Katona Zsuzsa dokumentumfilmjének májusban lesz a bemutatója, ebből az alkalomból kérdeztük a filmrendezőnőt és a BCE menedzsmenttörténeti kutatócsoportjának tagját.

A Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetében a Dobák Miklós vezetésével működő kutatócsoport egy 3 éves OTKA kutatás keretében 2012-ben kezdte a magyar vezetés- és szervezéstudomány történetének feldolgozását. A menedzsmenttörténeti kutatásokból konferenciát szerveztek és háromkötetes sorozat is született. Történészek, közgazdászok segítségével és természetesen hallgatók bevonásával végezték a kutatást. A kutatócsoport több mint száz év szakirodalmát tekintette át, a kiegyezést megelőző ipartörvényektől a szocialista nagyvállalatok gyakorlatáig. Természetesen a szakirodalom összefoglalásával kezdték a kutatómunkát, interjúztak és levéltári kutatásokat folytattak, nemcsak itthon, hanem külföldön is.

Vaszkun Balázs, a kutatócsoport tagja.

Milyen célokkal, kérdésekkel indult az Egyetemen a menedzsmenttörténeti kutatás?
Oktatási céllal indítottuk a kutatást, egy olyan tárgy kialakítását tervezve, amely a gondolkodó ember általános világlátásának alakításához járul hozzá. Az ilyen típusú ismeretbővítés nagyon fontos ahhoz, hogy ne szakbarbárokat képezzünk, hanem széles látókörű majdani döntéshozókat.
A kutatás ennek a tárgynak a tananyagához járult hozzá, ugyanakkor kerestük azokat a jó gyakorlatokat a mi gazdasági múltunkban, amelyek segíthetnek a sikeres vállalatok jobb megértéséhez, olyan vállalati és vezetői példákat gyűjtve a múltból, amelyekre ma is felnézhetünk, amelyekből ma is inspirálódhatunk.

A ma gazdasági vezetői számára mit adhat a menedzsmenttörténet, milyen tudásokat?
Amikor ma gazdasági vezetők összeülnek, akkor nem azzal foglalkoznak, hogy aznap milyen cash-flow kimutatást láttak. Hogyha valaki ma gazdasági vezetők körébe kíván tartozni, akkor olyan témákban kell otthonosan mozognia, mint a művészet, a történelem. Legutóbb, amikor egy fórumon gazdasági vezetőkkel ültem együtt, egy történész előadása után a magyar-francia kapcsolatok történetéről folyt a beszélgetés.

Önt mi érdekli a Weiss Manfréd-család történetében, miért lehet érdekes az ő történetük a kutató számára?
Számomra azért érdekes, mert – ahogyan minden más vállalat története – illusztrálja az adott korszak legfontosabb társadalmi és gazdasági fejleményeit. A történelmi szemléletű kutatás kontextusba helyezi az adott cég történetét, az ott született döntéseket. Megértjük az akkori vezető lépéseit, amelyekkel befolyásolta a cég későbbi életét, pályafutását.

Lehet-e bármilyen utóélete a többszörösen megszakított társadalmi fejlődésben az olyan életműnek, mint amit a Weiss Manfréd-család hozott létre?
Ez a legnehezebb kérdés, a kontinuitás kérdése.
A történelmet, a menedzsmenttörténetet is éppen azért tanulmányozzuk, hogy megértsük a jelent és következtetni tudjunk a jövőre vonatkozóan. Ennek a családnak a neve az ipartörténelemben nem süllyedt el, a magyar hétköznapokban azonban igen, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy maga a történet kevesebbet érne. Minden életmű fontos, ami azt bizonyítja: Magyarországról is lehet sikeres vállalkozást építeni.

Katona Zsuzsa, filmrendező

Több évtizedes pályáján számos dokumentumfilmet forgatott, miért találta érdekesnek és fontosnak a Weiss Manfréd-család történetét? Önt miért érdekelte ez a sztori?
Nagyon érdekelnek a magyar történelemnek azok az eseményei, amelyek több szempontból világítják meg a múltunkat. Úgy gondolom, történelmi önismeret nélkül nincs nemzeti identitás. A magyarországi zsidó asszimiláció régóta érdekel, és amikor elolvastam Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét című memoárját a saját családjáról (Weiss Manfréd volt a dédapja, Weiss Marianne a nagyanyja, Kornfeld Hanna az édesanyja), úgy éreztem, ez a család olyan sokat tett a magyar iparért, kultúráért, társadalomért és olyan érdekes a sorsa – nem problémamentes persze – hogy filmre kívánkozik! Nem utolsó sorban Weiss Manfréd és Chorin Ferenc tevékenységét igazából alig kutatták történészek. Tehát egy érdekes, feltáratlan területnek ígérkezett. Dokumentumfilmes szempontból meg különösen.

Én még emlékszem, amikor gyerekkoromban a fürdőszobánkban egy Weiss Manfréd gázmelegítő működött… Ez persze többévtizedes tárgyi emlékfoszlány, de mit gondol, van-e ma a család életművének bármilyen utóélete?  
Szerintem nincs olyan család, akinek a háztartásában nem volt vagy még esetleg ma is ne lenne valami tárgy a Weiss Manfréd Művekből. Én is találtam a szüleimtől örökölt edények között WMM feliratú bögréket. A magyar ipartörténet egyedülálló zsenije volt Weiss Manfréd, de erre hajlamos a társadalom kevésbé emlékezni, mivel a rendszerváltás előtti majd’ 60 évben csak egy gátlástalan kapitalistát láttak benne. Pedig ez a család hihetetlen módon meghatározta és alakította a XX. század első felének gazdasági, politikai, társadalmi fejlődését és szerkezetét. Ezt nem árt megismerni, ha tisztán akarjuk látni ezt a történelmi korszakot.

Tervez-e más, hasonló témában filmet?
A történelmi dokumentumfilmek érdekelnek elsősorban. Ilyen típusú filmeket készítek 2010 óta. A két világháború közötti időszakról ez a 4. dokumentumfilmem. A Weiss Manfréd-család történetén kívül A Herceg, A Nap belülről süt és a Katonatörténet című filmekben foglalkoztam a Horthy-korszakkal. (Az Esterházy család, a paraszt kispolgár és a zsidó nagyburzsoázia szemszögéből.) Most egy másik korszak, a Kádár-korszak került a fókuszba előttem egy bizonyos szempontból. De többet erről nem szeretnék még elárulni.

Mi volt az Ön számára legérdekesebb információ, amivel a forgatás, anyaggyűjtés közben találkozott?
A legérdekesebb talán éppen az volt, hogy „mi volt az Élet ára” a Weiss-Chorin-Kornfeld-család számára a Holocaust idején. Hogyan és miért adták át az SS-nek a teljes vagyonukat, hogyan lettek megzsarolva és hogyan menekültek meg – főként Chorin Ferencnek köszönhetően. Persze emögött ott volt az a hatalmas vagyon is, amit elsősorban Weiss Manfréd jóformán a semmiből teremtett meg a XX. század elején. Viszont a legtanulságosabb a munka során az volt számomra, hogy hogyan és miként működik egy gazdasági-politikai hatalmi elit és milyen törvényszerűségek mozgatják a vezetőiket? Ez tökéletesen tetten érhető ennek a családnak a történetében.

Régen élt vezetők és üzletemberek életéről olvasni nemcsak azért érdemes, mert néhány valóban lenyűgöző és izgalmas történettel lehetünk gazdagabbak, hanem mert szinte minden esetben üzennek is valamit a jelenkor számára. Így van ez Stéberl András esetében is, aki önerőből lett elismert gyártulajdonos, miközben nemzetközi és hazai sikereket ért el. A történelem fintora, hogy neve mégis csak keveseknek cseng ismerősen – pedig „életműve”, a Gyulai Kolbász jócskán túlélte őt.

Stéberl András 1888-ban született Pozsonyban. Igen fiatalon, tizenöt éves korában a híres városi hentesmester, Pentz Lajos segédjéül szegődött, hogy gépesített műhelyében megismerhesse a korszerű technológiákat és elsajátíthassa a legújabb ismereteket. Néhány évvel később már Balogh József gyulai szatócsboltjában dolgozott, ahol az 1910-es Brüsszeli Világkiállításon aranyérmet szerzett Gyulai Kolbász készült. A házi készítésű kolbász üzemi termelését azonban már ő szervezte meg 1914-ben nyílt kisüzemében.

Az első világháború utáni összeomlás Stéberl András vállalkozását sem kímélte. A nehéz helyzetbe jutott üzletembert egy ötletes marketingfogás mentette meg a csődtől. Hogy hogyan működött a gerillamarketing az 1920-as években? Stéberl tíz munkanélkülit vett fel, akiknek a legnagyobb hazai felvevőpiacon, Budapesten, a legjobb hentesüzletekben kellett érdeklődniük a Stéberl-áruk iránt. A boltosok nem tudták kiszolgálni őket, és más termékeket kínáltak, az ügynökök azonban ragaszkodtak a Stéberl márkához. A kereskedők egy idő után megelégelték, hogy az annyit emlegetett és keresett Stéberl-kolbász náluk nem kapható, s így hamarosan beindultak a megrendelések.

Stéberl trükkjét ma astroturfingnek neveznénk: az astroturf, vagyis műfű a csupán színlelten alulról jövő (grassroot) kezdeményezések szinonimája. A manapság is kreatívnak számító marketing önmagában természetesen nem lett volna elég a sikerhez. Szükség volt még hozzá korszerű üzemi technológiára és a termékek magas minőségére, amit az 1935-ös Brüsszeli Világkiállításon újabb aranyéremmel ismertek el. Stéberl vállalata szépen növekedett, egyre több embernek adott munkát, gyárépülete és piaca is folyamatosan terjeszkedett. Mint annyi korabeli sikertörténetnek, Stéberl Andrásénak is az 1948-as államosítások vetettek véget. A negyven év szorgalmával, kitartó munkájával felépített céget egyetlen tollvonással vették el tőle. Az állami Gyulai Húsipari Vállalat a továbbiakban nem tartott igényt az alapító munkájára, s az életművétől megfosztott, akkor hatvanéves Stéberl néhány hónappal később, 1948. május 26-án elhunyt.

„Történelmi üzletembereink” címmel 2009-ben folyt kutatási projekt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Menedzserek Országos Szövetsége részvételével. A projektet Chikán Attila vezette, az egyetem részéről Antal Zsuzsanna és Kozma Miklós vett részt benne. Stéberl András történetét Kozma Miklós tárta fel, tőle azt kérdeztük, miért volt számára érdekes, inspiráló a korábbi gyűjtő munka?

„Egyrészt az egész kutatást azzal a motivációval indítottuk, hogy ne csak a mai és a közelmúlt nagy amerikai vállalatvezetői legyenek a mai fiatal közgazdászok példaképei (Bill Gates, Steve Jobs, Lee Iacocca stb.), hanem tárjuk fel saját múltunk üzleti nagyjait, vállalkozóit és vállalatvezetőit. A munka során pedig izgalmas részletek tárultak fel előttünk az egyes történelmi korszakok társadalmi mozgatórugóiról, feszültségeiről és olyan üzleti lehetőségekről, amelyekről azt gondoltuk, csak a nagy nyugati piacokon léteztek.
Csakhogy például a dualizmus korában Magyarország, illetve a Monarchia kifejezetten nagy és gyorsan fejlődő piacnak számított, ezért százszámra találtunk a nemzetközi sikerig eljutó magyar vállalkozásokat, amelyek története inspiráló a ma embere számára.

A társadalmi realitásokat tükrözi, hogy a legritkábban találkoztunk nemes emberekkel vagy földművelőkből lett vállalkozókkal, szinte mindig a külföldről érkező, általában valamilyen kisebbséghez tartozó csoportokból kerültek ki a kor sikeres üzletemberei, és szintén figyelemreméltó, hogy szinte mindig a nemzetközi piaci működésbe beágyazottan építették fel a sikeres vállalatot. Már a termék megalkotásában, ma úgy mondanánk: az üzleti modell kialakításában a nyugati mintákból merítettek ihletet, és szerencsés esetben később a saját termékeiket a nyugati piacokon is sikerrel értékesítették.

Sok szép történet maradt meg bennem, például az itt felidézett Stéberl vagy éppen Törley, Pick, Ganz vagy Weiss életműve, de Richter, Aschner, Gerbeaud vagy Mechwart munkássága is inspiráló lehet sokunk számára.”

Baksa Máté

Beszélgetőpartnerem ezúttal Kállay László volt, a Vállalkozásfejlesztési Intézet docense. Egyik fő kutatási területe az utóbbi években az állami támogatások morális kockázatának vizsgálata. Gyakran hallott érvelés, hogy a hazai kis- és középvállalati szektor fejlődésének gátját e vállalatok tőkeszegénysége jelenti, ezért számukra állami támogatás biztosítása – e vállalatok feltőkésítése – megindíthatja e szektor fejlődését. Ehhez kapcsolódó tény, hogy a mostani kormányzati fejlesztéspolitika egyik központi eszközét a vissza nem térítendő támogatások jelentik. Az uniós fejlesztési források felhasználásának kormányhatározatban rögzített prioritása a közvetlen gazdaságfejlesztés támogatása.

Vajon mennyire eredményesen és hatékonyan tud működni az állami támogatások e módja? Mikro-szemléletű modellben László azt vizsgálja, milyen megoldásokat választanak a vállalatok, ha ilyen jellegű külső forrást kapnak. A vissza nem térítendő állami támogatás nem „ingyen pénz”, azaz kamatmentes kölcsön, hanem olyan forrás, aminek „negatív ára” van, hiszen vissza sem kell fizetni. A menedzsmentfókuszú problémát az jelenti, hogy ebben a helyzetben elválik a beruházási projektek hasznának és a vállalkozók, illetve vállalatvezetők személyes hasznának kérdése, hiszen úgy kap valamit a vállalkozó, hogy cserébe nem kell adnia semmit. Más megközelítésben arról van szó, hogy e támogatásokon keresztül egyébként veszteséges vállalatok válhatnak papíron nyereségessé, azaz olyan jövedelmet mutatunk ki, amely e támogatás nélkül nem létezne. Becsapjuk magunkat!

Gazdaságpolitikai szempontból kulcskérdés, hogy a mindenkori kormányzat felvállalja-e azt a döntést, hogy a hatékonyan működő, adott esetben nyereséges vállalatokat támogassa, tehát a támogatás megítélésébe piaci elveket tükröztessen. Tovább árnyalja a kérdést, hogy még a hatékony, nyereséges vállalatok sem mindegy, hogy mire, hogyan használják fel e támogatásokat, azaz értéknövelő módon vagy sem. E komplex, normatív szempontból pozitív gazdaságpolitikai döntéshez szükséges lenne a döntéshozó megfelelő informáltsága, illetve az a szándék, hogy ne csak az Uniós források elköltését biztosítsuk, hanem tényleges gazdaságfejlesztési hatást érjünk el. László hangsúlyozza, hogy mind e szándék meglétének, mind a szükséges döntéshozói informáltság biztosításának alapfeltétele lenne a támogatási rendszer kialakítását megelőző hatáselemző tanulmányok elkészítése.

Vegyünk egy nagy levegőt, és a „mi lenne jó” kérdés mögött nézzük meg, hogy a jelen gyakorlat milyen következményekkel jár. László kutatási eredményei alapján már rövid távú, azonnal érzékelhető következményei is jelentkeznek a nem kellően előkészített módon folyósított vissza nem térítendő kormányzati támogatásoknak. A vállalati szektor érintett része döntéseiben megmutatkozik, hogy „rászoktak” e támogatásokra, tevékenységüket hozzáigazították a források létéhez. E vállalatok versenyképessége nem javul.

A sokakat érdeklő kutatási terület további művelésébe László szívesen látná modellezésben jártas kollégák közreműködését, hogy a vissza nem térítendő állami támogatások hatását a vállalati szektorban további dimenziókban vizsgálhassa. A kérdés továbbá vállalatfinanszírozással foglalkozó kutatók érdeklődését is megtalálhatja, mivel ez a finanszírozási forma jelenleg a gazdaságban olyan tömegesen jelenik meg, hogy a makrogazdasági ingerküszöböt meghaladó mértékben befolyásolja a vállalatok működési feltételeit.  Makrogazdasággal foglalkozó kutatókkal szívesen vizsgálná a jelenség kiterjedt makrogazdasági hatásait. A vállalati stratégiával foglalkozó kutatók is megtalálhatják saját szakterületi kapcsolódásukat, mivel érzékelhető jelenség, hogy az érintett vállalatok már nem (teljes mértékben) a piacra fejlesztik termékeiket, hanem a pályázatok kiaknázására törekednek. Speciális számviteli problémák is felmerülnek e támogatások megfelelő elszámolásának során.

Sokakat, sokunkat érintő kutatási tárgykörről van szó. László mégis kutatásától elsősorban azt várja, reméli, hogy a kormányzati döntéshozatal gyakorlatába minél több hasonló irányultságú elemzés beépül, s így érezhessük e támogatásoknak a vállalatok versenyképességének növekedésében jelentkező eredményét.

Kozma Miklós
Üzleti gazdaságtan tanszék

A Budapesti Corvinus Egyetemen ez év tavaszától „intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések” címmel új kutatási projekt indult. A finanszírozó EFOP 3.6.1 pályázat forrásaival egyetemünk olyan alap- és alkalmazott kutatásokat valósíthat meg, amelyek a Közép-Dunántúli Régió gazdasági és társadalmi fejlődését segítik. Hogy mit jelent a projekt címe? Hogyan támogathatja egyszerre a régió és az egyetem gyarapodását? Erről beszélgettünk Rosta Miklóssal, a projekt szakmai vezetőjével.

A 2017 februárjában indult hároméves kutatási projekt célkitűzése kettős. Egyrészt az egyetem egyedülálló tudásbázisára építve segíti a Székesfehérvári Campus gazdasági-társadalmi környezetének fejlesztését, másrészt támogatja az egyetem kutatói utánpótlását. Az elnyert 326 millió forint forrást a kutatási projekt igen különleges és előremutató tervek megvalósításához használja fel.

A pályázat szakmai koncepcióját a hálózatok fogalma kapcsolja össze: piaci, közszolgálati és társadalmi innovációs hálózatok kutatásával és fejlesztésével segíti majd a Közép-Dunántúli Régió versenyképességének és életszínvonalának növelését. A projektben egyetemünk mindhárom karának kutatói részt vesznek, így a megvalósítás során a karok együttműködéséből egyedülálló szinergia képződik. E páratlan tudásbázis hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat keretében olyan nemzetközi színvonalú kutatási eredmények jöjjenek létre, amelyek a térség gazdasági növekedését elősegíthetik. A munka során megválaszolandó kérdések és problémák meghatározása során a kutatók nagyban építenek az önkormányzat, illetve a helyi közösségek és vállalatok igényeire, szükségleteire, amelyeket interjúk, kérdőívek és műhelybeszélgetések során igyekeznek feltárni.

Mindemellett a projekt kiváló lehetőséget teremt fiatal kutatók és doktorandusz hallgatók számára, hogy tudományosan izgalmas, ugyanakkor társadalmilag is releváns témát válasszanak maguknak. Azt is megkönnyíti számukra, hogy empíriához és kutatási forrásokhoz jussanak, ez pedig sok tehetséges fiatalt motiválhat arra, hogy a kutatói életpályát válassza.

A Budapesti Corvinus Egyetem tudásteremtő és mediátor szerepet is betölt majd annak érdekében, hogy támogassa a régió fejlesztését az üzleti, közigazgatási, civil és tudományos szféra összekapcsolásán keresztül. Ennek érdekében az egyetem székesfehérvári campusán többfunkciós laboratórium jön létre, ami kreatív teret biztosít az együttműködéshez. Az intelligens szakosodást szolgáló korszerű eszközök nemzetközileg is releváns társadalomtudományi kutatások elvégzését teszik lehetővé például a „Talk Lab”, „Szocio Lab” vagy a „Viselkedésgazdaságtani Lab” keretei között.

A kutatás három alprojektjét Gelei Andrea (piaci termékeket és szolgáltatásokat előállító hálózatok), Péti Márton (közszolgáltatásokat és szakpolitikát előállító hálózatok) és Hámori Balázs (társadalmi innovációs hálózatok) vezeti. A kutatók előtt háromévnyi termékeny és inspiráló munka áll, aminek egyes fázisairól, érdekességeiről a Corvinus Kioszk szerkesztősége rendszeresen tudósít majd.

Baksa Máté