Tudomány és társas kapcsolatok: a szaktudományos polémiák fogalom- és nyelvhasználata

Ezt a témát járták körül az előadók – Madarász Aladár, SImonovits András, Tefner Zoltán és Veszelszki Ágnes november 16-án délután a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtárában, ahol először a Könyvtár főigazgatója, Nagy Zsuzsanna idézte meg Szeberényi Lajos 1849-es szavait, amelyet a  „Politikai szónoklattan, Alapos útmutatás nyilvános beszédekben és a parlamenti vitatkozásban” című művében találunk.

„Miután a szónok az anyagot nemcsak föltalálta, hanem céljához képest el is rendezte, szükséges azt alakba öltöztetnie, hogy hallgatóival közölhesse. A gondolatok és érzések közlönye a nyelv. Azon mód pedig, melly szerint valaki gondolatait és képzeteit kifejezi valaki, irálynak (stylus) neveztetik.
Valamint a népek jelleme és nyelve, úgy irálya is különbözik egymástól. A keleti irály gazdag képekben, az athenaei nyomatékos és szabatos, az ázsiai könnyű és bő. Azonban e különbség nemcsak népeknél, de egyes embereknél is föltalálható, úgyhogy Buffon azon állítása:  „le style c’est l’homme” éppen nem túlságos. Innen van, hogy sok munka szerzőjét kitaláljuk, a nélkül, hogy olvasnók, vagy hallanók, hogy azok tőlök eredtek.”

A Könyvtár igazgatónője, Nagy Zsuzsanna által megidézett szöveg szerzőjével egyetértve feltételezhető, hogy a tudományos viták stílusa is egyaránt jellemző a korszakra és a viták szereplőjére. Erről kérdeztem Madarász Aladárt, aki előadásában Ricardo és Malthus kapcsolatáról és vitáiról beszélt. Mai ismereteinkkel talán nem is gondolunk rá, hogy a tudományban önmagában a vita gyakorlata sem volt mindig magától értetődő.

„We are mainly on the same side”… ez abban a bemutatkozó levélben olvasható, amelyet Malthus ír Ricardonak, és ezzel kezdődik barátságuk. Mindketten meg voltak győződve bizonyos közgazdasági alapvetések fontosságáról, de sok más kérdésben, mint például az értékelmélet, vagy, hogy lehetséges-e általános túltermelési válság, avagy ez fogalmilag kizárt – nos, ezekben a kérdésekben alapvető nézetkülönbségek álltak fenn közöttük. A közgazdaságtan története gyakran Ricardo nevéhez köti a földjáradék klasszikus elméletét, de ezt az elméletet Ricardot megelőzően Malthus és mások is megfogalmazták, de soha nem volt közöttük elsőbbségi vita.  Malthus nevezetes népesedés elmélete, amely híressé tette, ugyanakkor sok kritikát és bírálatot váltott ki, Ricardo számára ez azonban a közgazdaságtan alapvetően helyes és fundamentális tétele volt.

A korabeli tudományos viták jellemzőjeként Ön három fogalmat említett, amellyel az akkori tudósok az igazságot keresték: a komolyság, a derekasság és az önkontroll. Ezt az utókor állapítja meg, vagy az akkori szereplők fogalmazták meg feltételként?
Ebben a tekintetben egy fokozatosan kialakuló, részint áthagyományozódó viselkedési kultúra volt, amely a művelt udvari, majd polgári társasági és politikai elit magatartását szabályozó normákat és értékeket igyekezett átültetni és érvényesíteni a tudományra. De akkoriban létezett másik hagyomány is, elegendő a reformáció és a vallásháborúk idején keletkezett hitvitázó iratok nyelvezetére gondolni, amelyekben rendszeresen mázsás durvaságokkal találkozunk és ezek a szenvedélyek nem maradtak csupán papíron.  A társasági érintkezés normái és szabályai igyekeztek ezeket az indulatokat kordában tartani és a tudomány is erre törekedett.
Az a kapcsolat, amelyről én beszéltem, kivételesnek tekinthető. David Ricardo és Thomas Robert Malthus kapcsolata különleges volt, mert ez a két ember, aki számos kérdésben több mint egy évtizeden át folyamatosan vitatkozott, kölcsönösen nagyra becsülte egymást és barátságuk Ricardo haláláig tartott.

A szellem helyét az érdek vette át?
A tudomány művelői alapvetően nem különböznek a többi embertől, ebben a tekintetben sem. Ezért gondoltam indokoltnak egy olyan történet bemutatását, amely pozitív összegű, azt szemlélteti, hogy kontroverzia és kooperáció nem zárja ki egymást. A két fél mindegyike nyert ebben a vitában és a tudomány is nyert általuk.