Mi akadályozza a tudatosságunkat? – beszámoló a Kutatók Éjszakája idei programjáról

Kutatási hét, 2017

A szeptember 29-én tartott Kutatók Éjszakájának keretében egyetemünk is számos érdekes, interaktív programmal várta a kutatói munka iránt érdeklődő résztvevőket. Az esemény témája a tudatosság, e köré szerveződtek a programok egy akadálypálya keretében.

A résztvevők húsz helyszínen gyűjthettek pecséteket a menetlevelükbe a programok teljesítéséért, amelyekért ajándékokat nyerhettek az est végén. Az „akadálypálya” 16.00 és 20.00 óra között működött, utána Pál Ferenc atya záróelőadásán kaphattak útravaló gondolatokat a vendégek. A változatos programok között interaktív előadásokat, szimulációs játékokat és szabadulószobákat is találhattak az érdeklődők.

Hogy csak néhány példát említsünk, különösen izgalmas volt a Vállalati Pénzügyek Tanszék szervezésében létrejövő Részvényjáték és Tőzsdeszimuláció. A Marketing és Média Intézet oktatóival szemkamerás kísérlettel tapasztalhatták meg a vendégek, mennyire tudatosak vásárlásaik során. A Vezetéstudományi Intézet programjain a vezetői helyzetek és a hálózati szerepek kapcsán válhattak tudatosabbá a résztvevők – vagy épp az automatizáció és robotizáció adta lehetőségekről és kihívásokról tudhattak meg többet.

Az Egyetem meghívására több civil szervezet is állomással vett részt a rendezvényen. A Humusz Szövetség szabadulószobája is a tudatosság témaköréhez kapcsolódott, aminek során a résztvevőknek egy házibuli romjait kellett 50 perc alatt eltakarítaniuk, és megtalálni a kivezető utat.
A Sportgazdaságtani Kutatóközpont teltházas programja valódi közönségsikert aratott. Tíz különböző hazai egyetemről érkező hallgatókkal, sportszervezetek képviselőivel, 150 érdeklődő részvételével a kerekasztal-beszélgetés során a sport és tudatosság témaköre, a pénzügyi tudatosság, a tudatos márkaépítés és a tudatos fejlesztés témáján keresztül került terítékre.

A Kutatók Éjszakája minden évben remek alkalom arra, hogy egyetemünk erősítse társadalmi kapcsolatait, s teljesítse az oktatáson és kutatáson túlmutató harmadik misszióját – a társadalmi közeg bevonását. Vendégeink csillogó szemekkel érkeztek, és sok élménnyel, tapasztalattal, új tudással, s a tudomány iránti növekvő érdeklődéssel távoztak.

Baksa Máté