corvinuskioszk

Buborékok és forradalmak

Rubindiploma

Az immár 55. alkalommal megrendezett Közgazdász-vándorgyűlésen a plenáris nyitóelőadás kuriózuma volt Thomas J. Sargent közgazdászprofesszor előadása, mert személyében először adott elő a hagyományos vándorgyűlésen Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett előadó. A téma az eszközár-buborékok jelensége volt, amikor a befektetési eszközök piacain jelentkező kereslet és kínálat jelentősen eltér a fundamentális értékektől (az elméletileg reális ár megközelítésétől). Már maga a buborék megfogalmazása is izgalmas téma, mondta a professzor, mert például a részvényeknél is többféle megközelítés jellemző. A gondolatmenet több fordulata után szó esett az optimista és pesszimista befektetők arányáról és a fundamentális értékről alkotott képükről, illetve a tömegpszichológia hatásáról, emellett arról is, hogy a tőkeáttétel és a rövidre eladás lehetősége miként képes felgyorsítani a buborékosodást, illetve az ezzel kapcsolatos heves ármozgást. Mindenesetre frissítő volt egy Nobel-díjas professzortól hallani az elmúlt évtizedekben az életünkben különösen nagy hangsúllyal jelen lévő jelenségről, újragondolni a tudományos vizsgálódás és a gyakorlati üzletmenet kapcsolatát.

A szekcióülések közül az Iparfejlesztés Szekció „Ipar 4.0” című blokkját emelem ki, amely egy másik időszerű jelenségről, a 4. ipari forradalomról szólt. Itt az Irinyi-terv eredményein túl megismerhettük a magyar tulajdonú, helyi cégből nemzetközi sikerre jutott, orvosdiagnosztikai eszközöket gyártó Sanatmetal Kft. innovációs- és versenystratégiáját, valamint a szintén helyi, de egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő pneumatikai gyártó, az Aventics Hungary Kft. gyártási folyamatain keresztül az Ipar 4.0 főbb jellemzőit. Prezentációjában Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes-államtitkára kiemelte, hogy 2017-ben újabb paradigmaváltás tapasztalható az iparban, amelynek lényegi eleme a digitalizáción keresztül a vállalatok közötti (start up – kkv – multi), illetve a gép-gép közötti (machine to machine) folyamatok újragondolása. Maga az Ipar 4.0 a kiber-fizikai rendszereken – a valós és virtuális valóság korábban nem létező integrációján – alapulva a termékek teljes életciklusában az egész értéklánc új szintre emelt szervezését és szabályozását valósítja meg. Az előadásokat követő beszélgetések legfőbb következtetése az volt, hogy a következő időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kap a képzett humánerőforrás integrálása a vállalatok struktúrájába, a hazai értékláncok tudatos és teljes körű fejlesztése, ezáltal biztosítva lehetőséget, hogy a jövő iparágai megvessék lábukat a magyar gazdaságban.

Mindezek persze csupán egyedi kiemelések a Vándorgyűlés gazdag kínálatából, amelyen két plenáris és 17 szekcióülés keretében több mint 160 előadót hallgathatott meg a közönség. Jó volt látni, hogy mind az előadók, mind a közönség soraiban évről évre egyre nagyobb a Corvinust képviselő oktatók és diákok száma. A szakmai programok mellett az informális kapcsolatépítésnek is hagyományosan jó terepét nyújtotta a Vándorgyűlés.

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

2. kép: Thomas J. Sargent

(fotók forrása: http://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/2017/09/09/fotok_771)

A Corvinus csapata a Bajnokok Ligájában

Rubindiploma

Az egyetemek által szervezett nemzetközi üzleti esetversenyek világában egyre sokszínűbb a globális paletta: Európa mellett nagyszámú észak-amerikai és ázsiai verseny is ott van a legjobb üzleti iskolák célpontjai között. Ebben a mezőnyben minden évben kiválasztják a legtapasztaltabb felkészítő tanárok szavazatai alapján azt a 12 versenyt a világban, amelyeket a legnagyobb szakmai kihívás megnyerni.

Ahogyan már hírt adtunk róla, a Budapesti Corvinus Egyetem csapata idén februárban a Heavener International Case Competition (Gainesville, Florida) megnyerésével egy olyan versenyen győzött, amely e 12 legrangosabb verseny egyike. A csapat olyan egyetemeket hagyott maga mögött, mint többek között az amerikai University of California, Berkeley, a kanadai Condordia University (John Molson) és az Ivey Business School, az ázsiai Hong Kong University of Science and Technology, vagy éppen a Singapore Management University. A győzelemmel egyetemünk kvalifikálta magát a 2018-as szezon Bajnokok Ligájába, ahol a 12 legjobb versenyt megnyert bajnokok mérik össze erejüket. A Corvinus győztes floridai csapatának tagjai: Csanády Luca, Erőss Domonkos, Madarász Natália és Nemes Bence voltak. A versenyen és a felkészítés utolsó, felfokozott fázisában mentoruk Kozma Miklós volt az Üzleti Gazdaságtan Tanszékről, a felkészítés több mint féléves, hosszabb időszakában pedig a tanszék több kollégája, Ábrahám Zsolt, Czakó Erzsébet és Stocker Miklós is közreműködött rendszeres, kiemelkedően intenzív munkával.

Nyár derekán, azaz január végén? Irány Auckland!

A 2018-as Bajnokok Ligája az új-zélandi Auckland városában lesz, az ottani nyár derekán, azaz január végén. Mivel a floridai győztes csapat tagjai már diplomát szereztek egyetemünkön, a részvételre a Tanszék kollégái az idén ősszel immár 10. éve megtartott Cases on International Business Strategy (CIBS) kurzust sikeresen elvégző alapszakos hallgatók közül választják majd ki a legmegfelelőbbeket. A CIBS a Corvinus Egyetem alapszakosoknak meghirdetett házi versenykurzusa, amely kéthetente szimulált versenyhelyzetben fejleszti a hallgatók tudását. Ezekre a prezentációkra alkalmanként rotált összeállítású csapatokban készül fel a kurzus 24 előszelekción átesett hallgatója. Az első két eset megoldásán már túl van az idei mezőny, ígéretes teljesítménnyel!

Miért hasznos ez a diáknak? És az Egyetemnek? Kozma Miklós felkészítő oktató szerint:

A nemzetközi esetversenyeken való részvételünk a hallgatók személyes fejlődése mellett egyetemünk több stratégiai célját is szolgálja. Rendszeres jó szereplésünkkel olyan kiváló nemzetközi egyetemek vérkeringésébe jutunk be, és építjük velük az oktatói-kutatói kapcsolatokat, amely az egyetemek közti szélesebb körű együttműködések alapját rakja le. Az Egyetem több más intézményében is folyik felkészítés esetversenyekre, hiszen ez mind kutatási hálózatokba integrálódásunknak lehet egy mérföldköve, mind egyetemünk fejlődésének hasznos eszköze lehet a megismert legjobb gyakorlatok hazai adaptálásán keresztül.

Különleges jubileum

Rubindiploma

A Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar 1920-ben alakult meg önálló intézményként, amely Magyarországon elsőként fogta össze egyetemi formában az addig folyó közgazdasági képzést. A folyamatos, egyetemi körökből érkező ellenkezések és pengeváltások miatt már az 1920-as évek közepén felmerült a Karnak a Műegyetemmel való egybeolvasztása. Az egyesülésről Teleki Pál 1930-ban memorandumot is szerkesztett, a folyamatot azonban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1932-ben bekövetkezett halála megakasztotta. Utódja a miniszteri bársonyszékben Hóman Bálint történész volt, akinek „nemzetnevelési” koncepciója egyébként is a felsőoktatás egységesítése révén annak hatékonyabb szervezeti és ideológiai ellenőrzését tűzte ki célul.

Ennek jegyében a Hóman által önmagában életképtelennek tartott Közgazdaságtudományi Kar beolvasztása mellett döntött a kormányzat, mégpedig úgy, hogy ennek örvén alaposan átalakították a hazai felsőoktatást: 1934. március 2-án a Képviselőház elé terjesztették a „Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem” (JNMGtE) szervezéséről szóló törvényjavaslatot, melyet április 6-án az alsó kamara, május 7-án a Felsőház is elfogadott.

Az új „csúcsegyetem” egy intézménybe olvasztotta a magját képező Közgazdaságtudományi Kart és a Műegyetemet, de beintegrálta egyetemi rangban a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolát és az Állatorvosi Főiskolát is. Az egyetem a korábbi önálló intézményi tudományterületek szerint karokból, karonként pedig két-két osztályból állt.

A JNMGtE létrehozása jelentékeny – politikai és szakmai – visszhangot és nem kevés ellenkezést váltott ki. Jóllehet reformjának szükségességét a kortársak is látták, de a háború rendre megakadályozta: a „csúcsegyetem” 1948-ig működött, amikor is a kommunista államvezetés önálló intézményekké alakította karait (ezzel jött létre a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem is).

A JMNGtE Közgazdasági- és Közigazgatási Kara az említett két terület osztályán túlmenően magában foglalta a gazdasági szaktanárképző intézetet is. Ez utóbbinak volt hallgatója 1942 és 1947 között, rendszerint tanulmányi évfolyamelsőként Koska Ida is. Ida néni idén ünnepelte 93. születésnapját, és az Egyetemi Levéltár számára odaajándékozta tanulmányaira vonatkozó hallgatói dokumentumai másolatát. Sajnos kevesen vannak már közöttünk olyanok, akik 1948 előtt szereztek az intézmény falai között oklevelet, akiket kereskedelmi- és váltójogra tanított Fülei-Szánthó Endre, kereskedelmi számtanra Huszár Géza, iparpolitikára Bud János, közgazdaságtanra pedig Heller Farkas.

Koska Ida hosszú évtizedekig közgazdaságtant oktatott a szolnoki szakközépiskolában/technikumban; egykori egyetemi évfolyamtársával kötött házassága után férjével együtt nem mellesleg többgenerációs közgazdász-családnak lett az alapítója. Óriási ritkaság, hogy 1997-ben férjével együtt egyik gyermeküktől, Száz Jánostól, a Közgazdasági Kar akkori dékánjától vehették át aranydiplomájukat. Idén szeptemberben Koska Ida az egyetlen, akinek a Budapesti Corvinus Egyetem rubindiplomát adományoz.

kép: Koska Ida férjével, Száz János Károllyal 1997-ben, miután fiuktól, Száz Jánostól, a Közgazdasági Kar dékánjától átvették az aranydiplomájukat.

Szécsényi András

A saját gyermek szerény dicsérete

Pataki György

Pataki György leköszönt kutatási igazgatóval a G-Kar kutatási életének elmúlt három évéről és a jövő lehetőségeiről beszélgettünk.

Több mint három évig dolgozott a Gazdálkodástudományi Kar kutatási igazgatójaként, mielőtt idén nyáron visszatért a kutatói feladatokhoz. Ha most visszanéz erre az időszakra, milyennek látja a kar kutatási életét?

Az embernek mindig nagyon nehéz, pontosabban nem is igazán elegáns a saját gyermekét dicsérnie. Szerencsére viszont a közelmúltban készítettünk egy felmérést arról, hogy a kari oktatók-kutatók hogyan értékelik az elmúlt években kialakított szolgáltatásokat és intézményeket, és nagyon kedvező visszajelzéseket kaptunk. Úgy tűnik, hogy a kollégák minden kiírt pályázati lehetőséggel és létrehozott új programmal elégedettek voltak. A meghirdetett témákra egyre többen jelentkeznek, jól látszik, hogy az elköltött pénzt jó célok megvalósítására fordítottuk. Sokan olvassák a kutatási hírlevelet, a Kutatási Hét programjai és a Science Café rendezvények – a többi kar munkatársai körében is – egyre népszerűbbek.

Milyen együttműködési lehetőségek bontakoztak ki a karon belül és a karok között?

A kutatási héten rendszeresen olyan témákkal foglalkoztunk, amelyekhez a K és T kar kutatói is szívesen hozzászóltak: az eltérő szakmai háttér és nézőpont bevonása mindig előmozdította a beszélgetéseket. Karon belül is indultak új közös kezdeményezések, amik sok szempontból nagyon jót tesznek: például az EFOP pályázatok kapcsán. Egyrészt intézményen belül is megismerik egymás érdeklődési és kutatási területeit a kollégák, másrészt az interdiszciplináris együttműködésekkel olyan erős kutatási outputokat tudunk előállítani, amivel később sikeresen pályázhatunk majd nagyobb nemzetközi konzorciumokban, nagy kutatási projektekbe is. Fontos látni, hogy az egyetemnek érdemes ilyen hosszú távú fejlesztésekbe fektetnie a pénzét, hiszen ezek várhatóan jól megtérülnek. Egyetemi szinten is több jó kezdeményezés indult, ilyen például a Kutatásfejlesztési Igazgatóság vagy a Corvinus Kioszk is.

