Benczes István a Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézetének egyetemi tanára, több futó kutatási munkája közül az európai tanulmányok reformjával foglalkozó kutatását választotta beszélgetésünk témájául.

Ebben az elmélet oldaláról közelíti az EU „semmihez sem hasonlítható intézményrendszerének” vizsgálatát. E sajátos intézményrendszerhez kapcsolódó tanulmányok kiléptek az USA főáramú közgazdasági és politikatudományi vitáiból. Az amerikai lapokban lévő vita évtizedeken át nem is tudott reflektálni az európai tanulmányokra mint önálló diszciplínára, amely az integrációba vetett – bizonyos értelemben – „naiv hitre” épült.

Fordulatot a 2008-ban Európát is elérő válság hozott, megkérdőjelezve az addigi eredményeket:
egyértelművé vált, hogy az Európáról való gondolkodásban addig meghatározó ún. neofunkcionalizmus által feltételezett egyenes ívű, a „nemzetek fölötti elitek” által szorgalmazott előrehaladás nem reális. Kiderült, hogy az integrációs folyamat legjobb esetben is egy konfliktusokkal terhelt vállalkozás, amelyet Európa folyamatosan próbált „megúszni”, vagy legalábbis hallgatni a törésvonalakról. Az egymással való tárgyalások, egyeztetések meghatározó témája az együttműködés, a közös építkezés, illetve ennek egyes részletei voltak. Eljött az ideje ezért, hogy az Európáról való gondolkodást meghatározó integrációs elméletek visszataláljanak a főáramú vitákhoz, amelyekben a konfliktus és annak kezelése is központi tényező.
Az amerikai realista (a konfliktusok köré szerveződő) és neoliberális institucionalista (az együttműködést a középpontba állító) elmélet ugyanis már a ‘90-es évekre összeállt egy „racionalista szintézissé”, amely a konfliktus és kooperáció együttes kezelésére épül, benne az államokkal mint fő aktorokkal. Benczes István szerint ami Európában történt az elmúlt 8-10 évben, paradox módon leginkább államok közti alkuként értelmezhető, annak talaján, hogy a válság kijózanodáshoz vezetett. Bebizonyosodott, hogy nem magától értetődő az integráció mélyülése, nem magától értetődő, hogy az államok fokról fokra lemondanak szuverenitásuk egy szeletéről, hogy azt aztán egy nemzetek fölötti szerv kezébe adják át. Egyre inkább megértjük, hogy az amerikai közgazdászok miért vélik „halálraítéltnek” az eurózónát politikai unió nélkül: meglátásuk szerint az eurózóna vagy darabokra szakad, vagy föderális berendezkedés jön létre nagyobb központi költségvetéssel. Közben az európai narratíva szerint lehet alulról előrehaladva építeni – az együtt kidolgozott szabályrendszer garantálni tudja az eurózóna jövőjét.

Mindazonáltal az előttünk álló praktikus kérdés az, hogy lehet-e úgy erősíteni Európát, hogy nem a központot erősítjük,
hanem kormányközi szerződésekben rögzítjük a szándékolt előrelépést. Annál is inkább, mert egyre többször praktikus megfontolások merülnek fel, úgy, mint „ki fizet, kinek, mit, mire”. Kijózanító felismernünk, hogy az együttműködés nem nélkülözi a konfliktust, és hogy a válság megoldása természeténél fogva konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok abból erednek, hogy már nem pusztán szabályozó kérdésekről döntünk, hanem elosztási konfliktusokban foglalnak állást Európa vezetői. Ez a profán megközelítés a korábbi szemlélet válságát tükrözi. Benczes István szerint pedig a kialakult helyzet nemcsak az eurózóna-konstrukció válsága, hanem tagállami szinten elhibázott politikák eredménye, azaz a gazdaságpolitika, árfolyampolitika, a versenyképesség kapcsolódó döntéseinek valamilyen fokú kurdarca.

Milyennek látjuk a jövőt, Európa jövőjét?
Benczes István hangsúlyozza, hogy elsőként mindenképpen tagállami szinten vizsgáljuk, hol mi lehetett a probléma, ne az uniós intézményrendszer válságát lássuk a problémák eredendő okaként. Ha a helyi szintű döntések következményeit megértjük, utána ezek kapcsán érdemes gondolkodni a rendszerszintű, Európa egészét érintő hibákról. Továbbá praktikus kérdés, hogy kikényszeríthető-e bármilyen intézkedés a szabálysértőkkel szemben – ezért pusztán a szabályok szigorítása nem lehet a megoldás alapja.

Megmenthető az eurózóna?
Igen, de ehhez jobb tagállami szintű politikákra van szükség, okos döntésekre, emellett erősebb központi költségvetésre (a GDP 5-6%-a), mert ezzel válnak kikényszeríthetővé – a transzferpolitikán keresztül – a központi rendelkezések. Kétségtelenül sok a kérdőjel jelenleg, még Németországban is, amely ország kezdettől fogva az európai integráció meghatározó hajtóerejét adta. Felmérések szerint a fő német közéleti kérdések közé tartozik most a „migráció” és a közpénzügyi helyzet, s ennek alapján Németország – a belső politika nyomásának eleget téve – igyekszik feltételeket szabni az uniós működés támogatásához. A kialakult helyzetben fontos, hogy mind az Unió vezető hatalmai, mind mi magunk ragaszkodjunk az európai értékekhez, miközben számos alkut kötünk az egyre anyagiasabb természetű vitákban. Sajátos módon az Unió „magországai” előremenekülnének, ám a belső politika náluk is megnehezíti, hogy a mindenkori elit bátran felvállalja az erős európai vitákat.

A legnagyobb problémát Benczes István mégis abban látja,
hogy miközben az EU elosztási válsága zajlik, a világ hatalmi átrendeződésére nem reflektálunk. Például konkrétan nem történt áttörés az európai védelmi kiadások növelése irányában, pedig Trump Amerikája nem vállalja olyan határozottan a világ csendőrének szerepét, mint ahogy generációk óta megszokhattuk. Vajon belső vitái közepette Európa megérti-e azt, hogy a világpolitikai játszmák most nélküle zajlanak, így könnyen a perifériára sodródhat?

A lehetséges jövőbeli kutatási együttműködések kapcsán
Benczes István elmondta, hogy Intézete eddig is jó kutatói kapcsolatokat ápolt az MTA KRTK Világgazdasági Intézetével, illetve a Szegedi Egyetem és a Debreceni Egyetem nemzetközi gazdasági, világgazdasági kutatóhelyeivel, csakúgy mint a University College Londonnal, illetve több lengyel és cseh egyetemmel. A Corvinus berkeiben pedig természetes kapcsolódási területeket lát a T-Kar és K-Kar legtöbb intézményével, ugyanakkor a G-Kar kollégáival való kutatói együttműködésnek még erős potenciálja lehet a jövőben. A Vállalatgazdaságtan Intézet keretében művelt Nemzetközi vállalatgazdaságtan tárgykör kapcsolódhat a fent bemutatott témához, amennyiben ezek a nemzetközi intézményrendszert és politikákat érintő kérdések a vállalati gazdálkodás meghatározó kontextusát alkotják.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék