A tudományokat át kell élni?

A tudománykommunikáció új felfogásáról beszélt Aczél Petra, az Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetnek igazgatója azon a Tudománykommunikáció konferencián, ami Egyetemünkön zajlott május 11-én. A Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Tud.Com tudománykommunikációs kutatócsoportja által szervezett első ilyen összejövetelen számos előadás és poszterbemutató kapott helyet. A Kioszk a három bevezető előadót kérte témájuk rövid összefoglalására.

Elsőként Aczél Petra számol be arról, hogy miért rendezte meg az Intézet ezt a konferenciát, miért fontos felvállalni most ezt a témát.

Ne kerteljünk: aki volt már tudományos vagy szakmai konferencián, hallgatott kínzóan unalmas és lényegtelen előadásokat, pontosan tudja, miért fontos erről beszélni. Vagy aki nyújtott be absztraktot, írt tanulmányt, olvasta vagy olvastatta másét – akár nyílt hozzáférésű felületeken –, és figyeli, hogy a tudomány társadalmi felértékelődése, közéletiesedése ellenére miként érzik ma még mindig (védett) elefáncsonttoronyban magukat a kutatók, az is tudja.

A konferenciával mi legalább három jelenségre szerettünk volna utalni. Egyrészt arra, hogy közelmúltban ismét egyre több szó esik az álhírekről, az áltudományosságról, amelyek a nyilvánosság és a hitelesség "metszetének" egyáltalán nem új kihívásait feszegetik. Másrészt azokra az új igényekre, amelyek a nyílt hozzáférés, az open access, és a tudományos eredmények közlésének kívánalmaiból származnak. Harmadrészt saját tapasztalatainkra is utalunk, hiszen az egyetemi – tudományt is közvetítő – oktatás során, az új figyelemkultúrában folyamatosan változtatnunk kell a tudásátadás módszerein. Vagyis úgy láttuk, hogy a tudomány és a kommunikáció összekapcsolása fontos, előremutató eszmecserét ígér. Ehhez kapcsolódik, hogy egy fél éve a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetben létrejött a Tud.Com tudománykommunikációs műhely is Veszelszki Ágnes docens asszonynak, a konferencia fő szervezőjének vezetésével. A konferencia azt bizonyította, hogy „van valami a levegőben”, nagyon sokan jelentkeztek előadással, a rendezvény egy napja alatt közel 60 előadást hallgathattunk, nézhettünk meg. Rektor úr megnyitójában kiemelte, hogy ez bizony elég nagy vállalkozás volt – folytatni is szeretnénk a tudománykommunikációról való tanácskozást és a jó gyakorlatok megosztását.

Mit tud felajánlani az Intézet az ebben a témában érintettek számára?
Az EFOP 3.6.3 projekt keretében az intézetben alakult kutatócsoportunk, Veszelszki Ágnes, Fischer Mónika, Deli Eszter, Komár Zita, Sebestény Judit és jómagam részvételével kidolgozott egy új tudománykommunikációs modellt. A SCIXCOM a tudománykommunikáció hatdimenziós megközelítését adja, nagy hangsúlyt fektetve a tudomány hatféle közönségére, a kutatói célokra és a tudománykommunikációs műfajokra. 2018-ban, a projekt keretében megtartottuk a SCIXCOM-on alapuló első két, magyar és angol nyelvű tréninget a BCE PhD-hallgatói számára. A visszajelzések alapján valóban „beletrafáltunk”: fontos, nélkülözhetetlen készségekről és gyakorlatokról van szó, amelyek fejlesztésére és tudatosítására komoly igény jelentkezik. Nagy öröm számunkra, hogy ezt a modellt több előadásban is bemutathattuk a konferencián is, és a tudomány hazai vezetői részéről is jó visszajelzéseket kapott.

Aranyutas hozzáférés – közfinanszírozásból elérhető eredmények

Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is egyike volt a nyitó előadóknak, a Hivatal honlapján így foglalták össze az általa elmondottakat:

„Pálinkás József tudománypolitikusi és tudományszervezői eszköztárából konkrét példákkal illusztrálta, hogyan vehetnek részt a tudományos intézmények és a kutatásfinanszírozó szervezetek a tudománykommunikációs szemléletmód formálásában. Tud-e szólni a tudomány azokhoz, akik eredményeit használni készek? – teszi fel a kérdést rendre a közfinanszírozású pályázatok sajtónyilvános eredménybemutatóján prezentálni hívott kutatók inspirálására. Az előadás kitért arra, hogy milyen eszközökkel ösztönzi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a versenypályázati és értékelési rendszer folyamatos fejlesztését a KFI versenypályázati tükör rendezvényeken, az intézmény stratégiai és szakpolitikai összefoglalóiban, publikációiban. Az eredményes tudománykommunikáció kulcsszereplői a tudomány, a kutatás, a fejlesztés, és az innováció sztárjai, vagy hősei, akik a társadalmi hasznosulás szempontjából is megfoghatóvá tudják tenni eredményeiket. Ezzel a koncepcióval jelennek meg a jövőben a legígéretesebb és legeredményesebb pályázati programokat megvalósító nyertesesek a Hivatal honlapján.

Az NKFI Hivatal elnöke kiemelte, hogy a közpénzből finanszírozott kutatási eredmények nyílt hozzáférése a kutatástámogatási elvek [és a] tudományértékelés átalakulását eredményezheti a jövőben. Mint mondta, a tudományfinanszírozási rendszerek változása és az internet-technológiák egyre szélesebb körű elterjedése vezetett a kezdeményezéshez, amelynek fő célkitűzése a kutatásokhoz való nyílt hozzáférés biztosítása a weben. Pálinkás József hozzátette, hogy Magyarország az első 5 tagállam egyikeként csatlakozott az ún. aranyutas hozzáférést támogató országokhoz, azaz a közfinanszírozású projektek publikációinak nyílt hozzáférésű folyóiratokban történő megjelentetését sürgető megoldáshoz. Az Open Access és az Open Science kérdésköréhez kapcsolódó szakpolitikai-stratégiai feladatok nemzeti szintű megoldási javaslatainak kidolgozásához Open Science Szakértői Bizottságot is létrehozott a Hivatal az OECD és az EU Open Science törekvéseivel összhangban. Az Open Science Szakértői Bizottság javaslatokat, koncepciót dolgoz ki jogalkotási, kormányzati szakpolitikai, stratégiai, finanszírozási, területeken.” (Forrás: http://nkfih.gov.hu/hirek/hivatal-hirei/tud-szolni-tudomany)

A tudománykommunikáció missziója a post-truth világában

Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense előadásában azt a kérdést tette fel, hogy „Van-e/kell-e elmélet a tudománykommunikáció gyakorlatához?”

A tudománykommunikáció alapmodelljeit tanítjuk, így joggal feltételezzük, hogy elméleti megközelítések támogatják a tudománykommunikációs gyakorlatot. Ez a gyakorlat ugyanakkor a tudományos ismeretterjesztés előzményeit is számba véve lassan másfél évszázados, miközben a tudománykommunikáció mint valamelyest önálló tudományterület mintegy három évtizedes. Azonban ezen időszakban elindult egyfelől a tudományos intézmények professzionális társadalmi kommunikációs reprezentációja, másfelől sok országban a reáltudományos pályák rekrutációjának kormányzati programja. Rengeteg konkrét gyakorlati kezdeményezés, technika és szakember formálódott, szakmai folyóiratok (három nemzetközi) és világkonferenciák kínálnak ennek teret és hátteret. És éppen ezen gyakorlat alapján látszik, hogy a deficit-modellt meghaladó tudománykommunikációs felfogások (vagyis a társadalom tudományos ismeretbeli hiányosságai kipótlásának egyirányú folyamatától a döntések és életvezetések javulását váró elmélet helyébe lépve a közösségi részvételt, a befogadói kontextus figyelembevételét stb. ajánló interpretációk) csak korlátosan képesek megragadni a tudomány és társadalom viszonyrendszerét.

A tudomány leghatékonyabb kommunikálásának a közösségi és interaktív médiahasználat korszakában a kommunikáció eredeti értelme, a közösségben levés, mai kifejezéssel élve a kapcsolatban levés adhat új irányt. Ehhez azonban újra kell gondolni olyan kérdéseket, mint hogy a szociálkonstruktivista vagy relativista tudományfelfogás lehet-e csak az alternatívája a naiv pozitivizmusnak? Lehetséges a tudomány meritokrata felfogása alapján is társadalmasítani a tudományt? Biztos, hogy csak dominánsan reáltudományos program lehet a tudománykommunikáció? Annyi azonban már előzetesen is elmondható, hogy a tudomány fontosságát a társadalom számára ugyan a szociális reprezentáció elmélete jól érvelhetővé teszi, de a post-truth világában vélhetően erőteljesebbé válik a tudománykommunikáció általános, szemléletet közvetítő missziója.