corvinuskioszk

"... különös segítséget nyújtson tudományos káderré nevelésük érdekében.” – A TDK kezdetei a Közgazdaságtudományi Egyetemen 1954-1963

Kevés olyan mozgalmat vagy intézményt tudnánk felsorolni, ami az 1950-es években alakult, és napjainkban is létezik, sőt töretlen népszerűségnek örvend. Pedig a tudományos diákköri mozgalommal (TDK) éppen ez a helyzet.

Hivatalosan 1952-ben indult a TDK, nem meglepő módon szovjet mintát követve. Valójában már az 1950/51. tanévtől több egyetemen (pl. ELTE, Veszprémi Vegyipari Egyetem) spontán kezdeményezésként létezett. A közgazdaságtudományi diákkörök szervezése az ország sokáig egyetlen közgazdasági egyetemén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdődött. A diákköri mozgalom beindulása szinte a „múlt homályába” vész, az első egyetemi dokumentum ezzel kapcsolatban 1954-ből való, ekkor az egyetemi tanács foglalkozott a „Tudományos Diákkör” munkájával. Innen származik a TDK korabeli definíciója: „A Tudományos Diákkörök feladata az, hogy az egyetem magasabb évfolyamú hallgatói részére lehetőséget nyújtson a tudományos munkában való elmélyülésre, a tudományos munkamódszerek (kutatás, adatgyűjtés, rendszerezés, feldolgozás) elsajátítására, a hallgató érdeklődési körének megfelelő szaktudomány alaposabb megismerésére, szakdolgozatok, tanulmányok készítésére. E munka fő eszközei: a szaktudomány tanszékének rendszeres és állandó segítsége, a gyakorlati életben végzett kutatómunka, a gyakorlati élet megismerése és a hallgatók kollektív együttműködése, megbeszélések, viták rendezése. A tudományos diákkörökben való részvétel célja az, hogy a tanulmányukban jó előmenetelt tanúsító diákokban a tudomány iránti érdeklődést felkeltse, tehetségüket fejlessze, s a kimagasló tehetségű hallgatóknak különös segítséget nyújtson tudományos káderré nevelésük érdekében.”

Kezdetben a TDK munkáját szervezőiroda irányította, a következő felállásban: tanárfelelős, titkár, DISZ-megbízott, a propagandista és a külső kapcsolatok felelőse. 1954-ben az egyetemen szervezett 9 diákkör közül mindössze négy működött többé-kevésbé aktívan: két politikai gazdaságtani, egy statisztikai és egy pénzügyi. A többi kör – marxizmus-leninizmus, számvitel, népgazdaság tervezése, ipargazdaságtan, kereskedelem-gazdaságtan – csak formálisan létezett. Figyelemre méltó, hogy a működő négy körből csak kettőnek volt ideológiai jellege, a másik kettő egyértelműen szakmai szerveződés volt. Meglepő, hogy a marxizmus-leninizmus körben épp az ország első marxista egyetemén egyéves fennállása alatt „semmi munka nem folyt”. Az Oktatásügyi Minisztérium felhívására 1954 áprilisában rendezték meg a budapesti egyetemek első TDK-konferenciáját. Az MKKE a politikai gazdaságtan és a statisztika területén írt dolgozattal képviseltette magát a mintegy 70 főt felvonultató rendezvényen. A kívánt eredményt a konferencia ugyan nem érte el, de a megrendezése kezdeti sikernek volt tekinthető: „A dolgozatok színvonalasak voltak, megütötték azt a jó mértéket, amit az ilyen munkától elvárhatunk, a viták pedig igen élénkek voltak.” – olvashatjuk a korabeli értékelést. A budapesti konferencia joggal tekinthető az első országos seregszemle főpróbájának.

Az 1950-es évek konferenciáiról igen kevés információval rendelkezünk. Az 1955-ben megrendezett I. OTDK-konferencián belül 19 szakkonferenciában (azaz szekcióban) tárgyalták a beérkezett több mint 100 dolgozatot. Az eseményről készült értekezésben kiemelték, hogy más intézmények mellett a közgazdaságtudományi egyetem hallgatói foglalkoztak „napjaink aktuális kérdéseivel”. Különösen fontosnak tartották Csordás Mihály: A piaci és termelési kapcsolatok szerepe és helye a munkás-paraszt szövetség megszilárdításában a mezőgazdaság szocialista átszervezésében című dolgozat kiemelését. Bár a következő három országos konferenciáról alig tudunk valamit, az egyetemi iratanyagból kitűnik, hogy igen magas szinten foglalkozott az MKKE vezetése – László Imre rektorhelyettes és Pach Zsigmond Pál rektor – a diákkörök helyzetével, munkájával. A tudományos diákkörökkel kapcsolatos vita arról folyt – akárcsak a későbbiekben –, hogy a TDK-mozgalom hogyan kapcsolódjék az oktatók tanszéki, illetve a hallgatók tanulmányi munkájához. 1958-ban az egyetemi tanács számára készült előterjesztés szerint „közvetlenül a szemináriumoktól kell a tudományos diákmunkának kinőnie…” A szemináriumvezető feladata, hogy a jó képességű – lehetőleg munkás-paraszt származású – hallgatókat segítse: konzultáljon velük, útmutatást, irányítást adjon a kutatáshoz. Érdemes összekapcsolni – az ekkor visszaállított – egyetemi doktori fokozat megszerzésével a hallgatói tudományos munkát: a doktori megszerzéséhez a TDK-dolgozat mintegy lépcsőfok lehet. Az előterjesztés szerint kis létszámú körök szervezése lenne kívánatos. Ahogy korábban a DISZ, az új időkben a KISZ bevonását tartották természetesnek. De ez a részvétel inkább csak a szervezésre, a működéssel kapcsolatos adminisztratív munkákra korlátozódott.

1959-ben az egyetemi diákkörök szervezése szinte ugyanott tartott, ahol fél évtizeddel korábban: 8 tanszék tervezett tudományos diákköri munkát indítani az OTDK-n: a Nemzetközi Gazdasági és Politikai Ismeretek tanszék, a Szocialista Pénzügy és Hitelrendszer tanszék, a Gazdaságtörténeti tanszék, a Belkereskedelmi tanszék, a Külkereskedelmi tanszék, az Ipargazdaságtan tanszék, a Számvitel tanszék, valamint a Statisztika tanszék. Összesen 16-20 dolgozat leadását várták. Az Egyetemi Tanács 1960-ban hozott határozatot arról, hogy Pach Zsigmond Pál „kísérje figyelemmel a diákkörök munkáját, adjon irányítást és útmutatást” a mozgalomban részt vevő oktatóknak. A következő évben Pach elnökletével bizottság alakult a témajavaslatok összeállításához. A fent felsorolt tanszékeken kívül témajavaslatot adott a Filozófia tanszék, a Tudományos Szocializmus tanszék, valamint az Agrárgazdaságtan tanszék is. A témajegyzéken végigtekintve a szocializmus korabeli időszakának aktuális gazdasági, gazdaságpolitikai, politikai és történeti kérdéseivel találkozunk. (A két világrendszer viszonya, helyzete, a militarizmus újjáéledése, a harmadik világ kérdései, a szocializmus építése, a hazai egyházpolitika, az 1945-48 közötti magyar gazdaságtörténet stb.)

Az V. OTDK Társadalom- és Természettudományi Szekciója Közgazdaságtudományi Tagozatának ülését a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tartották 1962-ben. A közgazdaságtudományi tagozat 3 ülésén 7 dolgozat alapján tartottak előadásokat az MKKE hallgatói – köztük Csáki Csaba, az MKKE későbbi rektora. Moingl István miniszteri jutalomban részesült A munkaerővándorlás okai és annak szociológiai vonatkozásai című dolgozatával. A konferencián Nyilas József, a Politikai Gazdaságtan tanszék vezetőjének értékelése szerint olyan témák szerepeltek a tagozat ülésein, amelyek a „marxista közgazdaságtudományoknak talán a legaktuálisabb problémáit”, alkalmazási területeit jelentik. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a matematikai módszerek alkalmazásának, a szociológiai vizsgálatoknak, a keresletkutatás (marketing) új módszereinek területeit sem hagyták érintetlenül. Az üléseken, amelyek jelentős viták közepette zajlottak, nemcsak hallgatók és oktatók, hanem külső, vállalati szakemberek is részt vettek.

Az MKKE hallgatóinak szereplése egyébként imponáló volt: „talpraesetten, (...) és jól megfogalmazva adták elő mondanivalójukat.” A dolgozatok felépítése, szerkezete jó volt. Nyilas szerint az egy miniszteri dicséret nem reprezentálta megfelelően a budapesti „közgáz” hallgatóinak munkáját. Miközben az országos megmérettetésen az egyetem hallgatói jól szerepeltek, a „Közgazdász” című egyetemi lap hasábjain vita dúlt arról, hogy miért nem működik megfelelően az egyetemi tudományos diákkör. A vita egyik főszereplője Berend T. Iván (akkor a Gazdaságtörténeti tanszék docense, később az MKKE rektora) volt. Ő még az 1960-as évek elején is úgy találta, a TDK színvonala még nem éri el az 1949/51. [!] évi gazdaságtörténeti szekcióikét. Bár nem vitatja a KISZ szerepét a szervezésben, „de a tanszékek felelősségét és szerepét a diákköri munka sikerében nem lehet elégszer hangsúlyozni.”

Az 1970-es évtizedtől kialakuló, majd fellendülő közgázos szakkollégiumi mozgalomhoz szorosan kötődött a tudományos diákkörben való aktív részvétel, a szakkollégiumi tagokkal szemben ez alapvető elvárás volt. A szakkollégiumok megalakulását inspirálta a TDK. 1963-ban a diákbizottság határozata nyomán kísérleti jelleggel „tudományos kutatókört” szerveztek a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen. Ez az új kutatókör abban különbözött a TDK-tól, hogy nagyobb hangsúlyt helyeztek a közös munkára, speciális előadásokat hallgattak, s még egy további idegennyelvet tanultak. A szakkollégium tagjai kutatásaik eredményét dolgozatban foglalták össze, ami egyben TDK-dolgozatnak számított. Szintén ebben az évben történt még egy említésre méltó kezdeményezés: két esti tagozatos hallgató vállalkozott – a munka és az egyetemi tanulmányok mellett – tudományos diákköri dolgozat megírására.

S mi mással is zárhatnánk e rövid áttekintést a kezdetekről, mint azzal a gondolattal – amit Ladányi Andor, a felsőoktatástörténet neves kutatója már 1964-ben felvetett –, hogy „a TDK története önmagában is megérne egy TDK-dolgozatot.” Az 1960-as évektől a politikai konszolidációval párhuzamosan a TDK helyzete is megszilárdult, bár fel-fellángoló viták közepette, de megtalálta a helyét a tudományosság és az egyetem világában.

