A Szociológia és Társadalompolitika Intézet előadás-sorozata 2019. április 9-ei alkalmán Kutrovátz Kitti és Geszler Nikolett mutatták be most futó kutatásuk főbb eredményeit, mely az Intézetben folyó Versenyfutás az idővel című projekt része. Kutrovátz Kitti a Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltje, Geszler Nikolett ugyanitt szerzett doktori címet 2016-ban. A minőségi idő koncepciói és hatása című előadásukban bemutatták, hogy a szülőkkel töltött idő milyen kapcsolatban áll a kamaszok szubjektív jóllétével és iskolai teljesítményével.

Az előadás fókuszában a minőségi idő kérdésköre állt: a munkahelyről érkező nyomás és elvárások gyakran megnehezítik a munkahelyen kívül töltött idő jó eltöltését, a család és munka összehangolása sokak számára komoly problémát jelent. Az időhiány gyakori az otthoni szférában, így a családtagokkal, gyermekekkel való minőségi időeltöltés igényként, sőt kulturális elvárásként jelenik meg a dolgozó szülők számára. Ehhez kapcsolódóan születtek koncepciók a szülőségről, ugyanis a jó szülőség, az intenzív szülőség előírja az anyák és apák számára, hogy gyermekük nevelésében aktívan jelen legyenek. A szülők gyakran úgy érzik, hogy a gyerek fejlődése nagyban az ő felelősségük, és éppen ezért mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közösen töltött idő minősége a lehető legjövedelmezőbb legyen gyermekük szempontjából.

De mit is jelent a minőségi idő fogalma? A téma szakirodalma szerteágazó, nehéz lehatárolni, mit nevezünk minőségnek, és melyek azok a kritériumok, amik befolyásolják a gyerekek jólétét és eredményességét. Fontos különbséget tennünk a szülő elérhetősége és bevonódása között: elérhetőségnek nevezzük azt az időt, melyet ugyan egy légtérben, de különböző tevékenységek végzésével töltenek a családtagok, míg a bevonódás ténylegesen közös fókuszú tevékenységet takar. A minőségi idő tehát nem minden esetben jelent fókuszált időt: egy kirándulás vagy egy kulturális program például jogosan nevezhető minőségi időeltöltésnek, azonban a szülő és a gyermek figyelme eközben különböző dolgokra irányulhat. A közös játék esetében, melyet a kutatók szintén a minőségi idő egyik formájának tekintenek, nehezebben választható szét a résztvevők fókuszának tárgya.

A kevert módszertannal dolgozó kutatás során szülőket és 12-16 év közötti gyermeküket kérdezték meg együtt töltött idejükről, közös tevékenységeikről, illetve az ezzel való elégedettségükről. Ahogy Kutrovátz Kitti és Geszler Nikolett elmondták, az eredmények szerint meglepően kevés eltérés mutatkozik a szülők és gyerekek válaszai között, a legnagyobb az eltérés abban, hogy mennyire elégedettek az együtt töltött idő mennyiségével. Az elmúlt harminc évben csupán az óvodáskorú gyermekekről mondható el, hogy növekszik a szülő-gyerek együtt töltött idejének mennyisége, így nem csoda, hogy a kamasz gyerekek szülei elégedetlenek ezzel az értékkel. A gyerekek szemszögéből kielégítőbb a szüleikkel töltött idő mennyisége.

A vizsgálat fontos eredménye azonban az, hogy pusztán az idő mennyiségének nincs jelentősége a gyerek jólétére nézve, ezzel szemben a fókuszált idő mind a jólétre, mind a gyerek teljesítményére jótékony hatást gyakorol – a hatás nagysága azonban a gyerekek válaszai szerint nagyobb, mint a szülők szemszögéből nézve. A kutatás konklúziója, hogy a gyerek perspektívájának bevonása fontos lehet a téma további feldolgozása során, illetve sok kérdés vetődött fel a minőségi idő koncepciója körül, melyből látszik, hogy a kutatás folytatásában a fogalmat árnyalni kell.

