corvinuskioszk

Peripatos: Utazó szemináriumon vettek részt a Corvinusos diákok

Peripatos

2018. szeptember 29-én, a Kutatók Éjszakája másnapján egy újszerűnek tervezett tanulmányi kiránduláson vett részt az egyetem harminc, nagyrészt külföldi hallgatója a Világgazdasági Intézet szervezésében.

A tanulók – főként kínai diákok – vonattal utaztak Párkányba, onnan az esztergomi bazilikához busz vitte a társaságot; majd Esztergom bejárása következett, végül pedig a menetrend szerinti hajóval érkeztek vissza Budapestre. A sínen, vízen és gyalogosan megtett kirándulás különlegességét az adta, hogy a Peripatos edukációs mobilalkalmazás segítségével a hallgatók menet közben valójában outdoor szemináriumokon vettek részt, amit az oktatási célra kifejlesztett audioguide vezetett. A Dunakanyarban a visegrádi térség 20-21. századi társadalmi-gazdasági jelenségeiről hallhattak történeteket – amelyek a látványhoz is kapcsolódtak –, míg az esztergomi séta középpontjában a városi élet crossborder jellegének, és a dunai folyami út kihasználásának kérdése állt, illetve annak bemutatása, hogy milyen az élet egy fővároshoz közeli kisvárosban: milyen fejlesztő, illetve esetleges negatív hatások érkeznek Budapest felől.

A Peripatos technikailag egy GPS-alapú audioguide, de a tartalmat maguk a tanárok tudják bevinni, amit angol felolvasószoftver olvas fel a diákoknak. A tartalom így könnyen változtatható, tananyagként, PDF-ként letölthető, kvízkérdésekkel bővíthető. A fejlesztést Kollai István, a Világgazdasági Intézet adjunktusa vezeti. Az elsőrendű cél az, hogy az élményalapú oktatáshoz közelíteni lehessen a társadalomtudományi témákat is, és hogy az internet korában, amikor minden tananyag vagy előadás már elérhető a világhálón, újat lehessen mondani és mutatni a hallgatóknak – olyan formában, hogy az talán az ismeretanyag rögzülését is elősegítse.

Emellett az outdoor szemináriumok fontos célja lenne, hogy áthidalhatóak legyenek a kulturális és nyelvi szakadékok a külföldi diákok és a hazai tanáruk között: a két outdoor szeminárium során angolul ismerhették meg a túrák egyes állomásaihoz tartozó tartalmakat, sétálva lehetett történeteket hallgatni Esztergom jelenéről, a Suzuki gyár betelepítésének hatásairól, a határokon átívelő együttműködésekről, de közben jutott idő kávéra és ebédre is. A vonatút során a mobilalkalmazás Vác magasságában a Budapest környéki urbanizációs hatásokról mesélt, Visegrádnál a visegrádi együttműködésről, az Ipolynál a változó magyar-szlovák társadalmi-gazdasági kapcsolatokról, a Kovácspataki-hegyek tövében pedig a borkultúra forradalmáról.

A cél a fejlesztést vezető csapat elképzelése szerint az lenne, hogy az outdoor szemináriumok a Peripatos alkalmazásra építve kiegészítsék a hagyományos kurzusokat, vagy akár azok gerincét is képezhetik. Az outdoor oktatásra a skandináv és angolszász országokban már jogszabály is létezik, de igazából egy igazi ókori találmányról van szó: Arisztotelészék az iskolájukat körbejárva oktattak. Ez volt a peripatetikus (körbejáró) iskola, amit most a 21. századi technológia segítségével lehetne újjáéleszteni.

Kutatók Éjszakája 2018. szeptember 28.

A turizmus jövőjét felvázoló teltházas előadások a III-as előadóteremben

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének Turizmus Továbbképző és Kutatóközpontja az idei évben a turizmus szektort érintő aktuális, ugyanakkor nem csak szakmabeliek számára izgalmas előadásokkal nyújtott betekintést e multidiszciplináris terület rejtelmeibe. 2018. szeptember 28-án, az eseménysorozat nyitónapján Jászberényi Melinda egyetemi docens Kökény László és Miskolczi Márk PhD-hallgatókkal együttműködve két rendkívül izgalmas, jövőbetekintő témával várta az érdeklődőket. A kutatás-fejlesztés, az innováció előmozdítása Európa jövőbeli versenyképességének sikertényezője, ebből adódóan kiemelten fontos a társadalom, a fiatal generáció figyelmének felhívása a különböző tudományterületek aktuális, jövőt formáló eredményeire, ezen keresztül pedig a kutatói életpályában rejlő lehetőségekre.

A turizmus jövője – utazás a Marsra?

Az első előadás meghívott szakértője Dr. Sík András volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) alelnöke, bolygókutató. Kutatási területét a vörös bolygó formakincse és az űrszonda-felvételek térinformatikai feldolgozása jelentik. Közel két évtizede kíséri figyelemmel a Mars felfedezésének legújabb eredményeit, szívesen vezetne egy kalandvágyó űrturista-csoportot külső szomszédunk fenségesen zord tájain! Kutatási területe többek között a planetológia, így előadásában átfogó képet adott a bolygóátalakulásának mozzanatairól, valamint az égitest vizsgálatáról szóló aktuális nemzetközi kutatási projektekről. A szakértő rávilágított a bolygó felszínén végzett kutatások turisztikai kapcsolódásaira is. A prezentáció során olyan, ma még a realitástól elrugaszkodottnak látszó megoldásokkal ismerkedhetett meg a hallgatóság, melyek a nem is oly távoli jövőben már elérhető szolgáltatássá válhatnak az igazán egyedi kalandot kereső turisták részére. Napjainkban számos vállalat dolgozik olyan koncepciókon, melyek a Marson található, a jövőben turisztikai látványosságnak számító felszíni képződmények megtekintésének lehetőségeivel, szállodakomplexumok építésével, vagy éppen egy marsi valóságshow szervezésének körülményeivel foglalkoznak. Dr. Sík András azt is kifejtette, hogy a Marsra tett űrutazás csak az igazán elszánt, a kozmológiáért rajongó utazók számára lehet vonzó, hiszen a Földről nagyjából kilenc hónapba telik eljutni a vörös bolygóra, ahol űrturistáinknak a következő lehetséges hazautazási időpontig legalább 3-4 hónapot szükséges eltölteniük, mely rendkívüli pszichológiai terhet róhat rájuk. Probléma továbbá, hogy ugyan az eszközök, melyek az ember marsi túlélését biztosítják, részben már rendelkezésre állnak, az űrturisták biztonságos odajutása, a hazatérés körülményei még bizonytalanok. Ennek ellenére 2025-2035-re a jelenlegi kutatási eredmények alapján elképzelhetővé válik a Marsra tett utazás, így pedig az űrturizmus realitása is egyre valószínűbbé válik. A közeljövőben már mindennapos lehet, hogy az utazási irodák brosúráiban marsi körutakról olvashatunk, és ha elég nagy bennünk a kalandvágy, talán mi magunk is űrutazókká, néhány hónapra pedig marslakókká válhatunk.

Hogyan térítsünk el egy önvezető autót, avagy mitől lesz okos egy város?

Szemerey Samu, a Lechner Tudásközpont vezető településügyi szakértője a jövő okosváros-koncepcióit illetően fejtette ki gondolatait. Szemerey Samu végzettsége szerint építész, szakterülete pedig a technológia, a kreatív iparágak és az épített környezet kölcsönhatásainak vizsgálata, továbbá a tervezői praxis innovációja. Előadónk a hazai okos város programok koordinációján dolgozik, így prezentációjában is a gyakorlatorientált nézőpontot tükrözve, mai és mindenki számára érthető információkkal alátámasztva ismertette a mindennapi életünkben tapasztalható technológiai változásokat. A téma felvezetéseként bemutatásra kerültek a városok fejlődésének legfontosabb mérföldkövei, hangsúlyozva kortörténeti sajátosságaikat, melyek alapján a maguk idejében ezek a települések is „okosnak” számítottak. Megismerkedhettünk a jövő városainak modern, IKT-alapú technológiai környezetével, a fenntartható és szolgáltatásközpontú közlekedésfejlesztés sajátosságaival, valamint a szabadidős és turisztikai folyamatokat javító IKT megoldásokkal egyaránt. Szemerey Samu a világ legkülönbözőbb területeiről hozott példákkal hívta fel a figyelmet arra, hogy egy kevésbé korszerű infrastrukturális feltételeket biztosító város is könnyen fejlődhet okossá: digitális kormányablakként működő kioszkok, valós idejű menetrendi információk, vagy akár az okos háztartási eszközök is egy elavult fizikai környezetben nagymértékben hozzájárulhatnak a felhasználói élmény javításához. A prezentáció fontos konklúziója azonban, hogy a technológiára való támaszkodás nem elegendő a modern digitális városok kialakulásához. A tényleges siker legfontosabb hozzávalói mi vagyunk: „okos” városban csak „okos” emberek élhetnek, vagyis a technológia irányításának kontrollálása lesz a jövő egyik legnagyobb kihívása.

