Nők a munka világában – képzések, jó gyakorlatok Izlandról és itthonról

A Budapesti Corvinus Egyetem és az izlandi Bifröst Egyetem együttműködésén alapuló ABCD projekt zárásaként rendezték meg egyetemünkön a nők munkaerőpiaci helyzetének javításával foglalkozó konferenciát 2018. március 21-én. Család vagy vállalkozás? A magyar nők gyakran felteszik magukban ezt a kérdést, pedig a kettő igenis megfér egymás mellett. A projekt során jó gyakorlatokat vettek számba Izlandról és Magyarországról, melyekkel a nemek közötti foglalkoztatási ráták különbségének megszüntetését olyan kurzusokkal célozzák, amelyeken a nők vállalkozóvá válását segítik innovatív módon.

A projekt során kiválasztott magyar és izlandi jó gyakorlatok bemutatásáról, és a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására megfogalmazott ajánlásokról kiadvány is készült. Prof. Nagy Beátával, a konferencia egyik előadójával, a BCE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ igazgatójával beszélgettünk.

Az ABCD projekt lezárásaként rendezett eseményen, melyen Ön is előadott, több, célzottan a nőket támogató szervezet, egyesület képviseltette magát. Mi volt a konferencia fókusza, kiket célzott az esemény?

Nagyon nagy volt az érdeklődés a konferencia iránt, amin kicsit meglepődtem, de valószínűleg azért, mert mostanában ez a téma kevéssé volt fókuszban. Az utóbbi időben kevés olyan kutatásról hallottam, ami a nők munkaerőpiaci helyzetének javításával foglalkozik. Jó volt, hogy sokféle ember jött el, vidékről is rengetegen, akik valamilyen módon esélyegyenlőséggel vagy vállalkozókkal foglalkoznak. Az mindig jó, ha nem csak akadémiai emberek vannak együtt, hanem olyanok is, akik a terepen vannak ebben a témában. Érdekesek voltak az izlandi példák is, és ami nekem nagy újdonság volt, az két magyar vállalkozótörténet, Felvinczy Zitáé és Paizs Dóráé. Mindketten az egyik magyar jó gyakorlathoz, a Dobbantóhoz kapcsolódtak, ami a SEED Alapítvány és a Budapest Bank programja. Most két kisgyermekes anya tapasztalatait ismerhettük meg azzal kapcsolatban, hogy a tréning segített nekik elhatározni, hogy belevágjanak a saját vállalkozásukba.

Izlandon a legjobbak a foglalkoztatottsági mutatók a nők körében, több mint 84%-uk foglalkoztatott: hogyan tudta ezt Izland elérni?

Többször elhangzott a konferencián a rugalmasság szerepe. Izlandon nem az a típusú foglalkoztatottság a domináns, amit mi megszoktunk a régióban – teljes állásban, fix helyen, reggeltől délutánig kell dolgozni –, hanem akár rövidebb időben, vagy éppen nem tipikus munkabeosztásban dolgoznak. És hát a vállalkozásoknak is nagyobb szerepük van. Szerintem ez a két dolog biztos nagyon számít. Minden olyan országban, ahol nagyon magas a foglalkoztatottsági ráta, ott nagy a rugalmasság, és néha a részmunkaidő is szerepet játszik a magas arányok elérésében. A konferencián a figyelem a vállalkozásokon volt, hiszen ezek számának növelése elég nagy kitűzött cél lehet. Izlandon nagyon fontos, hogy vannak olyan távolabbi területek, ahol kevés a megélhetési forrás, kevés a turista, és ahol a vállalkozások nélkül az emberek elhagynák a környéket. Az olyan programokkal viszont, mint amik köré a projekt szerveződött, a lakosok több lehetőséget látnak arra, hogy mégiscsak ott maradjanak.

Izlandon talán jobban adott a helyzet, hogy vállalkozásba kezdjenek, vagy van egy efelé tartó nyomás is.

Igen, szerintem ezek a képzések, amiket itt bemutattak, egyértelműen az ilyen ösztönző tényezők közé tartoznak. Plusz segítség a szintén bemutatott hitelgarancia-alap, amivel a legjobb üzleti terveket támogatják. Emellett a migráns nők kiemelt támogatása is ide tartozik. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Izlandon a lengyelek az egyik legnagyobb bevándorlócsoport, emellett a balti országokból érkeznek még sokan munkát vállalni. Magyarországról sincsenek kevesen most már. A Bifrösti Egyetem képzésén gondolnak az oda érkező nőkre is, akiknek nehezebb boldogulni, és mivel nem ismerik az izlandi nyelvet, ezért sokkal kevesebb fizetést kapnak, diszkriminálják őket.

Magyarországon van-e tér arra, van-e lehetőség arra, hogy egy ilyen példát átvegyenek? Itthonra ez hogyan átültethető? Itt is megvan az igény arra, hogy ennyien vállalkozásba fogjanak, vagy épp ez lenne a cél?

A közös projekt során a középpontban a jó gyakorlatok átvétele áll, aminek hatása lehet, hogy majd többen kezdenek el vállalkozni. A konferencián én például kiemeltem, hogy az izlandi képzések alacsony belépési küszöbűek. Van, akinek talán még középfokú végzettsége sem volt, de bekapcsolódott ebbe a képzésbe, végigcsinálta, és ennek hatására úgy döntött, hogy még formális képzésben is tanul. Nagyon fontos, hogy inkluzív a program. A másik fontos dolog, hogy a vidéki nőket is hatékonyan meg tudják szólítani. Talán pont azért, mert nagyarányú az online kurzusrész, és viszonylag keveset kell személyesen találkozniuk. Arról nem beszéltünk a konferencián egyébként, hogy az adminisztratív terhek vagy a vállalkozás elindításának az útvesztői milyenek a két országban, mivel most nem az intézményrendszer állt a konferencia középpontjában.