A témáról bővebben: A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951 – 2011) Összeáll. és szerk.: Anderle Ádám. [Diáktudós. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács kiadványa. Különszám. XXII. évfolyam, 1-4. összevont különszám.] Budapest, 2011. – Közgazdaságtudományi Szekció (Bakacsi Gy. – Zsidi V.) Online változat (pdf)

Zsidi Vilmos levéltárvezető

 

corvinuskioszk
CorvinusKioszk - Egyetemtörténet

Önző közgazdászoktól a Trónok Harca turizmusáig – A 2018-as TDK győztes kutatásaiból

A Tudományos Diákköri Konferencia mindig is egy igazán izgalmas svédasztalt mutatott be a fiatal kutatók alkotásaiból, ahol az ember minden évben szabadon válogathat a terítékre kerülő témák közül, és gyakran olyan kutatási területekbe is szívesen belekóstol, amire például egy összetettebb szakkönyv esetén nem vállalkozna. Változatos témák, új trendek és tehetséges fiatal kutatók – ezt nyújtotta nekünk az idei TDK a Corvinuson, a győztes kutatásokból mutatunk be most néhányat: ha tetszik, kóstolóként!

Szociológia szekció megosztott 1. helyezett: Horváth Zsófia
Önző közgazdászok? A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak altruizmussal kapcsolatos attitűdjeinek összehasonlító vizsgálata

A dolgozat elérhető a Corvinus TDK és szakdolgozati gyűjteményben a Corvinus Egyetem informatikai hálózatából.

Nehéz úgy közgazdaságtanról olvasni, hogy ne találjuk magunkat szembe a „homo oeconomicus” kifejezéssel, mely mellett nem csak a racionalitás jelenik meg állandó jelzőként, de sokszor az önzőség is. Horváth Zsófia TDK-dolgozatában ennek a mítosznak a nyomába eredt, és a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi és Közgazdaságtudományi karainak hallgatóit hasonlította össze a Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar diákjaival az altruizmusuk tekintetében. Vajon a racionális döntések elméletével és hasznonmaximalizálással foglalkozó hallgatók nagyobb eséllyel lesznek számítóak a képzésnek köszönhetően? És egyáltalán hogyan mondhatjuk valakire, hogy altruista: elég, ha csak azt vallja magáról, vagy csak a tettekből mutatkozik meg igazán?

Az ultimátumjátékban partnerünkkel kell egy adott összegen osztozkodnunk egy hipotetikus helyzetben. A kutatás eredményei egybecsengenek a megelőző várakozásokkal: a G- és K-kar hallgatói kevésbé viselkednek altruista módon egy ilyen helyzetben, ráadásul ez az évek múlásával egyre erősebben megfigyelhető a képzés hatására. A kísérlet egy másik hipotetikus helyzetében a szűkös vízkészleteket kell elosztanunk magunkat egy kereskedő helyébe képzelve. Itt megint csak érdekes különbséget mutatott a közgazdaságtudományt hallgató diákok hozzáállása: a felsorolt lehetőségek közül a T-karhoz képest ők több mint ötször nagyobb arányban válaszolták azt, hogy megkétszereznék az ital árát, ami arra is rámutat, hogy a gazdaságot jobban ismerő hallgatók könnyebben hagyatkoznak a piac kiigazító mechanizmusaira. Hasonló eredménnyel járt az a gondolatkísérlet, melyben egy tévesen kiállított számla miatt kevesebbet kellene fizetniük a rendelt termékekért, illetve a céges leépítés témájában, ahol a hallgatók a cégvezető helyébe képzelhették magukat, és az elbocsátott emberek számát, illetve a profitot mérlegelték – mindkét felvázolt esetben a társadalomtudományokat tanulók voltak becsületesebbek és szociálisan érzékenyebbek. A gondolatkísérletek mellett a kutatás vizsgálta a való életbeli altruista tevékenységeket az önkéntes munka formájában, az eredmények itt is igazodnak a fentiekhez: a G- és K-karos hallgatók 34%-kal kisebb eséllyel vesznek részt efféle önzetlen munkavégzésben.

A dolgozat címadó kérdése több irányból is megvilágításra került, és a különféle módszerekkel való mérés megerősíteni látszik, hogy a Corvinuson különböző karokat választó hallgatók altruizmusa eltérő, az eredmények a társadalomtudományokat hallgató diákok felé billennek. Ugyanakkor azt Horváth Zsófia is kiemeli, hogy a közgazdaságtan fókusza elmozdulóban van, a gazdasági válságtól kezdve egyre fontosabbak lesznek benne az emberek nem-racionális lépései és jellemzői (elég, ha csak Richard Thaler Nobel-emlékdíjára gondolunk), és az új témákkal együtt lehet, hogy a közgazdászok altruizmusa is új irányt vesz a jövőben.

Európa szekció 1. helyezett: Markóczy Réka és Szathmáry Lilla
Az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott eltérő alkoholszabályozási gyakorlatok közegészségügyi hatékonysága

A modern kor államaiban külön figyelmet szentelünk annak, hogy polgárai egymásnak ne tudjanak ártani, de kiemelt fontosságú témává vált az is, hogy a saját jóllétüket is megőrizzék, hiszen a közösség építőelemeként ez meghatározza a teljes társadalom egészségét. Azonban arról sokszor nincsen konszenzus, hogy mit kell ártalmasnak tekintenünk, így az egészségtelen étkezés, a drogok és az alkohol is újra és újra mérlegre kerülnek a jogszabályok megalkotásakor. Markóczy Réka és Szathmáry Lilla TDK-dolgozatukban ez utóbbi kérdést próbálták jobban megvilágítani úgy, hogy az Európai Unió három országának – Franciaországnak, Svédországnak és Magyarországnak – alkoholszabályozását, és ezek közegészségügyi hatékonyságát hasonlítja össze.

A felvetett kérdés egyszerű, a válaszok mégsem egyértelműek: melyik országban a legnagyobb az alkoholizmus, az alkohol okozta betegségek és a közúti balesetek aránya? Hogyan találhatunk összefüggést a fentiekkel a szabályozás szigorúsága, különbözőségei alapján? A fiatal kutatók fókusza a jogi szövegekre irányult, ezeket elemezték formailag és tartalmukat tekintve, illetve összevetették a nemzetközi egészséggel foglalkozó adatbázisok adataival. Az eredmények alapján meglepő módon nem a legszigorúbb alkoholszabályozással bíró Svédországban a legalacsonyabb az alkoholisták aránya, hanem Franciaországban, annak ellenére, hogy itt fogyasztják a legtöbb alkoholt fejenként. Érdemes megemlíteni, hogy az alkoholizmus legnagyobb arányával bíró Magyarországon az egy főre jutó alkoholfogyasztás mennyiségében csak kevéssel marad le a franciáktól, ahol az absztinensek aránya elenyésző, míg hazánkban a lakosság 20%-át teszik ki. Az alkoholizmuson kívül a májcirrózis, és az ittasan okozott balesetek aránya a legerősebb szabályozásokkal rendelkező Svédországban a legkisebb. Az eredményekből összességében az mutatható ki, hogy a szabályozás szigorúsága negatív összefüggésben áll az alkohol okozta káros hatások megjelenésével.

Az Európai Unión belüli együttműködésekben fontos faktor, hogy a tagállamok egymás jogi szabályozásait elemezve tudják harmonizálni, hatásosabbá tenni a magukét. Ugyanakkor ez nem mindig a közegészségügyi szempontok alapján valósul meg, hiszen az Európai Unió Bírósága nem csak a gyenge alkoholszabályozást bünteti, de a túl erős, gazdasági érdekeket befolyásolókat is elítéli. Így tett 2006-ban a svédországi szigorú, monopóliumra építő alkoholpolitikával szemben, mely kérdéseket vet fel ebben az ügyben. Mi is az, ami igazán fontos az Unióban: a polgárok vagy a gazdaság egészsége?

Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás szekció 1. helyezett: Bilicz Dávid és Bilicz Hanga Lilla
A szurkolói motivációk, az azonosulás és a csapateredményesség hatása a szurkolói elégedettségre
A dolgozat elérhető a Corvinus TDK és szakdolgozati gyűjteményben

„A magyar szurkoló tisztában van a realitásokkal, de eltekint tőlük” – szól a jól ismert futballidézet Esterházy Pétertől, mely mintegy kiindulópontja is lehetne Bilicz Dávid és Bilicz Hanga Lilla TDK-dolgozatának, mely összefüggéseket keres a szurkolók elégedettsége, az ezzel járó költekezéseik, és a csapattal való azonosulás, a szurkolói motivációk és a sporteredményesség között. Vajon tényleg eltekint a szurkoló az eredményességtől? A sikerek elegendőek az elégedettséghez, vagy ennél azért többet kell nyújtania egy csapatnak?

A szerzőpáros alaposan felépített modellje segítségével igyekszik választ adni a kérdésekre. A szurkolók elégedettségét nem magyarázza a csapattal való azonosulás mértéke, annál inkább számba kell venni a szurkolói motiváltság szintjét, illetve, hogy mennyire eredményes a szurkoló által favorizált csapat a látványsportokban. Utóbbiak a szurkoló elégedettségének közel kétharmadát adják, így bátran mondhatjuk, hogy a szurkolók pozitív hozzáállásának záloga a motiváltság – mely többek között a szórakoztatásból, az érzelmi és intellektuális kiteljesedésből és az esemény megvalósulásából áll össze –, de hogy a kép teljes legyen, természetesen elengedhetetlenek a csapat által felmutatott jó eredmények.

Hogyha tekintetünket ezután az olyan pénzköltési formák felé fordítjuk, mint a jegyvásárlás, a helyszíni fogyasztás és a rajongói kellékek, akkor egy érdekes összefüggés látszik kirajzolódni a kutatásból: egy csapat minél sikertelenebb, annál inkább jellemző a jegyek és a csapat szimbólumait viselő termékek vásárlása. A kutatók szerint az elsőre különös eredmény hátterében az állhat, hogy az igazán motivált és elkötelezett rajongók a csapatukkal maradnak tűzön-vízen keresztül, azonban a közepes mértékben azonosuló szurkolók könnyebben elpártolnak a csapatuktól. Ebből következhet, hogy a „vándorló szurkolók” gyakrabban drukkolnak az éppen sikerszériában lévő csapatnak, így a sikeres csapatnál kisebb arányban van jelen az a kemény mag, aki minden meccset meglátogat, és vásárlásaival támogatja a csapatát, itt tehát már a csapattal való azonosulásnak van nagyobb szerepe.