Miskolczi Márk, PhD-hallgató

„Bezzeg a mi időnkben a kertben futkároztunk” – Interaktív társasjáték a Kutatók Éjszakáján

A Versenyfutás az idővel c. jelenleg is folyó kutatásban a BCE szociológusai azokra a mindennapi kérdésekre keresik a válaszokat, hogy mennyiben határozza meg a családi életünket a mobiltechnológiák jelentős elterjedtsége, és ez hogyan formálja a kamasz gyerekek és szüleik együtt töltött idejét. A kutatócsoport három tagja, Dr. Nagy Beáta, Kutrovátz Kitti és Hegedűs Robin rendhagyó módon próbálták a Kutatók Éjszakája vendégeit bevonni a témába, akik így egy interaktív társasjáték segítségével kerülhettek be a családi élet egyes szerepeibe.

A program két szálon haladt egymás mellett: a vendégek megismerkedhettek a kutatócsoport által a szakirodalomból és vizsgálatokból összegyűjtött adatokkal, melyek mellett a friss, saját kutatási eredmények is bemutatásra kerültek, miközben egy nagy közös játékkísérlet részesei is lehettek. Minden résztvevő maga is belekerült a tárgyalt témakör tereibe, minden játékos tagja lett egy szülő-gyerek párosnak, természetesen attól függetlenül, hogy ő maga ki is a való életben. Személyiségjegyek is társultak a szerepekhez, így lettek a résztvevők izgága, középiskolás, rossz tanuló fiúk, vagy éppen karrierista, egyedülálló anyák, de felbukkantak művészlelkek, régimódiak, füllentősek, és még sok más személyiségtípus, ami megmutatta, mennyire másként látjuk a mobiltechnológiákat ezekből a nézőpontokból. A játékosok 20 szituáció elé álltak szülő/gyerek partnerükkel, és ezekben próbáltak meg olyan válaszokat adni, ami egyszerre illik a kártyán kihúzott személyiségükhöz, miközben előlendítik a családon belüli elégedettséget mindkét fél részéről. A kérdések között olyan hétköznapi helyzetek bukkantak fel, mint például mit tesz a szülő, ha a gyereke végigmobilozza a karácsonyi vacsorát, vagy éppen fordítva: a gyerek mit szól hozzá, ha a szülője bejelölgeti a barátait a Facebookon.

A kutatási eredmények felvillantottak egy-egy kiemelt kérdéskört a vizsgált témából. Az első mobil megvásárlását nagyban befolyásolja, hogy vidéki vagy városi-e a család, illetve az is látható, hogy a gyerekek egyre fiatalabban kapják meg az első telefonjukat, ami jól mutatja, hogy mind szélesebb körben határozza meg a mindennapokat a mobiltechnológia. A másik kiemelt kérdés, hogy a szülők mennyire akarják ezt a megnövekedett eszközhasználatot korlátozni. A kutatásból kiderül, hogy a szülők nagyobb része nem korlátozza a gyerekei technológiahasználatát, és csak egészen kevesen használják ezt fegyelmező eszközként. A programon előkerült az úgynevezett „helikopter-szülőség” témája is, ami a gyerekük minden lépését követő anyákat és apákat takarja. A friss eredmények szerint a szülők majdnem fele soha nem ellenőrzi gyermeke digitális jelenlétét, viszont a fiatal szülők, az anyák, és a magas végzettségűek sokkal hajlamosabbak a gyerekük online életét valamilyen szintű ellenőrzés alatt tartani.

A kísérleti társasjáték egyfajta szerepjátékot kínált a résztvevőknek, aminek segítségével a „saját bőrükön” érezhették, hogy a családtagok milyen módon élik meg a technológia által megváltozott életüket, és mennyire más hozzáállást társítunk a társadalom különböző szereplőihez, úgy mint egy egyedülálló anyához vagy egy jótanuló kisikoláshoz. A program sikerét mutatja, hogy a játék által feldobott helyzetek és a kutatási eredmények egyaránt saját tapasztalatokat hívtak elő a résztvevőkből, ami jól példázza, hogy mennyire hétköznapjainkhoz tartozóak a mobiltechnológiák és az együtt töltött idő körüli kérdések a családokban.

 

A gondolkodásra való elszántság mint nélkülözhetetlen készség – Interjú Péli Gáborral

Péli Gábor

Modellezés formális logikával címmel új kurzus indult a Szociológia és Társadalompolitika Intézetben. A tárgy oktatója Péli Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, akinek szociológusként szakterülete a szervezetkutatás, a logikai formalizálás a szervezetelméletben. Számos nemzetközileg elismert kutató szerzőtársaként jegyzik.

Ki volt a legjelentősebb kutató, akivel sikerült közösen jegyeznie egy fontos publikációt?
Michael T. Hannan (Stanford University, Graduate School of Business), a szervezetszociológia egyik nemzetközileg legjelentősebb művelője. Pólos Lászlóval, aki jelenleg a Durhami Egyetem (UK) szervezetelmélet-professzora, hárman írtunk cikket a Sociological Theory folyóiratba a logikai formalizálás különféle változatairól.

Hogyan sikerült Önt “megszereznie” az Egyetemnek?
Szántó Zoltán rektorhelyettes úr kért fel még tavasszal, hogy vegyek részt a később elinduló angol nyelvű szociológia master programban szervezetelméleti, illetve logikai modellezésről szóló kurzusokkal. Ennek bevezető lépése és kiegészítése a jelenlegi, a magyar nyelvű mesterképzésben tartott kurzusom.

Az Ön által szigorúan megkövetelt kompetencia az elemző, analitikus gondolkodásra való hajlandóság. Népszerű lehet ez? Hiszen általános vélemény, hogy ma éppen a leegyszerűsítések, a gyors döntések hozzák a sikert. Éppen a gondolkodásra szánjuk a legkevesebb időt…
A tudományban ezt a fajta gondolkodást aligha spórolhatjuk meg. Fontos kiemelni, hogy a tudományos elméletépítés korántsem csak nagy, átfogó elméletek megalkotását jelenti. Egy alapvetően empirikus, például regresszióanalízisen alapuló kutatás vizsgált hipotézisei is valamilyen elméleti körhöz kapcsolódnak, azt egészítik ki, vagy éppen cáfolják. Az ilyen empirikus kutatásba ágyazott elméletdarabok premisszáinak, következtetéseinek pontos végiggondolása nagyban növeli a kutatás megbízhatóságát. A logika alkalmazása pedig ebben segít, nem megspórolva, hanem támogatva a szisztematikus gondolkodást. De mindez a tudományos világon kívül is igen hasznos lehet. Egy logikusan érvelő debattőr mondandója – némi humorral megszórva – végzetes lehet egy homályosan, intellektuális közhelyekkel operáló vitapartner számára.

A kurzus Ön által vázolt célja, hogy a hallgató képes legyen elméleti érvelések, gondolatmenetek szisztematikus, logikus átgondolására, valamint egyszerűbb formai logikai modellezésére is. Mi a módszer lényege, amelynek segítségével szert tehetünk erre a képességre? Sok matematika? Vagy a klasszikus formállogikának valamilyen mélyebb filozófiai ismerete?
A matek, a logika és a filozófia ismerete mindig jól jön. De valójában a szisztematikus gondolkodásra való elszántság, hajlandóság az egyetlen nélkülözhetetlen készség, amire szükség van. A matekhoz annyi a köze a logikai formalizálásnak, hogy a következtetéseket levezetett tétel formájában, dedukcióval kapjuk meg. De a logikai formalizálás alapvetően kvalitatív formális módszer, azaz tipikusan nem szerepelnek benne mennyiségek. Magáról a logika tudományáról pedig igen keveset kell tudni ahhoz, hogy valaki egy takaros logikai modellt tudjon összerakni: néhány, részben már a középiskolából ismert jelölést kell még pár dologgal megtoldani. Onnantól pedig fel kell gyűrni az ingujjat, és bepiszkolni a kezünket a matériával: ez esetünkben a modellváltozatok nyúzását, alakítgatását jelenti. És közben agyalni. Szoktam mondani a hallgatóknak, az első és igazán brutális formalizálási lépés a fejünkben képszerűen gomolygó elképzelések természetes nyelvi formába öntése. Ha ez a természetes nyelvi modellváltozat az asszociációkra figyel, akkor inkább költészet születhet. Ha a nyelvi változat következtetni akar, akkor meg tudomány. Az utóbbi logikai formalizálása, bár maga is hozzányúl az elmélethez, inkább csak gatyába rázása az elmélkedő fejekben már kialakult természetes nyelvi modellnek. Ez egy nagyon kreatív és élvezhető feladat lehet egy nem túl távoli szint után. Remélem, a kurzus derekára a csoport eljut erre a szintre. Onnantól pedig: mixing business with pleasure.

Sipos Júlia

 

Tanuljunk meg egyszerűen beszélni – az oktatás felelőssége a populizmussal szemben

Geoffrey Hodgson

Geoffrey Hodgson, a Loughborough Egyetem menedzsmentprofesszora adott interjút a Kioszknak, mikor az év elején nálunk járt Kornai János tiszteletére.

A professzor széles körben ismert a közgazdasági témákban szerkesztett blogjáról, illetve pragmatikus közgazdasági felfogásáról, a jelen társadalmak szociális problémái iránti érzékenységéről. Személyes meglátásairól, az előttünk, közgazdászok és oktatók előtt álló feladatokról kérdeztük véleményét.

A marxizmus mint a közpolitika csődje a pragmatizmus felé fordította a forradalmi diákként szellemi karrierjét megkezdő ifjú közgazdászt, látva, hogy közel százmillió ember halt meg a XX. században a kommunizmus következményeképpen világszerte, legfőképpen az éhség sújtotta Kínában.

Kornai János munkáinak nagy szerepe volt intellektuális újjászületésében, ahogy ráirányította a fiatal Hodgson figyelmét az információ feldolgozásának közgazdasági problémájára, közgazdasági értelmezését adva a dilemmának tervgazdaságban és piacgazdaságban egyaránt. Hodgson a „tudás működésének problémájaként” fogalmazta ezt meg saját maga számára, és céljául választotta, hogy ennek gazdasági megértését próbálja karrierje későbbi szakaszában.

Aggodalommal fordult a jelen társadalmi-gazdasági rendszerek társadalmi hatásai felé, és munkájával igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy mit tehetünk a rendszer jobbítása érdekében. Aktualitások, mint hazájában a Brexit jelensége, vagy nem sokkal később az amerikai változások, amelyeket nemes egyszerűséggel „Trumpageddonnak” nevezett el, kiváltották belőle a politikai aktivitást, amelyre ifjú egyetemista kora óta nem volt példa. E jelenségeket a modern demokrácia válságjeleiként értelmezte, s benne meglátta saját felelősségét az oktatáson keresztül.

„Komplex jelenségekről kérjük, hogy egyszerű emberek döntsenek”: Hodgson szerint ez a modern demokrácia fő kihívása, mert a helyzetek, amelyekkel szembenézünk, mérhetetlenül összetettek: klímaváltozás, európai uniós tagság, gazdasági világválság stb. Saját bevallása szerint nem tud biztos megoldást minderre, de a megoldás egyik eleme mindenképpen a közoktatás minőségének javítása lenne. Mind a tudományos eredmények, mind a politikatörténet tapasztalatainak jobb megismertetése a fiatalokkal a modern demokrácia újjászületésének alapköve lehet.

A napi válságjelenségek mögött a társadalmi egyenlőtlenségek erősödése áll Hodgson professzor szerint, amit abban is látni vél, hogy jellemzően a kevésbé képzett, alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegek szavaznak a „megkérdőjelezhető” politikát valló egyénekre. Ők azok, akik túlzott egyszerűsítéssel válaszolnak összetett, finom mérlegelést érdemlő dilemmákra, mint amilyen napjaink Nagy-Britanniájában az uniós tagság kérdése is. Impulzusaik alapján, populista frázisok szerint alakítják ki álláspontjukat, s találnak ellenségképet idegenek, bevándorlók, vagy éppen brüsszeli bürokraták személyében. Ezt Geoffrey Hodgson riasztónak tartja, és a demokrácia válaszát várja e jelenségekre.

Azonban nemcsak várja a választ, de aktívan tesz is érte a professzor. A populizmus környezetében a politikusoknak, bármilyen ideológiát és politikát is képviselnek, meg kell tanulniuk korszerűen kommunikálni, közérthetően bemutatni álláspontjukat, vallott értékeiket. Súlyos problémákra megfelelő komolysággal kell keresnünk a választ, és törekednünk kell a tartalmas vitákra. Ebben tehát a jelen politikusainak megkerülhetetlen felelőssége van.

Az egyetemen oktatók felelőssége is megvan az újjászülető demokratikus megoldások megtalálásában. A Brexit-szavazást követően, néhány hét elteltével ismét aktív politikai szerepet vállalt Hodgson professzor, és pártján belül is megpróbál tenni annak érdekében, hogy a politikusokkal együtt megvédje a demokrácia intézményrendszerét.

Mit tehet közgazdászoktatóként a demokrácia érdekében? A tanterembe nem viszi be a politikát, nem tartaná helyesnek, ha az órák politikai vitafórummá változnának. Tanárként felelőssége, hogy segítsen a hallgatóknak a saját álláspontjukat megfogalmazni, akik így az előttük álló jelenségek összetett és árnyalt megértésére épülve tudják saját következtetéseiket levonni. Ha a professzor politikai álláspontját kérdezik, röviden összefoglalva elmondja ezt, de nem ezt tartja központi kérdésnek.

Az igazi feladatunk az oktatás tartalmának relevánssá tétele, nem a tantermi politizálás. A feladat, hogy szakadjunk el olyan közgazdász hagyományoktól, mint a túlzott mélységű matematika a tanmenetben, és találjunk meg egy egyensúlyt a tanterven belül. Az elméletek és elemzési eszközök ismeretanyagának átadása fontos, de nem jobban, mint a valós eseményeken való szerepvállalás élménye. A hallgatóink ismerjék meg az empirikus vizsgálatot igénylő feladatokon keresztül az intézmények működését, azok történelmi tanulságait, és készítsenek esettanulmányokat, amelyekben gazdag kontextusban látják elméleti tanulmányaik alkalmazhatóságát. Tanuljanak az elméleti modellek segítségével, legyenek képesek megtalálni egy helyzetben a valódi problémát, felmérni annak mértékét, de a valós tapasztalatokon, a megélt sikereken és kudarcokon keresztül is lássák a lehetséges megoldások erejét. A kulcsszó a megértés minél teljesebbé tétele.

Az egyetemek harmadik missziója, hogy az egyetem falain túlra elérjünk. Ne csak az egyetemekre bejutott szerencsés hallgatók, hanem az egyetem keretein kívül rekedtek életére is pozitív hatással legyünk. Ezt a brit oktatási rendszer erősen ösztönzi. Ennek egyik módja egy közgazdászprofesszor számára a blogírás, ezt az utat választott Hodgson professzor is. Féltudományos írásokat közöl a blogján, olyan időszerű témákban, melyek vonzzák az érdeklődést. Élénk aktivitás tapasztalható személyes honlapján és blogján, gyakorta idézik, megosztják írásait. Saját bevallása szerint írásai minősége tudományos szempontból változó színvonalú, de ennél fontosabbnak tartja, hogy az egyszerű ember számára is érthető legyen, mit szeretne mondani közös dolgainkról.

