Prof. Anthony R. Oberschall „Sociological reflections on a family history” c. díszdoktori előadásával 2017. szeptember 27-én Egyetemünk díszdoktora lett. Anthony Oberschall a University of North Carolina (Chapel Hill) emeritusz professzora. A Columbia Egyetemen szerzett Ph.D.-t Paul Lazarsfeld tanítványaként. Ezt követően tanított a UCLA-n, a Yale-en és a Vanderbilt Egyetemen is. Munkásságának homlokterében az empirikus szociológia, a társadalmi konfliktusok és a racionális döntéselmélet kérdései állnak. Nemcsak kutatta a konfliktusokat, de szakértőként is közreműködött Cipruson, és az ENSZ Nemzetközi Bíróságának a délszláv háború eseményeit vizsgáló ülésein. Anthony Oberschallt Sipos Júlia kérdezte.

Miért éppen családtörténeti témát választott, hiszen számos nemzetközi hírű kutatásáról is beszélhetett volna?

Lengyel György professzor javasolta, hogy ezt a témát válasszam erre az alkalomra, mert ez mindenki számára érdekes lehet. Oberschall Magda volt az egyik legkiválóbb, mint értelmiségi, aki művészettörténészként több művet is írt. Magda férje az olimpiai ezüst- és bronzérmes Bárány István úszó volt. 1947-ben elváltak és Magda ekkor Rómába menekült a lányával, Judittal. Itt kutatóként dolgozott, és Münchenben a Szabad Európa rádió számára művészeti, kulturális műsorokat készített. Oberschall Ilma, mint politikus volt érdekes. Ő parlamenti képviselő volt a II. világháború után a Szabadság pártban, ami kommunista és szovjetellenes volt, így 1946 végén már üldözni kezdték ezeket az embereket. A férje kisgazdapárti képviselő volt, mindketten elmenekültek Ausztriába, végül New Yorkban kötöttek ki, ahol oral history projektet indítottak a kommunista hatalomátvételről és az azt követő magyar történelemről.

Ön szerteágazó kutatási területeken dolgozott, például afrikai kutatásokat is végzett. A leghíresebb könyve, a „Social Conflict and Social Movements”1973-ban jelent meg. Hogy indultak a kutatásai?

Mikor elvégeztem a Columbia Egyetemet, akkor rögtön a UCLA-n kaptam állást. Akkor az érdekelt, hogy hogyan zajlik a verseny az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, hiszen ez volt a hidegháború és a két nagyhatalom közötti verseny időszaka. De a UCLA-n volt egy erős afrikai kutatási intézet, és ehhez tudtam kapcsolódni, itt volt lehetőség kutatni. Most, amikor látjuk, hogy egész Afrikában hogyan romlott a helyzet, a demokráciák helyett korrupt diktatúrák jöttek létre, elgondolkoztam, hogy nem is tudtam volna rendesen kutatni, megvédeni a hallgatóimat a diktatúra körülményei között. Ekkoriban indultak az USA-ban az újbalodali és civiljogi mozgalmak, a feminista és környezetvédelmi mozgalmak és a fekete polgárjogi mozgalmak, és erre nem voltak elméletek… Charles Tilly és Mayer Zald társadalomtudósokkal elkezdtük kutatni ezeket a jelenségeket a hallgatóinkkal, és ebből született később a Social conflict... Ez a civil mozgalmi jelenség nemcsak az Egyesült Államokban létezett, de Németországban, Franciaországban, Hollandiában is voltak fiatalabb kutatók, akik érdeklődtek, mert ezt a témát addig csak marxista aspektusból és ideológiailag vizsgálták, és most egyszerre megjelentek olyan kutatások, amelyek empirikus vizsgálatokon alapultak. A mi kutatásunkra felfigyeltek európai fiatal kutatók Németországban, Franciaországban, Svájcban, de még Japánban is. Amikor ezek a fiatal kutatók önállósodtak, és megfelelően folytatták a vizsgálatokat, én már mást, valami újat akartam csinálni.