Hogyan lehetne segíteni a kutatási együttműködéseket, mit tehet ezért a kar vagy az egyetem?

Úgy gondolom, hogy ha megvannak a kutatástámogatás intézményes keretei, akkor szellemi szabadságukkal élve a kollégák kialakítják maguktól azokat az informális összekapcsolódásokat, amelyeknek szükségét érzik. Ezek az összekapcsolódások egy-egy probléma feltárására, megoldására vagy publikálására jönnek létre, sok különböző nézőpontot, gondolkodásmódot ötvöznek, és rugalmasan alakulnak. Aztán megszűnnek, hogy újak születhessenek. Ezzel együtt biztosan jót tenne, ha léteznének olyan fizikai terek az egyetemen, amik segítenék a közös gondolkodást: laborok, kutatószobák. A tér mellett persze nagyon kellene az is, ha több dedikált idő jutna a kutatásra, például heti rendszerességű pénteki szemináriumok és kutatóműhelyek, amikor minden oktatás szünetel. Ez nem utolsósorban a közös kutatási programok szervezését is nagyban segítené, mert kiszámítható időt adna a kutatói elmélyülésre.

A kitöltött értékelő kérdőívben javaslatokat is fogalmaztak meg a kollégák? Volt olyan, amit hiányoltak, olyan kezdeményezés, aminek örülnének?

Elsősorban a kommunikációs anyagokkal, hírlevelekkel kapcsolatban tettek javaslatokat. A belső és külső kommunikáció is mindig lehet professzionálisabb, ugyanakkor nem könnyű az áttekinthető forma és a teljes tartalmi transzparencia szempontjainak egyszerre megfelelni. A viszonylag vaskos hírleveleink magyarázata, hogy minden kutatási támogatást átláthatóvá akarunk tenni nemcsak fölsorolások, hanem rövid szakmai beszámolók formájában is. A visszajelzések alapján ezen kívül jó ötletnek tűnik cikkíró (academic writing) tanfolyamok elindítása vagy „nyári egyetemi” képzések szervezése az oktatóknak-kutatóknak, például az előadói vagy kutatói képességek fejlesztésére. Az Egyetemi Könyvtár eddig is szervezett hasonló programokat, ezekre lehetne építeni. Ehhez persze az is fontos lenne, hogy az egyetem ismerje el a képzéseket szervező munkatársak plusz munkáját a teljesítményértékelésben is.

Mi az eddigi sikerek üzenete, hogyan lehetne mindezt kiterjeszteni?

Nemzetközi téren az EM Normandie-val létrejött kutatási együttműködés remek példa arra, hogy érdemes lenne újabb hasonló szövetségeket kötni. Fontos, hogy ezek nem formális, hanem valós tartalmi együttműködések (közös empirikus kutatások, szakmai látogatások és eszmecserék). Ugyanígy jó irányt jelentene a kutatástámogatás pénzügyi mozgásterének, függetlenségének növelése az egyetem mellett létrehozott rugalmas szervezeti egységekben – erre jó példákat láthatunk a Rotterdami Erasmus Egyetemtől kezdve sok más nyugati intézményben is. A legfontosabb mégis talán az volna, hogy a Gazdálkodástudományi Karon jól működő gyakorlatokat az egyetemi mechanizmusok is erősítsék. A Közép-Európai Egyetem többek között azért olyan erős a nemzetközi kutatási erőforrások megszerzésében, mert ott a vezérelv szerint „a kutató kutat”, azaz csak a tartalmi kérdésekre összpontosít, az adminisztráció pedig végzi a feladatát, azaz minden adminisztratív terhet levesz a kutató válláról. Ha ráadásul hatásos koordináció mellett a másik két karunkkal együttműködésben lehetne a kutatási szinergiákat mozgásba lendíteni, az nagyon sokat segítene abban, hogy az Egyetem minél inkább bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe. Ha komolyan gondoljuk egyetemünk vezető szerepét, amit sokszor hangoztatunk, akkor olyan életteli szellemi közeget kellene létrehozni fizikai infrastruktúrájával egyetemben, ami támogatná a szakkollégiumoktól kezdve a doktori képzésen át a későbbi kutatói karrierlépésekig az egyetemi kutatók, illetve kutatócsoportok szocializációját és fejlődését. Ez befektetés a jövőbe, ami hosszú távú vezetői elkötelezettséget, megfelelő szervezeti mechanizmusokat és erőforrásokat igényel.

Baksa Máté

“Csak személyes kíváncsiságból dolgozom” – Anthony Oberschall a University of North Carolina szociológiaprofesszora a Budapesti Corvinus Egyetem díszdoktora

Anthony Oberschall

Prof. Anthony R. Oberschall „Sociological reflections on a family history” c. díszdoktori előadásával 2017. szeptember 27-én Egyetemünk díszdoktora lett. Anthony Oberschall a University of North Carolina (Chapel Hill) emeritusz professzora. A Columbia Egyetemen szerzett Ph.D.-t Paul Lazarsfeld tanítványaként. Ezt követően tanított a UCLA-n, a Yale-en és a Vanderbilt Egyetemen is. Munkásságának homlokterében az empirikus szociológia, a társadalmi konfliktusok és a racionális döntéselmélet kérdései állnak. Nemcsak kutatta a konfliktusokat, de szakértőként is közreműködött Cipruson, és az ENSZ Nemzetközi Bíróságának a délszláv háború eseményeit vizsgáló ülésein. Anthony Oberschallt Sipos Júlia kérdezte.

Miért éppen családtörténeti témát választott, hiszen számos nemzetközi hírű kutatásáról is beszélhetett volna?

Lengyel György professzor javasolta, hogy ezt a témát válasszam erre az alkalomra, mert ez mindenki számára érdekes lehet. Oberschall Magda volt az egyik legkiválóbb, mint értelmiségi, aki művészettörténészként több művet is írt. Magda férje az olimpiai ezüst- és bronzérmes Bárány István úszó volt. 1947-ben elváltak és Magda ekkor Rómába menekült a lányával, Judittal. Itt kutatóként dolgozott, és Münchenben a Szabad Európa rádió számára művészeti, kulturális műsorokat készített. Oberschall Ilma, mint politikus volt érdekes. Ő parlamenti képviselő volt a II. világháború után a Szabadság pártban, ami kommunista és szovjetellenes volt, így 1946 végén már üldözni kezdték ezeket az embereket. A férje kisgazdapárti képviselő volt, mindketten elmenekültek Ausztriába, végül New Yorkban kötöttek ki, ahol oral history projektet indítottak a kommunista hatalomátvételről és az azt követő magyar történelemről.

Ön szerteágazó kutatási területeken dolgozott, például afrikai kutatásokat is végzett. A leghíresebb könyve, a „Social Conflict and Social Movements”1973-ban jelent meg. Hogy indultak a kutatásai?

Mikor elvégeztem a Columbia Egyetemet, akkor rögtön a UCLA-n kaptam állást. Akkor az érdekelt, hogy hogyan zajlik a verseny az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, hiszen ez volt a hidegháború és a két nagyhatalom közötti verseny időszaka. De a UCLA-n volt egy erős afrikai kutatási intézet, és ehhez tudtam kapcsolódni, itt volt lehetőség kutatni. Most, amikor látjuk, hogy egész Afrikában hogyan romlott a helyzet, a demokráciák helyett korrupt diktatúrák jöttek létre, elgondolkoztam, hogy nem is tudtam volna rendesen kutatni, megvédeni a hallgatóimat a diktatúra körülményei között. Ekkoriban indultak az USA-ban az újbalodali és civiljogi mozgalmak, a feminista és környezetvédelmi mozgalmak és a fekete polgárjogi mozgalmak, és erre nem voltak elméletek… Charles Tilly és Mayer Zald társadalomtudósokkal elkezdtük kutatni ezeket a jelenségeket a hallgatóinkkal, és ebből született később a Social conflict... Ez a civil mozgalmi jelenség nemcsak az Egyesült Államokban létezett, de Németországban, Franciaországban, Hollandiában is voltak fiatalabb kutatók, akik érdeklődtek, mert ezt a témát addig csak marxista aspektusból és ideológiailag vizsgálták, és most egyszerre megjelentek olyan kutatások, amelyek empirikus vizsgálatokon alapultak. A mi kutatásunkra felfigyeltek európai fiatal kutatók Németországban, Franciaországban, Svájcban, de még Japánban is. Amikor ezek a fiatal kutatók önállósodtak, és megfelelően folytatták a vizsgálatokat, én már mást, valami újat akartam csinálni.

Ekkor már Kelet-Európában elindultak az antikommunista mozgalmak, amelyek 1989-90-re mindenütt sikeresek lettek. Egy helyen nem, ez Jugoszlávia volt. Ahelyett, hogy áttértek volna egy liberális demokráciára, kialakult a balkáni háború. Az volt a kérdés számomra, miért sikerült ez Csehszlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, még Németországban is, és miért nem sikerült Jugoszláviában? Hogyan befolyásolja a demokrácia kiépülését az etnikai konfliktus, a társadalmak megosztottsága? Erre kezdtem el kidolgozni egy kutatási programot, de láttam, hogy ugyanez a kérdés releváns más konfliktuszónákban is, így pl. Észak-Írországban, Palesztinában. Cipruson is segítettem Kofi Annan tervének megvalósításában, hogy hogyan lehetne egyesíteni a megosztott Ciprust, a tervet azonban a görögök elutasították, így a megosztottság még ma is fennáll.

Sokkal jelentősebb volt az a feladat, amelyet a Nemzetközi Bűnügyi Bíróság számára végeztem a korábbi Jugoszláviával kapcsolatban. Az ICTY arra kért, hogy összegezzem számukra, hogy mit tud a szociológia a xenofób nemzeti propagandának, a gyűlöletbeszédnek, pánikkeltésnek a közvéleményre gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogy miképpen nehezítette ez meg a háború utáni kooperációt. Valójában ezekből a kutatásokból születtek az etnicitáson alapuló manipulációról szóló publikációim, talán a legismertebb a Conflict and Peacemaking in Divided Society.

Eközben a kínai kommunisták bizonyos fokig megegyeztek az USA-val, és egy idő után megnyílt a lehetőség a tudományos kutatások számára. 1985-86-ban, amikor erre lehetőség nyílt, én Fulbright ösztöndíjjal egyike voltam az első társadalomkutatóknak, akik Kínába mehettek kutatni. Amikor visszatértem, felvetődött a kérdés, hogy Kína-szakértő legyek-e? Ehhez még évekig kínaiul kellett volna tanulnom, és végül úgy döntöttem, hogy van elég szakértő, és annyi más érdekes dolog történik Európában és az Egyesült államokban is, hogy inkább mással foglalkozom.

Azóta a társadalmi megosztottságok egyre szaporodnak, még az Egyesült Államokat is elérték. Most, 2017-ben hogyan látja ezt a problémát?

Elsősorban, amikor én a jugoszláv, balkáni és írországi problémát vizsgáltam, még nem is gondoltam, hogy ez a folyamat az USA-ban is elindulhat. De már a legutóbbi 5-6 évben láttam, hogy az, amit én ezekben a megosztott társadalmakban vizsgáltam, az USA-ban is elkezdődött. Már 2000-ben, Bill Clinton elnökségének végén elindult a folyamat. Gazdasági bevándorlók érkeztek tömegesen Mexikóból és Közép-Amerikából, és már akkor volt egy réteg, akik nem is a munkahelyeket, hanem a kultúrát féltették. Akik Trump elnökre szavaztak, ebből az irányból jöttek, és ez a tendencia egyre erősebb lett, most erről kutatok és írok.

Hogyan alakul ki és működik az attól való félelem, hogy a fehér angolszász protestáns kultúra és politika veszélyben van? Hogyan lett a Republikánus Párt ilyen szélsőjobboldali? Sokan attól féltek, hogy ők lesznek kisebbségben, kulturális kisebbségben. Volt egy csomó politikus, aki ezt a félelmet felhergelte. Még olyan helyen is, mint például Wyomingban, ahol nem voltak sem spanyolok, sem közép-amerikaiak, jobban féltek, mint Texasban. De a 2016-os választások után sokan felébredtek és felismerték, hogy ez a félelemmel teli helyzet milyen társadalmi veszélyeket hordoz magában.

