2016 végén jelent meg a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, Bánfi Tamás könyve, amely a pénzteremtés elméletét és gyakorlatát mutatja be: A pénz forradalma. A kötet címe a pénztörténet két kiemelkedő jelentőségű, forradalmi eseményére utal, az első a pénz kialakulása és megjelenése, a második az áruként termelt pénzt felváltó teremtett pénz születése. A jelentős pénzelméleti kérdésekkel kilenc fejezetben foglalkozó könyv szerzőjét megjelent munkájáról kérdeztük.

Milyen indíttatásból fogott hozzá a könyv megírásához?

A pénzelmélet kiinduló alaptétele az 1930-as évektől kezdődően vitathatatlan (előtte talán vitatható). A pénzt eredendően áruként termelték, ma már a semmiből teremtik. Ennek belátása a pénzügy-politikai gyakorlathoz elengedhetetlen, mégis a szűkebb körű pénzügyi döntéshozók közül is többen téves állításokat mondanak és írnak le. Ez ellen a szó szoros értelmében küzdeni kell és ennek eszköze a könyvem is. A pénzteremtés technikai leírása, valamint a "forrásokból (betétekből) hitelezünk" téves felfogás cáfolata mellett megpróbáltam összegyűjteni azokat a közgazdasági, elsősorban pénzügyi kérdéseket, amelyek a pénzteremtéshez szorosan vagy kevésbé szorosan kötődnek és önmagukban sem vitathatatlanok, a környezeti feltételek változása okán túlhaladottak, netán eredendően tévesek. Utóbbira példa az értelmezhetetlen és mérhetetlen árszínvonal fogalma, előbbire a munkanélküliségi ráta, valamint az alkalmazotti jogviszonnyal összekapcsolt nyugdíjjogosultsághoz való ragaszkodás.

Kiknek szól a könyv, kiknek szánja elsősorban?

A fejezetek mindegyike a pénzteremtéssel összefügg, de mégis önálló tanulmányokként kezelhetők és olvashatók. Egyetemi hallgatók számára a könyv egésze, széles olvasóközönségnek a nyugdíjrendszerről szóló tanulmány ajánlható.

Hogyan foglalná össze a tanulmánykötet fő üzenetét, aki forgatja, mit találhat benne?

A könyv kilenc fejezetének üzenetei, még ha több esetben vitathatóak is, súlyosak: vitathatatlan tény, hogy a mai pénzt a bankok teremtik és a bankokban semmisül meg; a pénz mérő funkciójának az eredménye az ármeghatározódás és technikai eszköze az ármérce; a makrogazdaság Keynesnél gyökeredző alapvető összefüggése, a megtakarítás-beruházás egyenlőség korrekcióra szorul; az árszínvonal fogalma értelmezhetetlen és mennyisége nem mérhető; az államháztartási hiány megítélése egyoldalúan túl merev; a monetáris és a fiskális politika viszonya változhat és a globalizált világgazdaságban a jövedelmi és vagyoni koncentráció következtében változik is; a munkanélküliségi ráta helyett a foglalkoztatottsági rátát lehet és kell mérni, de nem az aktívak, hanem a munkaképes korúak arányában, a nyugdíjrendszert nem az alkalmazotti jogviszonyhoz, hanem az életvitelszerű lakhatáshoz kell kötni, valamint a nyugdíjkifizetés forrása nem az összegyűjtött bérarányos járulék, hanem az állami költségvetésből születéskor kifizetett induló tőke és annak folyamatos befektetéséből összegyűjtött hozamok összege.

Baksa Máté