A szélesebb közönség számára való érthetőség a ma oktatójának legfőbb felelőssége. A közgazdaság számos tanulsággal szolgál a társadalom egésze számára. A közelmúlt gazdasági történései értelmezést követelnek: miért jött létre például a 2008-as gazdasági világválság, amely a jelen politikai dilemmáinak több szempontból elsődleges kirobbantójaként értékelhető? Magyarázzuk el közérthetően a mögöttes folyamatokat, a jelzáloghitelezés problémáját, a növekvő egyenlőtlenséget. Tanuljunk a múlt nagyjaitól, mert sok elemében a ma problémái a múlt jegyeit hordozzák magukon. Tanuljunk John Maynard Keynes-től, aki a szabad piac és vállalkozás híveként az állami beavatkozás szükségessége mellett érvelt a stabilitás érdekében. Gondoljuk újra Thomas Paine több mint 200 éves javaslatait, aki a jövedelmek újraelosztását, a feltétel nélküli alapjövedelem kipróbálását kezdeményezte, aggódva az általa vallott szabad piacgazdaság negatív következményein. Végül olvassuk el Hodgson professzor személyes közgazdász „hősének”, John Atkinson Hobson műveit, aki az imperializmus elszánt bírálójaként kereste a megoldást a szegénység és a munkanélküliség alapvető jelenségére.

Ha azt érezzük, hogy e gondolatok nekünk szólnak, de kevéssé ismertek, akkor kaphattunk-e volna érdemibb tanácsot Hodgson professzortól, mint hogy közvetítsük e gondolatokat hallgatóink, illetve a minket körülvevő sokszínű társadalmi közösségek felé, akik a ma összetett jelenségeinek jobb megértésére használva ezeket, saját, felelős döntést tudjanak hozni jövőjükről, közös jövőnkről.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

A Corvinusról a Stanfordra és a Yale-re – "Jó példákat láttam magam előtt"

Kovács Balázs

Kovács Balázs szociológus, hálózatkutató, a Yale School of Management tanára. 2009-ben a Stanford Egyetemen doktorált, cikkei a legrangosabb nemzetközi szakfolyóiratok hasábjain jelennek meg. Egyetemi tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte, a Rajk Szakkollégium hallgatója volt. Interjúnkban kivételes szakmai pályafutásáról és aktuális kutatási témáiról kérdeztük.

A Corvinuson szociológus és közgazdász diplomát is szerzett, majd a Stanfordon folytatta a doktori tanulmányait. Hogy találta meg ez a lehetőség?
Nagyon sokat jelentett, hogy amikor harmad-negyedéves voltam, láttam, hogy a Rajk Szakkollégiumban voltak mások, akik külföldre mentek PhD-zni. Ha nincs előttem ez a minta, talán eszembe sem jut, hogy reális forgatókönyv a PhD és a kutatói pálya. Így viszont rájöttem, hogy ez engem is érdekel. Később egy Erasmus-félévet töltöttem Groningenben, Hollandiában, és ott is beszéltem erről emberekkel, ott is láttam, hogy érdekes lenne nekem is valami ilyesmit csinálni.

Az első opció ezért az volt, hogy majd jelentkezem Hollandiába, mint sokan mások, és valahogy így kezdődött az egész. Amikor kicsit utánanéztem, hogyan működik a felvételi folyamat, kiderült, hogy Európában tavasszal lehet pályázni, Amerikában pedig ősszel. Arra gondoltam, mi lenne, ha először jelentkeznék Amerikába, és ha nem vesznek fel oda, ahova menni szeretnék, akkor majd tavasszal megpróbálom Európában. Aztán úgy alakult, hogy felvettek. Amerikában nagyjából 13-14 helyre adtam be a jelentkezésemet, mindenhol szociológiára, kivéve a Stanfordot. Az történt ugyanis, hogy Pólos László professzor, akinél szervezetelméletek kurzust hallgattam az ELTE-n, javasolta, hogy inkább szervezetelmélet szakra jelentkezzek egy business schoolba. Ő pedig többeket ismert és ajánlott a Stanfordon, ezért jelentkeztem oda. Végül máshova is felvettek, de ezt választottam, és utólag látom, hogy jól tettem.

Jól tudta használni a szociológus hátteret a szervezetelméletek témában?
Igen, a három témavezetőm közül kettő szociológus végzettségű volt. Azt is többen mondták, hogy ilyen szempontból mindegy is, hogy hova megyek, mert nagy az átfedés a tudományterületek között. Egyébként a Corvinuson is jártam szervezetelméletek kurzusra Dobák Miklóshoz, Balaton Károlyhoz, és amikor kikerültem a Stanfordra, néhány évvel később kaptam tőlük egy levelet, hogy jönnek látogatni. Kiderült, hogy ők minden harmadik évben járnak ki a Stanfordra emberekkel beszélgetni, megnézni a könyvtárat, és felderíteni, hogy mi történik a világban. Úgyhogy velük végül találkoztam kint is.

Hogyan alakult ki, hogy mi lesz a doktori témája?
A disszertációírásban az a jó, hogy egy business school-ban lehet írni három cikket, majd azokat egybefűzni. Ezt a szociológián nem lehet, ott könyvet akarnak íratni veled. Meg tudnám azt is csinálni, de ez így jobb volt szerintem. A témám alapkérdése az volt, hogy mennyire hasonlítanak egymásra a szervezetek, ki kit másol, hogyan terjednek el a stratégiai innovációk. Mennyire akarsz hasonlítani másra, és mennyire akarsz különbözni? Túlságosan nem szabad különbözni, mert akkor nem vesznek komolyan, de ha nagyon hasonló vagy, akkor ugyanazt csinálod, mint más, és oda a versenyelőny. Szóval a kérdés, hogy mi az optimális távolság a többiektől. Erről írtam, azt vizsgáltam, hogy ezt hogyan lehet mérni, mik ennek a következményei.

Később a svájci olasz egyetemen kezdett el dolgozni. Ez hogyan következett a stanfordi PhD-ből?
A praktikus része az volt, hogy amikor elmentem az egyetemi állásbörzére 2008 őszén, akkor tetőzött a világválság, így nem volt állás sehol. Általában ötéves a PhD-képzés, és augusztusban, a negyedik és ötödik év közötti nyáron kell beadni a jelentkezéseket. 40-50 helyre pályáztam, és kaptam mindenféle állásinterjú-meghívásokat, mondván, hogy majd valamikor november-december környékén beszéljünk. A felét időközben visszamondták, mert nem voltak állások, létszámstop volt az egyetemeken. Ekkor omlott össze a Lehman Brothers. Amerikában az egyetemeknek, főleg a magánegyetemeknek van egy olyan szabályuk, hogy az alapítványi vagyon legfeljebb 3%-át lehet működési költségekre fordítani. Ha megborul a tőzsde, leértékelődik a vagyonuk, és ebből adódóan csökken a költségvetés is. A szabály persze nem túl észszerű, mert miközben például a Stanfordnak 20 milliárd dollárja volt a bankban, teljes létszámstoppot hirdetett, miközben versenyelőnye lehetett volna abból, ha felvesz embereket.

Ekkor én Svájcban kaptam állást, így oda mentem. Ha nagyon akartam volna, biztosan maradhattam volna Amerikában, mehettem volna posztdoktorira, vagy ilyesmi, de tetszett Lugano. Bár maga az egyetem nem híres, de a tanszék, amire felvettek, nagyon jó volt, szervezetelméletek témában biztosan top három Európában. És jobban is fizettek, mint máshol. Hat évet dolgoztam ott, először nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokáig ott leszek. Jó volt ott élni, a hely jól ötvözte Svájc és Olaszország előnyeit: finomak voltak az ételek, pálmafák vettek körül. Egyetlen hátránya volt, hogy túl kicsinek éreztem a várost, ami engem zavart. De volt pénz kutatásra, nem kellett sokat tanítanom, és jó kollégáim voltak.

Hogyan került később mégis a Yale-re?
Menet közben kerestem a lehetőségeket, és minél többet publikál az ember, annál több adódik. Jól működik ez a modell, de azért persze itt is fontos, hogy ki kit ismer. De ha nincsenek publikációid, akkor hiába minden.

