Ön előadásában az ázsiai világ sokszínűsége mellett érvelt. Ugyanakkor sokan említik az ázsiai fejlődési modellt, amely az ázsiai értékekre épül. Melyek ezek a katalógusba is foglalt értékek? Hogyan csoportosíthatók civilizációk szerint?
A kérdés évtizedek óta nagy vitát vált ki. A hidegháborút követően elsőként 1993-ban Bécsben az ENSZ szervezett egy emberi jogokkal kapcsolatos világkonferenciát, ahol egyes ázsiai országok – mindenekelőtt Szingapúr és Malajzia – vezetői amellett érveltek, hogy az ázsiai országokat eltérő értékek jellemzik. A két állam vezetői szerint így nem lehet az általuk nyugatinak titulált emberi jogokat számon kérni rajtuk. Megalkották az ázsiai értékek ún. bangkoki nyilatkozatát, amely többek között olyan értékeket tartalmaz, mint a konszenzusra való törekvés, a közösség érdekeinek felsőbbrendűsége az egyén érdekeivel szemben (kollektivizmus), vagy a társadalmi harmónia keresése stb.

A kritikák elsősorban arra hivatkozva utasítják el a fenti katalógust, hogy egyetlen céljuk az önkényuralomra épülő autoritárius rendszerek legitimitásának biztosítása. Kérdéses továbbá, hogy Ázsia, amely egy alapvetően multikulturális kontinens, mennyiben tekinthető valóban egységesnek. Mindenesetre a World Values Survey kutatásaira épülve több olyan kulturális térkép is készült, amely bizonyos ismérvek segítségével el tudja különíteni az egyes kultúrákat és civilizációkat. Például a protestáns Európát inkább az önkifejezés és a szekuláris-racionális értékek határozzák meg. Eközben a muszlim országok többsége éppen a nyugatival ellentétesen a tradicionális vallási értékek fontosságával különíthető el.

Említette, hogy a két óriás, Kína és India teljesen eltérő értékeket képvisel. Ugyanakkor az országokon belül található regionális különbségekről is beszélt.
India és Kína két olyan állam, amely mind gazdaságilag, mind politikailag meghatározza az ázsiai térség fejlődési irányait. Míg Kínában éppen idén lesz a 40. évfordulója a reform és nyitás politikájának, addig India csak az 1990-es években látott neki a gazdasági modernizációnak. A makrogazdasági mutatók alapján India elmarad a kínai gazdasági reformokhoz képest. A két hatalmas államon belül azonban komoly regionális egyenlőtlenségek vannak. Míg Kínában a nyugati – többnyire – nem han kínaiak által lakott területek alulfejlettek, addig Indiában a magasabb népsűrűséggel jellemezhető északi területek tekinthetők a szegénység melegágyának. Ugyanakkor India déli államai között is találunk rendkívül fejlett területeket (pl. Kerala). A két ország között alapvető különbség, hogy míg Kína nem demokratikusan érte el az eredményeit, addig Indiát a világ legnagyobb demokráciájának is tartjuk. Kérdéses, hogy a politikai rendszer milyensége és a gazdasági fejlődés között milyen kapcsolatot tételezünk fel.

Nemcsak az értékek különbözőek, hanem a kelet-ázsiai politikai rendszerek is tipizálhatók, milyen főbb típusokat találunk?
Valóban, látunk hasonlóságokat és különbségeket az egyes politikai rendszerek között. Kelet-Ázsia vonatkozásában például erős államokról beszélhetünk. A különbségek kapcsán Kim Yung-Myung alapján három típust különíthetünk el: az egypártrendszereket, az egy személyre épülő diktatúrákat és az oligarchikus rendszereket. A térség három nagy állama besorolható egy-egy típusba, amennyiben Kína az első kategóriának, Dél-Korea a másodiknak feleltethető meg, Japán pedig az oligarchikus rendszerek közé sorolható. A három állam azonban jelentős változáson ment keresztül, Dél-Korea, amely kemény autoritárius rendszerként jellemezhető az 1970-es években, addig az 1990-es évekre demokratizálódott.