CONNEXT – Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont

Csák János

A Hitel utolsó mondata Széchenyi István hitvallása: „Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretném hinni: lesz.” Feltehetően ezt osztják az Egyetemen létrehozott Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont munkatársai is. A Kutatóközpont eddig három műhelykonferenciát rendezett, Jövőképesség – Koncepciók és kontextusok, Kilátások és kockázatok, Változások és közösségek címmel. Márciusban rendezik meg első nemzetközi konferenciájukat több világhírű előadóval. Ebből az alkalomból mutatjuk be a műhelyt a Kioszk olvasóinak.

A Központ szakmai vezetője Csák János címzetes egyetemi tanár, egykori Mol-elnök, volt londoni nagykövet. Arról kérdeztük, mi a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont filozófiája, koncepciója.

A „Jövőképesség” ugyanis sok mindent jelenthet. Adaptációs képesség az új és egyre gyorsabban változó helyzetekhez, legyen szó klímaváltozásról vagy új gazdasági kontextusról?
A jövőképesség a társadalmi entitások azon jellemzője, hogy milyen mértékben képesek értelmezni a világ folyamatait, az értelmezés alapján biztosítani a fennmaradásukat, vagyis megszervezni magukat, végső soron hatást gyakorolni a jövőjükre, irányítani a sorsukat. Egyszerű példával, amikor a hároméves gyereket úszni, vagy a hatévest iskolába, nyelvórára visszük, még nem tudhatjuk, mi bontakozik ki belőle, milyen változásokkal kell megküzdenie majd a jövőben, de minél több képességét megpróbáljuk kifejleszteni. A néhány éve elhunyt nagyszerű ember és kiváló tudós, a bionika nemzetközi tekintélye, Roska Tamás professzor szerint a sikeres civilizációkat, kultúrákat az különbözteti meg hosszú távon, hogy milyen pontosan és realista módon tudják értelmezni a világot, és ez alapján megszervezni magukat azért, hogy befolyásolhassák a sorsukat.

Adott esetben ez lehet a reziliencia, ellenállási képesség negatív folyamatokkal szemben, vagy a jövő formálására, alakítására való képességet is ide érthetjük?
Összetett, többelemű fogalomról van szó. Beleértjük a változások kezelésének reaktív képességét, ilyesmire van szükség például egy természeti katasztrófa vagy az entitást ért támadás idején. Vannak proaktív képességek, amikor az entitás alakítja a jövőbeni folyamatokat és körülményeket. Beszélhetünk továbbá aktív képességről, ami az egyébként zajló változások alkotó kihasználását jelenti, amikor az egyébként is fújó szelet az entitás a saját vitorlájába fogja. Érdekes, hogy miközben metaforikusan pofonegyszerű ez a látásmód, mégis új kutatási terület világszerte.

Ahogy említette, ahhoz, hogy jól mérjük be magunkat, társadalmi önismeretre is szükség van. Ez a központ ilyen kutatásokra is vállalkozik?
Alapkutatást, saját adatfelvételt nem tervezünk, inkább számos tudományterület eredményeire támaszkodunk, és különböző hátterű kollégákkal közösen alakítjuk ki a struktúrát, amelyben társadalmi entitások jövőképességéről beszélhetünk. Ilyen entitás lehet egy család, például a Ford, a Bertelsmann vagy az Esterházy család, lehet ország, város, vállalat, alapítvány, egyház vagy akár egy egész kultúra, civilizáció…
A célunk a Jövőképesség Index létrehozása. Számtalan indexet ismerünk, gondoljunk csak a GDP-re, amely adott entitás gazdasági vonatkozásait méri. Egy index akkor jó, ha szabatosan tisztázzák, hogy minek a mérésére alkalmas. Számtalan, az entitások és az emberi lét minőségének mérését célzó index is létezik. Ilyen például az ENSZ Human Development indexe, amely ún. humán fejlettségi, a teljes ember fejlődését szélesebb spektrumban vizsgáló mutató. Valójában minden komolyabb kutatóintézetnek, tanácsadó cégnek kialakul az általuk vizsgált entitások összehasonlítására leszűrt „indexe”. A tudósok zömének életében eljön egy pont, amikor a tények osztályozásával létrehozza kutatási szubjektumainak módszeres összehasonlító eljárását, bár lehet, hogy nem indexnek nevezi. Vegyük például azt az egyszerű kérdést, hogy mi is a „jó élet”, amit érdemes megőrizni és továbbadni? Ezzel az ősi filozófiai kérdéssel már Arisztotelész és Platón is foglalkozik. Milyen attribútumai vannak a jó életnek? Hogyan alakítsuk egyéni és közös életünket ahhoz, hogy jó, megőrzésre érdemes legyen?
Arisztotelész a Nikomakhoszi Etikában arra keresi a választ, hogy az ember a társas létben hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot, etikája középpontjában az eudaimonia, a „jó szellemű élet” áll. A Társadalmi Jövőképesség Index párhuzamosan kezeli az individuum és a társadalmi entitások ebbéli minőségét és ambícióját. A modern nyugati elme az individuumot helyezi előtérbe, miközben nehéz elképzelni az egyén „jó szellemű létét”, ha a neki teret adó társas entitás nem „jó”, és viszont. Kutatásaink célja, hogy módszeresen megragadjuk a mai világban a „jó” régi görögök által is keresett fogalmát, vagyis a társadalmi entitások azon állapotát, ami egyszerre jó az egyénnek és a közösségnek. Az index révén kialakul az entitások rangsora, ami aztán módszeres gondolkodásra késztetheti azokat, akik az adott társadalmi entitásokban élnek, azokat irányítják.

Konkrétan milyen közelebbi területeken vizsgálódnak?
Négy pillért vizsgálunk: az első az ökológiai-geopolitikai pillér. Leegyszerűsítve: nem mindegy, hogy mondjuk egy ország tenger mellett vagy a szárazföld belsejében, ásványkincsekben, művelhető földben, vízben gazdag területen vagy kietlen és terméketlen vidéken terül el. A geopolitika és ökológia efféle vonatkozásokat vizsgál. A francia Annales társadalomtörténeti iskolában ezt az egészen tág „tér” fogalmával írják le, vagyis hogy egy nép, kultúra milyen térbeni adottságok között fejtheti ki képességeit, alakíthatja jövőjét. A második pillér a technológia. Itt azokra az emberi kezdeményezésekre gondolunk, amelyek megváltoztatják a természeti és emberi környezetet, sőt magát az emberi lényt is. Nem kell sokat bizonygatni, hogy ennek milyen kihatásai lehetnek a társadalmi entitások jövőképességére.
A harmadik a társadalomgazdasági vagy szocioökonómiai pillér. Gazdaság önmagában nem létezik, csakis társadalmi metafizikai és etikai összefüggésrendszerben. Például az alternatív energiaforrások – amennyiben olcsóbbak és kisebb semlegesítendő externális hatásokkal járnak – logikusan csökkentik a GDP-t, mégis a puszta gazdasági szempontokon túl társadalomgazdasági érvek miatt igyekszünk fejleszteni őket. Vagy vegyük az emberek „újratermelésének” színterére, a családra és a nevelés intézményeire vonatkozó gazdasági döntések hatását adott entitás jövőképességére.
A hétköznapi életben a „mi életmódunk, észjárásunk”, vagy angolul az „our way of life” kifejezések jelzik az egy-egy entitást megalapozó metafizikai és etikai összefüggésrendszert, előfeltevéseket. A kutatásainkban ezen kifejezések jelentésével is foglalkozunk. Milyen is adott entitás életmódja a jó egyéni és közös élet szempontjából, mit tartanak megőrzésre érdemesnek? Min érdemes változtatni?

Most érkeztünk az értékek világához?
Így van, ez a negyedik pillér, a kulturális viszonyok és a társadalmi entitások spirituális alapjai. Az értékek világának megértése, feltérképezése elengedhetetlen a jövőképesség szempontjából. Olyasmikre gondolhatunk, mint egy közösség emberképe, szerves és tartós léte, önértelmezése a változó világban. Az indexünk nagy próbája lesz, amikor – mondjuk 1980-as adatokon – megnézzük, vajon mit jeleztek volna jövőképesség szempontjából, és hol tart az adott társadalmi entitás a jelenben.

Kik vesznek részt ezekben a kutatásokban? Gondolom, nem csak a Corvinus Egyetem kutatóit keresték meg.
Széles körből hívunk meg kutatókat, és lassan feltöltjük a honlapunkat is az elkészült anyagainkkal. Együttműködünk különböző hazai kutatóműhelyekkel és egyetemekkel, továbbá kínai, illetve amerikai intézményekkel. Márciusi nemzetközi konferenciánkra három kiváló előadót hívtunk meg, George Friedmant (Geopolitical Futures, Austin, TX), Huang Ping-et, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia igazgatóját (Chinese Academy of Social Sciences, Beijing) és Barabási Albert-Lászlót, a network science egyik legnagyobb tekintélyét (Northeastern University, Boston, MA) .

Sokak szerint a jövőképesség éppen a különböző hálózatokba való bekapcsolódás képességén múlik. Valóban a hálózatoké a főszerep?
Mióta világ a világ, a jövőképesség kulcsa a hálózatokba bekapcsolódás képessége. Egy nemzetségben vagy faluközösségben is megvoltak a hálózatok, az egyén sorsát nagyban meghatározta kapcsolatainak minősége és erőssége, legyen az rokoni kötődés vagy nem-vérségi közösségekhez tartozás. A tér, a technológiai, a társadalomgazdasági és a kulturális-spirituális adottságok adta hálózatokban él és bontakozik ki a társas egyén. Ez tehát nem újdonság. A technológia fejlődése révén működőképes tömegtársadalomról a digitalizált információ formájában olyan tudásra is szert tehetünk, ami korábban nem volt elérhető. A szociológusok a közelmúltig úgy jutottak a nagy statisztikai felvételeken túli információkhoz, hogy bizonyos sokaságot megfigyeltek, vagy önbevalláson alapuló adatokat gyűjtöttek. Annak idején Andorka Rudolf tanár úr velünk is készíttetett önbevalláson alapuló időmérleget. Ehhez képest manapság tudható, hogy az emberek hol, kivel és – bizonyos mértékig – mivel töltik az idejüket, természetesen a sokaság szintjén, név nélkül. Ki milyen térben mozog? Mennyi időt tölt az interneten, ezen belül mely oldalakon időz? A rengeteg új tényinformáció összekapcsolása lényegesen pontosít a gyakran önbecsapással módosított önképünkön, s megmutatja, valójában kik vagyunk. Tehát a hálózatok mindig is itt voltak az életünkben, viszont fényévekre vagyunk az akár csak 20 évvel ezelőtti állapothoz képest a tekintetben, hogy – ha jó kérdéseket teszünk fel – mennyi mindent meg is tudhatunk róluk.

Az eltérő kutatási cél mellett fontos megemlítenünk, hogy az Egyetemen már létezett jövőkutatás, Nováky Erzsébet és munkatársai gondozták a témát. Gondolom, először a két terület elhatárolását is el kellett végezniük...
Igen, a jövőképességkutatás valóban multidiszciplináris terület, kapcsolódik a szociológiához, a hálózatkutatáshoz, ahogy említette, a jövőkutatáshoz, a fenntartható fejlődéshez, a demográfiához, a filozófiához, a pszichológiához, a közgazdaságtanhoz, a politológiához. Három fontos tanulmányunk is foglalkozik a kutatási területünk lehatárolásával. Aczél Petra tanulmánya a jövőről szóló tudományos diskurzusokat elemzi, s mutat rá a jövőképesség fogalmi-nyelvi-kulturális sajátosságaira. Kocsis Tamás az ökológiai fenntarthatóság megközelítése és a jövőképességkutatás eltérését vizsgálja, Monda Eszter a jövőkutatás és a jövőképességkutatás különbségeit és összefüggéseit mutatja be.

Miután az Egyetem stratégiát is építhet ezekre a kutatásokra, hogyan tervezik az eredmények Egyetemen belüli és kívüli nyilvánosságát?
A központot maximális transzparencia jellemzi. Egyrészt az indexre vonatkozó módszertani megfontolások publikálása tekintetében Szántó Zoltán vezetésével, aki egyébként a Kutatóközpont vezetője is. Másrészt azzal, hogy nyilvános adatbázisokból dolgozunk, így mind adat-, mind módszertani szempontból bárki ellenőrizheti az eredményeinket. Az index konkrét tartalmán most dolgozunk, az eredményeket konferenciákon fogjuk nyilvánosságra hozni. Ugyanilyen átláthatóságra törekszünk a kutatásainkat megalapozó normatív megfontolások tekintetében is. Ez a terület éppen hozzám tartozik, jelenleg szakértői konzultációk zajlanak, utána ezt is publikáljuk.

Hogyan érti a kutatás szempontjából a normativitást?
Mondok egy példát. Egy országban vagy városban tíz év alatt 20%-kal megnő az egyszemélyes háztartások aránya. Ez önmagában egy adat. Azonban ez jó vagy nem jó? Nyilván jó a villamosműveknek, mert mindegyik háztartás külön fogyaszt áramot, jó a TV-társaságoknak, a könyvkiadóknak. A gyerekszám-növekedés szempontjából nem biztos, hogy jó. Lehet jó abból a szempontból, hogy az emberek többet töprengenek elmélyülten, mert nem zavarja ebben őket senki. De lehetnek ennek a társadalmi fejleménynek nemkívánatos személyes és társadalomlélektani hatásai. Nem kerülhető el az a kérdés, hogy mi az a „jó”? A mi Kutatóközpontunkat adott társadalmi entitás és az individuum szempontjából tekintett jó kombinációja foglalkoztatja, mert ezt tekintjük a jövőképesség egyik sarkalatos pontjának.

Nagy kihívás…
Így van, éppen ezért érdekes, ezért olyan izgalmas.

Az Ön személyes kötődése az Egyetemhez nyilvánvaló, de eddigi szakmai életútjával miért vállalta ezt a feladatot?
1987-ben végeztem pénzügy-szociológiát itt az Egyetemen, és az eltelt idő zömében az üzlet, a kultúra és a tudomány világában tevékenykedtem. Az életem, vezetői munkám lényege mindig is az volt, hogy miként tudok hozzájárulni adott entitás, mondjuk a MOL, Közép-Európa vagy a szeretteim, mentoráltjaim jövőképességéhez. Hogyan és mivel tudom elősegíteni, hogy adott személy vagy társadalmi entitás az ismeretlen jövőben is képes legyen továbbadásra érdemes módon fenntartani a létét? Akkor is, amikor én már nem vagyok jelen. Legnagyobb örömömre az utóbbi időben szorosabbá vált a kapcsolatom az Egyetemmel, a Jövőképesség Kutatóközpontban végzett munka mellett a Corvinus a Gazdálkodástudományi Kar előterjesztésében címzetes egyetemi tanári címmel tisztelt meg. Örülök, hogy megoszthatom tapasztalataimat a módszeres gondolkodás templomában, és tanulhatok, ugyanúgy, mint 2009-ben, amikor közel egy évet töltöttem Amerikában vendégkutatóként politikai gazdaságtan és energiabiztonsági témában. Remélem, Andorka tanár úr odaföntről lepillantva nem elégedetlen velem.

(SJ.)