A corvinusos és rajkos múlt mennyiben tudta támogatni ezt a karrierutat?
Amikor én voltam corvinusos, akkor még ötéves volt a képzés. Hat év alatt végeztem, mert közben még kimentem Hollandiába, és akkor halasztottam. Az nagyon sokat segített, hogy nem három év után lett vége, mint mondjuk Angliában a bachelor képzésnek. Szerintem az nagyon kevés. Az ember 18 évesen elkezd bulizni, és mire észreveszi magát, már vége is az egésznek. De a viccet félretéve: idő kell ahhoz, hogy kitaláld, mi érdekel, mivel szeretnél foglalkozni. Nagyon jó volt, hogy az öt év alatt mindent ki tudtam próbálni. Mindenféle órákra bejártam, sokkal szélesebb kínálatból tudtam választani, mint ahogy Amerikában vagy Nyugat-Európában tehettem volna, ahol jóval inkább fókuszálni kell. Ennek köszönhetem azt, hogy szerintem szélesebb látóköröm van, mint néhány kollégámnak. Ez talán nem feltétlenül csak a Corvinus vagy a Rajk, hanem kicsit Közép-Kelet-Európa jellegzetessége is. A régió egyetemein sokkal kevésbé fókuszáltak az emberek, aminek van sok előnye, és persze sok hátránya is. Mindenesetre ez fontos különbség.

Az egyetemen különböző emberektől különböző dolgokat tanultam, persze nem minden óra volt hasznos. A legfontosabb talán tényleg az volt, hogy volt idő és lehetőség felvenni sokszínű választható órákat. És ahogy említettem, nagyon sokat jelentett az is, hogy a Rajkban voltak előttem látható példák, akiket ráadásul meg is tudtam kérdezni, hogy kell ezt vagy azt csinálni, mik a nehézségek, mire kell figyelni.

A rajkos közösséggel mennyire tartja a kapcsolatot, mennyire aktív az alumni?
Úgy látom, hogy a Rajk alumni nagyon aktív, és én is tartom velük a kapcsolatot. Persze elsősorban a saját évfolyamommal, illetve az egy-két évvel alám és fölém járókkal. Ha most bemegyek a Rajkba, két-három ember kivételével már nyilván nem ismerek senkit. De azért kapjuk a hírleveleket, kapcsolatban vagyunk. A külföldön dolgozó alumnit, ha hazalátogatnak, felkérik egy két-háromnapos miniszemináriumra, ami intenzív munkát jelent valamilyen téma kapcsán. Ilyet tartottam én is pár éve.

Hogy látja a magyar felsőoktatás, és ezen belül a Corvinus helyzetét a nemzetközi tapasztalatai alapján? Mik az erősségeink, amire építhetünk, és mi az, amit fejlesztenünk kellene?
Ennek a kérdésnek sok rétege van. Ami Magyarországon nagyon jó, vagy inkább nagyon jó volt: a remek középiskolai képzés. A Stanford vagy a Yale hallgatóit nézve azt mondhatom, hogy a corvinusos hallgatók harmada nyugodtan jöhetne ide. Egyszerűen azért, mert olyan középiskolából jönnek, olyan képzettségük van. Az emberanyag nagyon jó a Corvinuson.

Ezzel együtt úgy látom, hogy a középiskolai helyzet romlik Magyarországon, ráadásul többen mennek külföldre az érettségi után. Ez nehéz helyzetet okozhat az egyetemnek, nehezebb lesz a legkiválóbb diákokhoz hozzájutnia. A jelenség egyébként a Yale-en is látszik, vannak olyan alapszakos diákok, akik nem tudnak rendesen írni és fogalmazni, mert nem szoktak hozzá: Facebook-bejegyzésekben gondolkodnak.

A tandíj nyilván nem jó dolog, félévente sok százezer forint, ami biztosan sokaknak nehézséget okoz, az állami költségvetés szempontjából pedig nem olyan nagy pénz. Az egyetem megpróbálhatna vállalati ösztöndíjakat szerezni, például az alumni megkeresésével, hogy segítse a szociálisan rászorult hallgatók teherviselését. Úgy gondolom, hogy az állami ösztöndíjas helyek száma kevés, egyes szakokon különösen kevesen kapják csak meg. Ez az egyetem versenypozícióját is gyengítheti: ha egy diák belegondol, hogy elmehet Hollandiába tanulni ingyen, vagy más országba, mondjuk Ausztriába, nagyjából ugyanennyi pénzért, akkor biztosan mérlegelni kezd. Ez szerintem olyan probléma, aminek a megoldásáért tehet az egyetem.

Mi a helyzet a kutatás vagy az oktatás tekintetében?
Az a baj, hogy minden mindennel összefügg. Látom a Corvinuson tanító ismerőseim körében, hogy hatalmas az óraterhelésük, nem ritka, hogy heti 12-14 órát kell tanítaniuk. Ehhez képest én heti 2 órát tanítok. És tudom, hogy ennek a forráshiány az oka. De látni kell, hogy ha a tanárok túl vannak terhelve, akkor egyrészt nincs idejük annyit foglalkozni az egyes diákokkal, sem pedig kutatni. Ezen a helyzeten nehéz változtatni, de ez nagyon fontos különbség az amerikai egyetemekhez képest: sokkal kevesebb oktatói energia marad egy-egy diákra vagy egy-egy tárgyra.

Sokrétű a szakmai érdeklődése, sok témában publikál. Melyek ezek közül a legfontosabbak, mik azok a témák, amiken most dolgozik?
Nagyon sok minden érdekel, talán jobban is kellene fókuszálnom, de megunom magam, ha mindig ugyanazzal kell foglalkoznom. Átfogóan gazdaságszociológiával foglalkozom, és ennek mindenféle területeivel, nagy részben az online térben megfigyelhető jelenségekkel. Például online értékeléseket használok ahhoz, hogy megértsem, egyes vállalatok hogyan pozícionálják magukat, mit mondanak magukról a vásárlóiknak. Ma már rengeteg olyan adat van, ami régebben nem volt elérhető. A legújabb cikk, amin dolgozom, szintén erre koncentrál. Amikor az emberek online értékeléseket írnak, például éttermekről vagy szállodákról, általában adnak egy számot, vagy valahány csillagot, és írnak egy szöveget. Azt próbálom kitalálni, hogy mi köze van a szövegnek a számhoz. Mert nem ritka, hogy valaki leírja, ez volt élete legjobb olasz étterme, és ad neki négy csillagot… vagy hármat. Ilyenkor azért elkezdek gondolkodni, hogy vajon mikor adna ötöt? Próbálom megvizsgálni, hogy ez mitől függ, látható-e valamilyen szisztematikus háttér emögött. Ez azért fontos, mert minden, ami sorba állít dolgokat, úgy működik, hogy a számokat átlagolja. De ha a számok nem azt tükrözik, amit az ember igazából gondol, akkor baj van, nem jól mér az eszközünk. Ezért érdekes kérdés, hogy jobban előre tudjuk-e jelezni a minőséget a szöveg, mint a számok alapján. Lehet adatot bányászni, meg lehet keresni azokat a kulcsszavakat, amik kifejezik, hogy az ember mire is gondol. Ezen dolgozom mostanában.

Ennek kapcsán az is érdekes, hogy az emberek mi alapján tartanak megbízhatónak más véleményeket. Úgy tűnik például, hogy a „kamuprofiloknak” kevesebb hitelt adunk. Még akkor is jobban befolyásol minket az, amit valaki a saját nevével mond, ha egyébként nem értünk vele egyet. Ez azért érdekes, mert egyébként azt szokás mondani, hogy azokra hallgatunk, akik olyanok és úgy gondolkodnak, mint mi. Ez egyébként így igaz, de úgy látszik, még ha tudod is, hogy másmilyen, de látod, hogy egy igazi ember, és tudsz hozzá valamit kapcsolni, jobban fogsz rá hallgatni. Ebből például az következik, hogy a fórumokon és értékelő felületeken hasznosabb, ha minden vélemény mellé kötelező nevet írni.

Mit üzenne egy fiatal kutatónak, kezdő PhD-hallgatónak?
Egyrészt azt, hogy széleskörben kell olvasni, és sokféle emberrel kell beszélni. Ahogy öregszik az ember, egyre jobban beszűkül, és ha az elején nem csinál ilyet, akkor később sem fog. Ettől egyrészt nem fogja magát jól érezni, másrészt nem lesznek jó cikkei. A másik üzenetem, hogy nem kell elsietni a dolgokat. Sok ember a húszas évei elején azt mondja, hogy fókuszálok, fókuszálok, nem csinálok semmit, csak megyek tanulni. Később viszont egyre nehezebb lesz mást csinálni. Húszévesen még megteheted, hogy egy évet kihagysz, és elmész külföldre. De ha már tanítasz, kutatsz, gyereked van, sokkal nehezebben fogod tudni megtenni. Meg hát próbálkozni kell mindenfélével, de ezt, gondolom, tudják maguktól is.

