„Jó volt egymás támaszainak lenni” – Kutatói tapasztalat egyénileg és szerzőtárssal

Baksai Csilla

Baksai Csilla idén végez a Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és szervezés mesterszakán. A 2019-es OTDK-n két dolgozattal is dobogós lett a Szociológia szekcióban. Ruzsonyi Csengével közös, „Boldogság receptre, avagy különbség a magyar és dán boldogság-összetevők között” c. munkájukkal II. helyezést értek el, míg Csilla egyéni dolgozata „Áldozathibáztatás az iskolában – Hogyan befolyásolja egy bántalmazási szerep az áldozathibáztatást?” címmel a harmadik helyezést érdemelte ki. Baksai Csillát az OTDK-szereplésig vezető útról Szczuka Borbála kérdezte.

Két dolgozattal is sikeresen szerepeltél az OTDK-n: milyen témákban kutattál, illetve kutattatok szerzőtársaddal?
A Ruzsonyi Csengével közös dolgozatunk második helyezett lett, ott egy boldogságkutatást végeztünk egy 2014-es European Social Survey adatbázison, lineáris regressziós modellekkel vizsgálva a kérdést. Kiinduló gondolatunk az volt, hogy több ország rendszeresen a korábbiakhoz hasonló pozícióba kerül ezeken a rangsorokon – Dánia és a skandináv országok például mindig valahol a lista tetején kapnak helyet, Magyarország viszont általában a boldogságlisták végén szerepel. Miért is lehet ez? Nekünk az volt a feltevésünk, hogy az lehet a háttérben, hogy a boldogság elég általános dolog, így valószínűleg hasonló dolgok járulnak hozzá a Föld különböző pontjain, viszont lehet, hogy más-más helyeken eltérő mértékben tartják fontosnak ezeket a tényezőket. Ezt a következő példán keresztül könnyű megragadni: ahol relatíve nagyobb a jólét, ott az egyén pénzügyi helyzete nem biztos, hogy olyan mértékben hozzátesz az emberek boldogságához, mint a szegényebb országokban. Dolgozatunk eredménye, hogy szignifikáns különbség mutatható ki két változó esetén, melyek a válaszadó neme, és az, hogy valaki házas-e vagy sem. Ennek a magyarázatával már nem volt alkalmunk foglalkozni, egyelőre egy kvantitatív választ szerettünk volna kapni, hogy van-e olyan tényező, amit teljesen máshogy értékelnek a két országban: ez a kettő lett az.

A saját kutatásom kérdésfeltevése pedig az volt, hogy van-e összefüggés az áldozathibáztatás mértéke és az általános bántalmazói szerepek – bántalmazó, áldozat, bántalmazó-áldozat, szemlélő – között, azaz, hogy ezek a szerepek összefüggésben vannak-e azzal, hogy általában ki mennyire áldozathibáztató egy-egy szituációban. Az áldozathibáztatás nem csak a bántalmazáshoz kapcsolódó fogalom, ellenben felmerül a bántalmazási esetek során is. Elsőként ezt egy középiskolások körében végzett kvalitatív kutatással alapoztam meg, két fókuszcsoportos beszélgetést végeztem és egyet interjúztam, ebből született meg a TDK-dolgozatom. Viszont mivel ez egyben egy ÚNKP-s kutatás volt, még március után tovább dolgoztam rajta, és csináltam egy kvantitatív kutatási fázist is, ahol szintén középiskolások, tizedikesek között kérdőíveztem. 340 körüli kitöltőt sikerült szereznem budapesti középiskolákból, ezen az adatbázison próbáltam meg kvantitatív módon felfejteni a kérdést. Azonban attól függően, hogy milyen áldozathibáztatásra vonatkozó változót vizsgáltam, más-más, ellentétes eredményre jutottam, tehát ez a kutatás még további munkát igényel ahhoz, hogy az eredeti kérdésemet meg tudjam válaszolni.

Tervezed, hogy továbbmész ezen a vonalon?
A konzulensemmel gondolkoztunk azon, hogy esetleg egy publikációvá kellene továbbfejleszteni a kutatást, mert ez egy olyan kérdés, ami új a szakirodalomban, tehát viszonylag magas hozzáadott értékkel bír. Így lehet, hogy még dolgozunk ezen, de jelenleg, az egyetemi végzés környékén nem tudom biztosan azt mondani, hogy a következő években ezzel fogok tudni foglalkozni, nem tudom, hol leszek pár év múlva.

Van-e olyan mozzanata a kutatásnak, amit kiemelnél mint élményt, fordulópontot, kihívást?
Csengével az volt nagy élmény, hogy mi a dolgozat megírását nem minőségileg, hanem mennyiségileg osztottuk fel: mindkettőnk értett a kutatás minden fázisához, mindketten részt vettünk a szakirodalmi feldolgozásban és a kvantitatív elemzésben is. Emlékszem, hogy nagyon sokat gyűrtük az adatbázist, és gondolkoztunk a változókon, átkódoltuk őket, millió elemzést futtattunk, de úgy gondolom, hogy ez egy kvantitatív elemzésre nagyon jellemző, mert az ember sosem tudja előre, hogy az adatok hogyan fognak viselkedni. Jó volt egymás támaszainak lenni, a TDK megírását mint páros munkát nagyon tudom ajánlani mindenkinek, ez nekem nagyon jó élmény volt. Persze kihívást is jelentett, mivel akkor tudtunk csak igazán haladni, amikor együtt voltunk.

A másik kutatásban pedig az volt a kihívás, hogy ott empirikus kutatást végeztem – nekem ez volt az első ilyen, és ezt is úgy látom, hogy mindig máshogy alakul, mint ahogy az ember elképzeli. Sok középiskolát kerestem fel, volt, amit ismerősön keresztül, volt, ami hideg megkeresés volt, próbáltam reprezentatív lenni az alapján, hogy melyik iskola hogyan teljesít a kompetenciaméréseken. Ezek után persze szelektív volt, hogy ki jelzett vissza, és ki nem. Jó élmény volt az is, hogy volt egy segítőm, aki a papíralapú kérdőíveket online rögzítette, és ez egy nagyon pozitív tapasztalatként maradt meg: óriási segítség volt, hogy kutatóként nem kellett azzal foglalkoznom, hogy bepötyögjem az adatokat, hanem jó volt ezt olyasvalakire bízni, akit a téma nagyon érdekelt – azt gondoltam, hogy ez egy win-win szituáció, mivel ő is tanult belőle, nekem pedig könnyebbséget jelentett.

Az is egy érdekes élmény, hogy valamit elképzeltem, hogy eredményül fogok kapni, és hogy a kérdéseimet majd meg fogom tudni válaszolni, de végül mégsem tudtam választ adni. Ami ebben jó, hogy igazából ez nem tör le, mert az is egyfajta eredmény, hogy nincsen egyértelmű eredmény. Azt ki tudom mondani, hogy ezek az összefüggések még mélyebben húzódnak, és a kérdésfeltevés is nagyon fontos lehet a kutatásban: amiről azt gondolom, hogy szinonima kérdések, amögött annyi kicsi, nüansznyi különbség lehet, ami miatt az egyiknél az jön ki, hogy a bántalmazó a jobban áldozathibáztató, a másiknál pont fordítva. Tehát azt gondolom, hogy ez a kutatásnak a szépsége, és jól rávilágít arra, hogy mennyire komplexek a dolgok.

Milyen volt együtt dolgozni a konzulenseddel?
Mindkét kutatásnál ugyanaz volt a konzulensem, Farkas Eszter, őt a szakkollégiumon keresztül ismertem meg. A Csengével közös TDK-nk kapcsán kerestük meg először, akkor jó volt vele együtt dolgozni, és végül ezért kértem fel az egyéni kutatásomhoz is. Szerintem az nagyon értékes egy konzulensben, ha könnyen elérhető, és tud gyorsan válaszolni. Aki először csinál empirikus kutatást, annak jó, ha van valaki, aki azt tudja mondani, hogy ez itt nem lényeges, menjek tovább, és erre nem kell heteket várni. Gördülékenyen ment alapvetően minden. Volt olyan is, hogy másik szakembertől kértem segítséget olyan dologban, amihez a konzulensem sem értett, ezért a kérdőív kapcsán egy pszichológust kerestem meg, hogy véleményezze azt. Szerintem egy-egy kutatás nagyon sok tudományterületet tud ötvözni, hozzá lehet szólni pszichológiai szempontból, vagy szociológusként, a konzulensem pedig politológus – ebből látszik, hogy közel tudnak állni egymáshoz a társadalomtudományok.

Maga a konferencián való részvétel milyen élmény volt számodra?
Nekem alapvetően nagyon jó élmény volt. Én két napot töltöttem ott, mert a dolgozatokat külön napokon kellett bemutatnom, így két szekcióba is beleláttam. Szuper élmény volt mások kutatásait hallgatni, de volt olyan is, amit kevésbé tudtam értékelni, vagy érteni. Egyeseknél sok gyengeséget véltem felfedezni, és az furcsa volt nekem, hogy a zsűri ezekre nem mindig reflektált. De maga az az élmény, hogy hallgatom mások kutatását, és nem érzem azt, hogy elálmosodnék rajtuk, az nagyon jó volt, voltak nagyon izgalmas dolgozatok. Ami még érdekes volt, hogy nem tudtuk előre megmondani, hogy melyik dolgozatokat fogják jóra értékelni a zsűrik. Nem volt mindig egyértelmű felénk, hogy mi zajlik le a fejükben, a zsűri más kérdéskörökbe ment bele egyik meg másik dolgozatnál. Ezek alapján nem tudtam eldönteni, hogy egyes dolgozatoknál azért nem állnak meg egy-egy kérdésnél, mert a szakmai tapasztalatuk alapján úgy látják, hogy nem releváns, vagy csak egyszerűen átsiklanak felette. Ez kissé bizonytalanság volt, de ez nem a konferencia színvonalát illeti.

Milyen visszajelzéseket kaptál a saját munkáidra?
Én örültem, mert úgy éreztem, hogy szakmai kérdéseket kapok, amik szerintem jogosak voltak, szerettem rájuk válaszolni, jó hangulatú volt az egész, és úgy gondolom, hogy elismerték azt a munkát és hozzáértést, amit beletettem vagy beletettünk Csengével. Szerintem jó visszajelzéseket kaptam a dolgozat prezentálása után is, ennek ellenére nehéz volt ez alapján eldönteni, hogy egy tizenkét fős mezőnyben nyolcadik leszek-e, vagy – ahogy végül alakult – dobogós.