Gulácsi László professzor az Egyetem új tudományos rektorhelyettese

Gulácsi László professzor a Budapesti Corvinus Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, 2018. január elsejétől az Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Ön a Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott, és pályája elején gyógyító munkát végzett, körzeti orvos is volt, és a Debreceni Kenézy Kórházban, valamint a balatonfüredi Állami Szívkórházban is dolgozott. Nem hiányzik a gyógyítás?
Tényleg általános orvosi az első diplomám, de 1985-ben itt végeztem, az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Tervgazdasági szak, Szociológia másodszakán. Kiváló tanáraim voltak, például azóta is nagyon büszke vagyok rá, hogy Andorka Rudolf professzor úr egyik tanítványa lehettem, sok támogatást kaptam tőle. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember csak egyféle dologgal foglalkozzék, de komolyra fordítva a szót, én belgyógyászként dolgoztam és népegészségügyi orvostanból van szakorvosi vizsgám. Ezt akkoriban társadalomorvoslásnak hívták hazánkban. Ebben benne van a társadalom szó, hiszen a betegek és egészségesek is a társadalomban élnek, nem mindegy, hol laknak, hogy milyen a jövedelmük, az iskolázottságuk, és rengeteg más társadalmi tényező is fontos lehet. Az orvosegyetemi képzésben akkoriban nekünk nem tanítottak társadalomtudományokat, ma is elenyésző a súlyuk az oktatásban. Nekem fiatal orvosként hiányérzetem volt, hogy miközben népegészségüggyel foglalkozom, a társadalomtudományokról, közgazdaságtanról semmit nem tudok, és akkor elkezdtem keresgélni, hogy hol is lehet ilyesmit tanulni. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem akkori rektora és más vezetői pedig nagyon pozitívan reagáltak, amikor elmondtam nekik, hogy én itt szeretnék tanulni. Azt mondták, hogy én vagyok az első orvos a közgazdasági egyetemen, és lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek a képzésben, amiért azóta is hálás vagyok. Mára persze már több időt töltöttem közgazdaként, mint orvosként.

Azt, hogy létezik egészségügyi közgazdaságtan, csak sokkal később tudtam meg, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy közvetlenül szakmánk legnagyobb nevű képviselőitől tanulhassak, ugyanis a mesterszakot a Yorki Egyetemen végeztem. Mestereim közül is kiemelem Mike Drummond és Tony Culyer professzorokat. Ezután jöttek a PhD-k, különböző szakterületeken, részben népegészségügyi (Klazinga professzorral Amszterdamban), mikrobiológiai (Rozgonyi professzorral a Semmelweis Egyetemen), és részben társadalomtudományi (Jenei professzorral a Corvinus Egyetemen) területen. Mikor ezeket befejeztem, kopogtattam Jenei György professzor úr ajtaján – akit korábban nem ismertem –, és felvázoltam, hogy egészségügyi közgazdaságtant szeretnék művelni. Erre azt válaszolta, hogy üljek le, csináljak, amit jónak látok, de ne okozzak másnak pluszmunkát, és ne csináljak a tanszéknek adósságot. Így indult. Belekerültem a Chikán rektor úr és Bakacsi rektorhelyettes úr által indított chair professzori programba, és amikor már ketten voltunk egy PhD hallgatómmal, munkacsoportot hoztam létre, utána – amikor már négyen lettünk – Kutatóközpontot is, és a folyamat eredményeként létrejött az Egészségügyi Közgazdaságtan tanszék.

Azután ezek a professzorok (volt tanáraim, barátaim) jöttek ide az Egyetemre, belőlük nemzetközi tudományos tanácsadó testületet hoztunk létre, ők a mai napig is rengeteget segítenek, évente eljönnek oktatni, előadni, együtt publikálunk, közös kutatásaink vannak, és nagy szerepük van például abban, hogy ez év januárjától két H2020-as programban is benne vagyunk.

Igen hosszú a publikációs listája, hogyan tudja összeegyeztetni a kutatást az oktatási feladatokkal? Sokan éppen arról panaszkodnak, hogy a megnövekedett oktatási terhek miatt nem jut idejük és energiájuk kutatni.
Ez tényleg lényeges, figyelmet igénylő kérdés. Úgy gondolom, az oktatás során nagyon jó, amikor az ember a kutatási módszertanát és eredményeit azonnal beviszi a tanterembe. Ezt a hallgatók szeretik, valamennyi kollégám is így csinálja, és ez az egyre növekvő számú hazai és nemzetközi hallgatóinktól kapott visszajelzések szerint is jó módszer. A hallgatók „vevők” rá, ha az élvonalbeli témákkal és módszerekkel találkoznak.

Az egészségügy gazdasági menedzselése világszerte „hot topic”, itthon is számos elmélet és koherens javaslat ismert a médiából. Az Önök kutatási eredményei iránt tapasztalt-e érdeklődést bármilyen lobbicsoport vagy pártpolitikai közeg részéről? Vagy a magánegészségügy szereplőinek tud támpontot nyújtani?
Kutatási eredményeinket igen gyakran használják az egészségügyben finanszírozási döntések megalapozásához. A világ legtöbb országában – mint ahogy nálunk is – törvény írja elő, hogy a (közfinanszírozott) egészségügybe bekerülő új technológiákkal kapcsolatos – legyen az egy új gyógyszer, egy új eljárás, új diagnosztika, új műszer – finanszírozási döntések során figyelembe kell venni a költség, a betegség-teher, költség-hatékonyság és költségvetési hatás-adatokat. Adatok kellenek arról, hogy az új technológiáknak milyen hatása van az emberek életminőségére, munkaképességére. Persze vannak olyan kutatásaink, amelyek elméletiek, inkább módszertani kutatások, és vannak olyanok, amelyek gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak. Az az ideális, ha ezek egy tanszék életében harmonikusan kiegészítik egymást. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt külön kezelték a közgazdaság- és társadalomtudományokat a biomedicinális kutatásoktól. Mára ezek a határok megszűntek, az egészségügyi közgazdaságtan az orvostudományok része is lett. Saját példát említek ennek bizonyítására, az MTA doktorimat a biomedicinális osztályon adták ki, miközben közgazdászként itt dolgozom a Corvinus Egyetemen.

Az egyetemi oktatók, kutatók közül is sokan érzik úgy, hogy alkatuktól távol áll a tudománykommunikáció, vagyis a kutatásuk nyilvános térben való megjelenítése. Ez ma már elkerülhetetlen, sőt az eredmények megosztása fontos pályázati szempont adott esetben. Nem beszélve arról, hogyha jól csinálják, a nagyközönséget is érdekli.
A mi tudományterületünkön, illetve pontosítanék, a mi tanszékünkön sajnos nem fordítottunk kellő figyelmet erre, holott ezt a társadalom is elvárja. Évek óta csak olyan kutatási pályázatokat látok, amelyekben elvárás a társadalmi hatás vizsgálata, és amelyekben ugyancsak fontos elem az eredmények „disszeminációja” a döntéshozók és a társadalom érintett csoportjai számára. Nagy kérdés azonban, hogyan tudjuk lefordítani a társadalom és az érintettek nyelvére az adott kutatás eredményeit. Ehhez érteni kell, ez önálló szakma, ezért fontos az Önök, újságírók folyamatos segítsége.

Van-e stratégiája ezzel kapcsolatban, hogyan tudná segíteni az Egyetemen folyó tudományos eredmények jobb megismerését, megismertetését? Tudományos rektorhelyettesként mit érez majd sikernek?
Úgy vélem, a tudományos munka tervezése és elősegítése mellett oda kell figyelnünk arra, hogy többen tudjanak hazánkban és külföldön egyaránt a Corvinus Egyetemen elért eredményekről. Ez egy sokszereplős komplex csapatmunka, karok, PhD iskolák, kollégák, egyetemi vezetés, ebben valami módon mindenki részt vesz, és részt kell, hogy vegyen, mindenki fontos. Én mint rektorhelyettes azt érzem majd sikernek, ha a kollégák az egyetemen azt tapasztalják, és úgy érzik, hogy ennek a közös célnak az eléréséhez a Tudományos Rektorhelyettesi Iroda is szépen hozzájárul.