A kutató kollégák munkáját bemutató rovatunk keretében interjúalanyom ezúttal Hajnal György volt, a Gazdaságpolitika és Közpolitika Intézet igazgatója. Egy nagyobb ívű program keretében az ügynökség-típusú kormányzati szervezeteket kutatja, e kutatása kapcsán beszélgettünk. Kezdtük nyomban egy tisztázó kérdéssel, hogy a különböző országos hatókörrel működő főhatóságok, közintézmények, állami tulajdonú vállalatok és közalapítványok mind ügynökségnek számítanak a nemzetközi taxonómia szerint, tehát a kutatás tárgyát több mint ezer hazai szervezet, illetve az ott dolgozó több tízezer fő jelenti, akik közfeladatok ellátását végzik. Mérete, jelentősége dacára „empirikus vakfoltnak” tekinthető a terület, mert ugyan a politikában „vannak mondások” e szervezeti populációval kapcsolatosan – hogy például valamely kormány „kiárusította-e az állami vagyont” –, mégis normatív, magyarázó állítások hiányoznak a kapcsolódó diskurzusból. Nehéz lenne megmondani, hogy „hol vagyunk és merre tartunk”, legalábbis szigorúan empirikus, normatív elemzésre épülő kutatási eredmények alapján.

Dilemmaként merült fel, hogy több mint 25 éve „vergődünk” a különböző kormányzati reformokkal kapcsolatosan,
mégsem tudjuk igazán, hogy vajon mit eredményeztek a különböző időszakokban tapasztalt reformhullámok. Az eddigi reformok „hihetetlen nagyságú tranzakciós költségeket generáltak”, akár szervezetek összevonása vagy éppen szétválasztása kapcsán, és e rövid távú biztos költségek hosszabb távon remélt hasznokkal lennének szembeállíthatóak. Ez utóbbiak teljesülésének ugyanakkor számos feltétele volt, illetve lesz, így a reformok mérlege legalábbis nem egyértelműen pozitív. Szigorúan nézve a kormányzati reformok velejáró értékelhetetlenségével nézünk szembe, mert az a végső igazolás, hogy egy-egy reform(hullám) eredményeképpen „mennyivel működik jobban a kormányzat”, mint előtte, nem történt, nem történhetett meg.

Hajnal György kutatásában többek között azt vizsgálta,
hogy az egyes kormányzati ciklusokban mennyire nőtt vagy csökkent az ügynökség-típusú kormányzati szervezetek száma. A kapott eredmények a környezeti trendektől független, ideológiai jellegű hatásmechanizmusok hangsúlyos szerepére utalnak – röviden szólva a „kormányzat színe” meghatározónak bizonyult az empirikus vizsgálat során. Olyan merőben praktikus kérdések kerülnek ezáltal új megvilágításba, mint például egyes nagy állami tulajdonú vállalatok, mint a MÁV vagy a Posta többszöri újraszervezésének észszerűsége. Ezeket ugyanis racionalizáló narratíva mentén vetik fel időről időre, mint egy legitim cél elérésének adekvát eszközeit, e legitim cél eléréséhez viszont „nem egyértelmű, hogy közelebb kerültünk volna”.

A helyzet Hajnal György szerint ugyanakkor még súlyosabb.
A közpolitikai döntések természete ugyanis az, hogy „elfogultságok és pillanatnyi megfontolások” mentén cselekednek a mindenkori döntéshozók, jellemzően „előbb születik meg a döntés, és utána kezdődik a megalapozása”, már jobb esetben, ha legalább utólag megkezdődik. Mindez ráadásul nem a magyar kormányzati rendszer sajátossága, hanem a világban sok helyen hasonló a helyzet. Még ha utólagos elemzések keretében is, érdemes lenne feltárni, hogy kik az egyes döntések nyertesei és vesztesei, hogy a döntések hatásait megismerhessük. Számos kormányzati döntés lényege ugyanakkor az, hogy „megszületik és kommunikálják”, horribile dictu, a hatásaitól függetlenül.

Mindennek tükrében kinek ajánlható Hajnal György kutatása, illetve e szakterület sokszínű nemzetközi tudományos eredményei?
Mondhatnánk, hogy a mindenkori kormányzati döntéshozóknak; az ő befogadókészségük viszont éppen a fentiek miatt kevéssé jellemző. A tudományos diskurzushoz hozzájárulni kívánó egyetemi polgároknak viszont érdekesek lehetnek a részletesebb eredmények, akár professzionalizmusból, akár a közügyek iránt érdeklődő állampolgárként fordulnak a kérdés felé. Folytassunk a tények alapján beszélgetést arról, hogy mik a közpolitika folyamatai, és milyen döntések, milyen eredményekkel születnek. Feladhatjuk-e ezt a törekvésünket a fenti dilemmák, a vele járó értékelhetetlenség dacára?

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék