Bemutatkoznak az EFOP kutatócsoportok

Novemberben bemutatkozott az Egyetem néhány EFOP kutatócsoportja, megismerhettük a munkacsoportok 2018. első félévi működését. A Világgazdasági Intézet képviseletében Kollai Istvánt, a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet képviseletében pedig Somogyi Krisztiánt kértük, hogy válaszoljanak a Kioszk nevében érdeklődő Sipos Júlia kérdéseire.

Világgazdasági Intézet – Kollai István

Önök az egyik munkacsoportban arra keresik a választ, hogyan kutathatók a gazdasági és szocio-kulturális alrendszerek közötti kölcsönhatások. Látszólag módszertani kérdés, de ennél valószínűleg jóval többről lehet szó. Milyen eredményre jutottak eddig ebben a bonyolult témában?
Egy ország gazdasága és a szocio-kulturális alrendszerei (társadalmi folyamatai vagy kulturális attitűdjei) között rengeteg ismert összefüggés van; nehezebb viszont ezek koherens és összehasonlító jellegű vizsgálata. Rendkívül felértékelődött például a „humán tőkének” – a tudásnak, a közösségszervezésnek, az együttműködési képességnek, a tanulni képes társadalomnak – a szerepe a gazdasági fejlődés mai, IT-vezérelt formájában; de magát a humán tőkét mégis nehezebb megmérni, mint a pénzben kifejezhető működőtőkét. A humán tőke a mostani kutatásunkhoz is szorosan kapcsolódott, hiszen azt vizsgáltuk, hogy a közép- és kelet-európai nagyvárosok (főként fővárosok) hogyan szívhatják el a humán tőkét a hátországuktól (ahogy a szakirodalom nevezi: hinterland), ami miatt a közkeletű feltételezéssel ellentétben elszegényítő hatást okozhatnak az ország bizonyos régióiban. A humán tőkét jobb híján, kissé leegyszerűsítve, a jól képzett munkaerőben, azaz a diplomások számában – és országon belüli mobilitásában – tudtuk megfogni.

Egy sor szociokulturális jelenség mérésére egyébként ugyanolyan mérőszámok léteznek, mint a gazdaság egzakt adatainak regisztrálására: az Unió országai számos társadalmi folyamatról gyűjtenek adatot (például szegénység, iskolázottság, jövedelmi viszonyok, társadalmi problémák témakörökben), melyek az Eurostat adatbázisában összehasonlításra alkalmas módon érhetők el; a kulturális attitűdökre pedig (mint például a fiatalok közösségi aktivitása, alkoholfogyasztás, befogadó/kirekesztő attitűdök, társadalmi félelmek) az Eurobarometer gyűjt adatokat, közvéleménykutatások formájában. Ez két elég jól használható adatbázis. Nehezebb a közép-európai folyamatok kutatása olyan témákban, ahol nincsenek összehangolt nemzetközi adatmérések: ilyen például a megyei szintnél kisebb GDP-adatok kérdése, vagy a diplomások országon belüli migrációja.

Ugyancsak összetett kutatási téma a regionális kooperációk működése Közép-Európában. Erről nyilván mindannyiunknak a Visegrádi Együttműködés, vagyis a V4-ek jutnak eszünkbe. Ez a politikai célú együttműködés hogyan ragadható meg a tudományos kutató számára?
Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy léteznek-e jól használható szakirodalmak a V4 témakörben, a válasz egy határozott igen. A visegrádi térséget a társadalomtudományok sokszor akkor is egységes statisztikai vagy vizsgálati régiónak tekintették, amikor a politika még nem fedezte fel újra magának ezt a V4-eket. Ma nyilván még több elemzés születik ezzel a szűk területi fókusszal. Az viszont már egy más kérdés, hogy mikor tekinthető megfelelő elemzési alapnak ez a négy ország. Ha őket vizsgáljuk éppen egy adott kérdésben, abból miért maradnak ki az Unió tagjaivá váló balkáni országok, vagy a baltiak?

Ezért mindig ajánlatos átgondolni, hogy kutatási szempontból van-e relevanciája e négy országra szűkíteni egy elemzést. Személyes véleményem e téren például az, hogy látványosan keveset tudunk a balti országokról, pedig az ő együttműködési és felzárkózási politikáik sikereiből és kudarcaiból rengeteget tanulhatunk.

Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet – Somogyi Krisztián

Novemberben Benczes Réka és kutatócsoportjának tagjai mutatták be a „Kommunikáció és Keretezés” EFOP-munkacsoport 2018. első félévi működését. Most Somogyi Krisztián válaszolt Sipos Júliának.

A keretezés, a framing kommunikációelméleti alapfogalom, egy közlésnél a befogadó számára teremtett kontextusra utal. Önök hogyan definiálták kutatásuk célját? Mire voltak kíváncsiak a kutatásban?
A keretezésnek az elmúlt ötven évben számos definíciója, megközelítése látott napvilágot – például a szociológia, a pszichológia, a nyelvészet és a kommunikációtudomány területén. Bár a keretezéselmélet(ek) szintetizálására már több kísérlet is történt, ezek többnyire az adott tudományterületen belüli szintetizálások voltak. Kutatócsoportunk arra vállalkozott, hogy a keretezés társadalmi, fogalmi és nyelvi szintjeit közelebb hozza egymáshoz, és megvizsgálja, miként lehet a keretszemantikai, illetve a kognitív nyelvészeti lehetőségeket hatékonyan alkalmazni a kommunikációtudományi kutatásokban. Ehhez a magyar politikai kommunikációt, illetve az amerikai sajtót vettük górcső alá, és azt vizsgáltuk, hogy ezeken a színtereken milyen fogalmi keretek, illetve metaforák találhatóak, és azok miként manifesztálódnak nyelvi szinten.

Több területen is vizsgálódnak, a politikai kommunikáció és az álhírek világát is elemzik. Melyek a kutatócsoportok eddigi legérdekesebb, legfontosabb eredményei?
Kutatócsoportunk a politikai kommunikáció és az álhírek területén végzett kutatásokat 2018-ban. Egyrészt Magyarország és az Európai Unió kapcsolatát vizsgáltuk a magyar politikai kommunikációban; konkrétan azt, hogy a magyar kormány miként keretezte az Európai Unióval való kapcsolatát 2010-2018 között. Azt találtuk, hogy az erő-ellenerő, a konfliktus és az autoritás fogalmi keretek domináltak a vizsgált időszakban. Az erő fogalmi keret esetében azt találtuk, hogy az EU egyfajta erőként lép fel, amelyet Magyarország ellensúlyoz, mint ellenerő. A konfliktus fogalmi keret elsősorban a háború szkriptjére épít: itt az EU a támadó fél, amely veszélyezteti Magyarország szuverenitását. Az autoritás keret több alkeretben is manifesztálódott: adataink alapján az elmúlt években az EU-mint-zsarnok alkeret erősödött a kormányzati kommunikációban.

Másrészt megvizsgáltuk azt is, hogy Orbán Viktor miként keretezi a migráció jelenségét. Az eredmények alapján elmondható, hogy a miniszterelnök kommunikációjában a víz metafora dominál (pl. „bevándorlóáradat”, „menekültáradat”, „migránsözön”), ami a természeti erő fogalmi keretet idézi meg. Az álhírekkel kapcsolatos kutatás legérdekesebb problémafelvetése, hogy magát a fogalmat nehéz megragadni. Ebben segíthet a metaforikus keretezés, aminek köszönhetően az álhír is kézzelfoghatóbbá válik. Eredményeink szerint az amerikai sajtó az álhíreket többféle metafora segítségével értelmezi, gyakorinak számít a víz (pl. „álhíráradat”) és a gaz (pl. „az álhíreket gyökerestül ki kell irtani”) mint metaforikus forrástartomány.