs recept, minden eset ennyire különböző, akkor hogyan működnek azok a közgazdasági szabályok, amelyek létezését elfogadja a közgazdaságtudomány?
A viszonylag általános javallat, mely néhány országnak talán recept, hogy az egyik legnagyobb érték, ha stabilan, vagy viszonylag stabilan tudom tartani az összes, a külső világgal összekötő gazdasági frontot. Ami azt is jelentheti, hogy mindig van olyan pufferem, ütközőkészletem, ami vagy devizatartalékot jelent, vagy kellemes feltételű hosszú távú hitelt, ha éppen mint kormány nagyobb bajban, azonnali nagy fizetési kényszerben vagyok. Ha külsőleg jól alkalmazkodom, akkor azokon a csatornákon, ahol kereskedem, vagy azokon a pénzügyi piacokon, ahol gyakran jelen vagyok, mint pl. az államadósság kezelője vagy a jegybank, nem várható ellenem valamilyen megrázkódtatásszerű esemény kialakulása. Chile, Dél Korea, Izrael mintája is azt mutatják, hogy lehet az eurozónán kívül is jó teljesítményt mutatni. A hazai fronton az euróval kapcsolatban sok a téveszme. Például mi az, ami nem menne olyan könnyen, ha euro lenne Magyarországon…? Többek között nehezebb lenne az államadósság-kibocsátás. De a vállalatoknak, a háztartásoknak, és így az egyéneknek nem okozna nagyobb nehézséget az átállás, s egyik napról a másikra alkalmazkodnának. A kis tételek árai (pl. fagyi, üdítő, kávé stb.) igaz, feltehetőleg azonnal emelkednének, míg más árucikkek, főleg nagyobb értékű termékek (pl. tartós fogyasztási műszaki cikkek, autó) euróban jegyzett árai – jó eséllyel – csökkennének.

Azt viszont elismerem, hogy egy olyan ország esetében, mint Magyarország, a monetáris függetlenség feladása, illetve az államháztartás kezelése euróval némiképp nehezebbé válna. Bizonyos fejlettségi szint fölött tényleg könnyebb belépni a zónába, ezért el kellene érnünk az EU-átlagot, vagy az EU-átlag feletti szintet, hogy bátran belépjünk.

Sipos Júlia

 

corvinuskioszk

Bánfi Tamás: Az euro (eurozóna) a hibás konstrukció, vagy a tagországok az alkalmatlan tagok?

A cikk bevezetőjében leszögezi, hogy 1999-ben az euro bevezetése annak idején politikai és nem gazdasági döntés volt. Az EU-szakértő Lámfalussy Sándor, az euro „atyja” is aggodalmának adott hangot akkoriban. Mik voltak az akkori aggodalmak?

Az akkori aggodalom az volt, hogy a fiskális politikák összhangja nélkül, alapvetően ezen belül is az adórendszerek harmonizációja nélkül óhatatlanul olyan mértékű ellentmondások generálódnak az országok között, amelyek nem teszik lehetővé, hogy egy közös valuta zavartalanul működjék.

Amennyiben az eurozóna kialakítása politikai döntés volt, akkor továbbra is kérdés, hogy az eurozóna egy önmagától erősödő, stabil rendszer, vagy pedig politikai szándékok erősítik és tartják fenn?
Politikai döntés volt. Jellemző, hogy a Deutsche Bundesbank, a német jegybank egyértelműen ellene foglalt állást, és – a jegybanki függetlenség ellenére – konkrét politikai felszólításra, vagyis Kohl kancellár felszólítására változtatták meg a véleményüket. Sokan írják, hogy ha nincs is egyértelműen leszögezhető gazdasági eredménye, az, hogy Európában az elmúlt évtizedekben nem volt háború, már megérte.

Ön azonban leírja, hogy hányféle megrázkódtatás érte az eurozóna működését, és milyen szakmai viták övezték ezeket a válságokat. Az egyik – mindannyiunk számára ismert – példa Görögország válsága volt. Voltak, akik az országokat hibáztatták, voltak, akik magát a konstrukciót kérdőjelezték meg. Ön mit gondol?
Az tény, hogy Görögország a belépésekor nem közölt valódi gazdasági adatokat, mutatókat, és versenyképességük a későbbiekben sem ostromolta a fejlettebb országokat, előrejelezhető volt a gazdasági válság, amelynek a legsúlyosabb megnyilvánulása a külföldi eladósodás volt.

Amikor a hatok, vagyis Nyugat-Európa legfejlettebb hat országa létrehozta az uniót, az volt a lényeges kérdés, hogy mennyire tudnak összehangolt egységet alkotni. A későbbiekben már az volt a cél, hogy minél többen csatlakozzanak az Európai Unióhoz, majd az eurozónához. A tagországok közötti különbségek nőttek, és hiába támogatták a gyengébbeket, ezt egyes országok nem csak a versenyképességük növelésére fordították. Számtalan szökőkút, infrastrukturális beruházás és épület született, amelyek egy része szükséges, másik része kevésbé, netán szükségtelen. Igaz, egy adott pillanatban a gazdasági növekedést generáló beruházások voltak, az infrastruktúra fejlesztésével, az építőiparral lehet a leglátványosabban növekedést produkálni. Ezek nagy része azonban olyan beruházás, amely hosszú távon folyamatos nyereséget, hozamot nem generál.

Magas István tanulmányában amellett érvel, hogy nagyon sok eszköz támogathat stabil gazdaságot, ezek közül az euro csak az egyik eszköz lehet.
Ez biztosan így van, mert nem lehet ugyanazt a modellt ráhúzni minden országra, hiszen vannak nagyobb, közepes és egészen pici országok, majdnem városállam méretűek. Ezek méretüket, népességüket és gazdasági erejüket tekintve is különbözőek, gazdaságpolitikájukban más-más technikával érhetnek el pozitív eredményt. Ráadásul a tagországoknak a múltja is különböző. A balti országoké egészen más, mint a mediterrán térség országaié. Elkerülhetetlen viszont egyes intézmények, gazdaságpolitikai eszközök (például az adórendszer) harmonizálása. Szükséges a gyengébb országok felzárkózása, a termelés és a szolgáltatások versenyképességének növelése. A cikkemben írom, hogy ha nem történik meg a felzárkózás, a tagországok között olyan mértékű különbségek jelenhetnek meg, hogy korrekció lesz szükséges. Korrekció lehet, hogy időközönként a – főleg az állam által fizetett – jövedelmeket, transzfereket rendszeresen csökkentik, ezt azonban a négyéves ciklusokban gondolkodó politika önként nem teszi meg, csak külső kényszerből történhet. Azon országokban, ahol a versenyképesség nem kellő mértékben nő, leértékelés szükséges.

Az én olvasatomban a pénzügypolitika csak egyetlen eszköz a sok közül, amivel egy gazdaság stabillá, illetve sikeressé tehető.
Valóban, a pénzügypolitika csak egy eszköz, a lényeg a reál gazdaság. Létezik olyan ország, ahol az agráriumnak kéne úgy fejlődnie, hogy ne nyers termékeket, hanem feldolgozott árut értékesítsenek. Vagy például Horvátország, ahol az egész gazdaság az idegenforgalomra épül, nekik olyan pénzügypolitikát kell folytatniuk, aminek segítségével ezt a célt lehet szolgálni. A szállodaipart, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat kell fejleszteni. De ugyanígy, más egy olyan ország, ahol a nyersanyagkitermelést, az ipart kell a pénzügypolitikának segíteni. Ezek különböző helyzetek, tagországonként eltérő eszközöket kell alkalmazni.

Ön hogy vélekedik ezek után az eurozónába való belépésünkről?
Politikai döntéstől függ. Természetesen vannak technikai előfeltételek, de ezeknek megfelelhetünk, viszont gazdasági oldalról a kérdésre egyértelmű válasz nincs.

Sipos Júlia

 

corvinuskioszk

A nagy még nagyobb lesz? Digitális átállás – következményekkel Kutatóval beszéltem – Demeter Krisztina

A termelési stratégia digitális átállásban betöltött szerepéről kérdeztem Demeter Krisztinát, a Vállalatgazdaságtan Intézet egyetemi tanárát. Tudjuk, hogy a termelés, ahogy ma működik, ebben a formájában nem néz nagy jövő elé, azaz a meglévő gyakorlat leváltása a digitalizáció segítségével csak idő kérdése.

Miért van szüksége egy vállalatnak a digitalizáció kapcsán termelési stratégiára?
Hiába tudja egy vállalat vezetése, hogy szükség van a digitális átállásra, hiába vezeti be az új technológiára épülő rendszereket, ha nincs rá stratégiája, hogy az új rendszert mire, hogyan használja, a vállalat sikere nem lehet fenntartható. Tudatosságot igényel, hogyan indul el a vállalat az új irányban. Például a munkaerő kiváltása lehet egy cél, azaz hogy a repetitív munkakörökben dolgozók munkáját technológiai megoldásokkal váltsuk ki. További lehetséges irány, hogy a termelés megbízhatóságát növeljük a digitalizációval, kiküszöbölve bizonyos emberi hibákat, alacsonyabb költség mellett. A professzorasszony említett egy konkrét esetet is, amikor a General Electric egyik operátora észlelte, hogy a gép hangja megváltozott, „már nem a régi”. Mikor a mérnökök megvizsgálták a gépet, kiderült, hogy az egyik alkatrész elfáradt, és így még időben be tudtak avatkozni, mielőtt a gép lerobbant volna. Jó hír, hogy a digitalizáció eredményeképpen szenzorok segítségével mára lehetővé vált, hogy az elfáradt alkatrészt akkor és csak akkor cseréljék ki, amikor ez valóban szükségessé válik, és nincsenek már ráutalva „a tapasztalt szakik fülére”, így jelentős megtakarítások érhetőek el a cégnél.

Fejnehéz költségekkel jár a digitalizáció,
és sok vállalati vezető ennek jelentőségét alulbecsüli. Ahhoz, hogy a termelés digitális átállása megvalósulhasson, az alaprendszer megfelelő kiépítése szükséges. Ennek része, hogy a különböző berendezések közötti kapcsolat internetes alapon, stabilan biztosított legyen. Minden gépegységbe szenzorok beépítése szükséges, hogy azok tudjanak egymással kommunikálni, és egy központi adatbázis létrehozása is alapfeltétel. Ilyen mértékű beruházásigény felismerése már könnyen érthetővé teszi az átállással kapcsolatos termelési stratégia létjogosultságát.

A kis cégek kimaradnak, és ki fognak esni az üzletből?
Demeter Krisztina meglátása szerint nem zárható ki, hogy a kisebb cégek számára komoly fenyegetést jelent majd a nagyvállalatok termelési rendszerének folyamatban lévő digitális átállása. Ez az átállás például az egyre népszerűbbé váló additív termelésre (közismert nevén: 3D nyomtatás) lehetővé teszi a nagyvállalatok számára, hogy könnyen és olcsón tudjanak prototípusokat gyártani, illetve akár kis szériás megrendeléseket is költséghatékonyan teljesítsenek. Mi marad ekkor a kis vállalatok versenyelőnye a termelés területén? Ez a kérdés egyelőre megválaszolásra vár.

A piaci és a technológiai turbulencia idejét éljük.
A Marketing Intézet kutatójával, Keszey Tamarával közös aktuális kutatásában Demeter Krisztina és a szintén a Vállalatgazdaságtan Intézetben dolgozó Kiss János egy nemzetközi kérdőíves megkérdezés keretében azt vizsgálják, mennyiben hathat pozitívan az innovációs és termelési teljesítmény az üzleti teljesítményre, ha a ma jellemző környezeti turbulenciákat figyelembe vesszük. A piaci turbulencia lényege, hogy egyre több iparági szegmensben egyre nehezebben kiszámíthatóvá válik a kereslet alakulása, többek között a megszakító típusú innovációknak köszönhetően. A technológiai turbulencia problematikájának lényege pedig az, hogy akár évente új technológiai megoldások kerülhetnek a vállalati döntéshozók asztalára, akik a kiaknázás és a felfedezés örök dilemmájával szembesülnek. Nem könnyű ugyanis a döntés, hogy a meglévő technológia és termékportfólió további kiaknázásából próbáljanak-e jobb üzleti teljesítményt elérni, vagy itt az ideje jelentősebb beruházások árán kipróbálni új technológiákat, és bevezetni új termékeket, ezzel adott esetben kockáztatni a korábbi befektetések megtérülését.

Az ellátási láncok átalakulásának megértését célozza
a termelés digitális átállásának kapcsán a professzorasszony és az egyetem számos kollégájának újabb nagy kutatási programja egy EFOP kutatás keretében. A munka számos különböző szakterületen dolgozó kolléga együttműködésével zajlik, és több olyan jelentős iparágat ölel át, mint a kiskereskedelem, az FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek), a gépgyártás, az SSC (szolgáltató) központok, vagy éppen a logisztikai szolgáltatók. Számos nagy kérdést vet fel a kutatási téma, amelyek közül talán az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó problematika az, hogy miként lesz optimalizálható a vállalatok munkaerő-állománya: elkerülhető-e a nagy léptékű létszámleépítés a digitális átállás következtében.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

corvinuskioszk

A willendorfi vénusztól az ételfotókig – Kerekasztal-beszélgetés az étkezés pszichológiájáról

Idén is izgalmas előadásokkal és programokkal várta látogatóit a Pszinapszis, vagyis a Budapesti Pszichológiai Napok. Forgács Attila, egyetemünk Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének docense évek óta visszatérő vendége a pszichológia eredményeit népszerűsítő sorozatnak. Április 14-én az étkezés lélektanával foglalkozó szakértői kerekasztal résztvevőjeként hallgathattuk meg.

„Az étkezés az egész életünket átjárja, mindennapjaink szerves része. Már csecsemőkori legelső tapasztalataink is a táplálásból és az ahhoz kapcsolódó élményekből fakadnak, melyek egyfajta alapként szolgálnak későbbi viszonyulásunkhoz. Az evés és a táplálékfelvétel azonban nem csupán a létfenntartásban játszik szerepet, annál jóval bonyolultabb. A különböző érzelmek – legyen az akár öröm vagy bánat – a felnőtt emberek életében is szorosan összekapcsolódnak az étkezéssel, így mondhatjuk, hogy az ételnek érzelmi értéke is van. Milyen szerepe van az evésnek az életünkben, és mi irányítja ezt? Hogyan változtak az evési trendek az utóbbi években, és ez milyen következményekkel járhat? Mit lehet és mit kell tudni az evészavarokról, illetve azok kezelési lehetőségeiről?”

A Pszinapszis látogatóit a fenti sorok hívogatták az izgalmas beszélgetésre – no meg a kerekasztal résztvevőinek névsora: Dr. habil. Forgács Attila mellett Dr. Varga Márta klinikai szakpszichológus, Szalai Tamás Dömötör, a SE Magatartástudományi Intézetének munkatársa, és Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus vettek részt az eseményen. A szervezők a Slido alkalmazás segítségével lehetővé tették, hogy a vendégek a kerekasztal ideje alatt folyamatosan tehessék fel kérdéseiket. A kérdések az előadók feletti kivetítőn jelentek meg, s így a vendégek érdeklődése irányíthatta a szakértői eszmecserét.

A hallgatóságot mindenekelőtt az foglalkoztatta, miért ennyire hangsúlyos az életünkben az evés. Forgács Attila szerint ez biológiai létünkön keresztül is megérthető, hiszen az élet végső soron nem más, mint anyagcsere. Az állatok, de különösen a főemlősök ébren töltött életének nagyobb része az evésről – a táplálék felkutatásáról, elosztásáról és elfogyasztásáról szól. Lukács Liza ugyanakkor érdekesnek találja, hogy manapság egyre több probléma fordul elő az evés kapcsán, az evéshez fűződő viszonyunk kezd mindinkább problematikussá válni. Hogy mikortól beszélhetünk evészavarról? Lukács Liza szerint akkor, ha már akkor is ennénk, ha nem vagyunk éhesek.

Varga Márta úgy látja, hogy bár az evészavarok sokakat érintenek, a téma mégis keveseket érdekel, a szükségesnél kisebb az ezzel kapcsolatos társadalmi figyelem. Miért van jelen mégis ennyiféle étkezési zavar? Szalai Tamás Dömötör úgy gondolja, hogy annak szabályozása, hogy mit eszünk, egyfajta pszeudo-kontrollt jelent saját életünk felett, amit más élethelyzetekben nem gyakorolhatunk. Mára az evészavaroknak gyakran olyan krónikus esetei is megjelennek, ahol a beteg azonosul a zavarral, ami egyfajta társként, saját identitása részeként kíséri az életben. Varga Márta szerint éppen ezért nem a tünetek megszüntetése lehet a szakemberek valódi célja (hiszen az evést senkitől sem lehet elvenni), hanem a kiváltó okok megértése és kezelése.

Forgács Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a 20. században az elhízás még nem volt annyira jellemző, mint manapság: jelenleg a magyarok kétharmada küzd súlyproblémákkal. Történetileg úgy látszik, hogy a társadalmi elhízás folyamata a „gulyáskommunizmus” évei alatt kezdődött, de a rendszerváltás után robbant be igazán. A fogyasztói társadalom alapköve az értelmetlen fogyasztás, ugyanakkor a marketing ellentmondó üzeneteket közvetít a társadalom felé: a fogyasztás, a hedonizmus sikkes, de a falás szégyen. A sikeres és boldog ember sokat fogyaszt, de nem hízik el. Egyél sokat, de maradj vékony! A ma embere a „tedd” és „ne tedd” kettős szorításában találja magát, így könnyen átérezheti a Sicc nevű macska helyzetét.

Lukács Liza kiemelte, hogy ezek az ellentmondó utasítások a családokban is megjelennek: „ne hagyd meg az ételt”, „ha szeretsz, megeszed”, de azért „ne hízz el”. Varga Márta ennek kapcsán kiemelte, hogy a családi háttér szerepe minden étkezési zavar esetében nagyon fontos. Az anorexia mögött sokszor egy belső vívódás, az önmagunkkal és a családdal folytatott küzdelem húzódik meg, amelyben összecsap a gyermekszerep és a saját akarat kifejezése iránti vágy. Szalai Tamás Dömötör elmondta, hogy az Egyesült Államokban éppen ezért kezd népszerűvé válni a családközpontú terápia, amely ebben a kontextusban igyekszik megoldani a problémákat. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nehéz a különböző étkezési zavarokat együtt kezelni, hiszen a különböző típusok és altípusok lelki háttere egészen eltérő lehet. A szakemberek számára jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy újabb és újabb kórformák (és ezek krónikus változatai) jelennek meg – ráadásul egyre fiatalabb korban. A legtöbb páciens viszont csak a kellemetlen tünetektől szeretne megszabadulni, bizonyos dolgokat azért megtartana.

Forgács Attila szerint az új problémák vonzzák az önjelölt prófétákat, a csodadoktorokat és a szélhámosokat. Az étkezéssel kapcsolatban létrejövő dogmák új étkezési zavarhoz, az egészséges vagy egészségesnek vélt táplálékhoz való megszállott ragaszkodáshoz vezettek. Mindeközben a virtuális térben, a közösségi oldalakon templomok épülnek az étkezéshez kötődő „új vallásoknak”: a három legnépszerűbb magyar közösségimédia-oldalból kettő a fogyással kapcsolatos. A virtuális térben az étkezési zavarokkal küzdők megtalálják egymást, kiokosítják egymást, és versenyeket rendeznek. Vagyis a táplálkozással kapcsolatos szokások, hitek egyre inkább közösségi élményt jelentenek, s így könnyebben válnak az identitás részévé. Ma már két kattintással találhatunk olyat, aki elfogad.

Varga Márta arra hívta fel a figyelmet, hogy az eltúlzott gesztusok, az ingerek megemelkedése – és ebből adódóan az ingerküszöb emelkedése – az élet más területein is problémát jelent. Viselkedésünkben egyre inkább csúszunk az extremitások, a túlkapások felé, s átértelmeződik, mit is jelent a „normális”. A közönség kérdésére, hogy ebben lehet-e szerepe az egyre gyakoribb ételfotóknak, Instagram-posztoknak is, Forgács Attila azt válaszolta, hogy feltehetően igen. Ugyanakkor már az ősember is szerette ábrázolni, hogy mit eszik, vagy hogy mit jelent számára az ideális test: gondoljunk csak a barlangrajzokra vagy a willendorfi vénuszra.

Baksa Máté

 

corvinuskioszk

A siker tudománya – interjú Barabási Albert-Lászlóval

Barabási Albert-László

Hogyan mérhető a siker, és mit tudunk a teljesítmény és az elismerés összefüggéseiről? Barabási Albert-László és munkatársai tudósok, művészek és sportolók életművét vizsgálták meg, hogy választ kapjanak e kérdésekre. Kutatásuk azzal a tanulsággal szolgált, hogy a „teljesítmény rajtad múlik, az elismerés viszont rajtunk”: míg az emberi teljesítőképesség korlátos, addig a siker szinte korlátlan mértékű lehet. Barabási Albert-Lászlóval a márciusi Társadalmi Jövőképesség Konferencián beszélgettünk. (A konferenciáról beszámoltunk korábbi számunkban.)

Az előadásában említette, hogy a siker egy észlelésen alapuló fogalom. Hogyan befolyásolja ezt a fogadókészség? Számos olyan történetet ismerünk, amiben valaki nem tudott a saját korában sikert aratni a teljesítményével, s csak később fedezték fel a munkája valódi értékét.
Valóban. Ezért mondjuk azt, hogy nem elsőnek kell felfedezni valamit, hanem utolsónak. Mert ha utolsónak fedezted fel, az azt jelenti, hogy már nincs értelme még egyszer felfedezni. Tényleg nagyon sok felfedezés többször megtörtént, de mindig eljön egy pillanat, amikor a közösség is elismeri ezt a tényt. Például az én életemben is. A skálafüggetlen hálózatok egyik mechanizmusáról, az úgynevezett preferenciális kiválasztódásról kiderült, hogy ez a mechanizmus a szakirodalomban már megjelent ötven évvel ezelőtt. Pontosan Pólya György volt az egyik, aki ezt leírta a matematikán belül. Ugyan nem a hálózat kontextusában jelent meg, hanem máshol, de létezett, csak nem tudtam róla. Most már nem lehet a preferenciális kiválasztódást újra felfedezni, mert már eléggé fel lett fedezve.

Érdemes tisztázni ebben a kontextusban, hogy miről beszélünk. Amikor sikerről gondolkodunk, nagyon figyelmesen szét kell választanunk, hogy van egy teljesítmény, vagyis az, amit az egyén tesz, és ami általában nagyon konkrétan hozzárendelhető egy egyénhez vagy munkához. És van a siker, ami viszont a közösségi megméretődése ennek a teljesítménynek. Ezt azért fontos megkülönböztetnünk, mert a teljesítmény nem mindig mérhető pontosan, de mindig az egyénhez rendelhető hozzá. A siker viszont egy kollektív mennyiség, és ezáltal nagyon sok adatpontunk van róla. Ergo könnyebben mérhető és könnyebben jósolható, hiszen nem egy, hanem több száz, több ezer, sőt néha több millió egyénnek az aktivitását tükrözi. Valahányszor több millió egyén aktivitásáról beszélünk, akkor ezek valamilyen módon kiátlagolódnak, egyesülnek, és matematikailag számolható mennyiséget adnak. Tehát a siker könnyebben számolható, könnyebben kezelhető, mint a teljesítmény.

Mi ebben a szerepük a társadalmi hálózatoknak? Az, hogy mi a pozíciónk a hálózatban, befolyásolja-e a teljesítményünkre való fogadókészséget?
A hálók nagyon fontos szerepet, mondhatni kulcsszerepet játszanak akkor, ha a teljesítmény nehezen mérhető. Ha a teljesítmény pontosan mérhető, mint például a futók esetében, akkor az egydimenziósan meghatározza a sikert. Másik extrém példa viszont a művészet, ahol a teljesítményt nagyon-nagyon nehéz mérni, és ezért ott a hálózatoknak van fontos szerepe. A műnek és a művésznek a fontossága itt ugyanis attól függ, hogy ki más gondolja fontosnak – melyik intézmények, melyik kurátorok tartják elég jónak. Ez az intézményi és kurátori háló az, ami kreálja az értéket. Mi ezen is dolgozunk, és nagyon pontosan meg tudjuk jósolni egy művésznek a jövőbeli karrierjét. Pont azért tudjuk ezt megtenni, mert a teljesítmény nem mérhető, ezért többnyire csak a háló számít. A háló tehát az, ami mediálja ezt a sikert, és ezt már elég pontosan tudjuk mérni, így elég nagy a jóslási képességünk.

Mi a helyzet a tudománnyal, az mennyire jól mérhető?
A tudomány nagyjából félúton van a művészet és a sport között. Nagyon sok hálózati effektus dönti el azt, hogy mi fontos, mit érdemes kutatni, mi az, amit a közösség elismerendő eredménynek tart. De ha már egy eredmény megszületett, akkor vannak elég objektív mértékek – legalábbis az egzakt tudományokban –, hogy eldöntsük, ez igaz-e vagy sem. Tehát ha például neked és nekem is van egy képletem ugyanarra a jelenségre, előbb-utóbb megtörténik az a kísérleti mérés vagy empirikus teszt, amelyik eldönti, hogy tegyük fel, a te képleted érvényes, az enyém nem. És akkor te viszed el a sikert, és nem én. Tehát van egy bizonyos fokú objektivitás, ami az eredmények megszületése után tudja azokat mérni, de egyébként van egy nagyon erős hálózati effektus abban, hogy mi az, amit kutatunk, melyik intézményekben kutatjuk, és hogyan jutunk hozzá ahhoz az eszköztárhoz, hogy azt a kutatást tudjuk végezni.

A Villanások című könyvében arról írt, hogy az egyének viselkedése sok esetben nagyon jól előrejelezhető a korábbi adatok alapján, bár vannak ebben bizonyos töréspontok. Kezelhető ez társadalmi szinten? Képesek lehetünk arra, hogy megjósoljuk a társadalom viselkedését?
Fontos tisztázni, hogy pontosan milyen jelenségekről van szó. A Villanásokban bemutatott kutatásaink azt mutatják, hogy ha egy ember mozgását követjük, akkor elég információt tudunk gyűjteni ahhoz, hogy megjósoljuk, hogy holnap három órakor hol lesz, nagyjából 98%-os pontossággal. Miért volt ez annyira sikeres? Azért volt ennyire sikeres a jóslat, azért lehet ennyire pontos, mert nagyon repetitív az emberi mozgás, és nagyon erős fizikai, térbeli és időbeli korlátoknak kell megfelelni annak, hogy hol lehetünk egy bizonyos időpontban. Például nem megyünk éjjel kettőkor a bankba pénzt kivenni, akkor csak az automatából lehet.

Ugyanakkor, ha valaki átköltözik egy másik helyre, például új lakóhelyet vagy munkahelyet választ, befejezi az iskolát stb., akkor valóban töréspontok adódnak. Töréspontok jelentkezhetnek amiatt is, mert technológiai fejlődés van, tegyük fel, egy új metrót építenek, és másként fogok utazni, másként fogok bejárni a munkahelyemre. Vagy történetesen biciklire ülök, mert bicikliutat építenek. És azáltal, hogy biciklire ültem, nagyon sok más hely válik elérhetővé számomra, mint korábban, amikor metróval mentem, és csak átsuhantam a föld alatt. Tehát ezek a töréspontok megvannak, és ezeket nem is tudjuk igazán jósolni. Az egyetlen, amit megpróbáltunk megnézni, hogy vannak-e viselkedési minták, amelyek stabilak. Tehát ha valaki munkahelyet vagy más helyet változtat, visszatér-e egy korábbi viselkedési mintához. És van azért egy elég erős visszatérési hatás.

Mindamellett nagyon is tudjuk azt, hogy ezeket a mintázatokat, amelyeket egy egyén szintjén látunk, nagyon nehéz egy másik egyénre, vagy ugyanannak az egyénnek egy későbbi életszakaszára vonatkoztatnunk. Ez volt az oka annak, hogy Asimov a híres Alapítvány könyvében befagyasztotta a tudományos fejlődést ahhoz, hogy jósolni legyen képes. Ugyanis a tudományos fejlődés drasztikusan megváltoztatja a viselkedési mintákat, hiszen olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban nem léteztek.

A célunk ezzel a gondolattal tehát nem lehet az, hogy azt mondjuk, minden esetben van jósolhatóság, hanem inkább arról szól, hogy ha megfelelő mennyiségű adatot összegyűjtünk, akkor el tudjuk dönteni, hogy az a típusú jelenség mennyiben jósolható. Vannak jelenségek, mint például az emberi mozgás, ahol van egy 95% körüli jósolhatóság, és vannak jelenségek, amelyekben nincsen nagy jósolhatóság. De akár nagymértékű, akár kismértékű a jósolhatóság, ezt kvantifikálni lehet, és lehet matematikai eszköztárral kezelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekem garantáltan van eszközöm és adatom arra, hogy megjósoljam, például holnap mit fogsz csinálni.

Mivel foglalkozik most, mi a következő projektje?
Két dologról érdemes beszélni, az egyik az, hogy a napokban fejezem be egy könyvemet, aminek a címe az, hogy The Formula – The Science of Success, tehát a Képlet, avagy a siker tudománya. Ebben lényegében egy általánosabb nyelven arról beszélek, amiről ma az előadásomat tartottam, vagyis, hogy mit jelent a siker és a teljesítmény különbsége, és hogyan lehet kvantifikálni az előbbit. Ez elég sok időmet elrabolta az elmúlt hónapokban, de most már azt hiszem, hogy néhány héten belül készen lesz. Az a terv, hogy szeptemberben Budapesten is meg fog jelenni magyarul.

A másik pedig, amivel rengeteget foglalkozunk a laborban, az az, hogy a hálózatok és a betegségek közötti kapcsolatokat megértsük. Az elmúlt időben azon is dolgozunk, hogy megpróbáljuk megérteni az étkezési szokások hatását a sejthálóra és végső soron az egészségünkre. Ez egy olyan témakör, amivel rengetegen foglalkoznak a laborban, és szerintem a következő időszakban is így marad ez.

Baksa Máté

 

corvinuskioszk

A Pénz Zsonglőrei

Az alacsony jövedelmű családok pénzgazdálkodása egy komplex rendszer, ám ennek a rendszerszintű elemzése ezidáig váratott magára. Nemcsak a rendszer elemeiről tudtunk eddig keveset, hanem azoknak az interperszonális kapcsolatoknak a milyenségéről, illetve stratégiákról, melyek hálózatán keresztül konstruálódik a gazdálkodás. Összefoglaló Gosztonyi Márton a Corvinus Szociológia Doktori Iskolájában 2018 áprilisában megvédett doktori értekezéséből.

Doktori munkámban a részvételi akciókutatás (RAK) módszerével tártam fel a pénzügyi túlélési stratégia rendszerét. De mi is az a RAK? A részvételi akciókutatás, a kritikai etnográfia alapvetéséből kiindulva egy olyan módszertani eszköz, ami szinergiát tud létrehozni a kívülről jött kutató tudása, valamint a helyi kutatók tudása és tapasztalati között, mindezzel új fogódzkodókat tud nyújtani a szociológia XXI. századi útkeresésében. Egy részvételi akciókutatás nem csupán ötvözi a kívülről jött kutatók és a helyi kutatók tudását, hanem lehetővé teszi a kutatási probléma konkrét megváltoztatását, ebből fakad akció jellege. Mindezzel olyan eszközt tud a kutatók kezébe adni, mely egyfelől elősegíti ennek a helyi társadalmi változásnak a létrejöttét, másfelől a megismerés olyan rétegeit lehet megragadni vele, melyekhez nehezebben fér hozzá egy kutató. Ma Magyarországon, amikor a szegénység egyre szélesebb társadalmi csoportokat érint, mind kiterjedtségében, mind mélységében, már nem csupán az a kérdés, hogy feltárjuk és elemezzük azt, hanem az is, hogy aktívan hozzá is tudjunk járulni a pozitív helyi változás létrejöttéhez, ezért választottam ezt a módszertant munkához.

Doktori munkám azonban ezen túlmutatóan kísérletet tesz arra is, hogy a kis településen élő, alacsony jövedelmű háztartások pénzgazdálkodását, megtakarítási és hitelezési formáit rendszerszemléletben legyen képes feltárni és elemezni a társadalomtudomány. Azaz a dolgozat megragadja és elemzi a lokális pénzügyi túlélési stratégia rendszerét.

Kutatásunk során sikerült mérhetővé tennünk a családok bevételi tipológiáját, fogyasztási struktúráit, a helyi pénzgazdálkodási módszereket, technikákat, intézményeket, így magának a rendszernek mind a formális, mind az informális szegmenseit. Mindezzel sikerült megvilágítani az alacsony jövedelmű családok gazdálkodásának rendszerét. A dolgozat jelentős eredménye tehát a pénzügyi túlélési stratégia modelljének kidolgozása, majd ennek a modellnek a konkrét vizsgálata, valamint alkotóelemeinek értelmezése, elemzése.

A kutatás eredményei igazolták, hogy a lokális jövedelem-, státuszcsoportok mindegyik kategóriájában fontos szerepet játszik a hitelezés. Az alacsony jövedelmű családok által leginkább használt hitelek fő jellemzői, hogy kis összegűek, gyors hitelbírálat mellett működnek, jellemzően magas kamatráta és fix törlesztési összegek mellett folyósítják őket, és rengeteg olyan elemet is tartalmaznak, amelyek kedvezőek az alacsony jövedelmű családok filléres gazdálkodása szempontjából.

Fontos kutatási eredmény, hogy a formális és informális intézmények együttjárásának vizsgálatával igazoltam, hogy az intézményhasználat szempontjából eltérő családi stratégiák működnek. A stratégiákat egy 4 csoportból álló struktúrába lehet sorolni:

  1. a formális pénzügyi szektor intézményeit, valamint a kis pénzügyi kockázatot magukba foglaló informális hitelintézményeket használó családok intézményhasználata,
  2. a formális hitelezésben még éppen megkapaszkodó, valamint a magas kapcsolati tőkét igénylő, ám alacsony kockázatú informális intézményhasználatot követők csoportja,
  3. ezen túlmenően megragadhatóvá vált a formális rendszerből teljesen kizárt és az informális hitelezési szegmensekben is az inkább az erős és egyenlőtlen függőségi viszonyokra építő hitelezési instrumentumok felé elcsúszó intézményhasználat,
  4. végül megragadhatóvá vált azok csoportja, akik kiszorultak mind a formális, mind az informális intézmények használatából.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a pénzügyi túlélési rendszer elemei nem egy statikus rendszert képeznek, hanem egy dinamikus, és a környezeti változásokhoz messzemenően adaptív struktúrát. Ezek lehetővé teszik az egyre romló gazdasági kontextusban is a túlélést a családok számára. Gosztonyi Márton: A pénz zsonglőrei: az alacsony jövedelmű családok pénzügyi túlélési stratégiája és egy részvételi akciókutatás története. Témavezető: Durst Judit. A PhD értekezés elérhető a Corvinus PhD archívumban.

 

corvinuskioszk

Geopolitikai változások és az európai országok

A világtörténelem dolgaiban a legrosszabb tanácsadó a józan ész, hisz azt feltételezi, hogy a jelen állapot örökké fog tartani. A történelem nem ezt igazolja. Ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását George Friedman amerikai geostratéga, aki a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont meghívására érkezett szülővárosába, Budapestre, és tartott nyilvános előadást március 26-án a Corvinus Faculty Clubban „Geopolitikai változások és az európai országok” címmel.

George Friedman évtizedek óta foglalkozik geopolitikai elemzésekkel. Az alternatív CIA-ként is emlegetett, általa 1996-ban alapított cégből, a Stratforból 2015-ben lépett ki. Jelenleg a szintén általa létrehozott Geopolitical Futures kiadvány igazgatója. Friedman előadásában több globális témát érintett.

A 2008-as válság, mint minden pénzügyi válság, egy gazdasági ciklust zárt le, a nyomában pedig politikai változások következtek be. 2008 előtt úgy tűnt, hogy világszerte gyarapodik a gazdaság, Oroszországgal pedig nem kell komoly világpolitikai tényezőként számolni. 2008-ban azonban mindkét feltételezés megdőlt: csődöt jelentett az USA egyik legnagyobb befektetési bankja, a Lehmann Brothers, Oroszország pedig beavatkozott Grúziában.

Európában azt gondolták, hogy a válságot követően minden visszatér az addigi kerékvágásba. Azonban a válság következményeit Európa nagyon megszenvedi: az addig sikeres európai együttműködés leállt. A britek elhagyják az EU-t, Dél-Európa gazdasági helyzete katasztrofálissá vált, a németek pedig csak látszólag erősek. Az Európai Unió máris csődöt mondott, és jelenlegi formájában nem maradhat fenn.

A világ 2008 óta hatalmas exportválságban van, és ez minden olyan gazdaságot mélyen érint, amely jóval többet termel, mint amennyit fogyaszt. Az exportválságnak gazdasági, társadalmi és politikai hatásai egyaránt vannak.

Európa kulcsa a német kérdés. Bár a német politikusok azt állítják, hogy a német gazdaság egészséges, erre rácáfol az a tény, hogy a bankok nem termelnek nyereséget. A német gazdaság a negyedik legnagyobb a világon, és nem történt meg benne a szükséges szerkezetváltás: ma is olyan hatalmas vállalatok uralják, mint az 1950-es években. Az ilyen vállalatok nem tudnak rugalmasan reagálni a világpiaci kihívásokra, és nagyon rá vannak szorulva nemcsak az EU piacára, hanem az amerikai és a kínai piacra is. Az Egyesült Államokban kialakuló recesszió komolyan sújtja az oda exportáló országokat, különösen pedig Németországot, főleg a kivitelt képező gépipari termékek (pl. autó) elsődleges érintettsége miatt. Németország számára 5%-os exportcsökkenés 2,5%-os GDP-csökkenéshez vezet.

Németország 1871-es egyesítése óta soha nem volt képes vezetni Európát, hanem kihasználja azt, így elemi érdeke az Európai Unió egyben tartása. A német típusú nagyvállalatoknak nem alkalmazottjaik vannak (mint az USA-ban), hanem „örökbefogadott gyermekeik”. Az emberek szeretnek is ilyen cégeknél dolgozni, csak az a gond, hogy ezek nem állják meg helyüket a világpiaci versenyben.

Európa nem hajlandó tudomásul venni, hogy változtatni kell, az európai politikusok nem képesek szembenézni a problémákkal. Az állampolgárok számára pedig az Unió csak addig fontos, amíg kihasználhatják az előnyeit, áldozatot azonban nem hoznak érte. Ebből is látszik, hogy nincs európai nemzeti tudat, amelynek éppen az a fokmérője, hogy az ember akkor is ragaszkodik a hazájához, amikor az semmit nem tud neki nyújtani. A mai Európa egyes országain belül is igaz, hogy senki nem akar hallani a katonaságról, az esetleges háborús áldozattételről, holott Európa egyedül maradt. Problémái megoldásában vagy konfliktus esetén nem számíthat többé az USA-ra, hisz az Egyesült Államoknak az a legfontosabb, hogy minimalizálja a globális egyensúlytalanság hatását saját országára, miközben azt az elvet követi, hogy ha nem akarsz háborút, készülj rá. Friedman üzenete Európának: „Önök büszkék arra, hogy európaiak: segítsenek önmagukon”.

Pedig az USA-nak és Oroszországnak több évtizedig komoly érdemei voltak az európai béke megőrzésében. Ahogy megszűnt ez a szerepük, 1992-ben kirobbant a délszláv háború. Az Európai Unió békét és jólétet ígért, de egyiket sem volt képes beváltani. Az EU nem egy nemzet, így nincsen morális tartalma. Csupán szerződés, kényelmi megoldás.

Friedman Európát érintő prognózisa után röviden jellemezte Oroszország és Kína helyzetét is. Oroszországot a harmadik világ gazdaságai közé sorolja, mivel a többi, elsődleges termékeket (olaj, réz stb.) exportáló országokkal együtt válságba került, amikor ezeknek a termékeknek jelentősen esett a világpiaci áruk. Azelőtt Oroszország nemzeti költségvetésének 80%-át az olajexport tette ki. Putyin jólétet ígért az orosz embereknek, és azt, hogy Oroszország visszanyeri nagyhatalmi státuszát. Ebből egyik sem valósult meg, Oroszország az olyan akciókkal, mint a Szíriába történő bevonulás, csak a nagyhatalmi látszatot igyekszik fenntartani.

Kínát is nagyon súlyosan érinti az exportválság, de a kínai politika ezt nem vallja be. A kínaiak ugyan beszálltak a high-tech iparágba, de ott igen erős a verseny. A válság következtében csökkenő keresletre nem reagáltak, folytatták az áruk gyártását és szállítását, miközben vásárlóik, például az USA-ban, nem tudták megengedni maguknak a termékek megvásárlását, és olcsóbb termékek felé fordultak. A kínaiak szintén halogatták a változást, és csak diktatórikus rendszer fenntartásával sikerül megakadályozniuk az ország széthullását.

Márton Lídia

 

corvinuskioszk

Egy irodában a másik nemmel – Kovács Bálint a zaklatás természetrajzáról

A Szociológia és Társadalompolitika Intézet április 9-ei beszélgetésén az esemény kereteként két fontos témát fűztek össze a szervezők: a napjaink irodakultúrájában megvalósuló férfi-női együttműködés mellett meghúzódó nemi egyenlőtlenségek és szexuális zaklatások területét, valamint hogy ebben a környezetben mit tudnak tenni a felsőoktatásból kilépő (vagy pont hogy későbbi munkájuk révén bennmaradó) társadalomtudósok. Az eseményen Kovács Bálint tartott előadást, aki egyetemünkön szerezte szociológus diplomáját, majd az Index újságírójaként írt könyvet Puszild meg címmel a szexuális zaklatásokról és a #metoo jelenségről. A kerekasztal-beszélgetésen Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója, Hungler Sára, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa, valamint Nagy Beáta, a Corvinus TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ társigazgatója segítségével világították meg a tématerületet egy-egy speciális nézőpontból.

A Szociológia Intézetben megvan a hagyománya az alumni-beszélgetéseknek, melyek során a hallgatók láthatják, hogy milyen is egy „szociológus a pályán”, hogyan boldogul az egyetem falain kívül. Ennek apropóján került meghívásra Kovács Bálint, aki szociológus diplomáját a Corvinuson szerezte, jelenleg pedig az Index.hu újságírója. Adódik a kérdés, hogy egy „pályaelhagyó” szociológust miért is kellene bemutatni a hallgatóknak, de persze az az első pillanattól látszik, hogy a társadalomtudományoknál nincsenek meg azok a rideg keretek, melyek ellehetetlenítenék a szerzett tudás aktív felhasználását más szakterületeknél. Erre kiváló példa Kovács Bálint, aki a most megjelent Puszild meg c. könyvével is bizonyította, hogy a társadalmi kérdésekre való érzékenység, és az ezekre fókuszáló figyelem igenis egy fontos és használható képesség a mai magyar újságírásban.

Bálint már az egyetem mellett színi- és filmkritikákat írt, szakdolgozatában a nők színházi szerepét vizsgálta, így nem is csoda, hogy a zaklatási botrány elindulásakor szociológushoz illő árnyaltsággal írni kezdett a témáról. Amikor a Libri kiadó megkereste, hogy írjon könyvet, akkor is kikötötte: szó sem lehet arról, hogy újabb szaftos ügyeket göngyölítsen fel, vagy szakértőként tetszelegjen, viszont azt vállalja, hogy megpróbálja szakemberek és az érintettek segítségével minél több oldalról megvizsgálni a forrásban lévő kérdést.

Előadása felütésében elmondta, hogy fontosnak tartja kiemelni, hogy a #metoo esetén nem egy divathullámról van szó, amire az újságírók is felültek. Annak ellenére, hogy az első esetek a hollywoodi rivaldafényben születtek, széles társadalmi rétegeket sikerült megszólítaniuk, mely azt is bizonyítja, hogy ez esetben nem csak a pletykára éhes bulvármédia lendült működésbe, ráharapva a hashtagekre. Kovács Bálint elmondta, hogy az erőszak konceptualizálása az egyik fő eredménye a zaklatások médianyilvánosságának, hiszen a számos cikkben és felületen boncolgatott ügyek rávilágítottak egyrészt arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, másrészt pedig, hogy nem csak a büntetőjogból ismert nemi erőszak okozhat traumát, hanem elsőre sokkal mérsékeltebb esetek is komoly lelki nehézségeket kelthetnek az áldozatokban.

A könyv címe telitalálat, hiszen amellett, hogy kézenfekvően figyelemfelkeltő, nagyon jól keretezi azt, hogy miről is van szó a napjainkban kiemelt figyelmet kapó zaklatási ügyekben: ártatlan, akár még kedvesnek is nevezhető gesztusok csupán a szereplők hozzáállásától és társadalmi helyzetétől (mondjuk egy főnök-alkalmazott viszonyban) olyan szituációt hoznak létre, melyek kimerítik a zaklatás fogalmát. „Ugyanazok a szavak, mozdulatok, melyek a pornólapokban vannak, egy szerelem csodájában megszentelődnek” – szól a jól ismert idézet Esterházytól, és ugyanennek a fordítottja is igaz a tárgyalt esetekben: csupán a szituáció elfogadhatatlanná tesz egyébként ártatlannak tűnő mondatokat és mozdulatokat. Érdemes a fenti szöveg egy másik részét is ideilleszteni, ami mintegy választ ad a #metoo-hullám kapcsán felmerülő sok kritikára (értelemszerűen a vonatkozó csoportot az általunk tárgyaltra cserélve): „Azért mert egy vacak náci vagy nyilas használta ezeket a szavakat, azért én ne használhassam? Igen, azért. De én a szót az eredeti értelmében használom! Nincs eredeti értelem, hanem van, ami van. De hát ez a szabadságom korlátozása! Valóban az.” Kovács Bálint is ezt a változást említi: ahogy a zaklatás határai a közbeszédben egyre lejjebb kerültek, úgy kerültek elő azok a régi esetek, amelyek szintén traumát okoztak az áldozatoknak, de a korábbi társadalmi gondolkodás még nem tudta volna támogatni ezeket, sőt, a ma is erősen jelen lévő áldozathibáztatás miatt még több kárt okoztak volna az érintetteknek.

A #metoo mozgalom fontossága többek közt abban keresendő, hogy megnyitott a témában egy társadalmi diskurzust, aminek következtében ezekre az eddig láthatatlan, ha úgy tetszik, szégyellt jelenségekre is hatásosabb választ tudunk adni. Egyrészt a mindennapokban, másrészt az állami- és magánintézmények szabályozásakor, melyek gyakran adják a zaklatások környezetét. Jelenleg a jogrendszer megköti az áldozatok és az őket segíteni próbálók kezét. Évente legfeljebb pár tucat eset kerül bíróság elé, melyek nagy része a könnyebben bizonyítható nemi erőszakot tárgyaló esetek, a tárgyi bizonyítékokat nélkülöző esetekben még egy polgári per során sincs sok esély a jogorvoslatra. Kovács Bálint elmondta, hogy egy újságírónak sincs könnyű dolga, ha zaklatásokról akar cikket írni, hiszen a sajtójog szerint a rágalmazottak olyan perre hívhatják, melynek során neki kell bizonyítani az érintett bűnösségét, és nem annak kell ártatlanságáról bizonyítékokat felhoznia. Éppen ezért nagyon óvatosan kell minden lapnak eljárnia, csak annyi irányból megerősített sztorit hozhatnak le, ahol a meggyanúsított zaklatóban már fel sem merülhet az újságíróval szembeni per. Éppen ezért különösen nehéz helyzetben vannak az egyszeri zaklatók áldozatai, hiszen sem a sajtó, sem a bíróság nem tud mit kezdeni az ilyen elszigeteltnek tűnő, de nagy számban jelen lévő esetekkel.

A kerekasztal-beszélgetés tagjai is osztották azt a véleményt, hogy a legfontosabbak a minden intézményben kiépülő etikai bizottságok lennének, az újságíró is szívesebben kérdezne az ilyen, szakmailag kontrollált helyzetekről, és az egységes bánásmód is tisztábban működne, ha bevett eljárást követve járnának el a magán- és közintézmények. Egyelőre az látszik, hogy azokon a helyeken frissült az etikai kódex és az etikai bizottságok felépítése, ahol felszínre került már valamiféle zaklatási ügy, máshol viszont mintha csak kifújták volna magukat, hogy „hála istennek minket ez nem érint”. Ugyanakkor a magáncégek, főként a nemzetközi szervezettel rendelkezők – akárcsak a beszélgetésen képviselt Auchan – igyekeztek minél gyorsabban reagálni a jelenségre. Egy ilyen gazdasági motivációjú szervezetnél hamarabb realizálják, hogy mekkora is a tétje, hogy ha egy egységükben bármilyen hasonló eset történik, hiszen a részvényesek nem fogják figyelembe venni, hogy hány különböző kultúrájú társadalmon ível át egy multi, mennyi különféle társadalmi normával kell számolnia a vezetésnek, csak azt fogják látni, hogy ők nem akarják a céget tovább támogatni.

A kerekasztal résztvevői abban egyetértettek, hogy ugyan Magyarországon viszonylag hamar lecsengtek a zaklatási ügyek, sok esetben tehetetlennek bizonyultak a hatóságok, viszont a téma olyan aktívan jelen van a közbeszédben, hogy nagy potenciál van arra, hogy az intézmények széles körben, a jogi procedúra nehézségeit megelőzve hozzák létre szabályozásukat az immáron mindenki számára nyilvánvalóan jelen lévő probléma kezelésére, megelőzésére és szankcionálására.

Hegedűs Robin

 

corvinuskioszk

Szép Jenő professzor (1920 – 2004)

Szép Jenő neve egy egész korszakot fémjelzett a Közgazdaságtudományi Egyetem történetében 1961-től egészen nyugdíjazásáig (1993), sőt még azon túl is: mint professor emeritus, a gazdasági matematika-oktatás meghatározó egyénisége volt. Az is megadatott neki, ami csak legjobbaknak, hogy halála után sem merült feledésbe a neve, az életműve. A Budapesti Corvinus Egyetem Matematika és Operációkutatási Tanszékének munkatársai a Sóház 203. teremnek Szép Jenő professzor úr emlékére a „Szép Jenő terem” nevet adták 2008. június 4-én. A család támogatásával a BKTE Alapítvány a Matematika és Operációkutatási Tanszék kuratóriuma javaslatára Szép Jenő-díjat alapított tehetséges egyetemi hallgatók, fiatal kutatók jutalmazására. A díj először 2009-ben került átadásra.

Szép Jenő 1920. január 13-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet 1943-ban. Már 1941-től gyakornokként, majd tanársegédként dolgozott Fejér Lipót professzor mellett 1946-ig. (Fejér Lipót a 20. század első felének egyik legnagyobb magyar matematikusa volt, nála tanult mások mellett Neumann János, Erdős Pál, Riesz Frigyes.) Ebben az évben szerzett doktori fokozatot, majd a Budapesti Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára nevezték ki főiskolai tanárnak, ennek megszűnésekor pedig a Szegedi Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára lett. 1952-ben kandidátus, 1957-ben a matematikai tudományok doktora lett. 1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Matematikai tanszékén tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki.

Meg kell említeni, hogy a gazdasági matematika oktatásának akkor már hosszú múltja volt. 1919-ben a Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi karra Grosschmid Lajos kapott nyilvános rendes tanári kinevezést a Politikai Számtan Tanszékre. A karon tanított még „meghívott szakelőadóként” a biztosításmatematika elismert szakembere, Altenburger Gyula is. Az egyik szigorlati tárgy volt a kereskedelmi és politikai számtan. 1934 után a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi karán már a tanárképzős és a mérnök-közgazdász hallgatók képzésében is részt vett a „matematika” tanszék. Ennek emblematikus alakja volt Huszár Géza, aki elmondhatta magáról, hogy a 20. század első felében mindhárom közgazdaságtudományi egyetemi/kari intézményben tanított. 1926-tól tanársegéd volt a Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi karon, majd átkerült a JNMGE Közgazdaságtudományi karára, ahol 1941-től a kereskedelmi és politikai számtan és biztosítási matematika nyilvános rendes tanára lett, majd szinte egyedül vette át az 1948-ban alapított új egyetem. Huszár Géza a Gazdaságmatematika Tanszék első vezetője lett 1959-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Rövid átmeneti időszak után az ő helyét foglalta el Szép Jenő.

Szép Jenő vezetésével alakult ki egy olyan oktatói, kutatói közösség, mely tudományos műhellyé vált, nemzetközi szintre emelte a kutató- és oktatómunkát a közgazdaságtanban alkalmazható matematika számos területén, mint pl. az operációkutatás, matematikai statisztika, játékelmélet. Még érkezése előtt, 1960-ban elkészült – elsősorban Krekó Béla kezdeményezésére – a tananyagkorszerűsítés keretében a terv-matematika szak, a későbbi elit szak tanterve. A tananyag bevezetésének és fenntartásának vezető egyénisége Krekó Béla mellett Szép Jenő volt.

1976-ban a Matematika Tanszék és a Számítástechnika Tanszék összevonásával létrejött a Matematikai és Számítástudományi Intézet. Szép Jenő az intézet igazgatójaként dolgozott annak megalakulásától 1987-ig. Munkássága nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is ismert volt, számos külföldi egyetemre kapott vendégprofesszori meghívást. Kutatói munkássága kezdetén csoportelmélettel, később a félcsoportelmélettel foglalkozott. Egyik szerzője a Bevezetés a játékelméletbe című könyvnek (társszerző: Forgó Ferenc, majd a második bővített angol nyelvű kiadáskor Forgó Ferenc és Szidarovszky Ferenc). A könyv német és angol nyelven is megjelent, a mai napig számos külföldi egyetemen használják tankönyvként. Vector Products and Applications című könyve, amely 1998-ban jelent meg, a rendszerelmélet újszerű megközelítését vázolja fel. 1990-ben alapította meg Franco Migliorini professzor közreműködésével a Pure Mathematics and Applications (PU.M.A.) című nemzetközi matematikai folyóiratot. (Ez a Corvinus Egyetem Matematika Tanszékének és az olaszországi Universitá degli studi di Siena Matematika Tanszékének közös folyóirata.) Életmű-bibliográfiája közel 200 tételt tesz ki. Gazdag munkássága elismeréseként 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjban, 1999-ben pedig az MTA Eötvös József-koszorú kitüntetésben részesült, és ezzel a „Laureatus Academiae” cím viselésére jogosult. Összes elismerésének és kitüntetésének felsorolása szétfeszítené e rövid írás kereteit.


Pure Mathematics and Applications nemzetközi matematikai folyóirat

Szép Jenő előadása a Pedagógiai Főiskolán

65. születésnapjára az Matematikai és Számítástudományi Intézet évkönyvében (1984/85.) jegyzőkönyvbe foglalták érdemeit.

Munkatársai és tanítványai nem kizárólag matematikát tanultak tőle, hanem emberi tisztességet, az igazi értékek megőrzését és tiszteletét is. Élete utolsó napjáig (2004. október 18.) dolgozott.

Emberi oldaláról sokat elárul, hogy nem zárkózott el a világtól, a szocialista valóságában is megtalálta azt az utat, ami az emberek közé vezetett, de nem a pártösvényen keresztül. A szakszervezet által biztosított keretek között segítette munkatársait. Családjával együtt nagyon szeretett kirándulni, tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, és még egyetemistaként, későbbi feleségével együtt a Budapesti Egyetemi Turista Egyesületnek. Az általa vezetett tanszék közössége évente Meszéna György szervezésében közös kirándulásokon vett részt, ez már hagyománnyá vált. Szép Jenő tudományos és tanári munkásságára, emberi példamutatására remélhetőleg még nagyon sokáig emlékezhetünk a róla elnevezett díj évenkénti átadásával. Szép Jenő életrajza alapján összeállította: Zsidi Vilmos levéltárvezető Az információkért, képekért és dokumentumokért külön köszönet Szép Katalinnak és Szép Gabriellának, valamint Radics Zsuzsannának!

 

 

corvinuskioszk

Külső, belső, állami – a sokszereplős biztonság

Felméry Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában védte meg 2018. március 1-jén PhD-értekezését „Az állam és a magánvállalatok szerepvállalása a belbiztonsági szektorban (2000-2016). Elméleti kiindulópontok és mérési módszerek” címmel.

Kutatásom célja a magyar társadalom belső biztonságának fenntartásában szerepet játszó szereplők és koordinációs mechanizmusok azonosítása, a biztonsághoz történő hozzájárulásuk meghatározása, valamint az ehhez szükséges, rendelkezésre álló gazdaságstatisztikai eszköztár áttekintése és kritikai elemzése volt. A belbiztonsági szektorban történő jelenlét meghatározásának igénye különös tekintettel a két legfontosabb biztonságot teremtő mechanizmusra és aktorra, a bürokratikus koordináció törvényszerűségei mentén biztonságot szolgáltató állami szervezetrendszerre, valamint a piaci koordináció szabályai szerint működő magánbiztonsági szolgáltató iparágra vonatkozott.

Értekezésemben a belbiztonsági rendszer közgazdasági eszközökkel történő leírására törekedtem. A belbiztonsági rendszer egészét és annak egyes alrendszereit a – Kornai János nevéhez köthető – koordinációs mechanizmusokat összefoglaló logikai modell felhasználásával jellemeztem. A belső biztonság tekintetében öt koordinációs mechanizmust (bürokratikus-, piaci-, önkormányzati-, etikai- és agresszív koordináció) azonosítottam, és törekedtem az egyes őrzés-védelmi tevékenységet ellátó szereplők (állam, magánbiztonsági szolgáltató vállalatok, társadalmi kezdeményezések, segítők, agresszor szervezetek) koordinációs mechanizmusok mentén történő tipologizálására. Az elméleti áttekintés keretében az őrzők mellett az őrizni szükséges szereplőket (állam, társadalmi csoportok, magánvállalkozások, egyének) egyaránt megvizsgáltam.

Ezt követően az elméleti áttekintés során azonosított szereplők és mechanizmusok jelenlétének mérésére – az ehhez rendelkezésre álló gazdaságstatisztikai eszközök áttekintésére, illetve szükség esetén új megoldások és becslési lehetőségek kimunkálására – tettem kísérletet. Az egyes mechanizmusokhoz köthető erőforrás-felhasználásból kiindulva áttekintettem a különböző koordinációs mechanizmusokhoz társítható kiadásokat, valamint a belbiztonsági szolgáltatásokban közreműködő személyek létszámát.

Az előbbi esetben az állam által a belbiztonságra fordított GDP-arányos és abszolút értékű államháztartási kiadások áttekintése mellett számszerűsítettem a magyarországi magánszemélyek és vállalkozások privát biztonsági kiadásait, valamint megpróbáltam megbecsülni az agresszor szervezetek által szedett védelmi pénzek nagyságát. Utóbbi esetben meghatároztam az egyes koordinációs mechanizmusok esetén érintett, a belbiztonsági rendszer egyes alrendszereinek tevékenységében közreműködők számát. Emellett néhány gondolat erejéig kitértem a bűncselekmények statisztikai elemzési lehetőségeire. A különböző szereplőkhöz köthető jelenlét mértékének meghatározásához nyilvánosan hozzáférhető statisztikai adatokat, a költségvetési és zárszámadási törvények adatait, szakmai szervezetek – nyilvánosan hozzá nem férhető – adatbázisait, és a felsorolt adatokra vonatkozó becsléseket alkalmaztam. A kutatás során azonosított legfontosabb tudományos eredmények a következők:

  • A belbiztonsági rendszer egyes szereplői által megvalósított védelmi tranzakciók közös jellemvonásokkal írhatóak le. A belbiztonsági rendszer a koordinációs mechanizmusok logikai modellje alapján elemezhető.
  • A belbiztonságban közreműködő aktorok szerepvállalásának mértékét a rendelkezésre álló gazdaságstatisztikai eszközrendszerrel – azt szükség esetén korrekciós becslésekkel kiegészítve – képesek vagyunk mérni. A rendelkezésre álló kiadási, létszám és bűnügyi statisztika elemzésével következtethetünk a szerepvállalás nagyságrendjére.
  • A szerepvállalás nagyságrendje, bár mennyiségi mutatókkal mérhető, az állami és a magánbiztonsági vállalatok belbiztonsági szerepvállalása kizárólag mennyiségi mutatókkal nem összehasonlítható.

A PhD értekezés elérhető a Corvinus PhD archívumban.

 

corvinuskioszk

Pages