Az eredmények mellett számos ötlet merült fel Bilicz Dávid és Bilicz Hanga Lilla részéről, hogy milyen irányba lehetne a kutatást folytatni. Egyrészt a különféle sportágak különválasztásával meg lehetne figyelni, hogy hogyan működnek a motiváció, sikeresség és elégedettség faktorai a változatos szakágak esetében, illetve a látványsportok területén kívül lehet, hogy egészen más dinamikájúak ezek az összefüggések.

Turizmus szekció megosztott 1. helyezett: Pandula Bettina, Zsiros Bernadett
A képernyőtől az utazásig: A Trónok harca generálta filmturizmus sajátosságai
A dolgozat elérhető a Corvinus TDK és szakdolgozati gyűjteményben

A fantasy-történetek egymagukban teljes világokat építenek föl, így nem csoda, hogy ha olyannyira beszippantják olvasóikat és nézőiket, hogy maguk is el akarnak jutni az eléjük lefestett világba. Az olvasóknak kicsit nehezebb dolguk van (az irodalmi turizmus esetén sokkal inkább a szerző életútját szokás követni a térképen), a filmrajongók viszont már könnyen rákereshetnek, hogy a produkció milyen valóságos helyszínt is talált a fantasztikus történet evilági díszletének. Napjaink legnépszerűbb filmsorozata a Trónok Harca, melynek egyik központi helyszínét, Királyvárt ráadásul a hozzánk közeli Dubrovnik személyesíti meg, így kézenfekvő volt Pandula Bettinának és Zsíros Bernadettnek, hogy TDK-dolgozatukban a sorozat turizmusra gyakorolt hatását és sajátosságait vizsgálják.

Horvátország látogatottsága egyébként is felfutóban van, a Financial Times for Business 2018-as kiadványa a hetedik legnagyobb turisztikai befektetési potenciállal jellemezte. Az ország városai közül kiemelkedő Dubrovnikban 2009-ben évi 500.000 látogatót számláltak, ami 2017-re elérte az 1,2 millió főt, így a városvezetésnek létszámstoppot kellett bevezetnie, így jelenleg egyszerre maximum 4.000 fő tartózkodhat a városban a lakók és a látogatók nyugalmának megőrzése végett. Eredményeik nyomán elmondhatjuk, hogy a 2012 és 2015 közötti periódusban majd’ 245 ezer turistaérkezés és 126 millió euró értékű bevétel áll szignifikáns kapcsolatban a sorozattal. A TDK-kutatás mélyinterjúi és kérdőívei azt mutatták, hogy a Dubrovniki helyszínek ismerete magasan kiemelkedik a Trónok Harca forgatási területei közül, a válaszadók több mint fele ismerte ezeket, míg pl. a belfasti helyszíneket csak a megkérdezettek harmada tudta beazonosítani, melyre természetesen a földrajzi közelség is nagy hatással lehet.

A szerzők modelljükben a sorozatnézéstől egészen a tényleges utazásig vizsgálták az összefüggéseket, különös figyelmet fordítva a percepciók és az érzelmek hatására. Az eredmények kirajzolják, hogy mennyire sokfélék is a filmturisták, az elkötelezett rajongóktól kezdve a „kötelező” helyszínek meglátogatóin át az igazi elit filmturistákig, akik egy profi, részletes idegenvezetőre hagyatkozva akarják bejárni a forgatási helyszíneket. Zsiros Bernadett és Pandula Bettina kutatásukban igyekeztek lépést tartani a filmturizmus legújabb trendjeivel, és a sorozatok generálta utazási vágy folyamatainak elemzésével bemutatták, hogy hogyan is jut el az ember egy kósza, kanapén megszülető gondolattól odáig, hogy egy fantasztikus világ felfedezésére induljon.

 

corvinuskioszk

A tudományokat át kell élni?

A tudománykommunikáció új felfogásáról beszélt Aczél Petra, az Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetnek igazgatója azon a Tudománykommunikáció konferencián, ami Egyetemünkön zajlott május 11-én. A Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Tud.Com tudománykommunikációs kutatócsoportja által szervezett első ilyen összejövetelen számos előadás és poszterbemutató kapott helyet. A Kioszk a három bevezető előadót kérte témájuk rövid összefoglalására.

Elsőként Aczél Petra számol be arról, hogy miért rendezte meg az Intézet ezt a konferenciát, miért fontos felvállalni most ezt a témát.

Ne kerteljünk: aki volt már tudományos vagy szakmai konferencián, hallgatott kínzóan unalmas és lényegtelen előadásokat, pontosan tudja, miért fontos erről beszélni. Vagy aki nyújtott be absztraktot, írt tanulmányt, olvasta vagy olvastatta másét – akár nyílt hozzáférésű felületeken –, és figyeli, hogy a tudomány társadalmi felértékelődése, közéletiesedése ellenére miként érzik ma még mindig (védett) elefáncsonttoronyban magukat a kutatók, az is tudja.

A konferenciával mi legalább három jelenségre szerettünk volna utalni. Egyrészt arra, hogy közelmúltban ismét egyre több szó esik az álhírekről, az áltudományosságról, amelyek a nyilvánosság és a hitelesség "metszetének" egyáltalán nem új kihívásait feszegetik. Másrészt azokra az új igényekre, amelyek a nyílt hozzáférés, az open access, és a tudományos eredmények közlésének kívánalmaiból származnak. Harmadrészt saját tapasztalatainkra is utalunk, hiszen az egyetemi – tudományt is közvetítő – oktatás során, az új figyelemkultúrában folyamatosan változtatnunk kell a tudásátadás módszerein. Vagyis úgy láttuk, hogy a tudomány és a kommunikáció összekapcsolása fontos, előremutató eszmecserét ígér. Ehhez kapcsolódik, hogy egy fél éve a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetben létrejött a Tud.Com tudománykommunikációs műhely is Veszelszki Ágnes docens asszonynak, a konferencia fő szervezőjének vezetésével. A konferencia azt bizonyította, hogy „van valami a levegőben”, nagyon sokan jelentkeztek előadással, a rendezvény egy napja alatt közel 60 előadást hallgathattunk, nézhettünk meg. Rektor úr megnyitójában kiemelte, hogy ez bizony elég nagy vállalkozás volt – folytatni is szeretnénk a tudománykommunikációról való tanácskozást és a jó gyakorlatok megosztását.

Mit tud felajánlani az Intézet az ebben a témában érintettek számára?
Az EFOP 3.6.3 projekt keretében az intézetben alakult kutatócsoportunk, Veszelszki Ágnes, Fischer Mónika, Deli Eszter, Komár Zita, Sebestény Judit és jómagam részvételével kidolgozott egy új tudománykommunikációs modellt. A SCIXCOM a tudománykommunikáció hatdimenziós megközelítését adja, nagy hangsúlyt fektetve a tudomány hatféle közönségére, a kutatói célokra és a tudománykommunikációs műfajokra. 2018-ban, a projekt keretében megtartottuk a SCIXCOM-on alapuló első két, magyar és angol nyelvű tréninget a BCE PhD-hallgatói számára. A visszajelzések alapján valóban „beletrafáltunk”: fontos, nélkülözhetetlen készségekről és gyakorlatokról van szó, amelyek fejlesztésére és tudatosítására komoly igény jelentkezik. Nagy öröm számunkra, hogy ezt a modellt több előadásban is bemutathattuk a konferencián is, és a tudomány hazai vezetői részéről is jó visszajelzéseket kapott.

Aranyutas hozzáférés – közfinanszírozásból elérhető eredmények

Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is egyike volt a nyitó előadóknak, a Hivatal honlapján így foglalták össze az általa elmondottakat:

„Pálinkás József tudománypolitikusi és tudományszervezői eszköztárából konkrét példákkal illusztrálta, hogyan vehetnek részt a tudományos intézmények és a kutatásfinanszírozó szervezetek a tudománykommunikációs szemléletmód formálásában. Tud-e szólni a tudomány azokhoz, akik eredményeit használni készek? – teszi fel a kérdést rendre a közfinanszírozású pályázatok sajtónyilvános eredménybemutatóján prezentálni hívott kutatók inspirálására. Az előadás kitért arra, hogy milyen eszközökkel ösztönzi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a versenypályázati és értékelési rendszer folyamatos fejlesztését a KFI versenypályázati tükör rendezvényeken, az intézmény stratégiai és szakpolitikai összefoglalóiban, publikációiban. Az eredményes tudománykommunikáció kulcsszereplői a tudomány, a kutatás, a fejlesztés, és az innováció sztárjai, vagy hősei, akik a társadalmi hasznosulás szempontjából is megfoghatóvá tudják tenni eredményeiket. Ezzel a koncepcióval jelennek meg a jövőben a legígéretesebb és legeredményesebb pályázati programokat megvalósító nyertesesek a Hivatal honlapján.

Az NKFI Hivatal elnöke kiemelte, hogy a közpénzből finanszírozott kutatási eredmények nyílt hozzáférése a kutatástámogatási elvek [és a] tudományértékelés átalakulását eredményezheti a jövőben. Mint mondta, a tudományfinanszírozási rendszerek változása és az internet-technológiák egyre szélesebb körű elterjedése vezetett a kezdeményezéshez, amelynek fő célkitűzése a kutatásokhoz való nyílt hozzáférés biztosítása a weben. Pálinkás József hozzátette, hogy Magyarország az első 5 tagállam egyikeként csatlakozott az ún. aranyutas hozzáférést támogató országokhoz, azaz a közfinanszírozású projektek publikációinak nyílt hozzáférésű folyóiratokban történő megjelentetését sürgető megoldáshoz. Az Open Access és az Open Science kérdésköréhez kapcsolódó szakpolitikai-stratégiai feladatok nemzeti szintű megoldási javaslatainak kidolgozásához Open Science Szakértői Bizottságot is létrehozott a Hivatal az OECD és az EU Open Science törekvéseivel összhangban. Az Open Science Szakértői Bizottság javaslatokat, koncepciót dolgoz ki jogalkotási, kormányzati szakpolitikai, stratégiai, finanszírozási, területeken.” (Forrás: http://nkfih.gov.hu/hirek/hivatal-hirei/tud-szolni-tudomany)

A tudománykommunikáció missziója a post-truth világában

Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense előadásában azt a kérdést tette fel, hogy „Van-e/kell-e elmélet a tudománykommunikáció gyakorlatához?”

A tudománykommunikáció alapmodelljeit tanítjuk, így joggal feltételezzük, hogy elméleti megközelítések támogatják a tudománykommunikációs gyakorlatot. Ez a gyakorlat ugyanakkor a tudományos ismeretterjesztés előzményeit is számba véve lassan másfél évszázados, miközben a tudománykommunikáció mint valamelyest önálló tudományterület mintegy három évtizedes. Azonban ezen időszakban elindult egyfelől a tudományos intézmények professzionális társadalmi kommunikációs reprezentációja, másfelől sok országban a reáltudományos pályák rekrutációjának kormányzati programja. Rengeteg konkrét gyakorlati kezdeményezés, technika és szakember formálódott, szakmai folyóiratok (három nemzetközi) és világkonferenciák kínálnak ennek teret és hátteret. És éppen ezen gyakorlat alapján látszik, hogy a deficit-modellt meghaladó tudománykommunikációs felfogások (vagyis a társadalom tudományos ismeretbeli hiányosságai kipótlásának egyirányú folyamatától a döntések és életvezetések javulását váró elmélet helyébe lépve a közösségi részvételt, a befogadói kontextus figyelembevételét stb. ajánló interpretációk) csak korlátosan képesek megragadni a tudomány és társadalom viszonyrendszerét.

A tudomány leghatékonyabb kommunikálásának a közösségi és interaktív médiahasználat korszakában a kommunikáció eredeti értelme, a közösségben levés, mai kifejezéssel élve a kapcsolatban levés adhat új irányt. Ehhez azonban újra kell gondolni olyan kérdéseket, mint hogy a szociálkonstruktivista vagy relativista tudományfelfogás lehet-e csak az alternatívája a naiv pozitivizmusnak? Lehetséges a tudomány meritokrata felfogása alapján is társadalmasítani a tudományt? Biztos, hogy csak dominánsan reáltudományos program lehet a tudománykommunikáció? Annyi azonban már előzetesen is elmondható, hogy a tudomány fontosságát a társadalom számára ugyan a szociális reprezentáció elmélete jól érvelhetővé teszi, de a post-truth világában vélhetően erőteljesebbé válik a tudománykommunikáció általános, szemléletet közvetítő missziója.

 

corvinuskioszk

Milyen egy valóban progresszív üzleti modell? – interjú Eleanor O’Higgins professzor asszonnyal

A közelmúltban megjelent Progressive Business Models: Creating Sustainable and Pro-Social Enterprise című könyv nem kisebb küldetést vállalt, mint hogy megfogalmazza, és több példaértékű nagyvállalat esetén keresztül bemutassa, milyen a valóban haladó, vagyis fenntartható, jövőkompatibilis és társadalombarát üzleti modell. A könyvet Eleanor O’Higgins, a University College of Dublin és a London School of Economics tanára, illetve Zsolnai László, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerkesztették. A könyv összeállításáról, tartalmáról és céljairól O’Higgins professzor asszonnyal beszélgettünk.

Mi inspirálta Önöket a könyv megírására, miért tartották fontosnak, hogy elkészüljön?
Nos, ennek több oka is volt. Egyrészt Lászlót és engem is nagyon érdekel a fenntarthatóság, a fenntartható vállalati működés témája. Korábban írtam néhány esettanulmányt ezzel kapcsolatban, és László felvetette, hogy együttműködnünk kellene a közös érdeklődési területünk mentén, mégpedig konkrét eseteket vizsgálva. László szakmai munkássága is nagyon jelentős, sok ötlete van, és szereti sikerre vinni őket. Így aztán amikor azt javasolta nekem, hogy írjunk olyan könyvet, amiben példaértékű üzleti modelleket mutatunk be, örömmel mondtam igent. Ezt követően megkerestük azokat a kollégáinkat, barátainkat és szerzőtársainkat, akikről azt gondoltuk, hogy szívesen foglalkoznának a témával. Megkérdeztük őket, hogy lenne-e kedvük megírni egy-egy fejezetet vagy esettanulmányt, esetleg ismernek-e olyan vállalatot, amit joggal nevezhetünk progresszívnek a saját meghatározásunk alapján. Nagyon sok segítséget és hozzájárulást kaptunk tőlük.

Szerkesztőként hogyan választották ki a könyv szerzőit? Mi alapján került be egyik vagy másik esettanulmány?
Az alapcsapatot a közös ismerőseink jelentették. Ahogy a Corvinus Egyetem, a University College of Dublin is tagja a CEMS hálózatának, és ezen belül többen dolgozunk együtt egy egyetemközi üzleti etikai kutatócsoportban. A szerzőink jelentős része ebből a körből került ki: ők olyan szakemberek, akiket már hosszú évek óta ismerünk, így természetes volt számunkra, hogy hozzájuk forduljunk. Persze megkerestünk kollégákat a kutatócsoporton kívülről is, ilyenkor főleg a személyes ismeretségeinkre támaszkodtunk. Egy amerikai kollégám például jó barátja az Unilever vezérigazgatójának, így ezt a kapcsolatot is ki tudtuk használni. Előfordult az is, hogy az, akit eredetileg megszólítottunk, túl elfoglalt volt ahhoz, hogy bekapcsolódjon a munkába, így inkább ajánlott valakit maga helyett, aki ismert egy érdekes vállalatot. Így jártunk például a dán gyógyszeripari cég, a Novo Nordisk esetében is.

Szerepel a könyv címében, és az első fejezet is ezt járja körül: mit jelent pontosan a progresszív üzleti modell?
Progresszív üzleti modell alatt olyan rendszereket értünk, amelyek ökológiailag fenntarthatóak, összeegyeztethetőek a jövővel, és a társadalom javát szolgálják. Az ökológiai fenntarthatóság talán magától értendő: meg kell őriznünk a Földet és a működő biológiai rendszereket. A jövő figyelembevétele azt jelenti, hogy vigyáznunk kell a következő generációk szabadságára és lehetőségeire akkor is, amikor a jelenben hozunk döntéseket. A progresszív üzleti modellek pro-szociális jellege alatt pedig azt értjük, hogy a társadalom gazdagítását, jobbá tételét kell szolgálniuk. A haladó vállalatoknak tehát mindhárom elvet be kell tartaniuk, méghozzá egyidejűleg: vigyázniuk kell a Földre, de közben a társadalom számára sem okozhatnak kárt és vice versa.

Ezek az elvek ismerősnek tűnnek a CSR alapelveiből. Van alapja a hasonlóságnak?
Valójában csak távoli kapcsolatról beszélhetünk, el is magyarázom, hogy miért. A CSR gyakran olyasvalaminek tűnik, amit ráerőltetnek a cégekre. A CSR egy program, amit a zászlóra lehet tűzni, de valójában nem alapvető a vállalat számára. Ezekben az új üzleti modellekben ugyanakkor a vállalat teljes tevékenységi rendszere integrálja az említett három elvet. Más szóval: az üzleti működés teljesen új útjairól beszélünk. Amíg a CSR inkább egy önkéntesen választható lehetőség a vezetők számára, addig a progresszív üzleti modellek a vállalat mindennapi működésének új alapjait jelentik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a CSR nem jó, de nem is különösebben lényeges, inkább egy választható extra.

Mit gondol, a könyvben bemutatott jó gyakorlatok átvihetőek lehetnek más vállalatokhoz, más iparágakba? Segíthet majd más vezetőknek az üzleti modelljük átalakításában?
Azt kell mondjam, hogy a könyvünkben szereplő esetek nagyon különbözőek. Sokban különböznek a tekintetben is, hogy pontosan hogyan progresszívek – vagyis nem egy univerzális modellről beszélünk. A spanyol esettanulmányunkban például egy nagy biztosítót mutatunk be, mely mozgássérültek integrálására törekszik. Felvettek néhány mozgássérült embert, és azt tapasztalták, hogy teljesítették, sőt sokszor túlteljesítették a feladataikat. Nem ritkán lelkesebbek és elkötelezettebbek voltak a kollégáiknál, így a vezetők ráébredtek, hogy valójában nem is ők tesznek szívességet. Annyira jól sikerült a „kísérlet”, hogy tréningközpontot hoztak létre, amelyben már más cégek számára is képeznek mozgássérült munkatársakat. Egy másik esetben egy osztrák mezőgazdasági vállalat szerepel, amelyik a környezettel való harmóniára törekszik. Nem a hatékonyság és a termelékenység a legfontosabb céljuk, így nem is arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb munkatársat foglalkoztassák a maximális output érdekében. Ehelyett több embert vesznek fel, és kreatív módon adnak nekik feladatot.

Nem kívánom részletesen bemutatni az egyes esettanulmányokat, de a lényeg az, hogy elég különböző cégekről van szó, és nem beszélhetünk egy közös mintáról, amit bármelyik vállalat követhet. Viszont azt gondolom, hogy joggal remélhetjük, az esetek elolvasása képes inspirálni az üzleti vezetőket, hogy újragondolják saját üzleti modelljüket és működésüket. Ezzel együtt látszanak hasonlóságok is a különböző esettanulmányok között: ilyen például a takarékosság elve, vagy a vezetők személyének fontossága. Talán ezek megfontolása segíthet az üzleti modellek átalakításakor.

Mit remélnek, milyen hatást vált majd ki a könyv? Kiknek szánják elsősorban?
Mindenképpen szeretnénk, ha oktatáshoz használnák az egyetemeken. Az esettanulmányok tulajdonképpen szinte kínálkoznak ehhez. Ráadásul úgy alakítottuk ki a könyv struktúráját, hogy minden fejezet és esettanulmány végén található egy sor kérdés, ami segít az olvasó vagy egy kurzus hallgatói számára a tanulságok és üzenetek összefoglalásában, sőt használható egy esetleges órai vitához is. Reméljük, hogy executive képzésben is használják majd a könyvet, így nem csak a jövő, hanem a jelen vállalati vezetőihez is el tudnak majd jutni a bemutatott jó gyakorlatok és modellek. Tulajdonképpen ez, vagyis a vállalati disszemináció lenne talán a legfontosabb célunk.

Sajnos elég drága lett a könyv, azt hiszem, ez az egyik hátránya. A kiadó időnként ad kedvezményeket, és egy-egy konferencián is olcsóbban hozzá lehet jutni, de így is elég magas árszintet lőttek be. Szerencsére az online kiadás ára sokkal kedvezőbb, és itt lehetőség van egyes fejezetek, esettanulmányok megvásárlására külön-külön is.

Min dolgozik mostanában, mik a következő tervei?
Nos, a könyvünkön kívül… Tanítok a London School of Economics-en is, itt az egyik mesterszakos hallgatóm a B Corporation mozgalomról írta a szakdolgozatát. Ez a mozgalom az Egyesült Államokból indult, de egyre markánsabban jelen van az Egyesült Királyságban és más európai országokban is. Olyan vállalatokról van szó, amelyek felelős üzleti működésre törekszenek, és ez alapvető az üzleti modelljük szempontjából is – ebben a tekintetben progresszívnak mondhatók. A „B” a benefitet jelenti egyébként, és tanúsítványt kapnak, ha megfelelnek bizonyos elveknek. Most azon dolgozunk, hogy a kutatási eredményeket egy folyóiratban is megjelentessük.

Ezenfelül egy CEMS-es kollégával progresszív vállalatok vezetőit szeretnénk meginterjúvolni, hogy valóban mély és gazdag leírásokat készíthessünk. De egy másik projektem is nagyon érdekel: a gazdasági válság után több országban kötelezővé tették a banki és pénzintézeti alkalmazottak számára, hogy írjanak alá bizonyos etikai alapelveket vagy etikai kódexeket. Nagyon szeretnénk megvizsgálni, járt-e ez valamilyen változással az attitűdjüket tekintve: vajon azonosulnak-e ezekkel az elvekkel, része lesz-e az identitásuknak, vagy csak olyan külső szabályoknak tekintik őket, amiknek meg kell felelni? Nagyon érdekes kérdések, és ezekben a kutatásokban jó hasznát veszem a pszichológusi hátteremnek is.

Baksa Máté

 

corvinuskioszk

Mit tettél, Zuckerberg? – Kerekasztal az adatvédelemről

A General Data Protection Regulation (GDPR), azaz az általános adatvédelmi rendelet kétéves türelmi idő után május 25-én lépett életbe az Európai Unió tagállamaiban. A rendelet amellett, hogy egységes kánonba rendezi az eddig széttagolt, különböző formában létező adatvédelmi szabályozásokat, nagyobb beleszólást, és ezzel együtt nagyobb felelősséget ruház a felhasználókra, illetve adatainknak komolyabb védelmet biztosít.

A rendelet bevezetése szélesebb közönséghez is eljutott, mely annak is köszönhető, hogy egyre több botrány látott napvilágot az utóbbi évtizedben, melyek során személyes adatok kerültek hozzáférhetővé nagy mennyiségben. A legutóbbi, nagy médianyilvánosságot kapó botrány a Cambridge Analytica brit adatelemző cég nevéhez fűződik, mely onnan vált ismertté, hogy vezetői saját állításuk szerint a big data segítségével, 87 millió ember adatainak birtoklásával vitték sikerre Donald Trump kampányát. Az ügyben érintett a Facebook, így Mark Zuckerberg is, ugyanis a felhasználók személyes adatainak kezelése sokak szerint nem volt elég szigorú. Zuckerberg azóta már megjelent az Európai Parlament előtt is, ahol elmondta, hogy válaszként milyen intézkedéseket terveznek és kezdtek el bevezetni a manipulációk és az adatvisszaélések ellen, illetve biztosította a kételkedő képviselőket a GPDR-nak való megfelelésről.

A Szociológia és Társadalompolitika Intézet május elején kerekasztal-beszélgetést rendezett az adatvédelemről és a Big Data veszélyeiről a Cambridge Analytica botrány fényében. A meghívott szakértők, Karolina Mojzesowicz és Vancsó Anna többek között azokat a kérdéseket járták körül Győr Ágnes újságíró vezetésével, hogy mi történhet személyes adatainkkal a közösségi oldalak és online felületek, alkalmazások használata során, mit tehetünk adataink védelmében, illetve hogyan védik a felhasználókat a hazai és uniós jogszabályok. Karolina Mojzesowicz az Európai Bizottság adatvédelemért felelős részlegének (DG Justice and Consumers) helyettes vezetője, Vancsó Anna az Intézet PhD-hallgatója, vezető elemző a Neticle Labs-nél.

Az Intézet kerekasztal-beszélgetését Kovács István Vilmos, a Nemzetközi és Innovációs Igazgatóság vezetője nyitotta meg. Egyetemi éveire visszaemlékezve elmondta, hogy akkoriban még nem volt ilyen szinten terítéken az adattudomány, a big data még gyermekcipőben sem járt. Ma azonban rengeteg adatot generálunk percről percre, mégis jobban tesszük, ha nem gondolkodunk túlságosan sokat az általunk hátrahagyott adatok sorsán: nem kell egyfolytában azon aggódnunk, attól félnünk, hogy mi lesz, ha ezt és ezt is tudni fogják rólam – ehhez azonban tudatosság és odafigyelő felhasználói magatartás szükséges. Kovács István Vilmos úgy gondolja, hogy az adatokat nem csupán visszaélésre lehet használni, hanem jó célokra is lehet fordítani, mint például – ha az egyetemi környezetben maradunk – az előadások során érkező azonnali feedback, kérdések valós idejű megjelenítése a közönség részéről.

Karolina Mojzesowicz előadásában összefoglalta, hogy mit tartalmaz az új adatvédelmi rendelet, a GDPR. Az Európai Unió ily módon szeretné kezelni a Cambridge Analyticához hasonló botrányos ügyeket, illetve az online dezinformáció terjesztését, melyben nagy szerepe van az adatvédelemnek. Ehhez az kell, hogy a tagállamok közti különbségeket – melyek az adatvédelmi szabályozások eltéréseiből fakadnak – leépítsék, és egy egységes keretbe rendezzék, mely tisztázza és egyben modernizálja a tagállamokban meglévő szabályokat. A GDPR közvetlenül alkalmazandó jogszabályokat tartalmaz, melyeket minden olyan EU-tagállambeli szervezetnek be kell tartania, aki az Európai Unió állampolgárainak adatait kezeli, illetve olyan harmadik állambeli cégekre is vonatkozik, akik a tagállamokat célozzák javakkal és szolgáltatásokkal.

Mojzesowicz azt is elmondta, hogy a rendelet szabályainak betartásáról a szervezeteknek, cégeknek maguknak kell gondoskodniuk. A szenzitív adatok – mint például a szexuális orientáció, vallás, politikai nézetek, egészségügyi adatok – kezelésével több felelősség hárul a szervezetekre, csak szigorú feltételek mellett lehetséges ezeket használni és tárolni. Fontos hozadéka a rendeletnek, hogy a felhasználók nagyobb rálátást kapnak arra, hogy pontosan ki, hogyan, mi célból és meddig tárolhatja, illetve használhatja az általuk megadott adataikat. A tájékoztatásnak átláthatónak és széleskörűnek kell lennie, közérthető formában megfogalmazva.

Vancsó Anna arra mutatott rá, hogy számtalan ingyenesen hozzáférhető szolgáltatást veszünk igénybe, azonban annak ellenére, hogy használatukért nem fizetünk pénzbeli összeget, az adatainkat mégis megadjuk. A személyes adatok pedig értékkel bírnak az olyan – egyébként ingyenes – szolgáltatók, mint a Facebook vagy a Google számára. A Neticle Labs-nél, mely médiafigyeléssel és médiaelemzéssel, illetve webes vélemények elemzésével foglalkozik, sok olyan esettel lehet találkozni a személyes adatok védelme kapcsán, ahol nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés. Például ha valaki a teljes nevével szerepel egy elemzett tartalomban, meg kell-e védeni a személyes adatát? Nem tudhatjuk, hogy direkt teljes néven szerepel-e. Manapság a láthatóság, a megosztás korát éljük, mondhatni, „ami nincs fent a Facebookon, az meg se történt”: felmerül a kérdés, hogy lehet-e másokat ebben korlátozni, kontrollálni, csupán azzal a céllal, hogy védjük őket, amikor ez nem is a mi felelősségünk?

Az adatok felhasználásának módjaival kapcsolatban Vancsó Anna hozzátette, hogy ugyan a big datát sokan veszélyesnek tartják, mivel minden adatunk jobban látható, könnyebben elérhető, mint korábban, viszont ez egyben hasznos is: jó célokat szolgál az óriási meglévő adatbázis többek között a rákkutatás terén, és az ehhez hasonló, társadalmi érdekeket szolgáló területeken. Az egyének a legtöbb esetben nem félnek az adataik megadásától, mely abból is látszik, hogy az okoseszközök elterjedésével egyre több alkalmazás jelenik meg, melyek letöltésével a felhasználók automatikusan hozzájárulnak különféle adataik kezeléséhez. A telefonos alkalmazásokkal töltött idő mennyisége az életkorral csökkent az Egyesült Államokban 2016-ban (forrás: Statista), azonban ebben a statisztikában nincsenek benne a 18 éven aluliak – akikről tudjuk, hogy ha lehet, még több időt töltenek telefonos alkalmazásokkal, mint az idősebb korosztályok –, tőlük kevésbé várhatjuk el a felelős felhasználói magatartást, mégpedig azt, hogy tudatosan végigolvassák az általuk használt applikáció vagy meglátogatott weblap felhasználási és adatkezelési feltételeit. A kerekasztal-beszélgetés során Vancsó Anna kiemelte, hogy szerinte az adatvédelem kapcsán a bizalom a legfőbb kérdés: mi alapján tudjuk eldönteni, hogy megbízhatunk-e egy cégben, egy szervezetben, egy szolgáltatóban? Az Európai Unióban az adatkezeléssel kapcsolatban eddig különböző intézményi szabályozások voltak érvényben, a társadalom is más-más bizalmi szinten áll az egyes országokban. Adatlopás sajnos gyakran történik: sokszor kiszivárognak olyan személyes adatokat tartalmazó adatbázisok, melyek kis tapasztalattal rendelkezők számára is könnyen elérhetőek. Azonban a Facebookhoz kapcsolódó botrány Vancsó Anna szerint azért lehetett ennyire híres, mivel politikai kampányhoz kapcsolódott.

Karolina Mojzesowicz elmondta, hogy az adatvédelem szempontjából generációk között is tapasztalható különbség: az idősebbek gyakran nem tudják, hogy az álnév sok esetben nem elég, hiszen nem a név a fontos például hozzászólások, kommentek elemzése során, mivel öt-hat jellemző szó vagy szófordulat segítségével könnyen azonosíthatóvá válik a személy.

A beszélgetőpartnerek azzal zárták le a kerekasztalt, hogy felhívták a figyelmet a magánszemélyek felelősségére is: egy példát említve, a felhőalapú tárhelyek egyre népszerűbbé válásával sokan ezen tárolnak nem csak hozzájuk tartozó személyes adatokat. Az ezekhez való hozzáférés megakadályozása mindenkinek saját kötelezettsége.

Szczuka Borbála

 

corvinuskioszk

Populizmus jobbról és balról – merre tart a világ? Dani Rodrik kapta a Rajk László Szakkollégium idei John von Neumann-díját

A Harvard Egyetem professzora, Dani Rodrik a Budapesti Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiumának meghívására tartott előadást 2018. május 16-án, a neki a szakkollégium hallgatói által megítélt John von Neumann-díj átvétele alkalmából.

A hosszú ideje tartó globalizációs folyamatok „politikai visszavágást” szenvedtek az elmúlt években, kezdte előadását a professzor, és ez a jelenség láthatóan elgondolkodtatta a közgazdász-társadalmat. Elmondta, már két évtizede felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció politikailag nem feltétlenül fenntartható, mert a felszín alatt komoly társadalmi feszültségek voltak kibontakozóban.

Miért kapott populista válaszreakciókat a globalizáció kibontakozásának jelensége?
A professzor strukturált válaszában kitért arra, hogy meglátása szerint gazdasági szakadék jött létre a társadalom szövetén belül, amely az igazságosság, az alapértékek, és az egyes csoportok megfelelő reprezentációjának kérdéseit veti fel. Közgazdaságilag kimutatható módon a globalizáció ugyan növelte a „torta egészét”, azaz a termelt javakat, melyekből a társadalom egyes csoportjai osztoznak, ám nemcsak hogy aránytalanul nagy szeletet kaptak egyes érdekcsoportok, de a társadalom széles rétegei kifejezetten kisebb szeletet kapnak ma, mint korábban. A globalizáció fokozott mértékben újraelosztó hatásúnak bizonyult, s ezzel politikailag támadhatóvá vált. Emellett a munkaadók egyre nagyobb erőfölényre tettek szert a munkavállalókkal szemben, mert a tőke mozgása előtt álló korlátok nagyrészt megszűntek, de a munkaerő szabad mozgásának még mindig vannak jelentős jogi és praktikus korlátai. A gazdasági sokkok hatásait így döntően a kisebb alkuerővel rendelkező munkavállalói csoportok szenvedték el. A verseny méltányosságával kapcsolatos aggályok pedig idővel oda vezettek, hogy a piaci verseny nem kis mértékben elveszítette társadalmi legitimációját: a szabályozás hiányosságai miatt nem ugyanazon szabályok mentén versenyez minden szereplő, s ezért a verseny eredménye nem lehet teljes mértékben elfogadható.

Mi a társadalmi problémák lényege, és kik felelősek ezért?
Ez a kérdés adja a másik oldalát a globalizációt ért populista ellencsapásnak. Különböző narratívák jelentek meg e kérdésre választ keresve. Az ún. baloldali populista válasz erre a kérdésre az, hogy a bankárok, a multinacionális vállalatok, a Nemzetközi Monetáris Alap, illetve általában a gazdagok a hibásak a társadalmi egyenlőtlenségek és közösen vallott értékeink megcsúfolásának bekövetkeztéért, míg a jobboldali populista válasz szerint a kisebbségek és a külföldiek tehetnek saját sorsunk rosszra fordulásáért. A professzor rávilágított arra, hogy ezek nem ötletszerű válaszok, amelyek egy-egy politikus felindulásának eredményeként születtek, hanem történelmileg beágyazott narratívák, amelyek eltérő hangsúlyokkal jelennek meg a világ különböző országaiban.

A jó, a rossz és a csúf: három lehetséges forgatókönyv mentén látja a professzor az előttünk álló jövőt.
A „jó” forgatókönyv szerint a társadalmak demokratikus újrarendeződése következik be az előttünk álló években, amely a leírt egyenlőtlenségek oldása irányában hat, és nagyobb nemzeti szintű önrendelkezés gyakorlása mentén valósulhat meg. A „rossz” forgatókönyv szerint az 1930-as években látott globális összeomlás várható a gazdasági együttműködések visszaesésének eredményeképpen. Végül a „csúf” forgatókönyv szerint a folyamatok mögött meghúzódó feszültségek aláássák a liberális demokrácia intézményrendszerét.

Mindezek alapján érdemes lesz követnünk, hogy a professzor hogyan értelmezi majd a következő évek várhatóan eseményekben gazdag alakulását, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amiket megtehetünk a pozitív irány megvalósulása érdekében.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

corvinuskioszk

Fiatal kutatók a Corvinuson – körkép a tavalyi ÚNKP kutatásokról

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) évente több száz fiatal kutatót támogat ötleteik és terveik megvalósításában. A pályázat tavalyi nyertesei június 11-12. között számolnak be egyéves kutatásuk eredményeiről egyetemünk zárókonferenciáján. Jelen válogatásunkban alap-, illetve mesterszakos, doktori és posztdoktori kutatókat kérdeztünk lezáruló munkájukról.

VÉSEI VIKTOR (KERESKEDELEM ÉS MARKETING BA) – A WOM ÉS AZ EMPLOYER BRANDING KAPCSOLATA

Témaválasztásom személyes érdeklődésemnek megfelelően a marketing és a humánerőforrás-menedzsment között elhelyezkedő területre, a munkáltatói márkázásra esett: a kutatás során a külső munkáltatói márkaépítésre koncentrálva az ahhoz kötődő kommunikációs csatornák jelentőségét vizsgáltam vállalati és fogyasztói szempontból is. Az eredmények alapján egyre több vállalatnál már hazánkban is tudatosan megtervezett stratégiai koncepció övezi a témakört, melyet a fogyasztók is érzékelnek: a különböző kommunikációs csatornákon az észlelt vállalati ráhatás, illetve a munkáltatói márkaértékek konkrétumokkal való alátámasztása jelentik a legfőbb hitelességet befolyásoló tényezőket. Az elméleti keretrendszer és a hazai gyakorlat vizsgálatával személyesen is rengeteg újdonságot tanultam, illetve a témában elmélyedve olyan gyakorlati tanácsokat is meg tudtam fogalmazni, amelyek vállalati szakemberek számára is hasznosak lehetnek.

 

SALLAI ANDREA (VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MSC) – EFFEKTÍV PROJEKTMENEDZSMENT AZ Y GENERÁCIÓ KORÁBAN

Mi a kutatási témája jelentősége? Miért választotta ezt az ÚNKP pályázathoz?
Projekt: ez a kifejezés a vállalati környezetben és a gyakorlatban is egyre gyakrabban hangzik el. Ha körbetekintünk a munkaerőpiacon, azt látjuk, hogy a szabadúszók, akik legtöbb esetben projekt alapon dolgoznak, a munkaerő már több mint 35%-át alkotják. A szolgáltatások terén is egyre több projektalapú szervezettel találkozunk, illetve terjed a projektalapú munkavégzés a vállalatokon belül is. Ezzel párhuzamosan jelentős változáson megy keresztül a munkaerőpiac. A Tradicionalista generáció lassan teljesen kilép a munkaerőpiacról, míg a Z generáció legidősebb tagjai most kezdenek el dolgozni. Ezek a jelenségek irányították a figyelmemet a projektmenedzsment és a generációmenedzsment aktuális kérdéseire. Feltételeztem, hogy e jelenségek nem függetlenek, így ÚNKP kutatásom célja a két terület összekapcsolása, és ezáltal az aktuális munkaerőpiaci jelenségek jobb megértése volt.

Milyen fontosabb eredményeket ért el a kutatás során? Ezek hogyan lesznek hasznosíthatóak?
Kutatásom során a következő kérdésre kerestem a választ: Milyen generációs jellegzetességek befolyásolják napjainkban a projektmenedzsment gyakorlatot? A generációmenedzsment és a projektmenedzsment szakirodalmi áttekintése alapján a két terület kapcsolódási pontjait vizsgálva elkülönítettem egyrészt mikroszintű hatásokat, vagyis azt, hogy hogyan hatnak a generációs jellegzetességek a projektmenedzsment folyamataira; másrészt pedig makroszintű hatásokat, vagyis azt, hogy hogyan hatnak a generációs jegyek a projektalapú munkafolyamat térhódítására. Empirikus kutatásom eredményeként egyértelművé vált, hogy makroszinten az Y generáció karriertürelmetlensége jelentősen hozzájárul a vállalatokon belüli magas fluktuációhoz, a probléma pedig kezelhető lehetne a projektalapú munkavégzés segítségével. Az utóbbi eredményt azért tartom fontosnak kiemelni, mert ez a felismerés sokban segíthet a vállalatoknak abban, hogy nagyobb arányban tartsák meg a jövőben a tehetséges munkavállalókat.

Milyen személyes és szakmai tanulságokkal szolgált önmaga számára a kutatás?
Kutatásomat személyes motivációból kezdtem; egyetemi éveim alatt számos projektben vettem részt mind vállalati, mind diákszervezeti környezetben, a tapasztalataim erősítettek meg a generációs eltérések fontosságában is. Úgy gondolom, hogy a fenti aktualitások elemzése nagyon jó szakmai tapasztalat volt, vállalati esettanulmányom készítése során pedig nagyon érdekes volt külső megfigyelőként vizsgálni a generációs eltéréseket és ezek hatását a szervezeti kultúrára a munkahelyen. Két tudományterület határát vizsgálni pedig különösen érdekes kutatási szempontból, a nem várt összefüggések felfedezése érdekessé tette számomra a témát.

BAKSA MÁTÉ (PHD-HALLGATÓ, VEZETÉS- ÉS SZERVEZETELMÉLET) – A NEGATÍV KAPCSOLATOK STRUKTURÁLIS HATÁSAI SZERVEZETI HÁLÓZATOKBAN

Mi a kutatási témája jelentősége? Miért választotta ezt az ÚNKP pályázathoz?
A magas hozzáadott értéket előállító, tudásintenzív munkahelyek esetében kiemelt szerep jut az információ-megosztást, segítségnyújtást és problémamegoldást támogató szervezeti kapcsolathálózatoknak. Az elmúlt években ezért a szervezetelméleti kutatásokban és a tanácsadói gyakorlatban is növekvő figyelem irányult a szervezeti hálózatok feltárására és elemzésére. Ezek a vizsgálatok azonban szinte minden esetben a pozitív és semleges kapcsolatokra koncentráltak, és csak kivételes esetben foglalkoztak a negatív kapcsolatokkal. A negatív kapcsolatok nem azonosak a pozitív kapcsolatok hiányával, és nem tekinthetőek azok ellentéteinek sem – a legfrissebb kutatási eredmények ráadásul azt jelzik, hogy dinamikájuk és működési szabályszerűségeik sok tekintetben eltérnek a pozitív kapcsolatokéitól. E megfontolások miatt úgy gondoltam, hogy a negatív kapcsolatokat is érdemesnek látszik bevonni a főként pozitív kapcsolatokra építő klasszikus hálózatelméleti kutatásokba, s különösen érdekesnek tűnik megvizsgálni ezek teljes hálózati struktúrára gyakorolt hatásait.

Milyen fontosabb eredményeket ért el a kutatás során? Ezek hogyan lesznek hasznosíthatóak?
Kutatásom során elsősorban a témával foglalkozó nemzetközi szakirodalom feltárására és áttekintésére koncentráltam, ugyanakkor folyamatosan kapcsolatban voltam a szervezeti hálózatelemzéssel foglalkozó hazai tanácsadó szakemberekkel annak érdekében, hogy tesztelhessem a kutatási eredmények gyakorlati relevanciáját. A kutatás ideje alatt ugyancsak együttműködtem egy, az egyetemen működő viselkedésgazdaságtani kutatócsoporttal. A kutatótársakkal egy bizonyos negatív kapcsolat, az irigység hatásait vizsgáljuk azokban a szervezeti kapcsolathálózatokban, amelyek az innováció létrejöttének előfeltételeit jelentik – mint a tudásmegosztás, a szakmai segítségnyújtás vagy a kollaboráció. Az ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatások jobbára angolszász országokban, fehérgalléros munkások körében készültek, így nagyon izgalmas, valódi tudományos és gyakorlati haszonnal kecsegtető eredmények származhatnak ezek itthoni vizsgálatából, tekintettel a kulturális és egyéb különbségekre.

Milyen személyes és szakmai tanulságokkal szolgált önmaga számára a kutatás?
Kezdő PhD-hallgatóként és fiatal kutatóként egy-egy hasonló projekt számtalan tanulsággal és leckével szolgál. Az irodalomkutatás segítségével módom volt elmélyülni egy olyan témában, ami szorosan kapcsolódik a doktori kutatásomhoz is. Sokat tanultam a különböző módszertani eszközök használatáról, és úgy érzem, több tekintetben is fejleszteni tudtam kutatói képességeimet. Örömmel láttam, hogy sok kiaknázatlan terület és megválaszolatlan kérdés maradt még a témában, így mindenképpen tervezem a kutatás folytatását az ösztöndíjas időszak után is.

LOSONCI DÁVID (EGYETEMI ADJUNKTUS, VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET) – VEZETŐK LEAN KÖRNYEZETBEN

Mi a kutatási témája jelentősége? Miért választotta ezt az ÚNKP pályázathoz?
A Toyota autóipari vállalat példája nyomán először az 1990-es években, majd újult erővel a 2000-es években indult el a lean szellemiség globális hódító útján. A lean szellemiségű menedzsment mögött egy koherens elvrendszer és széles eszközrendszer áll, amelyet „recept”-jellege mellett elsősorban az tesz vonzóvá, hogy az operatív mutatókban jelentős javulást ígér. A nagyobb – főként termelő – cégek mára a Toyota termelési rendszere alapján megalkották saját formális termelési rendszerüket. A napi tapasztalatokból leszűrhető, hogy bár az anyagi folyamatok szervezése a leant adaptáló cégeknél radikálisan átalakul, de a túlzottan erős eszközrendszer-orientáltság miatt inkább csak technikai értelemben válik leanné a szervezet. Nehezen alakul ki valódi, a folyamatos fejlesztésre épülő lean kultúra. A leanben otthonosan mozgó termelési szakemberek figyelme a legutóbbi időkben éppen emiatt fordult olyan, számukra kevésbé ismert területek irányába, mint a szervezeti kultúra vagy a vezetők és vezetés. Itt keresik azokat a kihasználatlan lehetőségeket, amelyekkel elérhetővé válik a folyamatos fejlesztés és tanulás kultúrája.

Milyen fontosabb eredményeket ért el a kutatása során? Ezek hogyan lesznek hasznosíthatóak?
Lean kontextusban a vezetőkkel kapcsolatosan szinte bármely témakörről elmondható, hogy bár a szakmai fórumokon sokféle, akár egy irányba is mutató vélemény kap teret, de meglehetősen kevés az empirikus eredmény. Így meglátásom szerint már az eredménynek tekinthető, hogy validált modellek kerülnek a vezetéstudományból a termelésmenedzsmentbe. Még karakteresebbé teszi ezt a kísérletet, hogy a Vállalatgazdaságtan Intézet mellett működő Versenyképesség Kutató Központ adatfelvételeiben egyszerre több vezetői szint és több időszak lekérdezése vizsgálható. Az egyes időszakokat egymás mellé állítva arra jutunk, hogy a vezetők szemlélete változik a tekintetben, hogy mely kompetenciaösszetevőt érzik hatásosnak. E változás összefügghet azzal is, hogy a lean értelmezése is változik, így ezzel vélhetően a vezetők interpretációja is alakul. Érdekes még, hogy a termelésvezetők és az ügyvezetők között is eltérő megközelítés bontakozik ki. Az eredményekből akár az ügyvezetők erősebb bevonásának igényét is kiolvashatjuk.

Milyen személyes és szakmai tanulságokkal szolgált önmaga számára a kutatás?
Ha sikerül egyszerűen megragadni egy-egy menedzsmentproblémát, akkor már nyert ügyünk van a kutatásban. Ugyanakkor egy-egy probléma ma már a legtöbb esetben több terület kombinálásával oldható fel hatékonyan. Úgy vélem, hogy a különböző megközelítések és nézőpontok kombinálására az egyetemen elérhető sokféle érdeklődés kiváló terepet ad. A kompetenciakutatásban is változatos területeket képviselő kollégákkal és hallgatókkal dolgozhattam együtt, sokat tanulva tőlük.  

MARCINIAK RÓBERT (EGYETEMI ADJUNKTUS, VEZETÉSTUDOMÁNYI INTÉZET) – AUTOMATIZÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ HATÁSA AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOKBAN

Mi a kutatási témája jelentősége? Miért választotta ezt az ÚNKP pályázathoz?
Ahogy a robotok alkalmazása pár évtizede forradalmasította az ipart, ugyanúgy teszi ezt ma már a szolgáltatásokban, különösen az üzleti szolgáltató központokban is. Noha az üzleti szolgáltató vállalatok számára ez egy fontos globális trend, itthon átfogó tudományos kutatás még nem vizsgálta a témát. A kutatás személyes motivációja, hogy a tématerület ismert szakértőjeként lassan 10 éve vizsgálom az üzleti szolgáltató szektor hazai és nemzetközi fejlődését, trendjeit, és ezek között a digitalizáció és az automatizáció a megítélésem szerint az eddigi legnagyobb hatású trend.

Milyen fontosabb eredményeket ért el a kutatása során? Ezek hogyan lesznek hasznosíthatóak?
A kutatásban sikerült értelmezni a téma legfontosabb fogalmi keretrendszerét, azonosítani a digitalizáció főbb irányait, az automatizáció különböző szintjeit, a szolgáltatási automatizáció előfeltételeit, előnyeit és a terjedési korlátait, a hazai piac jelenlegi állapotát, az automatizációs szoftver ökoszisztéma szereplőit. A kutatás eredményei jelenleg egyedülállók a hazai piacon, korábban erre a területre nem készült ilyen átfogó kutatás, ami az alapfogalmak tisztázásától a piaci alkalmazásig ad átfogó képet. A kutatás eredményei ugyanúgy hasznosak a szolgáltató központok vezetői, mind a szakpolitikai döntéshozók számára.

Milyen személyes és szakmai tanulságokkal szolgált önmaga számára a kutatás?
A kutatási témát különösen izgalmasnak találom, ami számos további érdekes kutatási kérdést és problémát vet fel, amelyekkel érdemes a jövőben majd tovább foglalkozni. Ezek közül kiemelném azt a kérdéskört, vajon hogyan hat a szolgáltatási automatizáció a szektor-specifikus munkaerőpiacra, így a munkaerő-kereslet változására, munkaerővel kapcsolatos szakmai és képességbeli elvárásokra, a szektor oktatási-képzési-utánpótlásnevelési kérdéseire. De a jövőre nézve az is nagy kérdés, hogyan tudja a meglévő munkaerő kiaknázni a technológia adta lehetőségeket, és vajon hozzájárul-e a technológia a munkavállalói jól-léthez (pl. munka-magánélet jobb egyensúlyához stb.)

 

corvinuskioszk

Gig Economy – A kikötői munkáktól az Uberig?

Barabási Albert-László

Mi lenne, ha holnaptól egy algoritmus lenne a főnököm? Egy reputációs rendszer, mely megsokszorozza a tudatalatti előítéleteket. Kiszámíthatatlan, mogorva menedzser, aki nem ismer pardont, és bármelyik pillanatban megszabadulhat tőlem. Jeremias Prassl, az Oxfordi Egyetem docense a Corvinus Egyetemen tartott mesterkurzusán ezzel a példával szemléltette a digitális piactereken szerveződő, alkalmi munkavégzésen alapuló gazdaság (gig economy) egyik veszélyét.

A kutatókat már három évtizede foglalkoztatja a „haknigazdaság” elemzése, a köztudatba azonban csak azóta került be, mióta a technológia fejlődésének köszönhetően rohamos bővülésnek indult a foglalkoztatás ezen új formája, és ismertté vált néhány olyan vállalat, mint az Uber. Pedig a „gig economy” már a XIX. századi Angliában is létezett (a kikötői munkák területén, és a szövőiparban), amikor a vállalkozók csak arra az időre bérelték fel és fizették a munkásokat, ameddig elvégezték az adott feladatot. A munkaközvetítők nem állást kínáltak nekik, így a készenléti idő nem jelentett kiadást a vállalkozónak.

Manapság az OECD-országokban 1-3%-ra becsülik a gig economy méretét, de a jövő munkaerőpiacán ez az arány jóval nagyobb lesz. Prassl szerint azzal lehet számolni, hogy a jelenség nemcsak a viszonylag egyszerű szakmákat érinti majd, hanem a nagy szaktudást igénylő foglalkozásokra is ki fog terjedni (orvosok, mérnökök, tudósok, művészek).

Míg a munkák feladatokra történő lebontása (“taskification”) gazdaságilag előnyösnek tűnik, hisz az adott feladatot mindig az kapja, aki a munkaerőpiacon a legolcsóbban és a legjobban el tudja végezni azt (ez a globális munkaerőpiacon azt jelenti, hogy bárki a világon, aki a legjobban el tudja végezni a legalacsonyabb díjért), számos veszélyt rejt magában.

Egyrészt azért lehet ez problémás, mivel a kockázatot a munkásra terheli. Gondoljunk csak az Uberre, ahol a sofőrök saját autójukat használják, ők veszik az üzemanyagot, és ha nincs fuvar, akkor sem állnak, mert az autójukban futó alkalmazás arra készteti őket, hogy fuvar reményében folyamatosan változtassák helyüket. Ez azonban nem csak a munkásokat érinti, de a munkaadók számára is hátrányos hosszú távon: a részfeladatokat elvégző személyek részéről nem érkeznek innovatív kezdeményezések, hiszen egyikük sem látja át a folyamat egészét. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy hagyományos munkahelyen az alkalmazottak, ha nincsenek is munkaidejük 100%-ában lekötve, a rendelkezésükre álló szünetekben beszélgetnek egymással, és óhatatlan, hogy ez a beszélgetés részben azt célozza, hogy milyen újításokat vezessenek be ahhoz, hogy a munkafolyamatok hatékonyabbak legyenek. Ez pedig a munkáltató számára is előnyös.

