corvinuskioszk

SzocioAlumni – Gál Róbert Ivánnal


Az első SzocioAlumni, a Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézete által szervezett új előadás-sorozat nyitó alkalma 2017. március 13-án este 7 órától került megrendezésre. Az Intézet a Corvinuson végzett egykori szociológus, közgazdász-szociológus hallgatókat hívja meg, hogy életpályájukról, éppen folyó és befejezett kutatásaikról beszéljenek az érdeklődő volt és jelenlegi hallgatók körében.

Gál Róbert Iván, az első meghívott előadó a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a Tárki külsős vezető kutatója és konzultánsa, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem magántanára. Mint megtudhattuk, a Groningeni Egyetemen 1997-ben védte meg PhD dolgozatát, ezek után hazatért Magyarországra, és a Tárkinál helyezkedett el az alkalmazott kutatások területén. Főbb kutatási területe az életpálya-finanszírozás a korosztályok közötti erőforrás-átcsoportosítás révén. Előadásában is az öregedő társadalmak problémakörét vázolta fel, kitérve a szerinte legfontosabb kérdésfelvetésekre a nyugdíjrendszer alakítása kapcsán.
Gál Róbert Iván szerint az egyik kiemelt szempont a nyugdíjkorhatár megállapításánál annak a vizsgálata, hogy meddig tart az aktív kor. Hosszú évek munkája során ezzel a kérdéssel foglalkozva rávilágított, hogy a munkaerőpiac elhagyásának időpontja egyre későbbre tolódik – 1992-ben ez 56 év felett volt, majd 1998-ig kis mértékben csökkent, de onnantól kezdve vált érezhetővé a rendszerváltozás hatása, így 2006-ra 58 évre növekedett a munkaerőpiacot elhagyók átlagos életkora, amint az alábbi grafikonon látható.

Forrás: Gál Róbert Iván (2008): A nyugdíjrendszer politikai kitettsége.

A kérdést 2006 után is tovább vizsgálva, Gál Róbert Iván kivetítette a fenti grafikon 2015-ig kiterjesztett változatát, melyen – főként 2008 után – még intenzívebb növekedés tapasztalható: a munkaerőpiacot elhagyók átlagos életkora 2015-ben már közel 61 évre tehető. A gyors növekedés ellenére a munkanélküliség mértéke nem nőtt meg az idősebb munkavállalók körében sem, így volt lehetséges a nyugdíjkorhatár kitolása. Az aktív kor határának ilyen mértékű eltolódása főként annak köszönhető, hogy a munkaerőpiac elhagyásakor számított várható élettartam is megnövekedett, mely az egészségügyi feltételek javulásának tudható be. Ezt alátámasztja az, hogy Gál Róbert Iván számításai szerint az egészséges élet a várható élettartam százalékában mind a férfiak, mind a nők esetében folyamatosan nő, 2005-ről 2014-re a férfiak körében 76-ról közel 82 százalékra tehető, a nők körében 70 százalékról 75 százalék fölé emelkedett a mutató értéke.

Az előadás során képet kaphattunk tehát egy mindenkit foglalkoztató problémáról, a nyugdíjrendszer (át)alakulásáról – Gál Róbert Iván azonban nem a problémát, hanem a lehetőséget látja az évről évre változó tendenciákban, szerinte ezekhez a társadalmi folyamatokhoz igazodva kialakítható egy olyan jóléti rendszer, melyben az erőforrások átcsoportosítása a legtöbbek számára kedvező feltételeket biztosít.

A SzocioAlumni alkalmak célkitűzése, hogy olyan, a pályán lévő kutatók mutassák be szakmai életútjukat, akik a leendő szociológusoknak alternatívákat tudnak kínálni saját példájukon keresztül. Gál Róbert Iván kutatási témájának bemutatása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az akadémiai kutatói pálya mellett milyen lehetőségeket tud kínálni a magánszektor, és ez milyen szintű elköteleződést jelent a kutatások és témák terén.

Szczuka Borbála

Corvinusosok az OTDK-n


A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2017. március 23-án vette kezdetét a Győrben rendezett ünnepélyes megnyitóval. Az országos tudományos fórum bemutatkozási lehetőséget kínál közel 4900 fiatalnak, akik 16 tudományterületen szerepelhetnek pályamunkájukkal, kutatási eredményeikkel.
A Budapesti Corvinus Egyetemről 5 tudományterületi szekcióban összesen 131 pályamunkát neveztek be, a legtöbb pályamű a közgazdaságtudományi és a társadalomtudományi szekcióüléseken kerül megmérettetésre, melyeknek időpontja:

  • Társadalomtudományi szekció: 2017. április 11-13. ELTE Társadalomtudományi Kar, Budapest
  • Közgazdaságtudományi szekció: 2017. április 6-8. Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, Győr

Ezen kívül összesen 4 pályamunkát neveztek az Agrártudományi-, az Informatika Tudományi-, és a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szekciókban.

A beadott pályamunkák között számos globális problémával foglalkozó címet találunk, többek között a klímaváltozás, migráció, terrorizmus kérdésköreiben. Emellett többen vizsgálták a technológiai innovációk hatását, elfogadottságát különböző témákban, és – mind az új, mind az induló – vállalkozások kihívásaival és lehetőségeivel is foglalkoznak. Az OTDK-n induló hallgatók egyénileg vagy néhány fős csoportokban egyedi problémafelvetéssel élve, aktuális kérdéskörökben nyújtották be pályamunkájukat, így az április végéig lebonyolításra kerülő kétnapos szekcióüléseken szakértő zsűri előtt tarthatnak előadást tudományos eredményeikről.

Minden Corvinusos indulónak sikeres szereplést kívánunk!

Szczuka Borbála

A főnök sztorija meg a kőleves


Több mint 25 éve dolgozom felsővezetőkkel, kezdetben kollégájukként, egy ideje pedig segítő, tanácsadó partnerükként. Míg azonban a gyakorlatban főként arról szereztem tapasztalatokat, hogyan gondolkodnak önmagukról ők, addig független kutatóként inkább azokat a percepciókat vizsgáltam, amelyeket másokban keltenek. E két irány ért össze végül a doktori kutatásomat elindító sejtésben: vagyis, hogy azonosítható-e a leader személyiségtípus a saját szavai, mondatatai - azaz a narratívája által? Valamint, megragadható-e valamilyen sajátos leader identitás ezen a narratíván keresztül? Ha igen, melyek ezek a sajátosságok?
A felsejlő probléma azért is izgalmasnak tűnt, mert kutatásához interdiszciplináris megközelítésre volt szükség: hiszen kommunikációtudományi szemlélettel szándékoztam vizsgálni egy olyan társadalmi csoportot, amelyet eddig jellemzően más diszciplínák (például a szociológia, szociálpszichológia, vezetéstudomány) definiáltak.

Azaz: kőlevest kellett főzni. Éppen úgy, mint a mesebeli katona, aki beállít a faluba, és azt állítja, hogy az úton talált kőből fog levest készíteni. A falubeliek kíváncsisága és a katona furfangja folytán az éléskamrákból a leves valamennyi hozzávalója sorra belekerül a fazékba: a só, a kolbász meg a káposzta is.
Éppen így, csupa olyasmivel igyekeztem főzni én is, ami nem volt a tarisznyámban, de a „kölcsönvett” hozzávalókkal végül mégis elboldogultam. A lényeg persze itt is a kő, vagyis a probléma maga. Azt én hoztam.

A probléma pedig az a megfigyelés, hogy emberek egy jól azonosítható csoportjának verbális kommunikációja világosan felismerhető karakterjegyeket mutat, de ez a jelenség nem írható le a csoport szokványos vagy ismert meghatározásaival.

A hat éves munka során több kisebb kutatást is elvégeztem, amelyek végül egy lazán összefűzhető, de koherens láncolattá álltak össze. A munka emiatt kétségkívül rendhagyó szerkezetű, mivel a disszertációm sztorija maga is narratíva.

A pilotok közül legizgalmasabb számomra az volt, amelyben annak igyekeztem utánajárni, miért beszélnek olyan különös szenvedéllyel a vezetők az általuk hobbiként űzött sportról. Megfigyeltem, hogy nagyon gyakran metaforáikat, hasonlataikat is innen merítik, és olykor egészen szembetűnő a hasonlóság vezetői karakterük és választott sportjuk között.  A vizsgálatban kiderült, hogy a vezetők kifejezetten tudatosan építik bele eszköztárukba a sportban szerzett kompetenciákat, és ugyanilyen tudatosan használják szellemi vagy mentális erőnlétük növelésére, karbantartására vagy akár orientációjára a sport kinálta lehetőségeket. Azaz, a leaderek esetében a tudatosan választott sport nemcsak a test edzését szolgálja, hanem a leader identitást is izmosabbá teszi.

A kisebb kutatások során világossá vált az is, hogy a disszertáció súlypontját, a nagy kutatást, amelyben hipotéziseimet igazolhatom, élettörténeti narratívákra kell alapozni. Ennek eredményei végül számomra is meglepőek voltak.

Igazolódott, hogy a leader narratívák valóban nagyon sajátos és kitűnően azonosítható konstrukciók. Formájukat tekintve leginkább az eposz műfajára emlékeztetnek, míg a nem vezetők által elbeszélt élettörténetek inkább a regény különféle típusaihoz hasonlatosak. Azaz: a leaderek cselekedeteiket beszélik el - míg mások azt, ami megtörtént velük.

Kiderült az is, hogy a vezetői élettörténetekben a dolgok irányítására való késztetés a dolgok magyarázatának szüntelen igényével párosul. Úgy is mondhatnánk, hogy a leader személyiség önazonosságnak elválaszthatatlan eleme a társadalmi, szellemi kontextus részletes bemutatása, és ezzel együtt a szüntelen revízió, restitúció, az identitás épületének újratervezése és a teljes kognitív séma újrafalazása.

A részletes elemzéssel számos további trendet és sok finom részletet is sikerült megjeleníteni a vizsgált mintán: például, hogy a morális kérdésekben nagyon világos törésvonalak vannak a gender-identitás mentén, vagy hogy a vezetőkben az autonómia-igény mellett milyen szembeszökően magas az emberi kapcsolatok, kapcsolódások iránti vágyódás is.

A disszertáció legfontosabb eredménye azonban talán mégis az, ha sikerült meggyőzően érvelni: lehetséges és akár a praxis számára is roppant releváns lehet egy kommunikációs alapú leadership elmélet kidolgozása.  Az addig vezető út azonban még nyilván igen fáradságos lesz a diszciplínák torlódó kőzetlemezei között.
Ahogyan arra Szent Ágoston is int a Vallomásokban: „Bizony több szót pazarol a kutatás, mint a megtalálás. Hosszabb a kérés, mint az elnyerés. Munkásabb a kéz a kopogásban, semmint az ajándék elfogadásában.”

Mihalik Judit
„A leader identitás reprezentációja az élettörténeti narratívában
(Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskola)
A disszertáció elérhető a Corvinus Egyetem PhD gyűjteményében

Emlékkiállítás Arany János műveiből


Arany János bicentenáriumi emlékévében a Budapesti Corvinus Egyetem a költőnek tisztelegve műveiből emlékkiállítást rendez. A kiállítás helye a BCE Könyvtára.

A Bánfi Tamás könyvgyűjteményéből rendezett kiállítás áttekintést ad Arany János költői életművéről, az Elveszett alkotmány és a Toldi első kiadásaitól egészen napjainkig. Az első kiadások mellett szerkesztői munkái (Szépirodalmi Figyelő, Koszorú), valamint műveinek díszkiadásai is láthatók.
A március 13-án megnyílt kiállítás április 15-éig tekinthető meg.
Fotók: Kenéz György

 

 

Szociográfia: Kárpát-medencei körkép

Március elején került megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyarország Felfedezése Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencei szociográfia múltját, jelenét és jövőjét megvitató konferencia. A Kioszk a helyszínen járt és az előadóktól kérdezett.
 

Vékás János, újságíró, társadalomkutató, az MTA Kisebbségkutató Intézet ny. munkatársa

Ön szerint az egyik ok, hogy miért nincsen markáns szociográfia a Vajdaságban az, hogy maga a műfaj politikai eszközként való használatra nagyon alkalmas, ezért ódzkodnak tőle a lehetséges szerzők. Úgy fogalmazott, hogy a polgárháború szinte megbénította a vajdasági magyar elitet.
Nem lehet, hogy a műfaj átköltözött a tényfeltáró, oknyomozó újságírásba, vagy más média-dokumentum műfajokba?

„A szociográfia az egyetlen olyan irodalmi műfaj, amely a legközvetlenebbül is a legidőszerűbb politikai tevékenység szolgálatába is állítható” – írta 1997-ben megjelent könyvének előszavában Bori Imre. A kötetbe a Szociográfiák nyomában sorozatcímmel a Magyar Szó napilapban 1995 óta megjelent jegyzeteit gyűjtötte egybe. A fél évszázadon át legbefolyásosabb vajdasági magyar kultúrpolitikus azt akarta ezzel üzenni, hogy a politikára politikával kell válaszolni.
„Ehhez – tette hozzá – nekünk a valóság ismeretére van szükségünk, hiszen a valóságról csak sejtelmeink vannak, találgatásokra szorítkozunk. Az ilyen típusú ismeretek és információk azonban nem teszik lehetővé, hogy reálisan mérjük lehetőségeinket is, teendőinket is egyénenként és közösségként egyaránt. [...] Azért kell ma a szociográfia, mert a megismerő igényeknek ez az egyetlen számunkra elérhető lehetősége, hiszen a tudományos megismerés e pillanatban lehetetlen, sem mód, sem ember nincs hozzá!”
Az sem volt véletlen, hogy amikor a vajdasági magyar írók hagyományos magyarkanizsai találkozóján 1995 szeptemberében kezdeményezte egy szociográfiai műhely megalakítását, akkor Bori Imre ezzel a feladattal nem valamelyik újvidéki szociográfust, hanem a Magyarkanizsán élő Papp Györgyöt bízta meg.
A vajdasági magyar elit legtöbb tagjának azonban a valóságismeret tekintetében nem volt hiányérzete, a politikára vonatkozó megjegyzést pedig elengedte a füle mellett. Mint Gulyás József szabadkai költő egy interjúban megfogalmazta, a kulturális és politikai csúcspozíciókat egyaránt betöltő elit tagjai hozzászoktak ahhoz, hogy bizonyos műveket évtizedeken át „esztétikai szempontból bírálnak, de politikai okokból nem közölnek”, és fenn akarták tartani magukról a politikai szeplőtelenség látszatát. Miután azonban a vajdasági magyar szellemi élet minden releváns intézménye és erőforrása továbbra is az irányításuk alatt állt, a szociográfiai műhelynek nem volt nagy kifutása, tevékenysége inkább csak a néprajzi szociográfia szükséges, ám nem elégséges területére korlátozódott.
Nem úgy érzékelem, hogy a műfaj átköltözött volna a tényfeltáró újságírásba. Inkább azt remélem, hogy a nemzedékcserével ismét az irodalom nyújtja majd a jelen társadalmi problémái iránt érzékeny szociográfia számára a termékeny táptalajt.
 

Kollár Árpád,  író, Vajdaság

Ön íróként hogyan látja, hogy miközben a szociográfia irodalmi műfajként született, mára mintha átvette volna szerepét a dokumentumfilm, a szociofotó?
A Guttenberg-galaxis alkonya régóta nyilvánvaló. Mind a hétköznapi, mind a tudományos, mind a kulturális életben erősen tapasztaljuk a képiség elsődlegességét. Érdekes módon azonban ha a szociográfiáról van szó, pont az Ön által említett műfajok és médiumok esetében nem érzem egyértelmű elsődlegességüket. Ugyanis az írott szociográfiához hasonlóan mind a dokumentumfilm, mind a szociofotó periférikus helyzetben van. Igaz persze, hogy ezek mediális sajátosságuknak köszönhetően jóval több befogadóra számíthatnak. Mégis.
 
Ha már íróként kérdez, azt gondolom, hogy az írott szociográfiának jelenleg is van létjogosultsága. Legfeljebb radikálisan ki kell terjesztenünk hozzá az értelmezési keretet, és szépirodalomnak kell neveznünk. A magyar irodalomban mindig is hullámzó volt az érdeklődés a társadalmi folyamatok iránt, nem mellesleg a kortárs magyar irodalomra is jellemző, hogy hajlamos egy felé mozogni, gravitálni, egy-egy divathullámot követni. Az utóbbi évek irodalmi termésében mintha sokkal erősebben reprezentálódnának a társadalmi kérdések. Ennek köszönhetően nem lehetetlen, hogy előbb-utóbb a szociografikus érdeklődés is feléled.
 
Népszerű a vajdasági irodalomban a szociográfia?
Nem gondolom, hogy lenne vajdasági magyar irodalom. Hozzászólásomban nem véletlenül játszottam, parodizáltam a térség irodalmának megnevezéseivel: "vajdasági, délvidéki, jugoszláviai, ex-jugoszláviai, bácskai, szerbia és montenegró-béli, szerbiai, délszlávország-béli, szerb-horvát-szlovén királyság-béli" magyar irodalom... Az egyetemes magyar irodalom keretein belül természetesen születnek Vajdaságban, vajdasági származású írók által írott könyvek, melyek adott esetben Vajdaságban is játszódnak, vagy sajátos vajdasági témákat dolgoznak fel. Szóval a kérdés ezzel a lábjegyzettel együtt jogos.
 
Vajdaságban a szociográfia népszerűségéről nem beszélhetünk ugyan, azonban a szociografikus érdeklődés egyre erősebb a térség magyar irodalmában.  Annál is inkább, mivel a vajdasági magyarságnak az utóbbi évtizedekben nagyon komoly válságtünetekkel kellett szembenézniük: háború, migráció, elszegényedés, elöregedés. Ezek a kihívások sajnos nagy valószínűséggel már történelmi középtávon fel fogják számolni az itteni magyar közösséget. A válságtüneteknek köszönhetően a Vajdasághoz köthető kortárs irodalmi munkákban egyre erősebb a szociografikus érdeklődés. Nem csak a középgeneráció, de a pályakezdő írók is igen megtermékenyítő  módon foglalkoznak az említett válságtüneteknek inkább az egyénre, mintsem a  közösségre gyakorolt hatásával. Ennek köszönhetően az identitás kérdése az utóbbi években született munkákban igen fontos szerepet kap.

 

Rostás Zoltán, szociológus, Bukaresti Egyetem, ny. egy. docens, Csikszeredai Sapientia Tudományegyetem, tanszékvezető egyetemi tanár

Miért olyan jelentős a Dimitrie Gusti-féle román szociológiai iskola, hogy máig hatással van a román szociográfiára?
A Gusti-féle szociológiát Bukaresti Szociológia Iskolának szokás nevezni, mert merőben különbözött a Kolozsváron, Jászvásáron és a Csernovicban művelt szociológiáktól. A Gusti-féle szociológia multidiszciplináris (tagjai „monografikusnak” nevezték) és kollektív terepkutatásra alapozott, míg a többiek kizárólag a magányos elméleti munkásságot tekintették eszményinek. Vitathatatlan értékű könyvek, tanulmányok sorozatán túl, a Gusti-féle szociológia legfőbb erénye az volt, hogy kötelezővé tette minden társadalomkutató számára a személyes, közvetlen terepgyakorlatot és a problémaérzékenységet.  
A háború és a kommunista rendszer 25 évre ellehetetlenítette a szociológia működését, de ezt követően, 1965-től (és mindmáig) a román szociológia megőrizte ugyan a terepkutatás hagyományát, de lemondott a monografikus multidiszciplinaritás elvéről, előnybe helyezte az ágazati szociológiákat. Így a szociográfia művelése fel sem merült.

Létezik-e hagyományos értelemben vett szociográfiai irodalom ma Erdélyben?
A magyarországihoz hasonló szociográfiát a két világháború között sem művelték Erdélyben. Gyakoribbak voltak a rövidebb lélegzetű írások. A harmincas évek legjelentősebb kutatója, Venczel József szociológiai tanulmányokat közölt. A háború után, de különösen a hatvanas évek közepétől újra megjelenik a szociográfiára emlékeztető műfaj, hol tényfeltáró, hol irodalmi riport formájában. (Lásd a Korunk Évkönyvek és a Változó valóság köteteit.) A fiatalabb nemzedék egy részénél kitapintható a modern magyarországi szociográfia (Mozgó világ) jótékony hatása.  

Berszán Réka, újságíró, Ph.D. hallgató (BBTE)
 

Melyek azok a témák, amelyek a hétköznapi életet befolyásoló fontosságuk miatt feladatot jelentenek a kutatóknak, és a nyilvánosságból hiányoznak?
Az emberek életében mindig is nagy kihívás közösségben élni, annak ellenére, hogy alapvetően mindannyian társas lények vagyunk. Ám a közösség megtartása és fennmaradása számos tényezőtől is függ, amelyek az általunk hétköznapinak titulálttól a globális méretűekig terjedhet. A legfontosabbak természetesen a mindennapi életet befolyásoló faktorok, mint például a tiszta környezet, az egészségügy vagy a megélhetés. Ha ezek valamelyike nehézkesen, vagy egyáltalán nem működik, akkor érdemes a kutatónak mélyebbre ásni, és nem megmaradni a „hivatalos” válaszokkal, amelyekkel általában a média érdeklődését ki lehet elégíteni. Ezek a problémák általában éppen azért hiányoznak a nyilvánosságból, mert nem elég figyelemfelkeltőek, vagy túl kis közösséget érintenek ahhoz, hogy a profitfüggő médiaorgánumok foglalkozzanak vele. Más esetben politikai okok miatt vagy befolyásos személyek nyomására marad felderítetlenül.
Természetesen egy szociográfia megírásakor nem csak az a feladatunk, hogy minden tabutémát felderítsünk, sokkal inkább az, hogy igyekezzünk minél tisztább képet mutatni az adott közösségről, annak minden hibájával együtt. Számomra fontos az, hogy ha például a statisztikai adatok népességcsökkenést jeleznek, akkor utánajárjak, mi okozhatja ezt. A példánál maradva, míg mindenki a csábító nyugatra vándorlást, és a fiatalok gyerekvállalási kedvének csökkenését okolja az általános felmérésekre hivatkozva, érdemes annak is utánajárni, hogy ez a valóságban is megállja-e a helyét. Azonban ha kutatásunk során más tényezőkre is bukkanunk, amely az elvándorlást okozza, az rögtön fontossá válik, még akkor is, ha ennek feltárásához a tényfeltáró újságírás eszközeihez kell folyamodnunk.
A kérdésre válaszolva tehát egy szociográfia megírásakor minden olyan téma nélkülözhetetlen, még ha az tabu is, amely az egész közösségi létet érinti közvetve vagy közvetlenül, ill. amely gátolja, hátráltatja, nehezebbé teszi a hétköznapi életet, vagy akár csupán a jelenléte következtében valamilyen irányba megváltoztatja azt. A számos ilyen téma szelektálása pedig elsősorban az írás terjedelmétől függ, és a hangvételétől, amelynek már csak az írói szabadság és az írói beállítottság szabhat határt.

Letenyei László, a konferencia szervezője
 

Miben áll a hajdani falukutató mozgalom tovább élése a Corvinus Egyetemen?
A Corvinus Egyetemen (a Szociológia intézetben) nagy hangsúlyt fektetünk a szociográfia hagyományainak fenntartására, oktatására. Lengyel György a hazai és nemzetközi szociológia, szociofotó eredményei oktatja, magam szociofilm c. órát tartok, amelynek keretében a hallgatók minden évben maguk is készítenek dokumentumfilmeket (csoportos munkaként).
Ezek itt megtekinthetők: http://tettstudio.hu/sociofilm/

A falukutató hagyományt nem csak elméletben, oktatásban igyekszünk fenntartani, de a gyakorlatban is: elsősorban Juhász Pál és más kollégák részvételével évente van hazai falukutató táborunk, illetve ezt kiegészítik olyan erdélyi falukutató táborok a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezésében, ahol a mi diákjaink is részt vesznek. Új fejlemény (2014 óta) a Sziget fesztivál-kutatás hagyományainak feltámasztása. Gábor Kálmán egykori munkatársaival, illetve szintén a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel karöltve egy 2020-ig tartó kutatási program keretében évente figyeljük meg résztvevő megfigyeléssel és más módszerekkel a Sziget fesztivál kulturális értékeinek változását.

 

Matricula


A felsőoktatási intézmények egyik legfontosabb iratcsoportját alkotják a hallgatók személyes, valamint tanulmányi adatait tartalmazó anyakönyvek, másképp törzskönyvek, latin elnevezéssel matrikulák. Adattartalmuk szinte teljes egészében megegyezik a leckekönyvvel, ezért indexmásolatnak is nevezik. Ugyanis a leckekönyv tanulmányi adatait „másolják be” az anyakönyvbe. A hallgatói anyakönyv az egyetemekkel egyidős, adattartalma és formája az idők során, jelentős változáson ment keresztül. Eleinte tanévek szerint a beiratkozott hallgatók nevét, társadalmi állását (pl. nemes, polgár, klerikus) és esetleg a születési helyét (pl. ország, tartomány) tartalmazták, nem kötött forma szerint. Nem véletlen, hogy az első folyamatosan működő hazai universitas, a Nagyszombati Egyetem (ma ELTE, PPTE) legrégebbi iratai is éppen az anyakönyvek, amelyek több-kevesebb hiánnyal szinte az egyetem alapítási évétől (1635) megvannak. Az előrenyomtatott rovatokkal készített törzskönyvek a polgári állam és a modern bürokrácia kiépülésével egy időben, a 19. században jelentek meg. A század végén a tanulmányi adatokra vonatkozó részek (tantárgy, tanár, óraszám, elmélet vagy gyakorlat, érdemjegy) szinte napjainkig rögzültek. Ennél nagyobb változást mutat a személyes adatok köre. Ezek közül néhány jelentős változás: a 19. századtól a 20. derekáig általános volt a nemzetiség az anyanyelv, a vallás, a társadalmi állás, valamint az anyagi helyzet anyakönyvi rögzítése. Ezek közül 1945 után az első 3 kiesett, míg korábban az apa. illetve gondviselő adatai kerültek a törzskönyve, ezután az „anyja neve” Összességében, tehát napjainkhoz közeledve szűkült a törzskönyvi személyes adatok köre. A törzskönyv alapnyilvántartás jellegéből fakadt, hogy időtálló módon, kitűnő papírból, színvonalas nyomdatechnikával készítették, a gerincük strapabíró módon varrószalaggal összefogva készült. A borító erős vászon vagy bőr borítást kapott. A kitöltését ugyancsak időtálló antracit tintával végezték. Ezeknek az anyakönyveknek a mérete, a súlya ma is tiszteletet parancsol. A politikai, társadalmi, gazdasági változások az anyakönyvek anyagában, a készítés minőségében is tükröződtek, mégpedig a hanyatlás képét mutatva: A felhasznált papír silányabb minőségű, a kötést ragasztással oldották meg és a jóizlés elleni merényletként műbőr borítással látták el. A bejegyzések minősége (íráskép, helyesírás) erősen erodálódott. Nem túlzás, ha a hallgatói anyakönyvek ilyen változását párhuzamba állítjuk a diplomák devalválódásával. A hallgatói anyakönyvezésben minőségi változást hozott az elektronikus anyakönyv, majd a leckekönyv megjelenése az ezredforduló után.

A régi törzskönyvek a hazai elitképzés, a társadalmi mobilitás kutatásának első rangú történeti forrásai. Ezt a munkát segíti az analóg kötetek digitalizálása, adatbázisba rendezése. Ennek a munkának az elvégzése egyetemünkön is fontos lenne, mert hosszú éveken keresztül nem jelentek meg olyan évkönyvek, amelyek akár a beiratkozott, akár az oklevelet szerzett hallgatókat tartalmazná. Az Egyetem közelgő száz éves évfordulójáról (2020) méltó megemlékezés lenne, ha sikerülne összegyűjteni a beiratkozott hallgatók teljes listáját.

Zsidi Vilmos
Fotó: Fekete Balázs

Women in Data Science konferencia


2017. február 3-án a Budapesti Corvinus Egyetemen került megrendezésre a Women in Data Science nemzetközi konferencia, melynek házigazdája a Stanfordi Egyetem volt. Az ott megrendezésre kerülő előadásokat átvették több mint 25 ponton a világon, kiegészítve az adattudomány területén dolgozó vezető beosztású nők rövid előadásaival. Az esemény magyarországi megszervezésében és lebonyolításában a Nők a Tudományban Egyesület és az SAP szoftvercég vette ki részét. Hódosy Lucia, a Nők a Tudományban Egyesület projektmenedzsere összefoglalta, mit érdemes tudni a konferenciáról.

A konferencia fő célja az volt, hogy az adattudományokhoz közelebb hozzák az embereket, hogy megmutassák, kik dolgoznak ezen a területen, és bevonzzák az érdeklődőket. Női példaképeken keresztül szeretnének jó példát mutatni, hogy nemtől függetlenül inspirálják a jövő leendő adattudósait.

Jelenleg kevés a nő az informatikai, technológiai területeken és az adattudományban. A konferencia és a Nők a Tudományban Egyesület célkitűzése elősegíteni, hogy a középiskolákban tanuló, továbbtanulási döntés előtt álló lányok merjenek ilyen tudományterületet választani, és kiküszöböljék azt, hogy mások – iskola, tanárok, szülők – lebeszéljék őket erről.  A konferencia témája és célja az Egyesület tevékenységével teljesen egybevág, ugyanis az Egyesület programjai is hasonló célokkal jöttek létre. Ilyen pl. a Lányok napja-program, mely arra hivatott, hogy informálja és arra buzdítsa az informatikai vagy műszaki területen továbbtanulni vágyó lányokat, hogy döntésüket ne az elvárások, hanem a valós érdeklődésük alapján hozzák meg.

Az SAP a tavalyi évben bekapcsolódott a Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napja programba, a két szervezet pedig idén csatlakozott először magyar oldalról a Women in Data Science konferenciához.

A konferenciára meghívott szereplők előadásai után a Stanfordi Egyetemen elhangzó megnyitó előadást – az időeltolódás miatt Magyarországon késő délután – élőben kapcsolták, majd a programot interaktívvá téve műhelybeszélgetéseket tartottak kilenc asztalnál World Café jelleggel. Az asztalgazdák egy-egy vezető vállalat (SAP, Prezi, Google, Microsoft, stb.) ill. egyetemek képviselői voltak. Minden jelenlévő érdeklődése szerint kapcsolódhatott be a beszélgetésekbe.

Arra a kérdésre, hogy újdonságok kerültek-e elő a konferencián, Hódosy Lucia egy többek által megfogalmazott építő jellegű kritikát tolmácsolt a rendezvénnyel kapcsolatosan: az előadó nők nem feltétlenül magát a szakmát akarták elmesélni, bemutatni, hanem azt, hogy hogyan jutottak el ide, milyen nehézségekkel kell megküzdeni a területen dolgozó nőknek karrierútjuk során. Hogy valóban a szakmáról és ne pedig a sztereotípiákról szóljon a konferencia, már jóval korábban, akár óvodáskorban el kéne kezdeni a szerepminták átrajzolását, megmutatni a gyerekeknek, hogy nem feltétlenül sztereotípiákban kell gondolkodni.
 
A konferencia résztvevői és szervezői megegyeztek a folytatásban, 2018-ban Magyarország újra bekapcsolódik a Women in Data Science konferencia megszervezésébe.

Szczuka Borbála
(Fotó: Dudits Ádám, SAP)

Kutatóval beszéltem: Takács Károly pozitív és negatív hálózatokról


A Kapcsolatháló- és Oktatáskutató Központ (Research Center for Educational and Network Studies, RECENS) 2010 januárjában alakult meg Takács Károly kezdeményezésére a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének kutatóközpontjaként, jelenleg pedig az MTA TK keretein belül működik. A kutatóközpont alapító-vezetőjével jelenlegi kutatásaikról és tehetséggondozó munkájukról beszélgettünk.

Mik azok a negatív kapcsolati hálózatok, és miért fontos velük foglalkoznunk? Hogyan jelentkezik hatásuk a mai iskolai osztályokban, és hogyan jelentkezett a Rákosi-rendszerben? Az MTA „Lendület” programja által finanszírozott kutatás többek között e kérdésekkel foglalkozik. A negatív társas kapcsolatok, mint a gyűlölet és a relációs agresszió, sok helyzetben komoly problémákhoz vezethetnek. A negatív viszonyok rombolják a kooperációt, csökkentik a teljesítményt és aláássák a kohéziót. Emiatt meglepő, hogy a rohamléptékben fejlődő hálózattudományi irodalomban mindeddig kevés figyelmet szenteltek nekik.

A RECENS kutatói általános iskolákban vizsgálják a diákok kapcsolatait: az etnikai szegregáció visszaszorítása érdekében létesített vegyes osztályok klikkjei, konfliktushelyzetei ugyanis sokkal jobban értelmezhetőek, ha nem csupán a rokonszenven és bizalmon alapuló kapcsolatokat, de a negatív viszonyokat is figyelembe vesszük. A kutatások eddigi eredményei azt jelzik, hogy a negatív társas kapcsolatok legfontosabb okozója a státuszkülönbségek mellett az interetnikus távolságtartás lehet. Várható, hogy a diákok viszonyainak jobb megértése végső soron lehetővé teszi a hatékonyabb integrációt, ezzel szolgálva az oktatás felzárkóztató és érzékenyítő célkitűzéseit.

A kutatócsoport által végzett elemzések másik része az 1948-1956 közötti időszak párt-elitjének viszonyaira irányul. A korszak vizsgálata kézenfekvőnek tűnt, hiszen a diktatúra keretei között nem a demokratikus versengés, hanem a személyes kapcsolatok, hatalmi viszonyok és klikkek határozták meg, mikor ki került a csúcsra vagy a „partvonalra” – noha az iratok titkosítása és megsemmisítése miatt a kutatók várakozásaikhoz képest nehezebben jutnak adatokhoz. Munkájuk révén nem csak a társas mechanizmusok működéséről tudhatunk meg többet, de történelmünk egyik máig feltáratlan titkokat rejtő időszakát is jobban megérthetjük.

A RECENS-ben folyó másik, a European Research Council által finanszírozott kutatás a pletyka és a reputáció közösségekben betöltött szerepét vizsgálja iskolák és vállalatok esetében. A reputációs mechanizmusok és a pletyka azok közé a komplex informális megoldások közé tartoznak, amelyek segítenek a társas normákat fenntartani és betartatni. A közhiedelem szerint azonban a pletyka főleg negatív és gyakran valótlan információk csatornája. Ha ez így van, mégis hogyan erősítheti a társadalmi rendet és a kooperációt a sokszor nem őszinte pletyka és az ezen alapuló reputációs rendszer? Ez az egy éve megkezdett, ötévesre tervezett kutatás fő dilemmája. A várható eredmények komoly tanulságokat hozhatnak az üzleti élet számára a munkaszervezés vagy a csoportalakítás és –vezetés területén: mikor, hogyan és milyen időtávra kell összehoznunk embereket annak érdekében, hogy a kreativitás és a konfliktusmentes működés egymásnak ellentmondó szempontjai egyszerre érvényesülhessenek?

Takács Károly vezetésével a RECENS olyan közösségként, szellemi műhelyként jött létre, és működik ma is, amelynek egyik elsődleges célja a tehetséggondozás, a fiatal kutatók bevonása, szakmai és módszertani fejlesztése. A kutatóközpont minden félévben fogad gyakornokokat, többségükben a Corvinus alap- és mesterszakos hallgatóit, akik idejükhöz és tudásukhoz mérten aktívan részt vesznek a folyó kutatásokban.

Baksa Máté

Korrupció Magyarországon a médiában – ki a hibás? Mi, ti, ők?


A 20 országra kiterjedő antikorrupciós projekt (FP 7-es kutatás  - WP6 Corruption and media)  magyar eredményeit , és az erről szóló kötetet mutatták be február 23-án  Egyetemünkön, a kutatást vezető valamint abban részt vevő szociológusok. A kötetben megjelent tanulmányok elérhetők a Corvinus Kutatások repozitóriumban.

Kozma Miklós szubjektívje a most megjelent kötetről
Lapozgatva a színes, gazdag adatbázisra épülő kötetet, több megállapítás elgondolkodtatott. A kutatók adatbázisa számottevő különbségekre derített fényt a vizsgált országok (angol, francia, lett, magyar, olasz, román, szlovák) korrupciós ügyeinek összehasonlítása alapján. A legtöbb esetben a korrupciós esetek végrehajtó szereplői és nem megbízóik kerülnek reflektorfénybe a médiában, már csak azért is, mert a megbízó személyét gyakran homály fedi. Ráadásul a végrehajtók nem ritkán politikusok, akiktől nagyobb társadalmi felelősségérzet lenne elvárható, emiatt olvasottabbak a róluk írt cikkek. A megbízók háttérben maradnak, egyrészt mert személyük kevéssé ismert, így kevéssé érdekes a közvélemény számára, másrészt az oknyomozó újságírásra sok esetben nem kerül sor.

Pedig a szerzők felhívják a figyelmet az oknyomozó újságírás szerepére a korrupcióval kapcsolatos botrányok feltárásában, a vonatkozó bírósági eljárások kezdeményezésében. Megállapítják, hogy a média tulajdonosai és hirdetői jelentős befolyással bírhatnak a szerkesztői munkára, amennyiben függőségi viszony alakul ki irányukban.

A legtöbb esetben egyetlen helyi személy korrupciós ügyéről szólnak a hírek. Ennek a szerzők szerint az lehet az oka, hogy politikai eszközként használja fel a média a korrupciós ügyeket, szembenálló politikai ellenfelek érintettségét hangsúlyozva.

Kérdésként fogalmazódik meg e megállapításokat olvasva, hogy vajon milyen rendszer szintű tényezők befolyásolhatják egy adott ország adott szakterületen megmutatkozó korrupciós szintjét, és mennyiben kezelhető a probléma egy-egy végrehajtó politikus pellengérre állításával. Talán több, különösen problémásnak vélelmezhető projekt vagy tevékenység alaposabb újságírói vizsgálata nagyobb felelősség gyakorlására ösztönözheti a döntéshozókat, illetve a média szisztematikus munkája olyan felismerésekre elvezethet minket, amelyek túlmutatnak egy-egy személy érintettségén, és valamilyen rendszer szintű megoldás irányába tett lépéseket eredményezhetnek?

Szántó Zoltán a kutatás alapjairól

A Szántó Zoltán és Tóth István János által szerkesztett „ Corruption and Media in Hungary (2004-2013). Research Papers” egyik szerkesztője, Szántó Zoltán szerint hogyan tudtak több országra kiterjedő komparatív kutatást végezni olyan témáról - a korrupcióról, amelynek még a definíciója is igen eltérő?

A kutatás során ez nehéz kérdés volt, mert az eltérő országokban, eltérő kultúrákban a korrupció, illetve az ehhez kapcsolódó fogalmakat eltérő jelentéssel használják.
A kutatásban hét ország adataival dolgoztunk. Magyarország mellett  Olaszország, Szlovákia, Románia, Litvánia  vett részt a kutatásban, de az olasz  kollégák Franciaországból  és Nagy Britanniából is beemeltek mintákat  az összehasonlító kutatásba.

Az első körben nyolc olyan kulcs kategóriát jelöltünk meg, amelyről azt gondoltuk, hogy mind a 7 ország médiájában előfordulnak ezek a szavak, de kiderült, hogy ez nem így van. Egyrészt több olyan kulcsszó is szerepelt, amely egyes országokban nem működött, mert tízegynéhány év alatt nem került elő a médiában, de a különböző kulcsszavak adott ország nyelvére való lefordítása is problémát jelentett. Például a sikkasztás, hűtlen kezelés kifejezést a köznapi nyelvhasználatban, és így a médiumokban is a különböző országokban máshogy és máshogy határozzák meg. Az olasz kollégák például csodálkoztak, hogy a magyar mintában miért szerepel olyan jelentős számban ez a kifejezés, ennek nyelvhasználatbeli, jelentésbeli okai is vannak.

A részt vevő országok kutatói2004 és 2013 közötti időszakból vizsgáltak országonként 4-4 médiumot, Önök a Népszava, a HVG, a Magyar Nemzet és az Origó online felületeket választották. A mintán kvantitatív és kvalitatív elemzést végeztek. Mi volt a pontos módszertan?

Alapvetően tartalomelemzésre törekedtünk, a nagy adatbázis esetében szavak előfordulási gyakoriságát és együttes előfordulását vizsgáltuk. Bizonyos dolgok már itt kirajzolódtak. Például, hogy az adott ország sajtója korrupciós témakörben mennyire foglalkozik hazai, illetve külföldi esetekkel, nevekkel. Ezt finomítottuk, amikor egy minta alapján minden cikket elolvasva és egy kódrendszer szerint kódolva egy újabb adatbázist készítettünk- mesterszakos és Phd-s hallagtóink segítségével. A kódolást követően a HACA, vagyis a Human Assisted Content Analysis segítségével finomabb képet tudtunk kirajzolni.  A másik véglet pedig az esettanulmányok sora, ahol mélyfúrásokat végeztünk, a média szerepét előtérbe állítva a korrupciós esetek feldolgozása során.

Mire voltak kíváncsiak? Mi volt a kutatás eredeti kérdésfeltevése?

Egy leíró jellegű kérdésfeltevés, hogy egyáltalán milyen tükröt tart a média az egyes társadalmak elé?
A kutatás eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy ez egy torztükör, több szempontból is. A különböző országokban különböző módon és különböző mértékben torzul a korrupció médiamegjelenése. Amit a médiában olvashatunk a korrupcióról, több szempontból is torzulnak, jelentős politikai befolyás érvényesül különböző csatornákon keresztül. Világosan kirajzolódik, hogy például egy kormányváltást követően akár Magyarországon, akár a vizsgált országokban milyen változásokon megy keresztül a hirdetési piac, milyen változásokon megy keresztül a jobboldali vagy baloldali kötődési médiumokban a korrupcióról szóló híradás. Ezekben az esetekben nem az az elsődleges szempont, hogy hűen tükrözzük, amit a korrupciókról föltárhatunk, hanem a politikai szempontok befolyásolják ezt a közvetítési folyamatot, ezt nálunk is világosan kimutatható.

Tóth István János a korrupció jelenségének instrumentalizációjáról

Tóth István János és munkatársai a korrupció jelenségének "instrumentalizációját" vizsgálták empirikus eszközökkel. Mit jelent ez?
 
Az instrumentalizáció azt jelenti, hogy a korrupció témáját a szereplők (pártok, vagy a média képviselői) eszközként használják fel a politikai küzdelemben.
Mintegy 12 ezer újságcikk tartalomelemzéséből azt láttuk, hogy ez a jelenség erősebb Magyarországon, mint a többi országban (pl. Szlovákiában, Olaszországban, Franciaországban, Egyesült Királyságban, vagy Litvániában) és Magyarországon a választások előtt jóval előbb kezdik el használni az újságok a korrupció témáját a választási küzdelemben, mint más országban.

Milyen összefüggésekre bukkantak az  úgynevezett "kis korrupciós" és "nagy korrupciós" ügyek média reprezentációját elemezve?

A magyar média 2003-14 között inkább foglalkozott az un. "nagy korrupciós" esetekkel, mint a mindennapi korrupcióval. Az előbbibe a szakértők a politikai korrupciós eseteket, a nagy volumenű ügyleteket szokta sorolni, a mindennapi korrupciós esetek közé meg az olyanokat, ha valaki lefizeti az úton ellenőrző rendőrt, vagy a földhivatalban egy ügyintézőt.

Míg Magyarországon a nagy korrupciós esetek tárgyalása van előtérben, addig például Franciaországban, vagy az Egyesült Királyságban fordítva, a sajtó nagyobb arányban számol be a mindennapi korrupciós esetekkel. Ez persze összefügg azzal is, hogy nálunk inkább jellemző a politikai korrupció, mint az előbbi két országban.

Hajdú Miklós az oknyomozó újságírásról

Hajdú Miklós szociológus doktorandusz és segítő hallgatók a hazai tényfeltáró-oknyomozó újságírást vizsgálták. Göbölyös Soma díjas újságírókkal interjúztak és  esettanulmányokat is készítettek. Melyek a kutatás legfontosabb következtetései?

Az esettanulmányok és az interjúk rámutattak arra, hogy mind a tulajdonosi viszonyok, mind pedig a szűk hirdetési piac által bizonyos üzleti körök markánsan befolyásolják a magyarországi médiát. A hirdetési piacon ráadásul az állam is meghatározó szereplő, ami tovább ront a helyzeten. Nemzetközi tapasztalatok is arra utalnak, hogy a hirdetési piac kis mérete és az állami hirdetések nagy aránya kedvezőtlen feltételek közé szorítják az újságírókat.
Megállapítható továbbá, hogy kevés kivételtől eltekintve a ’90-es és a 2000-es években az oknyomozó újságírás nem intézményesült a szerkesztőségekben, hanem leginkább egyéni újságírói munkán és módszereken alapult. Az utóbbi 5-7 év során alakultak ki professzionális tényfeltáró műhelyek, ahol adat-alapú újságírást és további modern technikákat alkalmaznak oknyomozó újságírók csoportjai.

Lényeges még a szervezett bűnözés, illetve a különböző érdekcsoportok közötti konfliktusok hatása is a korrupciós ügyek felderítésére, ugyanis számos eset kiszivárogtatott dokumentumoknak köszönhetően került nyilvánosságra. Végül hangsúlyoznunk kell, hogy a hazai oknyomozó újságírók kulcsfontosságú szerepet játszanak a korrupciós ügyek feltárásában és bemutatásában.

A jövő harca - fókuszban a budapesti taxis piac Hagyományos taxitársaságok vs. megszakító innovátor


Az IT gyors fejlődése és erőteljes térnyerése egy olyan digitális forradalmat vetít elő, melynek járulékos vonzata az üzleti szférában is egyre inkább megjelenő paradigmaváltás. E trend globálisan a sharing economy jelenségében összpontosul, mely ideológián egyes cégek már túl is mutatnak sikertörténetük során. A budapesti taxis piacot is jelentős változások jellemzik az utóbbi években. A kezdetben állandóvá vált árverseny végét a 2013-as fővárosi taxis rendelet jelentette, mely minden inkumbensre egyenrangúan érvényes a mai napig. 2014 év végén azonban egy olyan új piaci szereplő jelent meg, mely teremtő rombolással forgatott meg világszinten egyes piacokat – az Uber.

Írásom célja az volt, hogy átfogó képet adjak a budapesti taxis piacról, a taxi társaságok és az új belépő jellemzőiről, üzleti modelljéről. Kutatási kérdésemben a fókusz az inkumbensek, konkrétan a City Taxi válaszreakciójában áll. Arra kerestem a választ, hogy ha az új piaci belépőre regulációs intézkedés nem vonatkozik jövőben, akkor a társaságok esetében lehetséges-e az innovációval lépést tartó válaszreakciót adni. Ha igen, egy ilyen erősen szabályozott piacon, e válaszreakciók milyen alapvető újragondolást igénylő defenzív stratégiában összpontosulnak. Továbbá, lehetséges-e a védekező taktika alkalmazásával a megszakító innovátor versenyelőnyét csökkenteni, esetleg túlteljesíteni azon.
Az IT - gyors fejlődése és az új technológiák létrejötte mellett -, új üzleti modelleket is hozott létre, támogatott. A 2008-as válság e folyamatokat felerősítette, globálisan megváltoztak a fogyasztói igények, s eddig nem ismert új, paradigmaváltó trendek alakultak ki a piacon.  Egyik ilyen népszerű tremd a sharing economy, mely számos sikertörténet alapja.  A megosztáson alapuló gazdasági modell lényege a kihasználatlan kapacitások kiaknázása, az erőforrások hatékonyabb felhasználása, a tulajdon megosztása egy olyan digitális platformon keresztül, mely transzparensen koordinálja a felek közti interakciókat. A sharing economy alapvető ideájától, steril definíciójától azonban különböző inputok és ösztönzők miatt eltérhetnek a vállalatok. Idővel ezen alapelvek módosulhatnak, illetve a hagyományos és a „sharing” vállalatok közt elmosódhatnak a korábban kiéleződött határok.

A sharing economy elméleti keretében értelmeztem az Ubert, vizsgáltam, hogy helyezkedik el. Az Uber esetén az innováció csupán a digitális platformban és az IT-vezérelt működésben áll, s e platform miatt - más taxis társaságokhoz hasonlóan - megjelenik a profitmotívum. Ez azzal magyarázható, hogy az Uber tevékenysége, a sofőrök esetén is, olyan bevételeket képez, melyek fedezik a határköltség és a felmerülő amortizáció összegét. Sőt, nemhogy csak fedezik, hanem jóval nagyobb megtérülést képesek eredményezni. Ez pedig annak az eredménye, hogy az Uber működése lényegében profitorientált. Azaz, a piacon szereplés és terjeszkedés motivációja nem tér el a tradicionális vállalatokétól; így a különbség csupán az Uber által használt IT-platform, mely az innovációt is jelenti. A sofőrök esetén lényegében ugyanaz az üzleti tevékenység, mint a taxisoknál, mivel alapvetően megélhetés céljából végzik ezt. Az üzleti tevékenység tehát megegyezik a két vállalat esetén, míg a piaci versenyben azonosított helyzetük eltérő. Mindez abban áll, hogy az Uber kikerüli az inkumbensekre vonatkozó szigorú, regulációs megkötéseket, melyek korlátot szabnak az árversenyben és egyéb formai kritériumokban.

A reguláció hatásmechanizmusa közé sorolható a csalók kiszűrése, a nagyobb arányú adóbevallás, illetve az is, hogy a tőkeerősebb cégekhez tereli a szabadúszó magánvállalkozókat. E jelenség piacfehéredést okozott, melynek következtében a piacvezető társaságoknál az utóbbi két évben jelentős növekedés volt megfigyelhető árbevételüket illetően. A globális méretű, volumenben jelentősen nagyobb Uber üzleti tevékenysége tehát megegyezik a City Taxiéval, mely kizárólag lokális piacon működő fuvarszervező szövetkezet. A regulációs aszimmetria és az abból adódó rugalmas árazás tehát legitim módon váltott ki a taxisokból ellenreakciót a szabályozási intézmény és az új belépő ellen.

Azonban, a City Taxi védekező stratégiája során nem az árazási különbségekre és jogi eltérésekre kell központosítani, hanem a piaci versenyre és a reguláció korlátain belül értelmezett lehetőségekre. Úgy vélem, erre igen jó példaként szolgál, mint vállalkozói, mind pedig szabályozói intézményi oldalról az Észtorságban indítványozott megállapodás. Azaz, a változásokra és technológia vezérelt innovációkra nyitottnak kell lennünk minden szinten, együttműködve kell lokálisan megoldani az adózási és jogi problémákat.

A piacközpontú alternatív megoldások ismertetése mellett, megkíséreltem egy defenzív stratégia megalkotását,  a két évvel ezelőtti kontextusban a City Taxi számára hasznos lehetett volna annak tekintetében, hogy felvegye a versenyt az Uberrel, esetleg túlteljesítsen azon, adott megkötések mellett. Itt egy hibrid, kombinált védekező stratégiát fogalmaztam meg, mely a megszakító innovátoron való túlteljesítés és az önmegszakító innováció taktikáinak átvételéből adódott. Ennek része lehet az IT-szolgáltatások erőteljes fejlesztése és a főtevékenységet kiegészítő szolgáltatások keresése. Összességében úgy vélem, a vizsgált társaság esetén, e digitális korban, illetve jelen piaci kondíciók mellett továbbra is érdemes az IT befektetésekre és az online platformos üzleti modellre, ezek fejlesztésére fókuszálni. Azonban, szem előtt kell tartani azt is, hogy minden innováció a regulációs megkötéseken belül lesz csak értelmezhető.

Losonczi Réka

Oldalak