A kutatás alapvető és sokakat érintő dilemmákat hozott felszínre, többek között azt a kérdést, miszerint nem mindenkinek adatik ugyanolyan hozzáférés a fókuszált időhöz. Az eredményekből kitűnik, hogy a jobb anyagi helyzetben lévők több nyugodt időt tudnak gyermekükkel együtt tölteni, de ez és ehhez hasonló különbségek nemcsak a társadalmi rétegek, hanem akár egy családon belül az anya és apa között is megjelenhetnek. Központi kérdés továbbá, melyet vélhetően minden szülő feltesz magának: mitől vagyok jó szülő? Attól, hogy a gyermekem jól teljesít? Vagy attól, ha jól érzi magát a bőrében? Ezek a kérdések tovább árnyalják az együtt töltött idő célját, hasznát, és új, fontos kutatási irányok születhetnek ennek kapcsán.

Szczuka Borbála

Március közepén 16 csapat érkezett a világ kilenc országából a Budapesti Corvinus Egyetemre, hogy üzleti tanácsadással segítsék az OTP Bankot és egy Corvinus alumnus társalapításával sikerre vitt magyar startupot, a Tresoritot. Magyarország legnagyobb szabású globális stratégiai esettanulmányi versenye, a Central European Case Competition @ Corvinus, 2019 (CECC, 2019) adott lehetőséget arra, hogy a két vállalat képviselői ötleteket halljanak többek között Hong Kongból, Amerikából és Ausztráliából.

A CECC @ Corvinus 2019. március 17. és 23. között került megrendezésre. A meghívásos alapú nemzetközi esettanulmányi verseny két fordulóból állt, az első eset megoldására 6 órája volt a versenyzőknek, amelyet aztán 4 divízióba sorsolva prezentáltak az iparági szakemberekből álló zsűri előtt a patinás Duna Palotában március 19-én, kedden. Az eset a Tresorit egyik üzleti kérdésére keresett választ. A diákok tanácsot adtak a cégvezetésnek, köztük a Corvinus esetoldó alumnusának, a társalapító Szilágyi Györgynek, hogy a frissen bevont tőkét milyen stratégia alapján és mibe fektessék be. Minden divízió legjobbja egy döntő fordulóban csapott össze még aznap, hogy kikerüljön a végső nyertes. A zsűri az amerikai University of Southern California, Marshall School of Business egyetem diákjainak megoldását találta a legjobbnak.

A CECC második fordulójára március 22-én, pénteken került sor. Hasonló divíziós rendszerben jutottak tovább a csapatok a nagydöntőbe, ami a Corvinus Egyetem főépületében kapott helyet. Ami itt más volt a keddi naphoz képest, hogy a diákoknak 24 órájuk volt felkészülni az esetre. Szükségük is volt rá, hiszen az OTP-nek adtak tanácsot a tervezett koszovói terjeszkedésükkel kapcsolatban. A zsűri a The Chinese University of Hong Kong megoldását ítélte a legjobbnak. A nagydöntő után, a záró ceremónián Dr. Kozma Miklós, a CECC @ Corvinus, 2019 akadémiai igazgatója, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet docense, és Ábrahám Zsolt, a rendezvény üzleti igazgatója, a Case Solvers ügyvezetője hirdették ki a két eset győztesét, majd a csapatok, segítőik és a szervezők állófogadáson vehettek részt.

Az első CECC @ Corvinus, 2019 a Vállalatgazdaságtan Intézetének és az Intézet által oktatott esetoldó kurzusok alumnusa, Ábrahám Zsolt által vezetett Case Solvers közös szervezésében jött létre. Mindkét szervezet tapasztalt az esetversenyzésben, a Corvinus Vállalatgazdaságtan Intézete több mint 10 éve készíti fel az egyetem hallgatóit nemzetközi esetversenyekre, akik rendszeresen jó helyezéseket hoznak el rangos globális megmérettetésekről. Az esettanulmányi versenyek és tréningek szervezésével foglalkozó Case Solvers munkatársai pedig hétéves fennállásuk alatt több mint 29 országban szerveztek versenyt vagy tréninget, és összesen 10000 diáknak segítettek előadói, elemzői és kritikus döntéshozói készségeik fejlesztésében.

A versennyel kapcsolatos tapasztalatokról a szervező oktatók közös tudományos publikációban számolnak be hamarosan hazai és nemzetközi folyóiratokban, illetve nemzetközi konferenciarészvételt is terveznek.

Utazás a tudományban címmel immár második alkalommal rendezett konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetemen a Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont. Az Egyetemen jelenleg is több közlekedéssel kapcsolatos kutatás zajlik, köztük a Normandiai Üzleti Tudományok Egyetemével (EM Normandie) közösen végzett kutatások a hajózás és logisztika területén.

A közlekedés technológiailag és gazdaságilag is az egyik leggyorsabban változó ágazat. A mesterséges intelligencia megjelenése, a közösségi autók terjedése, a tömegközlekedési modellek változása, az intermodális közlekedési lehetőségek terjedése mind-mind olyan jelenségek, amelyek meghatározzák a jövő közlekedését. A repülőterek funkcióváltásának is tanúi lehetünk, de a kutatók azt is vizsgálják, hogyan tölthetjük hasznosan a közlekedésben eltöltött időt.

Mivel a mobilitás folyamatosan változik, a közlekedési ágazat válasza csak a folyamatos innováció lehet. Az innovációval kapcsolatban ugyanakkor hajlamosak vagyunk kizárólag a technológiai szempontokra figyelni, miközben a társadalmi, gazdasági, szakpolitikai vonatkozások legalább olyan lényegesek. Az Utazás a tudományban konferencia, amely a közlekedés nem műszaki aspektusainak megvitatására indult útjára 2018-ban, idén éppen ezeket a kérdéseket helyezte a középpontba, az alcíme az „Innováció a közlekedésben” volt. Flesicher Tamást, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársát Sipos Júlia kérdezte.

A közlekedés témájában a ’Gazdasági, társadalmi, szakpolitikai szempontok’ című szekció elnökeként hogyan látja, összeegyeztethetők-e a felsorolásban található aspektusok?
A gazdasági, társadalmi, szakpolitikai (és a technológiai, környezeti, politikai stb.) szempontok természetesen eltérnek egymástól, hiszen mindegyik egy más részrendszerből nézve vizsgálja a maga lehetőségeit. Ez rendben is van így, a kérdés az, hogy amikor ütköznek az érvek, akkor melyik nézőpontot vegyünk figyelembe. Mindegyik nézőpontra igaz ugyanis az, hogy a maga értékrendszerében a másik álláspontját alárendelhetőnek fogja tekinti a sajátjához képest. Ha valamelyik szempont dominánssá tud válni (el tudja hitetni magáról, hogy fontosabb, mint a többi), akkor ezzel a saját szempontrendszerét is elfogadtatja. Tehát az ipari társadalomnak a gazdasági megfontolásokat előtérbe helyező térnyerése valójában a társadalom asszisztálása mellett a szakpolitika támogatásával zajlott le, elfogadva azt az ígéretet, hogy a gazdaság (a GDP) növekedése képes lesz megteremteni a társadalmi jólétet, a környezeti harmóniát, és általában a konfliktusok békés megoldását. Paradox módon ez az érvelés a társadalmi célokat, a emberek által közvetlenül tapasztalható előnyök elérését alárendelte egy eszköznek, amelyik a saját legitimációját éppen annak köszönheti, hogy ezeknek a (társadalmi) céloknak az elősegítését ígéri.

A közlekedésben eltérő módon és más szerepkörök képviseletében ütköznek a különböző érdekek a hálózatfejlesztés szintjén, illetve a közlekedés üzemeltetési szintjén. Az előbbiről, a szakpolitika, az (ön)kormányzat, a beruházók, az építőipar és a területileg érintett lakosok szempontjainak a konfliktusairól most nem volt szó, az előadások a működés, főleg a közforgalmú személyközlekedés működtetési szintjére koncentráltak.

Ötven-hatvan évvel ezelőtt az alternatíva nélkül a közforgalmú közlekedésre szoruló utazóközönség szállítását kellett megoldani, és a fő feladat az ehhez szükséges kínálati kapacitás biztosítása volt. A kérdésben felvetett szempontok összehangolása ennek megfelelően a szakpolitika számára a munkába járás lehetővé tétele (társadalmi és makrogazdasági szempont), azaz az ehhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségi kiszolgálás megteremtése (gazdasági szempont) volt. Ha a szűk keresztmetszetet a járművek rendelkezésre állása jelenti, akkor az üzemgazdasági aspektusok elsődlegessé válnak, hiszen minden más szempont csak ennek nyomán teljesülhet.

Gyökeresen más a helyzet akkor, amikor a közforgalmú közlekedés versenyhelyzetbe kerül a közterületek egyre nagyobb részét elfoglaló gépkocsiforgalommal szemben. A városnak az az érdeke, hogy az utasforgalom minél nagyobb részét szervezett formában a közforgalmú közlekedés bonyolítsa le, ezzel csökkentve az autók által okozott levegő-, zaj-, és térszennyezést: a szakpolitikának tehát az erre történő ösztönzést kell megoldania. Ha a szolgáltató nem a kitűzött szakmapolitikai cél elérésében érdekelt, hanem irányában egy másik üzemgazdasági elvárás jelenik meg (az összes költség minimalizálása, a futáskilométer csökkentése stb.), akkor nyilván a saját érdekeit fogja érvényre juttatni: ellenáll az integrált közlekedés megszervezésének, a közlekedési szövetség létrehozásának stb., ezzel lefékezve a szakpolitika által kitűzött társadalmi cél teljesítését. Ez azonban ilyenkor nem azt jelenti, hogy a különböző szempontok nem lennének összeegyeztethetők, hanem azt, hogy a szakpolitika/politika nem oldotta meg jól az összeegyeztetés rá háruló leckéjét.

A szakterületet jól ismerő kutatóként az előadásokon, illetve az Ön által vezetett szekcióban melyek voltak az Ön számára újszerű megközelítések?
Ács Balázs előadásában a közszolgáltatás liberációjának nemzetközi tapasztalatait elemezte. Ennek során bemutatta a Flixbus működési modelljét: saját buszok nélkül, különböző buszvállalkozások szolgáltatásainak és jegyeladási rendszerének egységes biztosításával mind az utasok, mind pedig a szolgáltatók számára vonzó módon vált az európai térség piacvezető vállakozásává. Érdemes itt megemlíteni, hogy az Amazon saját könyvkiadás nélkül a világ legnagyobb könyvértékesítőjévé, az Airbnb saját szálláshely nélkül vezető szálláshely-értékesítővé, az Uber saját gépkocsik nélkül piacvezető személyfuvarozó vállalkozássá nőtt az elmúlt néhány év során. Olyan új piaci modellekről van szó, amelyek – jóllehet felvetnek új szabályozási, jogi, biztosítási stb. problémákat –, rohamosan terjednek, és átrendezik a hagyományos piacokat. A felmerülő problémákat meg kell oldani, az azonban nem látszik bölcs taktikának, ha megpróbálunk elzárkózni, betiltani ezeket a formákat.

A plenáris előadások az innováció általános hatásairól adtak képet. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter a technológiai változásról, és ennek társadalmi és gazdasági következményeiről is beszélt. Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum vezetője, és Keserű Imre, a brüsszeli VUB kutatója a városi mobilitás átalakulásának hatásait, lehetséges forgatókönyveit mutatta be más-más nézőpontból. A jövő mobilitása a szekcióülések során is főszerepet kapott, a tudományos megközelítés mellett gyakorlati hatások is szóba kerültek, például, hogy hogyan javítja az utaskiszolgálás színvonalát a budapesti repülőtér küszöbönálló bővítése, vagy milyen új élményeket ígérhetnek a szállodahajók a hazánkba látogató turistáknak.

A konferencia szellemiségével összhangban ezúttal is több PhD-hallgató kapott lehetőséget, hogy beszámoljon kutatásáról. A következő konferencia 2020 elején, a felhívás megjelenése 2019 őszén várható.

„Egy kép többet mond ezer szónál” – tartja a híres, meglehetősen sablonos mondás. De mint minden klisé, az említett idézet is elemi igazságot fogalmaz meg: „többet mond”; mond, és nem mutat, ábrázol, díszít; mond, tehát állít, közöl, érvel. Bárhogyan is tekintsünk rájuk, vitathatatlan, hogy a képek sok mindent jobban tudnak, mint a beszélt vagy az írott nyelv, ezáltal a vizuálisnak nagyobb hatalma van a verbálisnál.

Bizonyos elméletalkotók aggodalma azonban nem alaptalan: egy-egy kép „helyes” megértése, értelmezése, dekódolása valóban rengeteg olyan tényezőtől függ, ami jóllehet hozzátartozik, mégis kívül esik rajta, nem jelenik meg explicit módon. A képekkel kapcsolatos számos ellentmondásnak, és a vizuális retorikát övező dichotómiának köszönhető értekezésem létrejötte. Témaválasztásomat nagyban motiválta, hogy – számos kutatóval egyetértve – úgy vélem, az érvelés és meggyőzés vizuális komponensei nem kapnak elegendő figyelmet annak ellenére, hogy a jelen érát leggyakrabban a „modern képkorszak” vagy a „képi fordulat” elnevezéssel illetjük, és azt mondhatjuk, hogy a képek soha nem látott mértékben tornyosulnak a szavak fölé. A vizuális retorika egy viszonylag új elméleti keret kialakulásával jött létre, amely leírja, hogy a vizuális imágók hogyan kommunikálnak a hangzásbéli, verbális és más üzenetekkel szemben. Komplexitása és interdiszciplináris természete miatt olyan különböző tudományterületekhez kapcsolódik, mint a nyelvészet, szemiotika, művészettörténet, a marketing és kommunikáció vagy éppen a klasszikus retorika.

Dolgozatom komplex, összetett retorikát mutat be, amelynek sajátossága, hogy nem csak a vizsgálat tárgyáról szól, hanem arról is, ahogyan az elkészült, és ahogyan használják. Ehhez az érvelés három megközelítését érvényesnek tekintem a képek esetében is, utalva ezzel a címben szereplő vizuális retorikai triadikus koncepcióra. Az érvelés lehet produktum (az érvelés mint eredmény, termék vagy artefaktum), processzus (az érvelés mint kommunikatív folyamat), illetve procedúra (az érvelés mint eljárás). Az argumentáció mint eredmény – formális logikai kötődésének köszönhetően – rendkívül szabad felfogást kínál: nem foglalkozik azzal, hogy az érvelést ki hozza létre, kinek, és milyen célból, ezáltal létrejötte voltaképpen egy kontextuális elemeitől megfosztott szempont. Ilyenkor magát a képet vesszük górcső alá: fekete-fehér vagy színes képről van-e szó, vannak-e rajta alakok vagy sem, mi van az előtérben és mi a háttérben, hogyan történik a kép keretbe helyezése (mise en scène) stb. Az érvelés eljárásalapú szemlélete arra utal, hogy az argumentáció működését különböző dinamikák, eljárások, szabályos minták és műveletek biztosítják. Ezáltal a procedurális felfogás az érvelési folyamatokra, ezek szabályainak létrehozására, magyarázatára és megértésére vonatkozik, amelynek középpontjában nem a mi, hanem a hogyan található. Ez a szemlélet tehát a kamera nézőpontját mutatja be: milyen kameraállásból készült a kép, milyen a kamera proxemikája, használ-e a kép készítője speciális effekteket stb. Végül, az argumentáció mint folyamat típusú megközelítés pragmatikus, hatás- és szándékalapú felfogást kínál. Ez a retorikus szemléletmód tehát a kép által kiváltott szándékolt benyomást és hatást, valamint a megjelenített toposzokat hivatott bemutatni.

