Ragadozók és paraziták a tudományos életben? Sajnos léteznek, a szélesebb közönség számára talán még ismeretlenül, de a tudományos világ szerencsére már felfigyelt rájuk. A tudomány szélhámosai a nyílt hozzáférés előnyeivel kecsegtetve próbálják a kutatókat megtéveszteni, pusztán anyagi haszonszerzés céljából. Kik ők, és hogyan tudjuk elkerülni a csapdát?

Napjainkban a tudományos kommunikáció hagyományos modellje gyökeres változáson megy keresztül. Az internet megjelenése, valamint ezzel párhuzamosan a tudományos folyóiratok árválsága, a neves tudományos kiadók nagy haszonra törekvő árpolitikája együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az elmúlt két évtized alatt a nyílt hozzáférés kezdeményezés (open access mozgalom) egyre nagyobb teret hódított magának, és mára már megkerülhetetlen jelenséggé vált.

Az open access mozgalom fő célja a publikációk szabad hozzáférésének biztosítása, melynek a mai gyakorlatban alapvetően kétféle modellje létezik: az ún. arany, illetve a zöld út. Az arany út a tudományos cikkek open access folyóiratokban történő publikálását jelenti, ami valamekkora publikációs díj megfizetésével jár a szerző számára. A másik modell, az úgynevezett zöld út – vagy más néven szerzői archiválás – a publikáció nyílt hozzáférésű archiválását jelenti valamely intézményi vagy tudományterületi repozitóriumban.

Az egyik legtöbbször elhangzó kritikai észrevétel a nyílt hozzáférésű publikálással kapcsolatban az open access folyóiratok megbízhatóságát szokta érni: vajon mi garantálja, hogy a nyílt hozzáférés terjedésével megjelenő számos független kiadó és folyóirat mind megfelelő szakmai színvonalat nyújt a publikálni vágyó kutatók számára? Sajnos reális a veszély, éppen az ún. parazita, vagy ragadozó folyóiratok (predatory journals) miatt, melyek valóban nélkülözik az igazi szakmaiságot. Komoly tudományos folyóiratnak álcázzák magukat, miközben tudományos minőséget nem biztosítanak: nem válogatják meg a beérkezett cikkeket, nem végeztetnek szakmai bírálatot. A nyílt hozzáférés terjedését és annak előnyeit, valamint a kutatók publikálási kényszerét kihasználva egyedüli céljuk az anyagi haszonszerzés a publikációs díjak beszedése révén.

Milyen jelekből ismerhetjük fel a parazita folyóiratokat? Az első gyanús jel az, ha az ilyen megkereséssel érkező kiadók, illetve folyóiratcímek ismeretlenek a saját szakterületén tájékozott kutató számára. Gyanúra adhat okot, ha a publikálásért beküldési díjat kérnek, szemben az open access gyakorlatban elterjedt publikálási díjjal. Míg ez utóbbit csak akkor kell kifizetni, ha a kézirat megjelenésre kerül, addig a beküldési díjat a parazita folyóiratok a legtöbb esetben előre elkérik, függetlenül a későbbi megjelenéstől. Fontos odafigyelni a szerzői jogokra is: azok az open access folyóiratok, melyek kizárólagos szerzői jogokat kérnek, mindenképpen gyanúsak. Nagyon fontos jelzője a hitelességnek, ha egy folyóirat szerepel ismert tudományos rangsorokban, vagy a nagyobb adatbázisok, indexelő szolgáltatások valamelyikében. Továbbá, mivel minden rangos tudományos folyóirat arra törekszik, hogy szakmailag elismert nevek szerepeljenek a szerkesztőség névsorában, ezért mindenképpen gyanús, ha egy folyóirat szerkesztősége nem ellenőrizhető (pl. affiliációval nem rendelkező) kutatókból áll, az pedig még inkább, ha a szerkesztőség nagyon kicsi, esetleg nincs főszerkesztője, vagy akár még össze sem állt. Ha egy folyóiratnak nincs komoly szerkesztősége, akkor könnyen lehet, hogy nincs más célja, minthogy pénzért bármilyen kéziratot megjelentessen.

Az is gyanús jelenség, ha egy kiadó (portfólióbővítési szándékkal) egyszerre feltűnően sok új folyóiratot indít, olykor gyanúsan egyformán kezdődő címekkel („The New Journal of…”), hiszen szinte lehetetlen egyszerre ennyiféle szerkesztőségbe tekintélyes kutatókat összehívni. Ha a vizsgált folyóirat következő számának már rég meg kellett volna jelennie, az sem biztató: egy jó folyóirat mindig rendelkezik annyi beküldött tartalommal, hogy időben megjelenhessenek a tervezett számok. Feltétlenül érdemes továbbá ellenőriznünk a folyóirat honlapjának színvonalát is. Ha nem kellőképpen professzionális a kivitelezés, esetleg nagyon hanyag és hibáktól hemzsegő a szövegezés, akkor máris gyanút foghatunk. Apróságnak tűnik, de árulkodó lehet a honlapon elhelyezett hirdetések tartalma is: egy nívós folyóirat oldalán nagyobb eséllyel szerepelnek szakmailag releváns hirdetések, utalva ezzel a folyóirat tudományos életbe való beágyazottságára, míg a parazita folyóiratok esetében teljesen oda nem illő hirdetési tartalmakkal találkozhatunk. Figyeljünk fel arra is, ha ellentmondás van a címben szereplő földrajzi név és a folyóirat szerkesztőségének valódi székhelye között. Ha a címben például az „American” megjelölést látjuk, de szerkesztőség valójában más országban található, akkor könnyen lehet, hogy a címet megtévesztő szándékkal adták. Ugyanígy gyanús, ha a címében „International Journal…” kifejezést használó folyóirat szerkesztőségének összetétele egyáltalán nem tükrözi a sugalmazott nemzetközi jelleget. Sajnos az is könnyen előfordulhat, hogy a parazita folyóiratokban megjelentetett cikkek már a címükben is kirívó szakmai tévedéseket, hibákat tartalmaznak. Ez azt jelzi, hogy a szerkesztőség nem volt kellően otthon a témában, nem tudta (vagy rosszabb esetben nem is akarta) szakszerűen ellenőrizni a beküldött cikkek tudományos minőségét. Végezetül pedig az is rendkívül gyanús, ha egy folyóirat cikkei tartalmukban nagymértékben eltérnek attól, amit a folyóirat címe és vállalt szakterülete megjelöl. Mindezen figyelmeztető jelek önmagukban még nem szükségszerűen jelentik azt, hogy parazita folyóirattal van dolgunk, vizsgálódni azonban mindig érdemes. Ebben segített sokáig Jeffrey Beall módszeresen vezetett feketelistája, melyet azonban nemrég felfüggeszteni kényszerült. Így ma leginkább a Directory of Open Access Journals (DOAJ) oldalán tájékozódhatunk, mely a valódi open access folyóiratok gyűjtőportálja.

Legyünk tehát résen, mert a parazita folyóiratok egyaránt fenyegetik a megbízható nyílt hozzáférésű folyóiratok terjedését és a kutatók egyéni karrierjét, illetve a nyílt hozzáférésű tudományos publikációk megbízhatóságába vetett hitünket is. Az utánajárás azonban sokszor terhet jelenthet a szerzőknek, ilyen esetben bátran forduljunk tanácsért a kutatók és oktatók munkáját segítő könyvtárosokhoz, akik szakértői a témának.

Börzsönyi Nóra
BCE Egyetemi Könyvtár