Szociográfia: Kárpát-medencei körkép

Március elején került megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyarország Felfedezése Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencei szociográfia múltját, jelenét és jövőjét megvitató konferencia. A Kioszk a helyszínen járt és az előadóktól kérdezett.
 

Vékás János, újságíró, társadalomkutató, az MTA Kisebbségkutató Intézet ny. munkatársa

Ön szerint az egyik ok, hogy miért nincsen markáns szociográfia a Vajdaságban az, hogy maga a műfaj politikai eszközként való használatra nagyon alkalmas, ezért ódzkodnak tőle a lehetséges szerzők. Úgy fogalmazott, hogy a polgárháború szinte megbénította a vajdasági magyar elitet.
Nem lehet, hogy a műfaj átköltözött a tényfeltáró, oknyomozó újságírásba, vagy más média-dokumentum műfajokba?

„A szociográfia az egyetlen olyan irodalmi műfaj, amely a legközvetlenebbül is a legidőszerűbb politikai tevékenység szolgálatába is állítható” – írta 1997-ben megjelent könyvének előszavában Bori Imre. A kötetbe a Szociográfiák nyomában sorozatcímmel a Magyar Szó napilapban 1995 óta megjelent jegyzeteit gyűjtötte egybe. A fél évszázadon át legbefolyásosabb vajdasági magyar kultúrpolitikus azt akarta ezzel üzenni, hogy a politikára politikával kell válaszolni.
„Ehhez – tette hozzá – nekünk a valóság ismeretére van szükségünk, hiszen a valóságról csak sejtelmeink vannak, találgatásokra szorítkozunk. Az ilyen típusú ismeretek és információk azonban nem teszik lehetővé, hogy reálisan mérjük lehetőségeinket is, teendőinket is egyénenként és közösségként egyaránt. [...] Azért kell ma a szociográfia, mert a megismerő igényeknek ez az egyetlen számunkra elérhető lehetősége, hiszen a tudományos megismerés e pillanatban lehetetlen, sem mód, sem ember nincs hozzá!”
Az sem volt véletlen, hogy amikor a vajdasági magyar írók hagyományos magyarkanizsai találkozóján 1995 szeptemberében kezdeményezte egy szociográfiai műhely megalakítását, akkor Bori Imre ezzel a feladattal nem valamelyik újvidéki szociográfust, hanem a Magyarkanizsán élő Papp Györgyöt bízta meg.
A vajdasági magyar elit legtöbb tagjának azonban a valóságismeret tekintetében nem volt hiányérzete, a politikára vonatkozó megjegyzést pedig elengedte a füle mellett. Mint Gulyás József szabadkai költő egy interjúban megfogalmazta, a kulturális és politikai csúcspozíciókat egyaránt betöltő elit tagjai hozzászoktak ahhoz, hogy bizonyos műveket évtizedeken át „esztétikai szempontból bírálnak, de politikai okokból nem közölnek”, és fenn akarták tartani magukról a politikai szeplőtelenség látszatát. Miután azonban a vajdasági magyar szellemi élet minden releváns intézménye és erőforrása továbbra is az irányításuk alatt állt, a szociográfiai műhelynek nem volt nagy kifutása, tevékenysége inkább csak a néprajzi szociográfia szükséges, ám nem elégséges területére korlátozódott.
Nem úgy érzékelem, hogy a műfaj átköltözött volna a tényfeltáró újságírásba. Inkább azt remélem, hogy a nemzedékcserével ismét az irodalom nyújtja majd a jelen társadalmi problémái iránt érzékeny szociográfia számára a termékeny táptalajt.
 

Kollár Árpád,  író, Vajdaság

Ön íróként hogyan látja, hogy miközben a szociográfia irodalmi műfajként született, mára mintha átvette volna szerepét a dokumentumfilm, a szociofotó?
A Guttenberg-galaxis alkonya régóta nyilvánvaló. Mind a hétköznapi, mind a tudományos, mind a kulturális életben erősen tapasztaljuk a képiség elsődlegességét. Érdekes módon azonban ha a szociográfiáról van szó, pont az Ön által említett műfajok és médiumok esetében nem érzem egyértelmű elsődlegességüket. Ugyanis az írott szociográfiához hasonlóan mind a dokumentumfilm, mind a szociofotó periférikus helyzetben van. Igaz persze, hogy ezek mediális sajátosságuknak köszönhetően jóval több befogadóra számíthatnak. Mégis.
 
