Ifj. Erődi-Harrach Béla

A Budapesti Corvinus Egyetem közel évszázada íródó történetének egyik – sokak mellett – elfeledett jelentős személyisége ifj. Erődi-Harrach Béla közgazdász, szociálpolitikus és egyetemi tanár.

Tevékenysége szorosan kapcsolódik Egyetemünk történetének első három évtizedéhez. Erődi-Harrach 1882-ben Kunmadarason született, polgári családban, apja id. Erődi-Harrach Béla (1846-1936) nyelvész volt. Ifj. Erődi-Harrach egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen (ma ELTE), valamint Berlinben és Halléban végezte, Angliában és Skóciában pedig tanulmányúton járt. Tanári pályáját 1904-ben a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémián a közgazdaság és pénzügytan tanáraként kezdte.

1912-ben saját tervei alapján, a kultusztárca támogatásával megszervezte Újpesten a Főiskolai Szociális Telepet (Egyetemi Szociálpolitikai Intézet), amelynek 1947-ig igazgatója is volt. A Telep célja az volt – az angol gyökerű „settlement” mozgalom szellemében –, hogy segítséget nyújtson a nyomorban élő családoknak, mégpedig személyes kapcsolatok kiépítése és felhasználása segítségével. Emellett még oktatási intézményként és gyakorlóhelyként is funkcionált a szociális ellátásban dolgozó egyetemi hallgatók számára. A szociális telep mellett másik nagy, mondhatni kiemelkedő alkotása a Közgazdaságtudományi Kar tervezetének elkészítése volt.

1917 őszén ifj. Erődi-Harrach Bélát kérték fel a Közgazdasági Egyetem feladatait, irányát és tanulmányi rendszerét felölelő tanulmány megírására. A nyomtatásban is megjelent, „Közgazdasági Egyetem” című 36 oldalas füzet két fő részből áll. Az első rész általános bevezetés, amelyben a közgazdaságtudományi egyetem felállításának szükségességét indokolja. „A nemzet jólétéhez közgazda széles látóköre kell, aki a munkájával […] a nemzeti élet nagy átfogó kereteit ki tudja tölteni.” Külön is kiemeli a gazdasági vállalatok vezetőinek felelősségét, hangsúlyozva, hogy „tömegek gazdasági képzésére van szükség, mert a jól képzett közepes tehetségek [kiemelés ZSV] azok, akik a haladás pionírjai által nyitott utakat kiszélesítik s nemzetük erejét és jólétét a szilárd és maradandó alapokra helyezik. […] Mire van szükség?”– teszi fel a kérdést Erődi-Harrach. Úgy véli, hogy „A háború alatt elszegényedett és tönkrement értelmiséget lábra kell állítani”, azaz a középosztályt fel kell emelni, helyzetbe kell hozni. Véleménye szerint, és ebben igaza is lett, a „szociális kérdés” fogja meghatározni a társadalom és a politika mindennapjait.

Az egyik legérdekesebb és meghatározó fejezet „Az egyetem és a gyakorlati élet viszonya” címet viseli. Erődi-Harrach szerint az egyetemnek nem feladata „a közgazdasági hivatáshoz nélkülözhetetlen praxist helyettesíteni vagy pótolni”, ezt majd a végzett hallgató a munkahelyén szerzi meg. Ugyanakkor nagy jelentősége van a gazdasági élet gyakorlatának, hiszen a közgazdasági életre vonatkozó ismeretek és tapasztalatok éppen ezeknek az összegyűjtéséből és rendszerezéséből alakulnak ki. A közgazdaságtudomány a „jelenségeket rendszerbe foglalja, az újakat összegyűjti, azokat bírálat tárgyává teszi, a lényegest a lényegtelentől különválasztja, a gazdasági és szociális összefüggésekre rámutat, a gyakorlatnak a hibáit kimutatja, hiányait pótolja. Ennek a processzusnak a körforgásából áll elő és fejlődik az élettel párhuzamosan a […] tudomány. Ezeknek a tudományoknak olyan magasabbrendű szellemi intézetre van szükségük, ahol ezek kellőképpen gondoztatnak, egymásra vonatkozó kölcsönhatásuk megvalósul és szélesebb körök számára továbbadatnak.”

E kérdések tisztázása után tér át a mű második részére, az egyetemi tantervre és az intézmény tanulmányi rendszerére. A gazdasági élet és a közgazdaságtudomány komplexitásából indul ki, de úgy véli, hogy a tanításban a tudomány akkori rendszerében lehet leírni a valóságot. Igazi pozitivista alapossággal készítette el a tantárgyi hálót a releváns diszciplínák rendszerében, amelyről táblázatot is közöl a kötetben. Azonban ki kell küszöbölni, hogy ezek az ismeretek, tudományok enciklopédikusan, összefüggéseik nélkül legyenek előadva. Öt tárgycsoportban összesen 25 tárgykört sorol fel1. A felsorolásból ugyan nem hiányzik a háborús győzelembe vetett hit érzékeltetése, azért alapvetően korszerűnek mondható a tárgykörlista. A nyelvtanítással kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy a nyugati nyelvek között az angol nincs megemlítve, mint a világgazdaságban, a világkereskedelemben preferált nyelv. A keleti nyelvek közül a balkáni nyelvek, a török, az orosz és az arab nyelvek szerepelnek. A nyugati nyelvek tanítási rendszerének mintája az Eötvös Collegiumban bevezetett módszer, vagyis anyanyelvi lektorok alkalmazása.

Erődi-Harrach tervezete szerint a gyakorlati képzés színtere a kiscsoportos szemináriumi foglalkozás, amelyeket a tanárok mellett tanársegédek, asszisztensek vezetnének. Ide sorolja a gyakorlati képzést szolgáló mintairoda felállítását is. Az oktatás eszközök közötti felsorolásban első helyen áll a könyvtár felállítása, amelyet központi könyvtár és szemináriumi könyvtárak hálózati rendszerében képzel el. A gyakorlati képzést segítik még a különböző laboratóriumok, kísérleti telepek, valamint a gyakorlati intézetek. Utóbbira példa a már említett – éppen általa – létrehozott újpesti Főiskolai Szociális Telep. A tervezet szerint az egyetemi tanulmányi idő 8 félév, amely alatt hetente átlagban 18-24 kötelező órát kell teljesíteni. A négy év során két szigorlati vizsgát kell teljesíteni: a második tanév végén az alapvizsgát, a negyedik év végén a képesítőt/szakvizsgát/szigorlatot – az elnevezés akkor még nem nyert végleges formát. A tanulmányokat lezáró második szigorlat lenne az oklevél/diploma kiállításának az alapja. Erődi-Harrach nem írja le a képesítés elnevezését. Ezt azonban megteszi a „Doktorátus” bekezdésben, ahol kifejti, hogy „közgazdasági doktori cím” megszerzése ne legyen kötelező a képesítéshez, és maradjon meg tudományos minősítésnek. A doktori szigorlatnak egy fő- és három melléktárgya lenne. A főtárgyak közül különbözne a gazdáké, a bányamérnököké, valamint az erdőmérnököké. Itt értesülünk arról, hogy „ezeknek a tárgyaknak tanszékei lennének az egyetemen”, vagyis a mezőgazdasági egyetemi képzés mellé bevonzaná a bányászati és erdészeti képzést is. Ez a törekvés érthető is, hiszen a századelőn jelentős szervezeti és infrastrukturális fejlesztések történtek Selmecbányán, azonban a háború alatt elfogytak a hallgatók, kiürült az intézmény.

A kötet külön bekezdést szentel az egyetem és a kereskedelmi akadémiák kapcsolatának. Az akkor működő négy ilyen intézmény közül a két állami – a Keleti kereskedelmi Akadémia, valamint a Fiumei Kiviteli Akadémia – integrálandó az új egyetem szervezetébe. Ez nemcsak költséghatékony, takarékos, de a szellemi potenciál összevonása miatt szinergikus megoldás is lenne. A másik két akadémia közül a Budapesti Kereskedelmi Akadémia jó értelemben vett versenytársa lehetne az Egyetemnek, s mint ilyen, túlélné az Egyetem felállítását. A kolozsvári Kereskedelmi Akadémia főiskolai tagozatáról azonban lesújtó véleményt fogalmaz meg: az „teljesen nélkülözvén a megfelelő közgazdasági környezetet, már évek óta csak mint melegházi növény sínylődik, előbb-utóbb úgy is megszűnik, ezért ezzel az új egyetem körében külön foglalkozni nem szükséges.” Az akadémiákon meghatározott számú félévet végzettek előtt nyitva lenne a lehetőség arra, hogy az egyetemen két tanévet abszolválva egyetemi oklevelet, illetve doktori fokozatot szerezzenek.

A tanulmányban végül szűken, de azért szóba kerül az egyetem finanszírozásának kérdése, amit röviden azzal intéz el Erődi-Harrach, hogy a meglévő tőke (a Hangya Szövetkezet 1917. évi adománya) mellé a négy kereskedelmi akadémia évi 240.000 Koronás fenntartási költségét lehetne becsatornázni, s emellett 5-6 millió Koronás adománnyal megoldható az építkezés és a fenntartás költsége.

Tervezetének jelentősége abban áll, hogy 1918 októberében ez került IV. Károly király elé, mint azt újonnan létesítendő közgazdaságtudományi Egyetem terve. Ezt az elképzelést azonban maga alá temette az összeomló Monarchia. Újból 1919 végén került elő, s szinte szó szerint ennek alapján hozták létre a budapesti Kir. Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kart. Erődi-Harrach az új intézményben egy egész korszakon át, 1920–1944 között a közgazdaságtan és a szociálpolitika tanára volt, az 1926/27., valamint az 1943/44. tanévben dékáni tisztséget töltött be. 1944. november 11-én a nyilasok letartóztatták, és a sopronkőhidai fegyházba szállították, végül Bajorországba deportálták, ahonnét 1945. augusztusában tért vissza. 1949-ben nyugdíjazták.

A leírtakból is látható, hogy ifj. Erődi-Harrach Béla munkássága, életútja, elkötelezettsége a Közgazdaságtudományi Karhoz kapcsolta, annak létrejöttében, működtetésében elévülhetetlen érdemei vannak, ezért méltán érdemli meg, hogy Teleki Pál, almási Balogh Elemér, korláti Bernáth István és mások mellett a Kar alapítói között tartsuk számon, és emlékezzünk meg róla.

Zsidi Vilmos

1 Öt tárgycsoport: A) kultúrtudományok, B) elméleti gazdaságtudományok, C) gazdaságpolitika, D) jogtudományok, E) természettudományok. Tárgykörök: 1. filozófia, 2. gazdaságtörténet, 3. nyelvek, 4. magángazdaságtan, 5. a közgazdaság tagolódása, szervezete és alapkérdései, 6. világgazdaságtan, 7. statisztika, 8. szociológia, 9. mezőgazdasági politika, 10. iparpolitika, 11. kereskedelempolitika, 12. szociális kérdés, szociális politika, 13. szociális egészségügy, 14. szövetkezeti ügy, szövetkezeti politika, 15. pénzügytan, 16. a jelenkor világpolitikai kérdései, 17. általános polgári jog, 18. közigazgatási jog, 19. kereskedelmi jog, 20. hiteljog (csőd, váltó), 21. a forgalom joga (szabadalmi ügy és szabadalmi jog, vasúti jog), 22. konzuli jog, konzuli bíráskodás, 23. Bosznia-Hercegovina jogintézményei, 24. közgazdasági földrajz, 25. mechanikai és kémiai technológia.

Irodalom
Közgazdasági Egyetem. Írta: ifj. Erődi-Harrach Béla. A Főiskolai Szociális Telep kiadványa. Bp., 1918.
A közgazdasági kar létesítésének története. In: A budapesti Kir. M. Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi kar szervezeti és tanulmányi szabályzata. Második kiadás. Bp., 1921. 7. skk.
Mihalik István: Küzdelem az önálló egyetemi szintű közgazdászképzésért. In: Tanulm. a magyarországi közgazdasági felsőoktatás történetéből. A „75 éve alakult az első Közgazdaságtudományi Kar Magyarországon” című tudományos konferencia előadásai. Szerk. Szögi László- Zsidi Vilmos.Bp., 1995. [A BCEL kiadványai 2.] 48-82. p.
Zsidi Vilmos: A budapesti közgazdaságtudományi kar története. Uo. 83-98. p.
Lombos Antal: Humanista örökség Újpesten. Az újpesti settlement emlékezete, 1. rész. In: Újpesti Helytörténeti Értesítő 2017. március XXIV. évf. 1. szám. 4-6. p.

Fotó: Történeti Fényképtár – Magyar Nemzeti Múzeum