Mi volt a projektben az együttműködés alapja? Hogyan kapcsolódott össze a két egyetem?

Egy bukaresti nemzetközi konferencián találkoztak a későbbi partnerek. Mindkét országban izgalmas kérdés a nők munkaerőpiaci helyzete, fontos kérdés, hogyan lehet támogatni a nőket, és így találták ki ezt a projektet. Remélhetőleg lesz folytatása.
A projektnek volt egy tapasztalatcsere része: a projekt vezetői kiutaztak Izlandra, és megnézték a képzést a helyszínen is, interjúztak a képzésben részt vevő emberekkel. Az izlandiak most, a konferenciát megelőző napon elmentek a Dobbantó programjának az utolsó vizsgaalkalmára, és megnézték a projektbemutatókat. A cél az, hogy tanuljunk egymástól. Végig fontosnak tartottam, hogy nem arról van szó, hogy Izland a jó példa, és nekünk kell tanulnunk, hanem a kölcsönösség számít. És aztán ki is derült, hogy az izlandiak úgy látták, hogy náluk nagy igény lenne arra, hogy növeljék a személyes találkozásokat a képzés során. Ők ebbe az irányba fognak valószínűleg elmozdulni.

Talán a mi társadalmunkban is megvannak azok az alapértékek, így például a családcentrikusság, amik esetleg figyelemre méltóak, ezeket érdekes lehet összevetni…

Erről is volt szó a találkozón, hogy mennyire más a gender-rezsim a két országban. Amit viszont szociológusként tudunk, hogy ez a típusú családcentrikusság, ami Magyarországon jelen van, képes lefékezni a nőket a gyermekvállalás közvetítésével abban, hogy megvalósítsák álmaikat és karrierjüket. Ahogy itt is hallhattuk, a vállalkozást tervező nők attól tartanak, hogy a család mellett nem megoldható a munkavállalás, ezért már azelőtt lemondanak róla, hogy kipróbálták volna. Az izlandiak számára meglepő volt a nálunk bevett hároméves gyes gyakorlata. Izlandon 9 hónapos gyermeknevelési szabadság van, ami nem csak az anyára vonatkozik, hanem tulajdonképpen a gyereknek van rá joga, hogy mindkét szülőjével legyen. Három-három hónap gyes jár az anyának, ill. az apának, a harmadik három hónapról a család dönti el, melyik szülő maradjon otthon. A magyar családcentrikusság tehát mindenképpen kétélű dolog.
A konferencián a magyar vállalkozónők sokszor elmondták, hogy úgy érzik, azt üzeni a környezet, hogy választaniuk kell: vagy dolgoznak, vagy gyermeket vállalnak. Úgy érezték, hogy nagyon erős a társadalmi nyomás, hogy ha valakinek gyereke van, az ne vállalkozzon, ne álmodjon nagyot, lehetőleg ne legyen nagyon sikeres. Ez a tapasztalat rendre előjött, és tulajdonképpen engem meg is lepett, hogy ezek a tapasztalatok ilyen markánsan előkerültek, miszerint a társadalmi környezet ilyen erőteljesen fékezi őket.

Mi lesz a jövője ennek az együttműködésnek? Lesz-e folytatás?

A magyar nyelvű kiadványhoz hasonlóan készül az angol nyelvű kötet is, hogy a jó gyakorlatok többeket is elérjenek, és hogy Izlandon is el tudják olvasni. A két ország programjai között van strukturális különbség is: Magyarországon a projektek legnagyobb része magasan képzett nőkre vonatkozik. A programot kerekasztal-beszélgetés zárta, azon gondolkodtunk, hogy mik a nők útjában álló akadályok, és hol lehetne a családon belül, vagy az oktatási rendszeren belül olyan irányba mozdítani a nemi szerepekkel kapcsolatos felfogást, hogy egalitáriusabb legyen Magyarországon végső soron akár a politikai részvétel is: makroszintű tényezőknek is változni kellene ahhoz, hogy a nők vállalkozóvá válása többek számára reális lehetőség legyen.

Ezeknek a tapasztalatoknak a fényében tervben van, hogy legyen Magyarországon is olyan kurzus, vagy olyan gyakorlatiasabb intézkedés, ami nem csak ezt a felsőfokú végzettségű réteget szólítja meg leginkább, hanem alacsonyabb legyen a küszöb?

Ez így egyelőre nem merült föl. Ehhez nyilvánvalóan kellene egy olyan foglalkoztatáspolitikai támogatás, ami a nők vállalkozóvá válását célozza meg, tehát magas szintű szándék kell. A finanszírozásban is van egy óriási különbség: az izlandi történetek arról szóltak, hogy ezek pénzügyileg fenntartható kurzusok és programok. A magyar program fennmaradása rizikósabb, azon múlik, hogy van-e egy olyan céges támogatás, mely megadja az alapot a fennmaradásra.
A projekt kapcsán készültek szakpolitikai ajánlások munkaadóknak, az államnak, a kutatásnak egyaránt a nők foglalkoztatásának javítására. Elsősorban tehát nem a nőknek kell többet tenniük, hogy munkaerőpiaci helyzetük javuljon: a társadalmi környezetnek kell változnia, és az erősen jelen lévő sztereotípiákat kellene lebontani.

Szczuka Borbála