Szuhay Miklós professzor, gazdaságtörténész, egyetemünk rektora (1984 december–1985 június) a közelmúltban, 2017. április 22-én hunyt el. Életpályája illeszkedik azon jeles 20. századi magyar értelmiségi utak sorába, amelyek nagy mélységből indulva értek, érhettek el nagy magasságba.

Szuhay Miklós 1928-ban született Alsószuhán, a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén elterülő elszegényedett kisnemesi családban. Gyermekkorát – a vidék bányász- és földműves gyerekeihez hasonlóan – három testvérével együtt szegényparaszti sorban töltötte. A drága tandíj okán a világháború éveiben szóba sem kerülhetett, hogy középiskolába mehessen: az elemi iskola elvégzése után szülei polgáriba iratták be. Tehetsége és szorgalma révén azonban tanulmányait – megannyi sorstársától eltérően – az új, demokratikus rendszer keretei között, 1945 szeptemberétől a sárospataki református líceumban folytathatta, itt érettségizett 1949-ben.

Az értelmiségi pályaválasztás azonban még így sem lett volna garantált Szuhay számára. Az egyéni ambíciók és kiemelkedő képességek mellé az is kellett, hogy a „fényes szellők nemzedékeként” a korszak káder- és elitpolitikája a „dolgozó rétegek” fiaiból kívánjon új értelmiségi vezető réteget kinevelni. Szuhay Miklós egyéni akaratereje és tálentuma, valamint a szocializmus felhajtóereje tehát egyaránt az értelmiségi pálya felé terelték őt. Pályakezdése azonban a legsötétebb rákosista diktatúra időszakába torkollott.

1949 őszén iratkozott be az egy évvel korábban alakult Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemre, amelynek céljai között szerepelt a tudományos vezetőképzés is. Az ideológiailag terhes struktúra, valamint Szuhay egyre kibontakozó gazdaságtörténeti érdeklődése miatt 1951-ben – Berend T. Ivánnal, későbbi tanszéki oktatótársával – átiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem szakra. Nem sejtette, hogy a kommunista ideológiai kötöttségek itt még jobban érvényesülnek majd.

Jóllehet Szuhay Miklós mint az „új értelmiség” aktív tagja részese volt az őt felemelő Magyar Dolgozók Pártja egyetemi életének, a dogmatikus irányvonallal sosem tudott azonosulni. A Bölcsészkaron komoly összetűzésbe keveredett a pártszervezettel, emiatt majdnem ki is rúgták az egyetemről. Berend T. Iván emlékezése szerint (2018) az egyik nyár után, szülőfalujából hazatérve egyetemi csoporttársai szűk körének elmesélte, milyen viszonyokat tapasztalt otthon. Az egyik hallgató ezért feljelentette a Bölcsészkar párttitkárságán, és a hisztérikus légkörben lázítás címén fegyelmi ügyet kreáltak belőle. A tragikumában is groteszk esetről később (1957) maga Szuhay Miklós így vallott: „A pártfegyelmim [megkreált] oka az volt, hogy 1948-ban a pártba való belépésekor a falumbeli párttitkár 1945-ös keltezésű tagkönyvet adott, és ez a dátum szerepelt párttagságom kezdeteként a felülvizsgálat után is. Ezt a tényt csak 1952-ben jelentettem be a pártszervezetnek, amikor is [a nyomás hatása alatt] pártfegyelmit kértem magam ellen.” Ezt az ügyet vizsgálták ki immár alaposabban, s a gyilkos hangulatú ülésen „kulákbérencnek” és „nemesi származásúnak” bélyegezték. A boszorkányüldözés végén a taggyűlés szigorú megrovásban részesítette Szuhayt, amit a bölcsészkari PB 1953 júliusában kizárásra változtatott. Szerencséjére azonban az ELTE és az V. kerületi PB az előbbi, taggyűlési határozatot hagyták jóvá, így végül oklevelet szerezhetett.

Vélhetően e meghurcoltatás is közrejátszott abban, hogy Szuhay Miklós 1953 őszén, történelem szakos oklevelének megszerzése után visszatért az ekkor már Marx Károly nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetemre demonstrátornak, és megkezdte több évtizedesre nyúló oktatói-kutatói tevékenységét a mára megszűnt Gazdaságtörténeti Tanszéken, illetve sikeres pályafutását az egyetemi adminisztrációban.

Szécsényi András