Baksa Máté

 

Az emberi/humán kommunikáció indiai elmélete

A Társadalomtudományi Kar vendégprofesszora volt Prof. Biplab Loho Choudhury, a neves indiai kommunikáció- és médiakutató a Visva-Bharati Egyetemről, a nyugat-bengáli Santiniketanból 2018. április 9-14 között. A professzor több angol nyelvű előadást tartott a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet, valamint a Szociológia és Társadalompolitika Intézet magyar és külföldi hallgatóinak a kommunikációelmélet, a médiatörténet és a szociális problémák médiareprezentációjának témaköreiben.

Indiai és magyar egyetemi kapcsolatrendszer újjáélesztése a Corvinuson? Santiniketan – Rabindranath Tagore (1861-1941) – Germanusz Gyula (1884-1979)

Rabindranath Tagore, a világhírű polihisztor és humanista, a bengáli reneszánsz kiemelkedő egyénisége, az első irodalmi Nobel-díjas hindu költő Indiában, 1918-ban alapította meg a Visva-Bharati Egyetemet azzal a céllal, hogy az intézmény az „egész világ fészke” legyen, ahol „nyugat és kelet randevúja” zajlik majd. Céljainak megvalósítása érdekében európai, japán, tibeti, kínai, orosz tudósokat és egyetemi oktatókat keresett világszerte, és hívott meg Satiniketanba. Az Iszlámtörténeti Tanszék vezetője és annak első professzora a nemzetközi hírű magyar orientalista, arab nyelvész és kultúrtörténeti író, Germanusz Gyula volt, aki feleségével, Hajnóczy Rózsával négy évig élt Santiniketanban. Az indiai élmények megörökítéseként, Hajnóczy Rózsa neve alatt, Germanusz 1934-ben írta meg a magyar közönség számára akkoriban nagyon népszerű Bengáli tűz című könyvet.

Santiniketan és Budapest történelmi öröksége talán újraéleszthető és továbbvihető a Budapesti Corvinus Egyetem és a Visva-Bharati Egyetem együttműködése során. Az első lépések már megtörténtek 2017 októberében, amikor Dr. Havril Ágnes, aki a Szociológia és Társadalompolitika Intézetben nyelvészetet és szociolingvisztikát tanít angol nyelven, egyhetes meghívást kapott Santiniketanba, és előadásokat tartott a hindu egyetemi hallgatóknak kutatási eredményeiről az interkulturális kompetencia témakörében. Prof. Biplab Loho Choudhury a hallgatók körében nagyon népszerű előadásai mellett itt tartózkodása alatt hivatalos megbeszélést tartott Dr. Aczél Petrával, a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet igazgatójával egy lehetséges jövőbeli oktatási, kutatási, publikációs és hallgatói/oktatói csereprogram egyetemi együttműködésről.

Szemléletbeli különbségek a nyugati és keleti kommunikációelméletek komponensei között

Biplab Loho Choudhury kutatásai alapján a nyugati domináns kommunikációelméleti diskurzus legfőbb jellegzetessége a funkcionális használhatóság jegyében zajlik a 20. század elejétől kezdve, melynek alapját az ókori görög és az amerikai-európai szocio-politikai rendszer hasonlósága adja. Ennek lényege, hogy az ókori görög városállamok közötti háborúk, valamint az Európában zajlott két világháború mindkét rendszert arra ösztökélte, hogy olyan kommunikációs retorikát alkalmazzon, mely „retorika mint eszköz” (Arisztotelész) megfelel a funkcionális hasznosság céljának a gyakorlati diskurzus és az elméleti kutatások területén egyaránt. Így a modern nyugati kommunikáció-modellek többségében a kommunikációs alkotóelemek szelektív módon jelennek meg.

Ezzel ellentétben egyes ősi civilizációk – mint India, Kína, Perzsia és Egyiptom – megőrizték az évezredes kommunikációs hagyományok és tanulmányok eredményeit. Az Ősi Indiai Kommunikációs Gondolkodás alapját a természet, az erkölcsi világkép és a gyakorlat harmóniája jellemzi. A Modern Indiai Kommunikációelmélet az állandó változások, diverzifikációk és multikulturalitás keretei között ötvözte az ősi indiai civilizáció diskurzuselemeit a jelenlegi szociális, politikai, kulturális és filozófiai elemekkel. Az indiai kommunikációs modell – a nyugati elméletek komponensei mellett – lényeges alkotóeleme még az érzelem (Rasa elmélet) és a filozófiai perspektíva. Az érzelem, az intelligencia, valamint a filozófiai perspektíva (erkölcsi világkép) állandó kölcsönhatása az alapja mindenféle humán interperszonális, csoportos és tömegkommunikációnak a jelenkori indiai kommunikációelméletekben.

 

Lesznek-e EU-s pénzek 2020 után?

Az Európai Unió következő költségvetési ciklusának (2021-27) tervezési időszakában sokan tartottak attól, hogy 2020 után kevesebb EU-s forrás áll majd rendelkezésre a magyarországi beruházásokra. Az EU kohéziós politikája jelentős változások elébe néz, a hangsúlyok el fognak tolódni, az Unió azonban továbbra is azon van, hogy kevesebb pénzből ugyan, de felzárkóztassa elmaradott régióit.

A BCE Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés (röviden Geo) Intézet által május 22-én szervezett, az EU kohéziós politikájáról szóló minikonferencia apropóját az adta, hogy az Európai Bizottság május elején közzétette javaslatait a 2021-2027 közötti pénzügyi időszakra. Ebből az derül ki, hogy a tagállamok közötti egyenlőtlenségek felszámolására fordított források összességükben némileg csökkenő tendenciát mutatnak, főleg a Brexitből adódóan.

Péti Márton, a Geo Intézet igazgatója – aki a 2014-20-as uniós fejlesztési időszak magyarországi főtervezője volt – bevezetőjében elmondta, hogy a konferencia az EU kohéziós politikával kapcsolatos szakmai kérdésekre keres válaszokat, és azért van jelentősége, mert a magyar szakmai és egyetemi körök az elmúlt időszakban csak mérsékelten kapcsolódtak be a költségvetési tervezési folyamatba, magatartásuk inkább követő volt.

Az első előadó, Balogh Zoltán, az EU Bizottság munkatársa és egyben egyetemünk külső oktatója bemutatta a „kohéziók és értékek” elnevezésű új EU-s költségvetési fejezetet, amelyben a tervek szerint összesen 374 milliárd euró fog rendelkezésre állni két alapban: az Európai Regionális Fejlesztési és Kohéziós Alapban, valamint az Európai Szociális Alapban. Az előző időszakhoz képest néhány újdonsággal is kell számolnunk. A Bizottság több forrást szán a kiemelt területeknek (pl. reformtámogató program; beruházások fellendítése olyan stratégiai területeken, mint a kutatás és innováció, digitális hálózatok és a karbonszegény gazdaság; menekültügy és migráció). Egyszerűsíti a pénzek felhasználásával kapcsolatos bürokráciát, növeli a rugalmasságot annak érdekében, hogy a menet közben felmerülő új körülményekhez jobban lehessen igazodni. Figyelemre méltó továbbá a Bizottságnak az a terve is, hogy új mechanizmust vezessen be abból a célból, hogy megvédje az uniós költségvetés felhasználását a jogállamiság hiányosságaiból következő pénzügyi kockázatoktól.

Balogh Zoltán kiemelte, hogy nemcsak a kiadási, hanem a bevételi szinten is várhatók változások. Miből is fogja tehát az EU fedezni a támogatásokat? Egyrészt a tagállamoknak is jobban a zsebükbe kell nyúlniuk saját projektjeik megvalósításához, azaz általánosságban nőni fog az önrész. Másrészt a hagyományos források (EU külső határain beszedett vámok, HÉA-alapokra alkalmazott kulcs, tagállamok hozzájárulása bruttó nemzeti jövedelmük – GNI – alapján) a tervek szerint kiegészülnek új elemekkel: az új közös konszolidált társaságiadó-alapra alkalmazott 3%-os lehívási mértékkel; az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer árverési bevételeinek 20%-ával; valamit az egyes tagállamokban keletkező, újrafeldolgozatlan műanyagcsomagolási hulladék mennyisége alapján számított nemzeti hozzájárulással. E változtatási irányok nyilván abból is adódnak, hogy az EU levonta a tanulságokat a jelenlegi időszak során tapasztalt gondokból, kritikákból.

A következő előadó, Bodor Ádám, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség EuroVelo (nemzetközi kerékpáros útvonalakért felelős) igazgatója a források felhasználói oldalát képviselte. Az ő tapasztalata szerint Brüsszelben gyakori beszédtéma a kohéziós politika sikertelensége, amelynek több oka is van. Miközben a gazdasági válságot követően a gazdasági növekedés lett a legfontosabb szempont az Unió számára, a migráció kapcsán keletkezett ellentét és a Brexit alaposan keresztülhúzta a terveket. A migrációs kérdést tekintve míg a régi tagállamok európai megoldást sürgetnek, az új tagállamok a határvédelmet szorgalmazzák. Csalódottság tapasztalható a keleti tagállamok irányába abból a szempontból, hogy a pénzeket „lenyúlják”, uniós költéseik pedig nincsenek szakmailag megalapozva. A britek kiválása nyomán a tagállamok nagy része ellenáll befizetései növelésének, így valóban kérdéses, hogy honnan lesz meg a forrás a kohézió elősegítésére.

Bodor Ádám bemutatta az EuroVelo lobbicéljait, illetve azt, hogyan kényszerítették őket az európai fejlemények érdekképviseleti stratégiájuk megváltoztatására. A korábban bevált, a kerékpározás jótékony hatását a többi közlekedési eszközzel szemben kiemelő érvrendszerük helyett az utóbbi időben a globális közlekedési stratégia került előtérbe, így az EuroVelo eddigi riválisaival közösen lobbiznak. A cél, hogy a közlekedési szektor egésze – következésképp a kerékpározás is – nagyobb szeletet kapjon a költségvetési tortából.

A harmadik előadó, Szabó Mátyás, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, egyetemünk adjunktusa arról beszélt, hogy az Unió hosszú távú költségvetésében kiemelkedő szerepet betöltő kohéziós politika és közös agrárpolitika keretébe tartozó programok büdzséje csökkenni fog. Minden területen visszaesés várható, kivéve az innovációt, és a fiatalokat célzó Erasmus+-t. Juncker elnök „eredményorientált szakpolitikát” hirdetett meg minden olyan területen, amelyet támogat az EU. Ezt szemléltette 2015 szeptemberében az EU Bizottságban tartott beszédében, melyben elhangzott: „Olyan költségvetésre van szükségünk, amelyik az eredményeket, nem pedig a szabályokat célozza. Egy szabályszerűen épített, semmibe vezető út csak egy semmibe vezető út marad”.

Ez az elképzelés újfajta szereposztást igényel az EU és a tagállamok/régiók részéről azáltal, hogy növeli a szubszidiaritást. Az EU csak az alapvető szakpolitikai kereteket, azok célkitűzéseit, intézkedéscsomagját, és az EU részéről támasztott alapkövetelményeket határozza meg. A tagállamok/régiók feladata pedig az, hogy konfigurálják a szakpolitikát, azaz meghatározzák a konkrét intézkedéseket, megalkossák a jogszabályi kereteket, mutatókat határozzanak meg, és célokat tűzzenek ki, valamint kiválasszák a megfelelő végrehajtási eszközöket. A tagállamok tehát az eddiginél szélesebb hatáskörökkel fognak rendelkezni a mezőgazdasági költségvetés felhasználása terén is.

Szabó Mátyás szerint a Dél-Európa és Kelet-Európa térségei között az EU-s támogatásokért folytatott versengés fő oka, hogy míg előbbiekben a GDP csak lassan emelkedik, miközben a jövedelmek ütemesen nőnek, az utóbbiakban a GDP gyorsan növekszik, a jövedelmek azonban elmaradnak. Számunkra tehát kedvező lenne az elmozdulás a jelenlegi GDP-alapú számítási módról egy komplex mutató irányába.

A konferencián részt vevő vitapartnerek – civil szervezetek képviselői és tanácsadók – az előadásokat követően megvitatták a magyarországi kilátásokat.

Márton Lídia

 

Homo Corvinus születése – avagy reflexiók és felismerések a Living Knowledge 2018. Konferencián

Benne volt a levegőben, hogy ha egyetemünkre érkezik a „tudományboltos közösség” (a Science Shop community) éves konferenciája, megmozdul bennünk, Corvinusos oktatókban és kutatókban valami. Tudtuk, hogy ennek a kutatói közösségnek, és az általuk képviselt szellemi áramlatnak lényege az inspiráció és a reflexió, a kettő elegye pedig mindig izgalmas. A többségében a Vállalatgazdaságtan Intézet Döntéselmélet Tanszékének kollégái alkotta helyi szervezőcsapat többéves kutatómunkájának egyik kulcsmomentumává érett az esemény.

A tudomány a társadalommal és a társadalomért lehet csak hiteles és hosszú távon eredményes
– szögezte le nyitó plenáris előadásában Philippe Galiay, a Science Shopok művelése köré szerveződött közösség egyik ősatyja. Fektessünk be az általunk elképzelt európai jövőnkbe, mozgassuk meg, és vonjuk be kutatásainkba az állampolgárokat, a szó legteljesebb értelmében. Törekedjünk kölcsönösségre épülő kapcsolatra a tudomány művelői és a társadalmi közösségek között, hogy ne csak megfigyelőként közelítsünk a társadalom széles körének szereplőihez, hanem alkotótársként a tudomány előrevitelében, illetve az eredmények hasznosításában, mindannyiunk szakmai és azon túli életében.

„Megszülettem mint állampolgár”:
ez is lehetett volna a hazai kutatói közösség ikonikus szószólójaként megismert Udvarhelyi Tessza plenáris előadásának címe, melynek keretében saját történetét mesélte el, ahogy 25 évesen „megvilágosodott”. Egy villamoson utazva a körülötte lévő szegénységgel, az egyenlőtlenség számos jelével szembesülve mintha meglátta volna magát egy tükörben, felmerült benne, hogy milyen szerencsés körülmények közt él, és milyen keveset tesz mások boldogulása érdekében. Feltette magában a kérdést, hogy mi a saját felelőssége a környezetében lévő sorsok alakításában, mit tehet az egyenlőtlenség ellen, az elesettek érdekében. „A megvilágosodás szép dolog, de mit kezdjünk vele?” – tette fel magának a következő kérdést, majd erre való válaszként újjászületett kutatóként elhatározta, hogy a jövőben kutatómunkát csak a tényleges változtatás igényével fog végezni. Így jutott el a részvételi akciókutatásig, amellyel személyes célja, hogy felhatalmazzon embereket arra, hogy teljes értékű állampolgárokként élhessenek, illetve a tudás segítségével tenni tudjanak akár egészségügyi, akár szociális korlátaik meghaladása érdekében. Az előadó következtetésként leszögezte, hogy nem kell, hogy mindenki aktivista legyen, de vállaljunk felelősséget a változtatásért, kutatói és politikai tudatossággal, és ne csak megfigyelőként szemléljük a körülöttünk zajló történéseket. Tartsuk szem előtt az állampolgárság valódi értelmét, és tegyünk a gazdasági körülmények ellen, amelyek dehumanizálják közösségeinket.

A konferencia gazdag kínálatában több „dilemma szekció” is helyet kapott.
Ezek egyikében egy nagyon konkrét esetet vázolt a felkért civil szolgáltató szervezet aktivistája (Kovács Vera – A Város Mindenkié), akik a hajléktalanok helyzetének javítását, lehetőség szerint otthonhoz juttatását tűzték ki maguknak célul. Egyetemi kutatókkal és üzleti tanácsadókkal közösen közreműködtek egy részvételi akciókutatásban, megpróbálva kamatoztatni valamit a kutatók és a tanácsadók tudásából, segítő közreműködéséből. A szekció mintegy 20 igen aktív hozzászólója próbálta értelmezni a konkrét projekt működésével kapcsolatos eredményeket és viszonylagos kudarcokat, mert bizony az üzleti tanácsadók kezdetben „a tudás birtokosaiként” léptek fel a közös munkában, kevéssé egyenlő partnerként, ahogy az adott helyzetben ezt a nemzetközi jó gyakorlat sugallja. A tanácsadók pro bono (profánabbul fogalmazva: kiégés elleni) munkájának egyik eredménye éppen az volt, hogy a munka végére tapasztaltabb kollégájuk megfogalmazta a felismerést, hogy bármennyire értékes is a tudásuk az üzlet világában, egy civil szolgáltató szervezettel együtt dolgozva nem szabad megváltoztatniuk az aktivisták önazonosságát, ennek árán sem hatékonysági, sem finanszírozási célok nem érvényesülhetnek.

