Benne volt a levegőben, hogy ha egyetemünkre érkezik a „tudományboltos közösség” (a Science Shop community) éves konferenciája, megmozdul bennünk, Corvinusos oktatókban és kutatókban valami. Tudtuk, hogy ennek a kutatói közösségnek, és az általuk képviselt szellemi áramlatnak lényege az inspiráció és a reflexió, a kettő elegye pedig mindig izgalmas. A többségében a Vállalatgazdaságtan Intézet Döntéselmélet Tanszékének kollégái alkotta helyi szervezőcsapat többéves kutatómunkájának egyik kulcsmomentumává érett az esemény.

A tudomány a társadalommal és a társadalomért lehet csak hiteles és hosszú távon eredményes
– szögezte le nyitó plenáris előadásában Philippe Galiay, a Science Shopok művelése köré szerveződött közösség egyik ősatyja. Fektessünk be az általunk elképzelt európai jövőnkbe, mozgassuk meg, és vonjuk be kutatásainkba az állampolgárokat, a szó legteljesebb értelmében. Törekedjünk kölcsönösségre épülő kapcsolatra a tudomány művelői és a társadalmi közösségek között, hogy ne csak megfigyelőként közelítsünk a társadalom széles körének szereplőihez, hanem alkotótársként a tudomány előrevitelében, illetve az eredmények hasznosításában, mindannyiunk szakmai és azon túli életében.

„Megszülettem mint állampolgár”:
ez is lehetett volna a hazai kutatói közösség ikonikus szószólójaként megismert Udvarhelyi Tessza plenáris előadásának címe, melynek keretében saját történetét mesélte el, ahogy 25 évesen „megvilágosodott”. Egy villamoson utazva a körülötte lévő szegénységgel, az egyenlőtlenség számos jelével szembesülve mintha meglátta volna magát egy tükörben, felmerült benne, hogy milyen szerencsés körülmények közt él, és milyen keveset tesz mások boldogulása érdekében. Feltette magában a kérdést, hogy mi a saját felelőssége a környezetében lévő sorsok alakításában, mit tehet az egyenlőtlenség ellen, az elesettek érdekében. „A megvilágosodás szép dolog, de mit kezdjünk vele?” – tette fel magának a következő kérdést, majd erre való válaszként újjászületett kutatóként elhatározta, hogy a jövőben kutatómunkát csak a tényleges változtatás igényével fog végezni. Így jutott el a részvételi akciókutatásig, amellyel személyes célja, hogy felhatalmazzon embereket arra, hogy teljes értékű állampolgárokként élhessenek, illetve a tudás segítségével tenni tudjanak akár egészségügyi, akár szociális korlátaik meghaladása érdekében. Az előadó következtetésként leszögezte, hogy nem kell, hogy mindenki aktivista legyen, de vállaljunk felelősséget a változtatásért, kutatói és politikai tudatossággal, és ne csak megfigyelőként szemléljük a körülöttünk zajló történéseket. Tartsuk szem előtt az állampolgárság valódi értelmét, és tegyünk a gazdasági körülmények ellen, amelyek dehumanizálják közösségeinket.

A konferencia gazdag kínálatában több „dilemma szekció” is helyet kapott.
Ezek egyikében egy nagyon konkrét esetet vázolt a felkért civil szolgáltató szervezet aktivistája (Kovács Vera – A Város Mindenkié), akik a hajléktalanok helyzetének javítását, lehetőség szerint otthonhoz juttatását tűzték ki maguknak célul. Egyetemi kutatókkal és üzleti tanácsadókkal közösen közreműködtek egy részvételi akciókutatásban, megpróbálva kamatoztatni valamit a kutatók és a tanácsadók tudásából, segítő közreműködéséből. A szekció mintegy 20 igen aktív hozzászólója próbálta értelmezni a konkrét projekt működésével kapcsolatos eredményeket és viszonylagos kudarcokat, mert bizony az üzleti tanácsadók kezdetben „a tudás birtokosaiként” léptek fel a közös munkában, kevéssé egyenlő partnerként, ahogy az adott helyzetben ezt a nemzetközi jó gyakorlat sugallja. A tanácsadók pro bono (profánabbul fogalmazva: kiégés elleni) munkájának egyik eredménye éppen az volt, hogy a munka végére tapasztaltabb kollégájuk megfogalmazta a felismerést, hogy bármennyire értékes is a tudásuk az üzlet világában, egy civil szolgáltató szervezettel együtt dolgozva nem szabad megváltoztatniuk az aktivisták önazonosságát, ennek árán sem hatékonysági, sem finanszírozási célok nem érvényesülhetnek.

Miként vehetők rá az egyetemi hallgatók arra, hogy non-profit szervezetek projektjein dolgozzanak?
Párhuzamos szekciókban több kolléga (itthonról és külföldről) osztotta meg egymással oktatói tapasztalatait ebben a kérdésben. Ennek során felmerült, hogy célszerű a problémaközpontú tanulást a közösségért való kutatással házasítani, és a közösségi projekt kiválasztásában meghagyni a hallgatóknak a döntést. Kritikus pontja a folyamatnak a diákok munkáját követően a projekt átadása a közösségi partnernek, mert az elérni kívánt társadalmi hatás szempontjából perdöntő, hogy mi történik az érintettekkel, miután a diákok távoznak a lezáruló projektből. Emellett elhangzott, hogy a társadalmi közösségek bevonása az osztálytermi munkába növeli a hallgatók társadalmi kitettségét, környezetük sokszínűségét, ami nem mond ellent többségük célzottan üzleti karrierterveinek. A sokféleség eredeti felismerések forrása lehet, illetve fokozott nyomás alá helyezi a hallgatók készségeinek fejlődését, s végeredményben innovációs potenciáljuk előtt nyithat meg ajtókat. Nemcsak a megszokott üzleti érintettek üzleti, illetve közgazdasági terminológiáján és értelmezésén keresztül lesznek képesek látni a világot, leendő munkaadójuk környezetét, hanem többféle módon is fel tudják dolgozni a körülöttük zajló történéseket, gazdagabb eszköztárból merítve a mindenkori megoldások megtalálásához.

Miért is hívják Élő Tudásnak (Living Knowledge) a konferenciát,
illetve az emögött álló szellemi közösséget? – tettem fel a kérdést a német Science Shop közösségek koordinátorával, Norbert Steinhaussal készített interjúm során, ahol megpróbáltam a magam számára is értelmezni a konferencián addig látottakat-hallottakat. Norbert Steinhaus elmondta, hogy közös alkotó folyamatnak fogják fel kutatói munkájukat, amelynek keretében a tudást nem statikusnak értelmezik, hanem céljuk, hogy azt folyamatosan biztosítsák a kutatók a közösségi partnereiknek. A tudás élő, amennyiben mind a kutató, mind a közösségi partner egy tudatos növekedési, fejlődési folyamat részese a munka során. Kifejezett cél, hogy mindig új érintetteket vonjanak be a közös gondolkodásba, s folyamatos emberi interakciókon keresztül aktualizálódjon, fejlődjön, növekedjen a tudásbázis, illetve annak hasznosulása érzékelhető legyen. Hogy milyen szerepe lehet ebben a profitorientált vállalatoknak? Norbert Steinhaus leszögezte, hogy a Science Shop közösség küldetése, hogy olyanokkal dolgozzanak, akik nem tudják megfizetni a számukra oly fontos tudást. Ezért a Science Shop működésének finanszírozása egy megoldandó feladat, és ebben a vállalatoknak is van, illetve lehet jelentős szerepe. Ha ezt a szerepvállalást egy vállalat csak a nyeresége növeléséért teszi, az ellentmond a kezdeményezés szellemiségének. Ha azonban a vállalat az önzetlen segítségen túl bármilyen hasznot realizál a Science Shopon keresztül való társadalmi szerepvállalásából (pl. kollégái nem égnek ki, a vállalat vonzóbb lesz a leendő munkavállalók vagy éppen a fogyasztói szemében), az természetesen rendben van, sőt ez a hosszú távon sikeres együttműködésnek jó alapja lehet.

Ki is az a Homo Corvinus?
Összességében aligha volt olyan résztvevője a konferenciának, aki nem kapott volna megfelelő impulzust saját oktatói és kutatói tevékenységének újragondolásához, és nem jutott ennek során további munkája, vagy akár állampolgári önazonossága szempontjából kritikus felismerésekhez. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy Homo Oeconomicus-e, aki egyetemünkön dolgozik? Többet jelent-e ennél Homo Corvinusnak lenni? Mit is jelent ez pontosan? Aki ott volt a konferencián, talán közelebb jutott e kérdés megválaszolásához, és mi együtt talán már ezzel is tettünk valamit azért, hogy oktatói és kutatói tevékenységünknek valós társadalmi hatása lehessen.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék