Egy irodában a másik nemmel – Kovács Bálint a zaklatás természetrajzáról

A Szociológia és Társadalompolitika Intézet április 9-ei beszélgetésén az esemény kereteként két fontos témát fűztek össze a szervezők: a napjaink irodakultúrájában megvalósuló férfi-női együttműködés mellett meghúzódó nemi egyenlőtlenségek és szexuális zaklatások területét, valamint hogy ebben a környezetben mit tudnak tenni a felsőoktatásból kilépő (vagy pont hogy későbbi munkájuk révén bennmaradó) társadalomtudósok. Az eseményen Kovács Bálint tartott előadást, aki egyetemünkön szerezte szociológus diplomáját, majd az Index újságírójaként írt könyvet Puszild meg címmel a szexuális zaklatásokról és a #metoo jelenségről. A kerekasztal-beszélgetésen Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója, Hungler Sára, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa, valamint Nagy Beáta, a Corvinus TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ társigazgatója segítségével világították meg a tématerületet egy-egy speciális nézőpontból.

A Szociológia Intézetben megvan a hagyománya az alumni-beszélgetéseknek, melyek során a hallgatók láthatják, hogy milyen is egy „szociológus a pályán”, hogyan boldogul az egyetem falain kívül. Ennek apropóján került meghívásra Kovács Bálint, aki szociológus diplomáját a Corvinuson szerezte, jelenleg pedig az Index.hu újságírója. Adódik a kérdés, hogy egy „pályaelhagyó” szociológust miért is kellene bemutatni a hallgatóknak, de persze az az első pillanattól látszik, hogy a társadalomtudományoknál nincsenek meg azok a rideg keretek, melyek ellehetetlenítenék a szerzett tudás aktív felhasználását más szakterületeknél. Erre kiváló példa Kovács Bálint, aki a most megjelent Puszild meg c. könyvével is bizonyította, hogy a társadalmi kérdésekre való érzékenység, és az ezekre fókuszáló figyelem igenis egy fontos és használható képesség a mai magyar újságírásban.

Bálint már az egyetem mellett színi- és filmkritikákat írt, szakdolgozatában a nők színházi szerepét vizsgálta, így nem is csoda, hogy a zaklatási botrány elindulásakor szociológushoz illő árnyaltsággal írni kezdett a témáról. Amikor a Libri kiadó megkereste, hogy írjon könyvet, akkor is kikötötte: szó sem lehet arról, hogy újabb szaftos ügyeket göngyölítsen fel, vagy szakértőként tetszelegjen, viszont azt vállalja, hogy megpróbálja szakemberek és az érintettek segítségével minél több oldalról megvizsgálni a forrásban lévő kérdést.

Előadása felütésében elmondta, hogy fontosnak tartja kiemelni, hogy a #metoo esetén nem egy divathullámról van szó, amire az újságírók is felültek. Annak ellenére, hogy az első esetek a hollywoodi rivaldafényben születtek, széles társadalmi rétegeket sikerült megszólítaniuk, mely azt is bizonyítja, hogy ez esetben nem csak a pletykára éhes bulvármédia lendült működésbe, ráharapva a hashtagekre. Kovács Bálint elmondta, hogy az erőszak konceptualizálása az egyik fő eredménye a zaklatások médianyilvánosságának, hiszen a számos cikkben és felületen boncolgatott ügyek rávilágítottak egyrészt arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, másrészt pedig, hogy nem csak a büntetőjogból ismert nemi erőszak okozhat traumát, hanem elsőre sokkal mérsékeltebb esetek is komoly lelki nehézségeket kelthetnek az áldozatokban.

A könyv címe telitalálat, hiszen amellett, hogy kézenfekvően figyelemfelkeltő, nagyon jól keretezi azt, hogy miről is van szó a napjainkban kiemelt figyelmet kapó zaklatási ügyekben: ártatlan, akár még kedvesnek is nevezhető gesztusok csupán a szereplők hozzáállásától és társadalmi helyzetétől (mondjuk egy főnök-alkalmazott viszonyban) olyan szituációt hoznak létre, melyek kimerítik a zaklatás fogalmát. „Ugyanazok a szavak, mozdulatok, melyek a pornólapokban vannak, egy szerelem csodájában megszentelődnek” – szól a jól ismert idézet Esterházytól, és ugyanennek a fordítottja is igaz a tárgyalt esetekben: csupán a szituáció elfogadhatatlanná tesz egyébként ártatlannak tűnő mondatokat és mozdulatokat. Érdemes a fenti szöveg egy másik részét is ideilleszteni, ami mintegy választ ad a #metoo-hullám kapcsán felmerülő sok kritikára (értelemszerűen a vonatkozó csoportot az általunk tárgyaltra cserélve): „Azért mert egy vacak náci vagy nyilas használta ezeket a szavakat, azért én ne használhassam? Igen, azért. De én a szót az eredeti értelmében használom! Nincs eredeti értelem, hanem van, ami van. De hát ez a szabadságom korlátozása! Valóban az.” Kovács Bálint is ezt a változást említi: ahogy a zaklatás határai a közbeszédben egyre lejjebb kerültek, úgy kerültek elő azok a régi esetek, amelyek szintén traumát okoztak az áldozatoknak, de a korábbi társadalmi gondolkodás még nem tudta volna támogatni ezeket, sőt, a ma is erősen jelen lévő áldozathibáztatás miatt még több kárt okoztak volna az érintetteknek.

A #metoo mozgalom fontossága többek közt abban keresendő, hogy megnyitott a témában egy társadalmi diskurzust, aminek következtében ezekre az eddig láthatatlan, ha úgy tetszik, szégyellt jelenségekre is hatásosabb választ tudunk adni. Egyrészt a mindennapokban, másrészt az állami- és magánintézmények szabályozásakor, melyek gyakran adják a zaklatások környezetét. Jelenleg a jogrendszer megköti az áldozatok és az őket segíteni próbálók kezét. Évente legfeljebb pár tucat eset kerül bíróság elé, melyek nagy része a könnyebben bizonyítható nemi erőszakot tárgyaló esetek, a tárgyi bizonyítékokat nélkülöző esetekben még egy polgári per során sincs sok esély a jogorvoslatra. Kovács Bálint elmondta, hogy egy újságírónak sincs könnyű dolga, ha zaklatásokról akar cikket írni, hiszen a sajtójog szerint a rágalmazottak olyan perre hívhatják, melynek során neki kell bizonyítani az érintett bűnösségét, és nem annak kell ártatlanságáról bizonyítékokat felhoznia. Éppen ezért nagyon óvatosan kell minden lapnak eljárnia, csak annyi irányból megerősített sztorit hozhatnak le, ahol a meggyanúsított zaklatóban már fel sem merülhet az újságíróval szembeni per. Éppen ezért különösen nehéz helyzetben vannak az egyszeri zaklatók áldozatai, hiszen sem a sajtó, sem a bíróság nem tud mit kezdeni az ilyen elszigeteltnek tűnő, de nagy számban jelen lévő esetekkel.

A kerekasztal-beszélgetés tagjai is osztották azt a véleményt, hogy a legfontosabbak a minden intézményben kiépülő etikai bizottságok lennének, az újságíró is szívesebben kérdezne az ilyen, szakmailag kontrollált helyzetekről, és az egységes bánásmód is tisztábban működne, ha bevett eljárást követve járnának el a magán- és közintézmények. Egyelőre az látszik, hogy azokon a helyeken frissült az etikai kódex és az etikai bizottságok felépítése, ahol felszínre került már valamiféle zaklatási ügy, máshol viszont mintha csak kifújták volna magukat, hogy „hála istennek minket ez nem érint”. Ugyanakkor a magáncégek, főként a nemzetközi szervezettel rendelkezők – akárcsak a beszélgetésen képviselt Auchan – igyekeztek minél gyorsabban reagálni a jelenségre. Egy ilyen gazdasági motivációjú szervezetnél hamarabb realizálják, hogy mekkora is a tétje, hogy ha egy egységükben bármilyen hasonló eset történik, hiszen a részvényesek nem fogják figyelembe venni, hogy hány különböző kultúrájú társadalmon ível át egy multi, mennyi különféle társadalmi normával kell számolnia a vezetésnek, csak azt fogják látni, hogy ők nem akarják a céget tovább támogatni.

A kerekasztal résztvevői abban egyetértettek, hogy ugyan Magyarországon viszonylag hamar lecsengtek a zaklatási ügyek, sok esetben tehetetlennek bizonyultak a hatóságok, viszont a téma olyan aktívan jelen van a közbeszédben, hogy nagy potenciál van arra, hogy az intézmények széles körben, a jogi procedúra nehézségeit megelőzve hozzák létre szabályozásukat az immáron mindenki számára nyilvánvalóan jelen lévő probléma kezelésére, megelőzésére és szankcionálására.

Hegedűs Robin