Ilyen életmű és életút mellett mi a jelentősége Ön számára a Corvinus Egyetem díszdoktori címének?

Nagyon örülök és meg vagyok hatva, hogy rám gondoltak, mert én 1991-ben jöttem ide először és már nyugdíjas vagyok. Én ma már csak intellektuális és személyes kíváncsiságból dolgozom. Itt Szántó Zoltánnal és egy másik egyetemről Hantó Zsuzsával dolgoztunk együtt, a TSZ-ek privatizációját kutattuk. És higgye el, hogy én több faluban és kisvárosban jártam Magyarországon, mint akik ott voltak szerdán az előadásomon. Az egész országot bejártuk, interjúztunk, filmeket csináltunk.

Ma mire lenne kíváncsi itthon szociológusként?

Az ország demográfiailag öregszik, a tehetséges fiatalok egy része kivándorol. Az érdekel, hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet, mi lesz 20 év múlva.

Nem is úgy történt? Mi igaz a nagy történelmi narratívából, ha globális perspektívából szemléljük?

Melegh Attila

Egyetemünk adott otthont a European Network in Global and Universal History (ENIUGH) szervezet ötödik európai kongresszusának szeptemberben. A kiemelten magas szakmai színvonalú rendezvény a globális történelem témájában tudósok százait mozgatta meg a világ legjobb kutató és oktató helyeiről. A kongresszusról főszervezőjével, egyetemünk oktatójával, Melegh Attilával beszélgetett Baksa Máté.

A „V. European Congress on World and Global History” című rendezvény megszervezésére a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-Európai Egyetem közösen pályázott az MTA Történettudományi Intézetével és a Magyar Történelmi Társulattal együtt, és a társzervezeteknél a szervező kollégákkal, Nadia Al-Baghdadival és Klement Judittal egy közös csapatot működtettünk. A konferencia a Törések, birodalmak és forradalmak (“Ruptures, Empires and Revolutions”) címet viselte, e témák köré szerveződtek az előadások. A témakör egyedi lehetőséget kínált a kérdésben egyre nagyobb nemzetközi tekintélyt kivívó magyar tudósok – többek között történészek, szociológusok, politikatudósok, nemzetközi kapcsolatok szakértők – számára a nemzetközi szakmai diskurzusba való bekapcsolódásra.

Milyen szempontok alapján állították össze a konferencia programját? Kik voltak, és honnan érkeztek a konferencia legfontosabb nemzetközi és hazai résztvevői?

A kongresszus egy sorozat részeként jelentkezett, korábban Párizsban volt, az École Normale Superieure-ön, előtte pedig a London School of Economics-en szervezték meg. Ez azt jelenti, hogy bizonyos panelek, programok már régebb óta futnak: például a kényszermunka globális történelme minden kongresszuson megjelent témaként. Amiben nagyon szerettünk volna újítani, hogy a kelet-európai kutatói hálózatokat is megmozgassuk, jobban bevonjuk. Ebben nagyrészt sikerrel jártunk, a kelet-európai és főleg magyar résztvevők száma jelentősen növekedett. A Közel-Kelet és Törökország bevonására tett kísérletünk sajnos nem járt ilyen sikerrel, ennek hátterében főleg a térség összeomlása és a kedvezőtlen politikai helyzet állt.

Melyek voltak Ön szerint a konferencia legérdekesebb nyitott előadásai, témafelvetései?

Egyik nagyon érdekes témánk volt a vallás és forradalom, ami nagyon aktuális is. A történelem során a vallás sokszor játszott szerepet radikális politikai változásokban, sőt, vannak, akik a francia forradalmat is az ész vallási küzdelmeként mutatják be. Egy másik izgalmas felvetés arról szólt, hogyan nézhetnénk a szocializmus történetét globális nézőpontból. Van ugyanis egy alapvető hiba, hogy az emberek mindent blokkokban, nemzeti konténerekben szeretnek szemlélni – a szocializmus jellegzetességeit is egy adott blokkon, országon keresztül akarják megérteni, anélkül, hogy figyelembe vennék az interakciókat a globális környezettel.

Száz éve történt az 1917-es oroszországi forradalom. Mit üzennek nekünk az akkori események? Miben és hogyan segíthet napjainkban a birodalmakról és forradalmakról szerzett tudás?

Ma már sokkal többet tudunk, sokkal jobban látjuk az akkori eseményeket. Az egyik fontos tanulság az, hogy minden nagy, társadalomformáló forradalom mögött nagyon széles társadalmi rétegek álltak – az orosz forradalom is jelentős tömegbázissal dolgozott, nem egyszerű puccs volt. Ez azt jelenti, hogy oda kell figyelni azokra a helyzetekre, amikor a tömeges elégedetlenség radikalizálódhat. Jelen pillanatban ez azért is érdekes, mert a jelek szerint egy autoriter ciklusba futunk bele a világ igen sok térségében. Azért kell globálisan nézni a helyzetet, mert bár mindenki a saját országát emlegeti, valójában világszerte jelen lévő tendenciaként látjuk a politikai fordulatot, Oroszország vagy Törökország mellett Japántól Indiáig, sőt számos nyugati országban is. A globális történelem változásait sok tekintetben a ciklikusság jellemzi, és az elmúlt harminc év globális gazdasági és társadalmi nyitásának ellenpontjaként értelmezhető a jelenlegi átrendeződés. Megjegyzendő, hogy itt a folyamat még csak elkezdődött, és a kísérlet kifutását még nem látjuk.

Hogyan segíthet a történelem globális szemlélete a helyi és aktuális történelmi események megértésében?

A globális történelem nem a helyi történelem ellentéte, hanem épp ellenkezőleg: integrálja a helyi értelmezéseket, és egyben viszonyítási pontot is ad ezekhez. A saját területemen mindig elkeserít, amikor azt mondják, milyen nagy az elvándorlás ma Magyarországon. És igaz, jelentős mértékben nőtt az elvándorlás. De globálisan, sőt még a térséghez viszonyítva is, messze nem nálunk a legrosszabb a helyzet. Ahhoz, hogy ne ideológiai alapon értelmezzük az eseményeket, jó, ha meg tudjuk mondani, mi a globális tapasztalat és kontextus. A történelem globális értelmezése nagyon komoly munka, nem egyszerűen a helyi történelmek egymás mellé helyezése. Ennek a nagy munkának most a legelején tartunk, de radikálisan át fogjuk írni, hogy mi történt valójában a világban – ha a társadalmi feltételek nem változnak meg.