A gig economy kapcsán két narratíva létezik. A támogatók egy teljesen új, diszruptív ágazatként tekintenek rá, amelyben az új technológiáknak köszönhetően rugalmasan lehet munkát vállalni, új termékek jelennek meg olcsóbban. A másik narratíva viszont a „szorosan ellenőrzött bizonytalanságot”, tehát a munkaadó felelősségvállalását nélkülöző kontrollt látja benne a munkavállalók számára, és emiatt betiltatná. Prassl úgy gondolja, hogy mindkét nézőpont részben téved: az első azért, mert az esetek többségében az üzleti modell régi és csak régi funkciókat (pl. az Ubernél a diszpécserszolgálatot) vált ki új technológiával. A második pedig azért, mert a tiltás helyett a már meglevő szabályokat kellene alkalmazni az új szektorra is.

A kormányok és a bíróságok egyre többször kénytelenek foglalkozni az on-demand gazdaság által felvetett problémákkal. Prassl véleménye szerint olyan szabályozást lenne célszerű kialakítani, amely biztosítaná a jogi hátteret a tisztességes munkakörülményekhez, a fogyasztók védelméhez, ugyanakkor pedig ösztönözné az innovációt.

Márton Lídia

(Jeremias Prassl az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 "Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek" című projekt keretében tartotta kurzusát.)

 

corvinuskioszk

Mozaikok a hetvenéves Közgáz Néptáncegyüttesről

1948-ban alakult meg a Közgáz Néptáncegyüttes, amely kiemelkedő, több évtizedes művészeti teljesítményével, alkotóerejével, sikereivel, és nem utolsósorban „közgázos” közösségteremtő erejével a Közgáz viharos történetében a magas minőséggel párosuló kontinuitást képviseli, immár hetven esztendeje.

1948-ban, hetven évvel ezelőtt indult útjára a Közgáz Néptáncegyüttes, melynek létrejötte jórészt egyéni kezdeményezésekhez kötődik: néhány lelkes fiatal nyilván családi indíttatásból eredő közös érdeklődésének az egyetem falai közötti egymásra találásából fakadt. Másrészt ez a hallgatói kezdeményezés illeszkedett a kiépülő kommunista diktatúra „népies” és „nemzeties” kulturális arculatához is, ami az akkori időkben a működéshez szükséges volt. Ez utóbbi azonban csak a keretet adta: időtálló, értékes működésének nagyon is belső, egyetemi és művészi mozgatórugói voltak.

Az egyetem akkori, Szerb utcai épületében heti két alkalommal gyűltek össze táncolni a fiatalok, akiknek száma az első években 20 fő alatt maradt. Csakhamar megindult a komoly munka, önálló koreográfiák kialakítása. Az együttes első jelentős bemutatkozása 1949-re tehető, amikor részt vettek a Világifjúsági Találkozón (VIT). Valószínűleg ez jelentette a (meglepően gyors) áttörést is, hiszen az ‘50-es években sorra kapták a budapesti, vagy országos jelentőségű fellépési lehetőségeket. Ezen túlmenően már ekkor Vas megyében, a Hortobágyon és másutt saját népdal- és táncgyűjtő utakat szerveztek – messze az 1970-es években induló táncházmozgalom előtt, és ezek anyagából saját koreográfiát készítettek.

A sikeres működés 1956 után, a kádári szabadabb évtizedekben teljesedett ki, mikor 1960-ban Náfrádi László átvette az együttes irányítását, akit Soós Anna koreográfus, majd Vujicsics Tihamér is segített európai rangú szakmai arculatának megteremtésében. Szerencsére az egyetem mindenkori vezetősége egyre jobban támogatta ezt a közösségteremtő és egyéniségfejlesztő értéket létrehozó kezdeményezést. 1960 után Albert Istvánnak, az Állami Népi Együttes népi zenekari vezetőjének lelkiismeretes munkájának eredményeként felnőtt a tánckar mellé a mellettük muzsikáló zenekar is. Az 1980-ig tartó sikeres időszak alatt számos önálló műsort és modern szellemiségű koreográfiát hoztak létre, melynek nyomán az együttes professzionalizálódott, aktív és gyakori résztvevőjévé vált az európai táncfesztiváloknak.
 

A hetvenes évek derekától az együttes bekapcsolódott a táncházmozgalomba, egyúttal, immár Nyikos István vezetésével az autentikus népzenei világ felé nyitott. Az első saját táncházat 1974. szeptember 22-én rendezték a Mákvirág együttes zenei közreműködésével a Kinizsi Klubban, majd sorozatosan következtek a Kinizsi és Aula Táncházak a Jánosi és a Muzsikás együttesek kíséretével. A sikersorozat tovább folytatódott a Kádár-rendszer utolsó évtizedében is. Ekkor már vendégkoreográfusok is dolgoztak az együttesnél: ez időben készült Sztanó Hedvig–Farkas Zoltán: Mezőségi páros, Zsuráfszky Zoltán: Gyimesi csángó férfitáncok című száma, és a műsor szempontjából fontos, szóló és páros kamaraszámok is megjelentek a Közgáz Néptáncegyüttes műsorában. A formáció ekkorra az egész ország egyik legjobb tánckarává és zenekarává érett.

Sikerük a politikai rendszerváltozással is folytatódott és folytatódik – immár Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes néven –, és tart a mai napig, melyet évről évre a rangos külföldi vendégszereplések és eredmények is bizonyítanak.

Köszönjük Németh Rebeka segítségét, aki szakdolgozatában részletesen feldolgozza a témát.

A fotókat Nyikos István készítette.

Szécsényi András

 

 

corvinuskioszk

Globálistól a lokális felé? Merre tart a sportgazdaság?

A sport globális gazdasági hatótényezőivel kapcsolatos számos izgalmas kérdés került terítékre április 20-án, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán megrendezett II. SKEOF Konferencián. Kozma Miklós, a szervező Sportgazdaságtani Kutatóközpont társalapítójának szubjektív beszámolója.

Összességében 9 plenáris, 21 szekcióelőadás keretében értékelték az előadók a sportgazdaság globális lehetőségeinek és kihívásainak aktuális kérdéseit. 7 különböző városból, 15 különböző szervezet képviseletében érkeztek az előadók, és közel 150, a sportgazdaságban érintett résztvevő érdeklődő jelenlétével zajlott le a rendezvény.
 

skeof

A konferencia szakmai programja Diego Sánchez Trillo keynote előadásával kezdődött. A spanyol bajnokságot képviselő LaLiga Global Network Hungary delegáltja kiemelte, milyen tudatos koncepcióváltás történt a spanyol első osztályú labdarúgó liga (LaLiga) vezetésében 2013-ban, amelynek eredményeképpen azóta meg tudták duplázni a médiajogok értékesítéséből származó bevételt, valamint a márka globális építésébe fogtak. A liga globális nézettsége mára megközelíti a 3 milliárdot, és a szervezet 57 delegáltján keresztül törekszik arra, hogy minél több országban helyi tartalmakat szolgáltassanak a közönségnek. Érdekesség, hogy Magyarországon így találták meg például, hogy nem kevesebb mint 33 futballista játszott az elmúlt évtizedekben a spanyol bajnokságban. A következtetés tehát az, hogy a LaLiga globalizációja a minél több helyen történő lokalizációval karöltve valósul meg, és még mindig jelentős növekedési potenciált rejt.

skeof

Egy másik érdekes plenáris előadás keretében Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője a vállalat 2000 óta futott fejlődését egy, a globálistól a lokális tartalomig vezető stratégiai átalakulásban ragadta meg. A Sport TV egyre kevésbé a világon mindenütt érdekes globális tartalmak közvetítésében (mint az élvonalbeli futballbajnokságok), és egyre inkább a helyi lakosság számára kiemelten érdekes, de nem feltétlenül globális érdeklődésre számot tartó tartalmakban (kézilabda és jégkorong Európa- és világbajnokságok) látja saját versenyképességének alapját.

A plenáris eladásokat követő szekciók közül „A sport és a sportrendezvények szerepe a térségfejlesztésben” címűt elnököltem; itt igyekeztem egy kötetlen beszélgetéssé alakítani a rövid előadásokat követő kérdésblokkokat. A szekció összességében annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a sportszervezetek vezetői és főbb érintettjeik is tudatosan kezeljék a sport általánosabb társadalmi és gazdasági hasznait, illetve ezek lehetséges kiaknázásának módjait. A beszélgetésekben kiemelt témaként felmerült, hogy a több szempontból rivalizáló kelet-magyarországi nagyvárosok, Miskolc és Debrecen közösen nyerték el a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésének jogát, nagy próbatételt adva a városokon belüli, és a városok közötti sokoldalú együttműködések erejének. Megvitattuk továbbá, hogy nemcsak a megyei jogú városok, de a közepes méretű városaink is jó lehetőséget találhatnak a helyi sporthagyományok és színvonalas műhelyek talaján megrendezhető globális sporteseményeknek, különösen, ha ezt hozzáértő módon hasznosítják a városmarketing céljára, a város egyediségére építve. Szó volt még a sportolói kettős karrier építésének jelentőségéről, amely a fiatal sportolókat nevelő régió tehetségmegtartó erejének záloga lehet, valamint a helyi szervezésű futóversenyeken részt vevők motivációs profiljairól, amelyek egyaránt közösségépítő és versengő ösztönző tényezőket feltételeznek. Érdekességként megtudtuk, hogy a Groupama Aréna pályáját igénybe vevő évi 30 rendezvény mellett a fenntartható gazdasági alapokon nyugvó üzemeltetéshez szükség van mintegy 160 további céges rendezvényre, amelyeknek az aréna ad otthont. A siker kulcsa az értékesítés, amelyen 10 főállású munkatárs dolgozik. Végül egy nemzetközi kitekintésű előadás hangsúlyozta, hogy a világon szinte mindenütt nő a kormányzati hátterű források súlya a sportban, és ezzel összefüggésben a politika számára is értelmezhető társadalmi tőke jelentősége növekszik a rendezvények sikerének megítélésekor.

skeof

A konferencia fénypontja volt a díjátadó, ahol a „Kiválóság a Sportgazdaságban” díjat Balássi Imre, az Alba Régia SC és az Alba Fehérvár KC elnöke vehette át Dr. András Krisztinától, a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának igazgatójától, annak elismeréséül, amilyen értékes közreműködést nyújtott a Székesfehérváron indult Sportközgazdász mesterszak létrejöttében és színvonalas megvalósításában.

skeof

A II. SKEOF Konferencia a résztvevők kötetlen kapcsolatépítésének teret adó Partner Piknikkel zárult.

A Konferencia részletes programja itt érhető el: www.uni-corvinus.hu/skeof

Folytatás jövő februárban, szintén a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán!

skeof

 

 

corvinuskioszk

Pages