Értekezésem amellett érvel, hogy a vizuális retorika logikai eszközrendszerének és retorikai gondolkodásának, hatásosságának köszönhetően kielégíti az érvelés mindhárom (produktum, procedúra, processzus) fogalmát. A dolgozatnak nem célja a retorikai fogalmak alapos kronológiai bemutatása, ennek következtében a relevancia szempontjából használja a történeti kútfőket; esetenként modern, posztmodern, máskor a klasszikus szerzőkre hivatkozva, szisztematikus időbeli követés nélkül. A fentiek értelmében disszertációm a következő öt állítás bizonyítására vállalkozik.

1. A vizuális retorika önálló diszciplináris terület. Ugyan a vizuális retorika terminusát mintegy két évtizede használják, e kifejezés még mára sem vált egyértelmű diszciplínát meghatározó fogalommá. Eddigi története azt mutatja, hogy a vizuális retorika a „létezik ilyen” és nem a „létezik” kategóriáját jeleníti meg.
2. A vizuális retorikai érvelés elkülöníthető és diszciplinárisan köthető logikai kommunikatív folyamat.
3. A vizuális retorika kielégíti az érvelés három minőségét: a produktum (a képi érvelés mint termék vagy artefaktum), a procedúra (a képi érvelés mint eljárás), és a processzus (a képi érvelés mint kommunikatív folyamat) megközelítését.
4. A vizuális retorikai érvelés nyelvi transzláció nélkül is elképzelhető, amely állítás szorgalmazza, hogy a vizuális retorikával, azon belül az érveléssel kapcsolatosan egy új paradigma alakuljon ki.
5. A természeti és ember által okozott katasztrófák híreinek vizuális reprezentációja eltéréseket mutat mind a produktum, mind pedig a procedúra és processzus megközelítését tekintve.

Disszertációm két esemény elemzésén keresztül mutatja be a vizuális retorika mint önálló diszciplína, és a produktum-, procedúra-, és processzusorientált vizsgálati módszer érvényességét. Elemzésem a Katrina hurrikán mint természeti katasztrófa, illetve a Bataclan Színház elleni terrortámadás mint ember által okozott katasztrófa médiában megjelenő vizuális anyagainak vizsgálatára vállalkozik, összesen 150 kép elemzésével. Ugyan elemzésem adott esetekből ragad ki képeket, így akár tartalomelemzésnek is minősülhetne, vizsgálatomra azonban elsősorban mégis esetelemzésként tekintek. A két katasztrófa képei gyakorlatilag eseteket kondenzálnak, történelmi, politikai és társadalmi kérdéseket sűrítve. Az eset-típusú megközelítés segítségével pedig nem csak a képek tartalma, hanem azok kontextusa is ugyanúgy a fókuszba kerülhet. Vizsgálatom ezáltal egyfajta hibrid módszerrel közelít, amelynek egyik bemenete a képek kódolásán keresztül történő tartalomelemzés, a másik, fő bemenete pedig az esetelemzés, amelyben vizsgálatom a képek kontextusát, szándékát, hatását, megjelenített toposzát és perspektíváit is képes figyelembe venni. Kutatásom célja annak feltérképezése, hogy milyen hasonlóságokat és eltéréseket mutat egy természeti, ill. egy ember által okozott katasztrófa vizuális reprezentációja.

Értekezésem eredményei alapján elmondható, hogy a vizuális retorika képes mindarra, amire verbális párja, sőt számos esetben felülmúlja azt. A képek a racionális és absztrakt gondolkodás alappilléreinek és az információ elsődleges hordozóinak tekintendők, amelyek úgy tudatnak, közölnek és informálnak, és amelyek úgy érvelnek és bizonyítanak, hogy bármely tárgy jelenlévőbbé, élénkebbé válik, mint az írott vagy kimondott szó által. Disszertációm is annak bizonyítéka, hogy a szavak dominanciájának évszázadai után a képi fordulat és a képek hatalmának korszaka megkérdőjelezhetetlenül és visszavonhatatlanul elérkezett.

Az értekezés teljes terjedelmében olvasható a Corvinus PhD disszertációk adatbázisában.