A Harvard Egyetem professzora, Dani Rodrik a Budapesti Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiumának meghívására tartott előadást 2018. május 16-án, a neki a szakkollégium hallgatói által megítélt John von Neumann-díj átvétele alkalmából.

A hosszú ideje tartó globalizációs folyamatok „politikai visszavágást” szenvedtek az elmúlt években, kezdte előadását a professzor, és ez a jelenség láthatóan elgondolkodtatta a közgazdász-társadalmat. Elmondta, már két évtizede felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció politikailag nem feltétlenül fenntartható, mert a felszín alatt komoly társadalmi feszültségek voltak kibontakozóban.

Miért kapott populista válaszreakciókat a globalizáció kibontakozásának jelensége?
A professzor strukturált válaszában kitért arra, hogy meglátása szerint gazdasági szakadék jött létre a társadalom szövetén belül, amely az igazságosság, az alapértékek, és az egyes csoportok megfelelő reprezentációjának kérdéseit veti fel. Közgazdaságilag kimutatható módon a globalizáció ugyan növelte a „torta egészét”, azaz a termelt javakat, melyekből a társadalom egyes csoportjai osztoznak, ám nemcsak hogy aránytalanul nagy szeletet kaptak egyes érdekcsoportok, de a társadalom széles rétegei kifejezetten kisebb szeletet kapnak ma, mint korábban. A globalizáció fokozott mértékben újraelosztó hatásúnak bizonyult, s ezzel politikailag támadhatóvá vált. Emellett a munkaadók egyre nagyobb erőfölényre tettek szert a munkavállalókkal szemben, mert a tőke mozgása előtt álló korlátok nagyrészt megszűntek, de a munkaerő szabad mozgásának még mindig vannak jelentős jogi és praktikus korlátai. A gazdasági sokkok hatásait így döntően a kisebb alkuerővel rendelkező munkavállalói csoportok szenvedték el. A verseny méltányosságával kapcsolatos aggályok pedig idővel oda vezettek, hogy a piaci verseny nem kis mértékben elveszítette társadalmi legitimációját: a szabályozás hiányosságai miatt nem ugyanazon szabályok mentén versenyez minden szereplő, s ezért a verseny eredménye nem lehet teljes mértékben elfogadható.

Mi a társadalmi problémák lényege, és kik felelősek ezért?
Ez a kérdés adja a másik oldalát a globalizációt ért populista ellencsapásnak. Különböző narratívák jelentek meg e kérdésre választ keresve. Az ún. baloldali populista válasz erre a kérdésre az, hogy a bankárok, a multinacionális vállalatok, a Nemzetközi Monetáris Alap, illetve általában a gazdagok a hibásak a társadalmi egyenlőtlenségek és közösen vallott értékeink megcsúfolásának bekövetkeztéért, míg a jobboldali populista válasz szerint a kisebbségek és a külföldiek tehetnek saját sorsunk rosszra fordulásáért. A professzor rávilágított arra, hogy ezek nem ötletszerű válaszok, amelyek egy-egy politikus felindulásának eredményeként születtek, hanem történelmileg beágyazott narratívák, amelyek eltérő hangsúlyokkal jelennek meg a világ különböző országaiban.

A jó, a rossz és a csúf: három lehetséges forgatókönyv mentén látja a professzor az előttünk álló jövőt.
A „jó” forgatókönyv szerint a társadalmak demokratikus újrarendeződése következik be az előttünk álló években, amely a leírt egyenlőtlenségek oldása irányában hat, és nagyobb nemzeti szintű önrendelkezés gyakorlása mentén valósulhat meg. A „rossz” forgatókönyv szerint az 1930-as években látott globális összeomlás várható a gazdasági együttműködések visszaesésének eredményeképpen. Végül a „csúf” forgatókönyv szerint a folyamatok mögött meghúzódó feszültségek aláássák a liberális demokrácia intézményrendszerét.

Mindezek alapján érdemes lesz követnünk, hogy a professzor hogyan értelmezi majd a következő évek várhatóan eseményekben gazdag alakulását, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amiket megtehetünk a pozitív irány megvalósulása érdekében.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék