Családformálódás, társadalomszerkezet és devianciák Magyarországon címmel november 16-án, Andorka Rudolf halálának huszadik évfordulója alkalmából emlékkonferencia zajlott. A Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A társadalmi rétegződés és a demográfia neves kutatója, 1991-től haláláig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora volt.
A következő összeállításban a konferencia néhány érdekes előadását mutatjuk be.

Kmetty Zoltán és Koltai Júlia az egyenlőtlenségek továbbörökítésének kapcsolathálózati aspektusait kutatták, erről hallhattunk előadást, és erről kérdeztük Kmetty Zoltán szociológust.

Andorka Rudolf egyik fő kutatási témája a társadalmi mobilitás volt. Önök Koltai Júliával arról beszéltek, hogy melyek az egyenlőtlenségek továbbörökítésének kapcsolathálózati aspektusai. Mit mutatnak a kutatási eredmények?

A társadalmi előrejutásban az emberek vagy az egyéni, vagy a társadalmi erőforrásaikat tudják mozgósítani. Mi az utóbbira koncentráltunk elsősorban a kutatásunkban. A kapcsolatrendszerünk amellett, hogy emocionális stabilitást adhat nekünk, abban is szerepet tud játszani, hogy feljebb lépjünk a társadalmi hierarchiában. Munkahelyváltásnál sokszor az a legnehezebb, hogy az emberek egyáltalán átlássák, milyen állások elérhetőek. Az ismerőseinktől, barátainktól kapott ilyen jellegű információ kulcsa lehet egy jó munkahelyváltásnak, és az még inkább, ha szólnak is mellettünk néhány jó szót az állásinterjú előtt. Az ezzel a témával foglalkozó szakirodalomban már szinte közhelynek számít, hogy a távolabbi ismerősök (szakszóval gyenge kötések) azok, akik fontos szerepet játszhatnak ezekben a folyamatokban. Ezt a mi kutatásaink is megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy a nagyon magas státusz megszerzésében a közeli, baráti kapcsolatok legalább ilyen fontosak. Ennek az az oka, hogy a magasabb pozíciók elérésénél már jóval nagyobb szerepe van annak, hogy megtámogassák a kapcsolatok az álláshoz jutást, nem elég csak az információ – fontos az ajánlás is. Ez a hatásmechanizmus egyébként lehet valamennyire a szocializmus öröksége, mivel a közeli kötések ilyen működése a ‘90-es évek előtti keleti blokk országaira volt jellemző, vagy például a kommunista Kínára.

A kapcsolathálózat azonban nem csak pozitív szerepet játszhat a felfele mobilitásban, hanem lehetnek árnyoldalai is. Ha olyan a kapcsolatrendszerünk, ahol jelentősebb a hátrányos helyzetű csoporttagok aránya, akkor ez az egyénre nézve számos negatív következménnyel járhat. A csoporttagok által közvetített esetleges negatív normák, a csoportkohézió megtartása miatt kialakuló visszahúzó spirál mind-mind gátolhatja az előrejutást. Ezt az eredményeink szintén megerősítették.

Két szempontból léptünk túl az eddigi szakirodalmon. Az egyik a kapcsolathálózat nagyon komplex feltérképezése volt. A korábbi kutatások jellemzően a kapcsolatok egyfajta aspektusára koncentráltak, nem használtak multidimenzionális megközelítést. Ennek az volt elsősorban az oka, hogy módszertani szempontból nagyon nehéz egyszerre mérni a kapcsolathálózat különféle aspektusait (ezzel kapcsolatos írásunk a socio.hu lapban jelent meg). Egy a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjában megvalósuló, társadalmi integrációra fókuszáló kutatásban azonban volt rá lehetőségünk, hogy felvegyük a magyar társadalom nagyon részletes kapcsolati térképét. Az Andorka konferencián elhangzott előadásunk is erre a kutatásra épült. Ez a nagyon komplex megközelítés lehetővé tette számunkra, hogy a korábbi munkáknál sokkal mélyebben és részletesebben tudjuk megvizsgálni a kapcsolathálózat és a társadalmi mobilitás összefüggéseit.

A másik hozzáadott értéke a kutatásunknak az, hogy a kapcsolatrendszer szerepét külön megvizsgáltuk a különböző társadalmi helyzetből induló embereknél. Ebből az elemzésből például kiderült, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal fenntartott kapcsolatok a társadalmi hierarchia minden szintjén alacsonyabb mobilitással járnak együtt. Eredményeink azt is mutatták, hogy (részben talán várakozásainkkal ellentétben) a kapcsolatrendszernek inkább a magasabb kiinduló helyzetű egyéneknél van szerepe a további előrejutásban, a rosszabb helyzetből indulóknál kevésbé fontosak a kapcsolatok, szemben az iskolai végzettéggel, ami pont fordítva működik: alacsony kiinduló státusz esetén nagyon fontos, magasabb kiinduló státusz esetén már kisebb a szerepe.

Bóné Veronika, Dávid Bea és Hegedüs Réka a rendszerváltás családtörténeteit vizsgálták. A kutatás eredményeit Bóné Veronika mutatta be a konferencián,  őt kérdeztük.

Miről szól a ez kutatás?
A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében a ‘80-as évek végén nagyszabású kutatás indult útjára Losonczi Ágnes vezetésével. A Gyerekvárás, szülés, születés kutatás célja az életkezdet, a várandósság, a szülés és születés társadalmi szintű megismerése volt. A felmérés fókuszában a csecsemőhalandóság társadalmi hátterének vizsgálata mellett a nem várt, nem akart gyerekek és a várt, akart gyerekek életútjának, testi-lelki fejlődésének összehasonlítása, valamint a mentális és társadalmi ok-okozati összefüggések feltárása állt.

Kiket vizsgáltak?
A kutatás első hullámában, 1989-ben Pest megye 8 kiválasztott településén (Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Százhalombatta, Szigethalom, Érd, Dabas, Monor, Cegléd) 301, a várandóssága harmadik trimeszterében lévő, első gyermekét váró kismamát kerestünk fel, hogy interjú-részletességű kérdőívvel tudjunk meg a lehető legtöbbet az életéről, múltjáról, jelenéről, terveiről. A második hullámban szülés után újra felkerestük a családokat, és hasonló részletességgel kérdeztük az anyán kívül már az apát is az eltelt időszakról. Az első gyerek érkezése a családok számára mindenképpen olyan normatív krízisként fogható fel, amelynek során újra kell szervezniük az életüket, meghatározni a saját szerepeiket, identitásukat. Jelen kutatást az tette még izgalmasabbá, hogy ehhez a mikroszintű átalakuláshoz járult hozzá a rendszerváltás okozta hatalmas változás, amelynek ez a térség fokozottan ki volt téve.
2012-ben Dávid Bea lehetőséget kapott a kutatás harmadik hullámának lebonyolítására. A családok életében rengeteg változás következett be, halálesetek, válások, költözések, településszerkezeti változások, de 116 családdal sikerült felvennünk a kapcsolatot – és kérdőívet felvenni az anyával, apával, közben felnőtt gyerekkel –, és betekintést kaptunk bő két évtized eseményeibe.

Kulcsfogalom: biztonságérzet
Az adatok többszintű elemzése során a legfontosabb fogalompár, ami több vizsgált területen is visszaköszönt, a biztonság-bizonytalanság volt. Nem teljesen függetlenül ugyan, de hét dimenzió mentén (így neveztük az adott területeket, ahol mérni tudtuk a megélt biztonságérzetet) különböző biztonságérzetet tapasztaltunk.

A hét dimenzió
Az elemzés során 7 – jól elkülöníthető – társadalmi és személyes biztonságdimenziót azonosítottunk: a munka, az otthon, a párkapcsolat, a családi kapcsolatok, a baráti kapcsolatok, a testi-lelki egészség és a jövő dimenzióját. E dimenziók segítségével jól le tudtuk írni a válaszadóra a kérdőív kitöltésekor jellemző biztonságérzetet. Meg tudjuk mutatni, hogy általánosan milyen biztonságérzet jellemzi, van-e olyan terület, ahol nagyfokú bizonytalanságérzetet él meg, illetve azt is, hogy az ő életében mely dimenziók járnak szorosan együtt. A dimenziók egymással való összefüggései segítségével kirajzolódó rendszer megmutatja számunkra, hogy adott időszakban jellemzően melyek azok a dimenziók, amelyek nagyobb szerepet játszanak a kérdezett életében, amelyek több más területtel vannak szoros együttjárásban, illetve melyek azok, ahol – bár könnyen lehet, hogy nagyfokú biztonságérzetet vagy épp ellenkezőleg, nagyfokú bizonytalanságot él meg az egyén – nincsenek nagy hatással az általános biztonságérzetére.

Hogyan változott a biztonságérzet dimenzióhálózata húsz év alatt?
A gyerekek életkora nagyjából egyezett az anyák 1989-es átlagéletkorával. Mivel a kiválasztás alapja akkor a gyerekvárás ténye volt, így nem lehet természetesen kritika nélkül összehasonlítani a két mintát, de ennek ellenére érdekes különbségeket/változásokat mutat. Az anyák számára a biztonság leginkább a munkahelyen volt érezhető (ne feledjük, a rendszerváltás előtti munkaerő-piaci helyzetben kérdeztünk!), ezt követte a párkapcsolat (ez persze szoros összefüggésben van a gyerekvárás állapotával), illetve a család biztonsága. A gyerekeik életében viszont a leginkább biztonságosnak megélt dimenzió a család, majd ezt követte a barátok és a párkapcsolat.