Idén is izgalmas előadásokkal és programokkal várta látogatóit a Pszinapszis, vagyis a Budapesti Pszichológiai Napok. Forgács Attila, egyetemünk Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének docense évek óta visszatérő vendége a pszichológia eredményeit népszerűsítő sorozatnak. Április 14-én az étkezés lélektanával foglalkozó szakértői kerekasztal résztvevőjeként hallgathattuk meg.

„Az étkezés az egész életünket átjárja, mindennapjaink szerves része. Már csecsemőkori legelső tapasztalataink is a táplálásból és az ahhoz kapcsolódó élményekből fakadnak, melyek egyfajta alapként szolgálnak későbbi viszonyulásunkhoz. Az evés és a táplálékfelvétel azonban nem csupán a létfenntartásban játszik szerepet, annál jóval bonyolultabb. A különböző érzelmek – legyen az akár öröm vagy bánat – a felnőtt emberek életében is szorosan összekapcsolódnak az étkezéssel, így mondhatjuk, hogy az ételnek érzelmi értéke is van. Milyen szerepe van az evésnek az életünkben, és mi irányítja ezt? Hogyan változtak az evési trendek az utóbbi években, és ez milyen következményekkel járhat? Mit lehet és mit kell tudni az evészavarokról, illetve azok kezelési lehetőségeiről?”

A Pszinapszis látogatóit a fenti sorok hívogatták az izgalmas beszélgetésre – no meg a kerekasztal résztvevőinek névsora: Dr. habil. Forgács Attila mellett Dr. Varga Márta klinikai szakpszichológus, Szalai Tamás Dömötör, a SE Magatartástudományi Intézetének munkatársa, és Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus vettek részt az eseményen. A szervezők a Slido alkalmazás segítségével lehetővé tették, hogy a vendégek a kerekasztal ideje alatt folyamatosan tehessék fel kérdéseiket. A kérdések az előadók feletti kivetítőn jelentek meg, s így a vendégek érdeklődése irányíthatta a szakértői eszmecserét.

A hallgatóságot mindenekelőtt az foglalkoztatta, miért ennyire hangsúlyos az életünkben az evés. Forgács Attila szerint ez biológiai létünkön keresztül is megérthető, hiszen az élet végső soron nem más, mint anyagcsere. Az állatok, de különösen a főemlősök ébren töltött életének nagyobb része az evésről – a táplálék felkutatásáról, elosztásáról és elfogyasztásáról szól. Lukács Liza ugyanakkor érdekesnek találja, hogy manapság egyre több probléma fordul elő az evés kapcsán, az evéshez fűződő viszonyunk kezd mindinkább problematikussá válni. Hogy mikortól beszélhetünk evészavarról? Lukács Liza szerint akkor, ha már akkor is ennénk, ha nem vagyunk éhesek.

Varga Márta úgy látja, hogy bár az evészavarok sokakat érintenek, a téma mégis keveseket érdekel, a szükségesnél kisebb az ezzel kapcsolatos társadalmi figyelem. Miért van jelen mégis ennyiféle étkezési zavar? Szalai Tamás Dömötör úgy gondolja, hogy annak szabályozása, hogy mit eszünk, egyfajta pszeudo-kontrollt jelent saját életünk felett, amit más élethelyzetekben nem gyakorolhatunk. Mára az evészavaroknak gyakran olyan krónikus esetei is megjelennek, ahol a beteg azonosul a zavarral, ami egyfajta társként, saját identitása részeként kíséri az életben. Varga Márta szerint éppen ezért nem a tünetek megszüntetése lehet a szakemberek valódi célja (hiszen az evést senkitől sem lehet elvenni), hanem a kiváltó okok megértése és kezelése.

Forgács Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a 20. században az elhízás még nem volt annyira jellemző, mint manapság: jelenleg a magyarok kétharmada küzd súlyproblémákkal. Történetileg úgy látszik, hogy a társadalmi elhízás folyamata a „gulyáskommunizmus” évei alatt kezdődött, de a rendszerváltás után robbant be igazán. A fogyasztói társadalom alapköve az értelmetlen fogyasztás, ugyanakkor a marketing ellentmondó üzeneteket közvetít a társadalom felé: a fogyasztás, a hedonizmus sikkes, de a falás szégyen. A sikeres és boldog ember sokat fogyaszt, de nem hízik el. Egyél sokat, de maradj vékony! A ma embere a „tedd” és „ne tedd” kettős szorításában találja magát, így könnyen átérezheti a Sicc nevű macska helyzetét.

Lukács Liza kiemelte, hogy ezek az ellentmondó utasítások a családokban is megjelennek: „ne hagyd meg az ételt”, „ha szeretsz, megeszed”, de azért „ne hízz el”. Varga Márta ennek kapcsán kiemelte, hogy a családi háttér szerepe minden étkezési zavar esetében nagyon fontos. Az anorexia mögött sokszor egy belső vívódás, az önmagunkkal és a családdal folytatott küzdelem húzódik meg, amelyben összecsap a gyermekszerep és a saját akarat kifejezése iránti vágy. Szalai Tamás Dömötör elmondta, hogy az Egyesült Államokban éppen ezért kezd népszerűvé válni a családközpontú terápia, amely ebben a kontextusban igyekszik megoldani a problémákat. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nehéz a különböző étkezési zavarokat együtt kezelni, hiszen a különböző típusok és altípusok lelki háttere egészen eltérő lehet. A szakemberek számára jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy újabb és újabb kórformák (és ezek krónikus változatai) jelennek meg – ráadásul egyre fiatalabb korban. A legtöbb páciens viszont csak a kellemetlen tünetektől szeretne megszabadulni, bizonyos dolgokat azért megtartana.

Forgács Attila szerint az új problémák vonzzák az önjelölt prófétákat, a csodadoktorokat és a szélhámosokat. Az étkezéssel kapcsolatban létrejövő dogmák új étkezési zavarhoz, az egészséges vagy egészségesnek vélt táplálékhoz való megszállott ragaszkodáshoz vezettek. Mindeközben a virtuális térben, a közösségi oldalakon templomok épülnek az étkezéshez kötődő „új vallásoknak”: a három legnépszerűbb magyar közösségimédia-oldalból kettő a fogyással kapcsolatos. A virtuális térben az étkezési zavarokkal küzdők megtalálják egymást, kiokosítják egymást, és versenyeket rendeznek. Vagyis a táplálkozással kapcsolatos szokások, hitek egyre inkább közösségi élményt jelentenek, s így könnyebben válnak az identitás részévé. Ma már két kattintással találhatunk olyat, aki elfogad.

Varga Márta arra hívta fel a figyelmet, hogy az eltúlzott gesztusok, az ingerek megemelkedése – és ebből adódóan az ingerküszöb emelkedése – az élet más területein is problémát jelent. Viselkedésünkben egyre inkább csúszunk az extremitások, a túlkapások felé, s átértelmeződik, mit is jelent a „normális”. A közönség kérdésére, hogy ebben lehet-e szerepe az egyre gyakoribb ételfotóknak, Instagram-posztoknak is, Forgács Attila azt válaszolta, hogy feltehetően igen. Ugyanakkor már az ősember is szerette ábrázolni, hogy mit eszik, vagy hogy mit jelent számára az ideális test: gondoljunk csak a barlangrajzokra vagy a willendorfi vénuszra.

Baksa Máté