Ha már íróként kérdez, azt gondolom, hogy az írott szociográfiának jelenleg is van létjogosultsága. Legfeljebb radikálisan ki kell terjesztenünk hozzá az értelmezési keretet, és szépirodalomnak kell neveznünk. A magyar irodalomban mindig is hullámzó volt az érdeklődés a társadalmi folyamatok iránt, nem mellesleg a kortárs magyar irodalomra is jellemző, hogy hajlamos egy felé mozogni, gravitálni, egy-egy divathullámot követni. Az utóbbi évek irodalmi termésében mintha sokkal erősebben reprezentálódnának a társadalmi kérdések. Ennek köszönhetően nem lehetetlen, hogy előbb-utóbb a szociografikus érdeklődés is feléled.
 
Népszerű a vajdasági irodalomban a szociográfia?
Nem gondolom, hogy lenne vajdasági magyar irodalom. Hozzászólásomban nem véletlenül játszottam, parodizáltam a térség irodalmának megnevezéseivel: "vajdasági, délvidéki, jugoszláviai, ex-jugoszláviai, bácskai, szerbia és montenegró-béli, szerbiai, délszlávország-béli, szerb-horvát-szlovén királyság-béli" magyar irodalom... Az egyetemes magyar irodalom keretein belül természetesen születnek Vajdaságban, vajdasági származású írók által írott könyvek, melyek adott esetben Vajdaságban is játszódnak, vagy sajátos vajdasági témákat dolgoznak fel. Szóval a kérdés ezzel a lábjegyzettel együtt jogos.
 
Vajdaságban a szociográfia népszerűségéről nem beszélhetünk ugyan, azonban a szociografikus érdeklődés egyre erősebb a térség magyar irodalmában.  Annál is inkább, mivel a vajdasági magyarságnak az utóbbi évtizedekben nagyon komoly válságtünetekkel kellett szembenézniük: háború, migráció, elszegényedés, elöregedés. Ezek a kihívások sajnos nagy valószínűséggel már történelmi középtávon fel fogják számolni az itteni magyar közösséget. A válságtüneteknek köszönhetően a Vajdasághoz köthető kortárs irodalmi munkákban egyre erősebb a szociografikus érdeklődés. Nem csak a középgeneráció, de a pályakezdő írók is igen megtermékenyítő  módon foglalkoznak az említett válságtüneteknek inkább az egyénre, mintsem a  közösségre gyakorolt hatásával. Ennek köszönhetően az identitás kérdése az utóbbi években született munkákban igen fontos szerepet kap.

 

Rostás Zoltán, szociológus, Bukaresti Egyetem, ny. egy. docens, Csikszeredai Sapientia Tudományegyetem, tanszékvezető egyetemi tanár

Miért olyan jelentős a Dimitrie Gusti-féle román szociológiai iskola, hogy máig hatással van a román szociográfiára?
A Gusti-féle szociológiát Bukaresti Szociológia Iskolának szokás nevezni, mert merőben különbözött a Kolozsváron, Jászvásáron és a Csernovicban művelt szociológiáktól. A Gusti-féle szociológia multidiszciplináris (tagjai „monografikusnak” nevezték) és kollektív terepkutatásra alapozott, míg a többiek kizárólag a magányos elméleti munkásságot tekintették eszményinek. Vitathatatlan értékű könyvek, tanulmányok sorozatán túl, a Gusti-féle szociológia legfőbb erénye az volt, hogy kötelezővé tette minden társadalomkutató számára a személyes, közvetlen terepgyakorlatot és a problémaérzékenységet.  
A háború és a kommunista rendszer 25 évre ellehetetlenítette a szociológia működését, de ezt követően, 1965-től (és mindmáig) a román szociológia megőrizte ugyan a terepkutatás hagyományát, de lemondott a monografikus multidiszciplinaritás elvéről, előnybe helyezte az ágazati szociológiákat. Így a szociográfia művelése fel sem merült.

Létezik-e hagyományos értelemben vett szociográfiai irodalom ma Erdélyben?
A magyarországihoz hasonló szociográfiát a két világháború között sem művelték Erdélyben. Gyakoribbak voltak a rövidebb lélegzetű írások. A harmincas évek legjelentősebb kutatója, Venczel József szociológiai tanulmányokat közölt. A háború után, de különösen a hatvanas évek közepétől újra megjelenik a szociográfiára emlékeztető műfaj, hol tényfeltáró, hol irodalmi riport formájában. (Lásd a Korunk Évkönyvek és a Változó valóság köteteit.) A fiatalabb nemzedék egy részénél kitapintható a modern magyarországi szociográfia (Mozgó világ) jótékony hatása.  

Berszán Réka, újságíró, Ph.D. hallgató (BBTE)
 

Melyek azok a témák, amelyek a hétköznapi életet befolyásoló fontosságuk miatt feladatot jelentenek a kutatóknak, és a nyilvánosságból hiányoznak?
Az emberek életében mindig is nagy kihívás közösségben élni, annak ellenére, hogy alapvetően mindannyian társas lények vagyunk. Ám a közösség megtartása és fennmaradása számos tényezőtől is függ, amelyek az általunk hétköznapinak titulálttól a globális méretűekig terjedhet. A legfontosabbak természetesen a mindennapi életet befolyásoló faktorok, mint például a tiszta környezet, az egészségügy vagy a megélhetés. Ha ezek valamelyike nehézkesen, vagy egyáltalán nem működik, akkor érdemes a kutatónak mélyebbre ásni, és nem megmaradni a „hivatalos” válaszokkal, amelyekkel általában a média érdeklődését ki lehet elégíteni. Ezek a problémák általában éppen azért hiányoznak a nyilvánosságból, mert nem elég figyelemfelkeltőek, vagy túl kis közösséget érintenek ahhoz, hogy a profitfüggő médiaorgánumok foglalkozzanak vele. Más esetben politikai okok miatt vagy befolyásos személyek nyomására marad felderítetlenül.
Természetesen egy szociográfia megírásakor nem csak az a feladatunk, hogy minden tabutémát felderítsünk, sokkal inkább az, hogy igyekezzünk minél tisztább képet mutatni az adott közösségről, annak minden hibájával együtt. Számomra fontos az, hogy ha például a statisztikai adatok népességcsökkenést jeleznek, akkor utánajárjak, mi okozhatja ezt. A példánál maradva, míg mindenki a csábító nyugatra vándorlást, és a fiatalok gyerekvállalási kedvének csökkenését okolja az általános felmérésekre hivatkozva, érdemes annak is utánajárni, hogy ez a valóságban is megállja-e a helyét. Azonban ha kutatásunk során más tényezőkre is bukkanunk, amely az elvándorlást okozza, az rögtön fontossá válik, még akkor is, ha ennek feltárásához a tényfeltáró újságírás eszközeihez kell folyamodnunk.
A kérdésre válaszolva tehát egy szociográfia megírásakor minden olyan téma nélkülözhetetlen, még ha az tabu is, amely az egész közösségi létet érinti közvetve vagy közvetlenül, ill. amely gátolja, hátráltatja, nehezebbé teszi a hétköznapi életet, vagy akár csupán a jelenléte következtében valamilyen irányba megváltoztatja azt. A számos ilyen téma szelektálása pedig elsősorban az írás terjedelmétől függ, és a hangvételétől, amelynek már csak az írói szabadság és az írói beállítottság szabhat határt.

Letenyei László, a konferencia szervezője
 

Miben áll a hajdani falukutató mozgalom tovább élése a Corvinus Egyetemen?
A Corvinus Egyetemen (a Szociológia intézetben) nagy hangsúlyt fektetünk a szociográfia hagyományainak fenntartására, oktatására. Lengyel György a hazai és nemzetközi szociológia, szociofotó eredményei oktatja, magam szociofilm c. órát tartok, amelynek keretében a hallgatók minden évben maguk is készítenek dokumentumfilmeket (csoportos munkaként).
Ezek itt megtekinthetők: http://tettstudio.hu/sociofilm/

A falukutató hagyományt nem csak elméletben, oktatásban igyekszünk fenntartani, de a gyakorlatban is: elsősorban Juhász Pál és más kollégák részvételével évente van hazai falukutató táborunk, illetve ezt kiegészítik olyan erdélyi falukutató táborok a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezésében, ahol a mi diákjaink is részt vesznek. Új fejlemény (2014 óta) a Sziget fesztivál-kutatás hagyományainak feltámasztása. Gábor Kálmán egykori munkatársaival, illetve szintén a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel karöltve egy 2020-ig tartó kutatási program keretében évente figyeljük meg résztvevő megfigyeléssel és más módszerekkel a Sziget fesztivál kulturális értékeinek változását.