Miként vehetők rá az egyetemi hallgatók arra, hogy non-profit szervezetek projektjein dolgozzanak?
Párhuzamos szekciókban több kolléga (itthonról és külföldről) osztotta meg egymással oktatói tapasztalatait ebben a kérdésben. Ennek során felmerült, hogy célszerű a problémaközpontú tanulást a közösségért való kutatással házasítani, és a közösségi projekt kiválasztásában meghagyni a hallgatóknak a döntést. Kritikus pontja a folyamatnak a diákok munkáját követően a projekt átadása a közösségi partnernek, mert az elérni kívánt társadalmi hatás szempontjából perdöntő, hogy mi történik az érintettekkel, miután a diákok távoznak a lezáruló projektből. Emellett elhangzott, hogy a társadalmi közösségek bevonása az osztálytermi munkába növeli a hallgatók társadalmi kitettségét, környezetük sokszínűségét, ami nem mond ellent többségük célzottan üzleti karrierterveinek. A sokféleség eredeti felismerések forrása lehet, illetve fokozott nyomás alá helyezi a hallgatók készségeinek fejlődését, s végeredményben innovációs potenciáljuk előtt nyithat meg ajtókat. Nemcsak a megszokott üzleti érintettek üzleti, illetve közgazdasági terminológiáján és értelmezésén keresztül lesznek képesek látni a világot, leendő munkaadójuk környezetét, hanem többféle módon is fel tudják dolgozni a körülöttük zajló történéseket, gazdagabb eszköztárból merítve a mindenkori megoldások megtalálásához.

Miért is hívják Élő Tudásnak (Living Knowledge) a konferenciát,
illetve az emögött álló szellemi közösséget? – tettem fel a kérdést a német Science Shop közösségek koordinátorával, Norbert Steinhaussal készített interjúm során, ahol megpróbáltam a magam számára is értelmezni a konferencián addig látottakat-hallottakat. Norbert Steinhaus elmondta, hogy közös alkotó folyamatnak fogják fel kutatói munkájukat, amelynek keretében a tudást nem statikusnak értelmezik, hanem céljuk, hogy azt folyamatosan biztosítsák a kutatók a közösségi partnereiknek. A tudás élő, amennyiben mind a kutató, mind a közösségi partner egy tudatos növekedési, fejlődési folyamat részese a munka során. Kifejezett cél, hogy mindig új érintetteket vonjanak be a közös gondolkodásba, s folyamatos emberi interakciókon keresztül aktualizálódjon, fejlődjön, növekedjen a tudásbázis, illetve annak hasznosulása érzékelhető legyen. Hogy milyen szerepe lehet ebben a profitorientált vállalatoknak? Norbert Steinhaus leszögezte, hogy a Science Shop közösség küldetése, hogy olyanokkal dolgozzanak, akik nem tudják megfizetni a számukra oly fontos tudást. Ezért a Science Shop működésének finanszírozása egy megoldandó feladat, és ebben a vállalatoknak is van, illetve lehet jelentős szerepe. Ha ezt a szerepvállalást egy vállalat csak a nyeresége növeléséért teszi, az ellentmond a kezdeményezés szellemiségének. Ha azonban a vállalat az önzetlen segítségen túl bármilyen hasznot realizál a Science Shopon keresztül való társadalmi szerepvállalásából (pl. kollégái nem égnek ki, a vállalat vonzóbb lesz a leendő munkavállalók vagy éppen a fogyasztói szemében), az természetesen rendben van, sőt ez a hosszú távon sikeres együttműködésnek jó alapja lehet.

Ki is az a Homo Corvinus?
Összességében aligha volt olyan résztvevője a konferenciának, aki nem kapott volna megfelelő impulzust saját oktatói és kutatói tevékenységének újragondolásához, és nem jutott ennek során további munkája, vagy akár állampolgári önazonossága szempontjából kritikus felismerésekhez. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy Homo Oeconomicus-e, aki egyetemünkön dolgozik? Többet jelent-e ennél Homo Corvinusnak lenni? Mit is jelent ez pontosan? Aki ott volt a konferencián, talán közelebb jutott e kérdés megválaszolásához, és mi együtt talán már ezzel is tettünk valamit azért, hogy oktatói és kutatói tevékenységünknek valós társadalmi hatása lehessen.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

 

Betétbiztosítás és erkölcsi kockázat

Kallóné Csaba Katalin 2018 márciusában védte meg „Betétbiztosítási és erkölcsi kockázat Magyarországon” című PhD értekezés-tervezetét a Corvinus Gazdálkodástani Doktori Iskolájában. A betétbiztosítás és az erkölcsi kockázat összefüggéseire fókuszáló eddigi empirikus kutatások a különböző országok betétbiztosítási rendszereinek jellemzői és a bankrendszer kockázati mutatóinak összefüggései alapján vizsgálják a témát. Kallóné Csaba Katalin új megközelítésben, a magyar betétesek összetételének elemzésével mutatta be az erkölcsi kockázatra utaló jeleket.

Magyarországon két év alatt (2014-2015) tíz hitelintézet került felszámolásra; a betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanította, összesen 219 Mrd forinttal. A felszámolt hitelintézetek betéteseinek adatbázisa első alkalommal került kutatásra. A Hitelintézeti Szemle 2017. júniusi számában Vajai Balázzsal, az OBA kockázatkezelési vezetőjével a kártalanítási adatokat leíró statisztikai eszközökkel jellemeztük a kifizetett kártalanítási összegek, valamint a betétesek életkorának dimenzióiban. Igazoltuk azt a hipotézist, miszerint a kifizetett kártalanítási összegek extrémérték-eloszlást, azon belül is Weibull-eloszlást követnek. Az eloszlás azt mutatja, hogy 5 millió forint felett a kártalanított betétesek száma csak kis mértékben, míg a kifizetett kártalanítások összege jelentősen nőtt. A kártalanított betétesek korév szerinti megoszlását a magyar népesség korév szerinti megoszlásához viszonyítva pedig arra a megállapításra jutottunk, hogy a felszámolt hitelintézetekben elhelyezett megtakarítások Modigliani életciklus-elméletéhez igazodnak. A Statisztikai Szemle 2018. februári számában publikált eredményeim szerint pedig az 1 millió forintnál magasabb összegű betétek felülreprezentáltak voltak a 2014–2015 során felszámolt hitelintézetekben, aminek egy lehetséges oka, hogy ezek az intézmények átlagosan magasabb betéti kamatot ígértek, mint a 2015. december 31-én még működő társaik, ami erkölcsi kockázat jelenlétére utal. Ha a „bedőlt” intézményekben elhelyezett betétösszegek eloszlása megegyezett volna a teljes sokaságéval, akkor 94,5 milliárd forinttal kevesebbe került volna a kártalanítás. A kártalanított betéteseket négy klaszterbe soroltam, melyből kettőnél inkább jelentkezhetett erkölcsi kockázat, mint a másik kettőnél. Következtetésem szerint az erkölcsi kockázatot valószínűleg csökkentené, ha egyrészt a magánszemélyekre vonatkozó betétbiztosítási értékhatár alacsonyabb lenne a jelenlegi, Európai Unió által előírt 100 ezer eurós értéknél, másrészt a betéteseket a befektetett tőkén felül legfeljebb a kockázatmentes (például állampapír-) hozammal, és nem az eredetileg meghirdetett, kockázati prémiumot tartalmazó magas hozammal kártalanítanák.

Kallóné Csaba, K (2018): Betétbiztostás és erkölcsi kockázat Magyarországon. Statisztikai Szemle, 96. évf. 2. sz. 137-163. old.
http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2018/2018_02/2018_02_137.pdf

Kallóné Csaba, K. – Vajai, B. (2017): Az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítási tapasztalatai a betétesek korösszetételéről és a betétösszegek eloszlásáról. Hitelintézeti Szemle. 16. évf. 2. sz. 28-39. old.
http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/az-orszagos-betetbiztositasi-alap-kallone-csaba-katalin-vajai-balzs.pdf

 

Pages