Ekkor már Kelet-Európában elindultak az antikommunista mozgalmak, amelyek 1989-90-re mindenütt sikeresek lettek. Egy helyen nem, ez Jugoszlávia volt. Ahelyett, hogy áttértek volna egy liberális demokráciára, kialakult a balkáni háború. Az volt a kérdés számomra, miért sikerült ez Csehszlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, még Németországban is, és miért nem sikerült Jugoszláviában? Hogyan befolyásolja a demokrácia kiépülését az etnikai konfliktus, a társadalmak megosztottsága? Erre kezdtem el kidolgozni egy kutatási programot, de láttam, hogy ugyanez a kérdés releváns más konfliktuszónákban is, így pl. Észak-Írországban, Palesztinában. Cipruson is segítettem Kofi Annan tervének megvalósításában, hogy hogyan lehetne egyesíteni a megosztott Ciprust, a tervet azonban a görögök elutasították, így a megosztottság még ma is fennáll.

Sokkal jelentősebb volt az a feladat, amelyet a Nemzetközi Bűnügyi Bíróság számára végeztem a korábbi Jugoszláviával kapcsolatban. Az ICTY arra kért, hogy összegezzem számukra, hogy mit tud a szociológia a xenofób nemzeti propagandának, a gyűlöletbeszédnek, pánikkeltésnek a közvéleményre gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogy miképpen nehezítette ez meg a háború utáni kooperációt. Valójában ezekből a kutatásokból születtek az etnicitáson alapuló manipulációról szóló publikációim, talán a legismertebb a Conflict and Peacemaking in Divided Society.

Eközben a kínai kommunisták bizonyos fokig megegyeztek az USA-val, és egy idő után megnyílt a lehetőség a tudományos kutatások számára. 1985-86-ban, amikor erre lehetőség nyílt, én Fulbright ösztöndíjjal egyike voltam az első társadalomkutatóknak, akik Kínába mehettek kutatni. Amikor visszatértem, felvetődött a kérdés, hogy Kína-szakértő legyek-e? Ehhez még évekig kínaiul kellett volna tanulnom, és végül úgy döntöttem, hogy van elég szakértő, és annyi más érdekes dolog történik Európában és az Egyesült államokban is, hogy inkább mással foglalkozom.

Azóta a társadalmi megosztottságok egyre szaporodnak, még az Egyesült Államokat is elérték. Most, 2017-ben hogyan látja ezt a problémát?

Elsősorban, amikor én a jugoszláv, balkáni és írországi problémát vizsgáltam, még nem is gondoltam, hogy ez a folyamat az USA-ban is elindulhat. De már a legutóbbi 5-6 évben láttam, hogy az, amit én ezekben a megosztott társadalmakban vizsgáltam, az USA-ban is elkezdődött. Már 2000-ben, Bill Clinton elnökségének végén elindult a folyamat. Gazdasági bevándorlók érkeztek tömegesen Mexikóból és Közép-Amerikából, és már akkor volt egy réteg, akik nem is a munkahelyeket, hanem a kultúrát féltették. Akik Trump elnökre szavaztak, ebből az irányból jöttek, és ez a tendencia egyre erősebb lett, most erről kutatok és írok.

Hogyan alakul ki és működik az attól való félelem, hogy a fehér angolszász protestáns kultúra és politika veszélyben van? Hogyan lett a Republikánus Párt ilyen szélsőjobboldali? Sokan attól féltek, hogy ők lesznek kisebbségben, kulturális kisebbségben. Volt egy csomó politikus, aki ezt a félelmet felhergelte. Még olyan helyen is, mint például Wyomingban, ahol nem voltak sem spanyolok, sem közép-amerikaiak, jobban féltek, mint Texasban. De a 2016-os választások után sokan felébredtek és felismerték, hogy ez a félelemmel teli helyzet milyen társadalmi veszélyeket hordoz magában.

Ilyen életmű és életút mellett mi a jelentősége Ön számára a Corvinus Egyetem díszdoktori címének?

Nagyon örülök és meg vagyok hatva, hogy rám gondoltak, mert én 1991-ben jöttem ide először és már nyugdíjas vagyok. Én ma már csak intellektuális és személyes kíváncsiságból dolgozom. Itt Szántó Zoltánnal és egy másik egyetemről Hantó Zsuzsával dolgoztunk együtt, a TSZ-ek privatizációját kutattuk. És higgye el, hogy én több faluban és kisvárosban jártam Magyarországon, mint akik ott voltak szerdán az előadásomon. Az egész országot bejártuk, interjúztunk, filmeket csináltunk.

Ma mire lenne kíváncsi itthon szociológusként?

Az ország demográfiailag öregszik, a tehetséges fiatalok egy része kivándorol. Az érdekel, hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet, mi lesz 20 év múlva.