Csak egy példa: a kényszermunka globális története például nem csak a gulágról vagy a rabszolgaságról szól. Ott volt az egész brit vagy francia büntetőtábor-rendszer, kényszermunka vagy fél-kényszermunka működött a gyarmatokon is, amikor például indiai munkásokat vittek többek között Afrikába az ottani építkezésekhez. Vagy egy még későbbi példa: Churchillék koncentrációs kényszermunka-táborokat építettek az 1950-es években Kenyában. Ha ezeket a darabkákat visszaillesztjük az eredeti történetbe, akkor a meglévő történeteink nem fognak megállni a lábukon. Hallatlan intellektuális izgalmak előtt állunk, a jelenlegi narratíváink alapjaiban fognak megváltozni.

Mi a jelentősége annak, hogy a konferencia egyik házigazdája a Budapesti Corvinus Egyetem lehetett? Milyen együttműködések, további kutatások bontakozhatnak ki a konferencia témájához kapcsolódóan?

A korábbi évekhez hasonlóan idén is PhD-hallgatóknak szervezett nyári egyetem, illetve az egész éven végigfutó előadás-sorozat előzte meg a konferenciát. Ez elősegíti a fiatal generációk, illetve a helyi tudósközösségek megszólítását. Terveink szerint a globális perspektíva a képzésben is előtérbe fog kerülni, erre a diákok és az oktatók részéről is látom az igényt. Nem szabad ezt az esélyt elveszíteni, különösen nem Magyarországon, ahol az ország méretei ellenére is hírhedten befelé fordulunk.

A konferencia megszervezése hatalmas munkát jelentett, amiben nagyon sok segítséget kaptunk az egyetemi vezetéstől, Csicsmann dékán úrtól, az egyetemi adminisztrációtól és az oktatásszervezéstől. Sok kollégával, PhD-hallgatóval dolgoztunk együtt éjt nappallá téve. Külön köszönöm a Corvinusos munkatársaknak és diákoknak, Gedó Krisztinának, Mendly Dorottyának, Hunyadi Mártonnak, Juhász Ildikónak és Varga Katalinnak a munkáját. Fantasztikus emberek és öröm velük dolgozni.

Mi akadályozza a tudatosságunkat? – beszámoló a Kutatók Éjszakája idei programjáról

Kutatási hét, 2017

A szeptember 29-én tartott Kutatók Éjszakájának keretében egyetemünk is számos érdekes, interaktív programmal várta a kutatói munka iránt érdeklődő résztvevőket. Az esemény témája a tudatosság, e köré szerveződtek a programok egy akadálypálya keretében.

A résztvevők húsz helyszínen gyűjthettek pecséteket a menetlevelükbe a programok teljesítéséért, amelyekért ajándékokat nyerhettek az est végén. Az „akadálypálya” 16.00 és 20.00 óra között működött, utána Pál Ferenc atya záróelőadásán kaphattak útravaló gondolatokat a vendégek. A változatos programok között interaktív előadásokat, szimulációs játékokat és szabadulószobákat is találhattak az érdeklődők.

Hogy csak néhány példát említsünk, különösen izgalmas volt a Vállalati Pénzügyek Tanszék szervezésében létrejövő Részvényjáték és Tőzsdeszimuláció. A Marketing és Média Intézet oktatóival szemkamerás kísérlettel tapasztalhatták meg a vendégek, mennyire tudatosak vásárlásaik során. A Vezetéstudományi Intézet programjain a vezetői helyzetek és a hálózati szerepek kapcsán válhattak tudatosabbá a résztvevők – vagy épp az automatizáció és robotizáció adta lehetőségekről és kihívásokról tudhattak meg többet.

Az Egyetem meghívására több civil szervezet is állomással vett részt a rendezvényen. A Humusz Szövetség szabadulószobája is a tudatosság témaköréhez kapcsolódott, aminek során a résztvevőknek egy házibuli romjait kellett 50 perc alatt eltakarítaniuk, és megtalálni a kivezető utat.
A Sportgazdaságtani Kutatóközpont teltházas programja valódi közönségsikert aratott. Tíz különböző hazai egyetemről érkező hallgatókkal, sportszervezetek képviselőivel, 150 érdeklődő részvételével a kerekasztal-beszélgetés során a sport és tudatosság témaköre, a pénzügyi tudatosság, a tudatos márkaépítés és a tudatos fejlesztés témáján keresztül került terítékre.

A Kutatók Éjszakája minden évben remek alkalom arra, hogy egyetemünk erősítse társadalmi kapcsolatait, s teljesítse az oktatáson és kutatáson túlmutató harmadik misszióját – a társadalmi közeg bevonását. Vendégeink csillogó szemekkel érkeztek, és sok élménnyel, tapasztalattal, új tudással, s a tudomány iránti növekvő érdeklődéssel távoztak.

Baksa Máté

Kutatók, nem vagytok egyedül! - A Gazdálkodástudományi kar kutatási hetéről

Kutatási hét, 2017

A Gazdálkodástudományi Kar évente két alkalommal Kutatási Hetet szervez, amelyen a kar kutatói önszerveződő alapon, színes programok keretében mutatják be egymásnak, hol tartanak kutatási területük művelésében. Ez a hét az egymás munkája megismerésének, illetve a kapcsolatépítésnek, a jövőbeli kutatói együttműködéseknek termékeny talaját adja. A kiemelt hét több programján is részt vett szerkesztőnk, Kozma Miklós, aki szubjektív körültekintésében mutatja be a Kutatási hét eseményeit, melynek naptárjából bárki kedvére böngészhet!

Ha hétfő, akkor sport!
A Sportgazdaságtani Kutatóközpont szakmai fórumával kezdődött a kiemelt hét, melynek kulisszái mögé szervezőként is módom volt betekinteni. A rendezvény célja az volt, hogy megvitathassuk a magyar sport csúcslétesítményeinek fejlesztésével és működtetésével kapcsolatos legfőbb kihívásokat és lehetőségeket. Az eddigi hazai kutatási eredményeket vázoló felvezető előadásokat András Krisztina, Máté Tünde és jómagam tartottuk, majd egy, a felütésre építkező kerekasztal-beszélgetés következett két hazai csúcslétesítmény üzemeltetői és a Kutatóközpont munkatársai részvételével. Gazsi Júlia a Hungaroring Sport Zrt., Siklósi Csaba pedig a Ferencváros által használt Groupama Arénát üzemeltető Lagardère Sports Hungary képviseletében (mindkét cég a BCE székesfehérvári Sportközgazdász MSc képzésének vállalati partnere) hangsúlyozták, hogy a nyugat-európaihoz alapelveiben hasonló létesítmény-üzemeltetési koncepció ellenére a környezeti különbségek nagyon eltérő, egyedi helyzeteket teremtenek. Ráadásul itthon jóval kevésbé tervezhető a szezon elején az éves eseményprogram (az események alig 50%-át rögzítik előre), illetve jóval alacsonyabb a bérleteladás szintje, mint például Németországban. A hallgatóság bevonásával a hazai lehetőségekről és a helyi üzemeltetési modellek kialakítása körül alakult ki izgalmas vita, ami véleményem szerint a témával foglalkozó hazai és nemzetközi kutatók számára is tapasztalatokat nyújtott.

Kedd: Vállalatgazdaságtan és felelősségvállalás – felfrissítve!
Kedden a Vállalatgazdaságtan újdonságaival kapcsolatos, országos érdeklődést kiváltó rendezvény következett. Az ország különböző egyetemein vállalatgazdaságtant oktató kollégák sokan eljöttek, az esemény középpontjában Czakó Erzsébet (a Vállalatgazdaságtan Intézet igazgatója) felvezetése után Chikán Attila beszámolója állt, aki a Vállalatgazdaságtan című alapszakos tankönyv idei frissítése során tapasztaltakból emelt ki kulcspontokat. Elmondta, hogy dilemmát jelentett a jelen üzleti gyakorlat és a jövő kérdéseinek arányos bemutatása, a szemléletformálás és a gyakorlatban használható megoldások bemutatásának egyensúlya, az üzletpolitikai (felsővezetői) és gazdálkodástechnikai (középvezetői) szemlélet megfelelő szerepeltetése a könyvben. Összességében a kötet a tudományos szakterület és a kapcsolódó üzleti gyakorlat stabil alapjait hivatott bemutatni, kitekintéssel az új irányokra. A kor szellemiségét tükröző módon konkrét változtatások kerültek a szövegbe, így mindenekelőtt az üzlet társadalmi beágyazottságának fokozott hangsúlya, a fejlődési trendekkel kapcsolatos visszafogottabb optimizmus, a globalizáció lassuló ütemű, de változatlan irányú terjedése, illetve az innováció szerepének növekedése, melyről a pécsi, miskolci, debreceni, egri, gödöllői és kecskeméti kollégákkal a kutatói és oktatási terület fejlesztése irányában folytatódott a beszélgetés. A kedd délutáni programot számomra a Responsible Research and Innovation (RRI) kutatócsoport workshopja jelentette Gáspár Judit, Matolay Réka és Toarniczky Andrea koordinálásával. Ennek a kutatócsoportnak a rendezvényein mind oktatási, mind kutatási szempontból módszertanilag frissítő megoldásokat ismerhettünk meg. Az innovatív szemléletű kollégákkal interakcióban afféle mesterkurzusként fejleszthettük készségeinket, eszközeinket. A rendezvény úgy indult, hogy minden résztvevő keresett a társadalmi igazságossággal kapcsolatos élményt az aznap reggeli programjából, és ezt egy-egy történetté formálva mondtuk el egymásnak. Ezután beszámoltunk egymásnak arról, hogy saját oktatási és kutatási tevékenységünkben a projekt eddigi fázisában mit jelentett számunkra az RRI módszertan alkalmazása. Több érdekes gondolat hangzott el, mint például az, hogy saját hitelességünket építi az RRI, és különösen olyan oktatási csoportokban hasznos, ahol nagyon sokszínű a hallgatói csapat. Ez a keret alkalmas arra, hogy a jelen és a jövő vezetőit érzékenyítsük. A nők szerepvállalása kapcsán, vagy a fenntarthatóság témájában más tanszékek kollégáival javítottunk egy esettanulmányunk feldolgozhatóságán. A workshop záró fázisában a szervezők rajzolásra hívtak fel minket, azaz saját kapcsolódó történeteink papírra vetése volt a feladat, minél vizuálisabb, grafikus formában. Két fős csapatokra bomlottunk, segítő kérdéseket tettünk fel egymásnak, látva a másik rajztehetségének kibontakozását, persze szigorú RRI-szemüvegen keresztül. Végül úgy zártuk részvételünket, hogy ki-ki megfogalmazta, milyen további akciókban gondolkodik oktatóként és kutatóként, inspirálódva az RRI-workshop élményeiből.

Szerda: Lelkesek és közömbösek
Szerdán a Kari Kutatási Bizottság beszámolóján Demeter Krisztina és Keszey Tamara adott elő a kari kollégák körében végzett felmérésről, melynek fő célja a Bizottság két és fél éves fennállása alatt történt változások, eredmények értékelése volt. A Gazdálkodástudományi Kar 226 fős oktatói állománya a kérdőív válaszai alapján megoszlott a kutatáshoz való hozzáállásuk szempontjából „lelkes” és „közömbös” klaszterekre. Egy sajátos megosztás látszódott az oktatói státuszok vonatkozásában, amennyiben a lelkes csoportban felülreprezentáltak voltak a docens és egyetemi tanár beosztású kollégák. Több további érdekesség is előkerült, minthogy például az intézeti és tanszéki értekezletek a leghatásosabb eszközök a közömbös kollégák tájékoztatására, akik más csatornákon keresztül jellemzően nem tájékozódnak az egyetem ügyeiről, főleg, ha kutatásról van szó. Vita bontakozott ki a jelenlévők körében arról, hogy kutatási tevékenységünknek milyen hatását szeretnénk látni a társadalomban, azaz a legjobb minősítésű folyóiratokban való megjelenésen túl vajon fontos-e nekünk az ismeretterjesztő jellegű megjelenés? Konszenzus látszott kibontakozni, hogy a tudományos publikáció mellett a blogírás és a népszerűsítő előadások együttesen adják a kutatói teljesítmény igazi társadalmi hatását (impact), és összességében mind a szigorúan tudományos, mind a népszerűsítő megjelenési módok terén szép fejlődési út áll előttünk. Problémaként merült fel az igazi műhelymunka intézményének hiánya, amely nem sporadikusan, hanem kiszámítható rendszerességgel része lehetne az egyetem kutatási életének. Visszatérő témaként előkerült a kutatási adminisztráció nehézkessége, amely az adminisztratív személyi állomány fejlesztésével lenne enyhíthető. Záró gondolatként merült fel, hogy a fiatal kollégáké a jövő, ezért a lelkes csoportba tartozó szenior kutatóknak célszerű lenne velük közösen publikálni, illetve mentorálni őket.

Péntek: Nyitott, részvétel-alapú és önkéntes? Legyen stratégia!
Pénteken a kari kutatási stratégiaalkotó workshopon vettem részt, amelynek fő célja a „húzó” kutatási területek azonosítása volt. Másként fogalmazva a „kritikus tömeget elérő kutatási csomópontokat” kerestük. Az alapelvek azok voltak, hogy a folyamat transzparens, a stratégiaalkotás nyitott (senkit se zárjunk ki), önkéntes (ne erőltessünk tartalmi fókuszt senkire) és részvételen alapuló legyen. A felvezetést követően bemutatkozott a kar számos kutatóközpontja, szám szerint 24 központ jelen lévő képviselője ismertette, hogy eddig mivel foglalkoztak és milyen területen vannak a továbbiakban is ambícióik. A jelenlévők kisebb kutatói csoportokra oszlottak, és egy-egy kurrens kutatási fókusz mentén vitatták meg a tudományos élet irányait. A végeredményként összeálló témák öt csomópontban összpontosultak: (1) digitalizáció, illetve robotizáció (ennek terjedése, sebessége, illetve a kapcsolódó üzletimodell-váltás), (2) a diverzitás, mint kutatási téma (mit kezdjünk vele az üzleti gyakorlatban, ha eltűnnek a határok és egyre nagyobb toleranciára van szükség), (3) a fenntarthatóság örökzöld kérdésköre (természeti, társadalmi és gazdasági vonatkozásban egyaránt), (4) a hatékonyság és eredményesség vizsgálata (mint a vállalati működés stratégiai és operatív fókuszpontjai), végül (5) a hálózati tudásmenedzsment témája (átveszik-e, illetve milyen mértékben veszik át a vállalatok gazdaságszervező szerepét a két- és többszereplős hálózatok, és milyen módon áramlik a tudás a hálózatokban). Átfogó metatémaként pedig az átalakulást hozó változás (transformative change) fogalmazódott meg, mint tovább pontosítandó megközelítés.

Talán a fenti öt program rövid összegzése is jól érzékelteti, milyen pezsgő hangulatú és progresszív beszélgetéseknek ad teret a G-Kar által félévente szervezett kutatási hét. Aki ritka vendég ezeken a rendezvényeken, talán legközelebb csatlakozik hozzánk, törzsvendégekhez!

Kozma Miklós
Üzleti Gazdaságtan Tanszék

Átadták az idei Káldor díjat

Káldor-díj átadás

A Budapesti Corvinus Egyetem dísztermében ma délelőtt került sor a Káldor-díj átadására és a díjazott közgazdász előadására. A magyar származású közgazdász, az Angliában dolgozó és 1986. szeptemberében elhunyt Káldor Miklós emlékére alapított díjat 1999 óta adják át. Káldor-díjban olyan hazai közgazdász részesülhet, aki munkásságával jelentősen hozzájárult a magyar gazdaságpolitikai problémák megoldásához, vagy azok értelmezéséhez. A jelölést a Corvinus Egyetem Gazdaságpolitika tanszéke végzi, a végső döntést azonban egy 9 tagú anonim zsűri hozza meg minden évben. Az idei díjazott Romhányi Balázs közgazdász, a Költségvetési Felelősségi Intézet alapítója, a költségvetési politika gyakorlatát tanítja a Közép-Európai Egyetemen. A Corvinus Kioszk kérdéseire a díjazott válaszol.

Ön az előadásában az alappálya közgazdasági jelentőségét ismertette. Hogyan definiálja ezt a fogalmat? Mit jelent ez?
Az alappálya egy olyan, modell alapú hipotetikus kivetítés, amely azt mondja meg, hogy egy rendszer főbb állapotjellemzői külső beavatkozás nélkül hogyan fognak alakulni valós későbbi időpontokban. Az egyik fontos eleme a meghatározásnak, hogy mit tekintünk a rendszer részének, és ehhez képest mit tekintünk külső beavatkozásnak. Ez természetesen attól is függ, hogy mi az alappálya készítésének célja. A másik fontos elem, hogy valós időben számol, nem pedig logikai időben, mint ahogyan például egy elméleti makroökonómiai modell konvergál az általános egyensúlyhoz. A közép- és hosszú távú kormányzati stratégiai papírok jellemzően leírnak egy rossz kiinduló helyzetet, felhívják a figyelmet erősségekre, gyengeségekre, lehetőségekre és veszélyekre, majd leírnak egy kívánatos célállapotot, és végül a beavatkozási lehetőségek listájáról megjelölik a szerzők szerint célravezetőket. Aztán telik-múlik az idő, és már a 10 éves stratégia végrehajtási időszakának harmadik évében sem lehet tudni, hogy az aktuális – még mindig elég rossz – állapot egyáltalán jobb-e annál, mint ahol az intézkedések nélkül tartanánk. Ezt csak akkor tudhatnánk, ha az induláskor készült volna egy alappálya.

Néhány történelmi példát említett. Az 1798-as Malthus-féle demográfiai vízió, vagy az 1972-es Meadows-jelentés mire adnak példát? És milyen mai példákat tud említeni az alappálya módszerének alkalmazására?
A két említett példa nem csak az adott tudományterület fejlődésére volt igen nagy hatással, hanem hosszú távon irányt adott közpolitikai döntéseknek is. Miután például a Meadows-jelentés kimutatta a természeti erőforrások hosszú távú növekedés-korlátozó hatását, jelentősen felgyorsultak az ENSZ környezetvédelmi stratégiájával kapcsolatos tárgyalások. Sok jegybank (a magyar nem tartozik ezek közé), amikor inflációs előrejelzést készít, akkor azt feltételezi, hogy a jegybanki kamatláb a teljes kivetítési horizonton változatlan, vagyis a vizsgált rendszer, a gazdaság egésze szempontjából az alapkamatról döntő monetáris tanácsot külső beavatkozónak tekinti. Sok független költségvetési intézmény (a magyar nem), amikor alappályát készít, akkor azt feltételezi, hogy a törvények a teljes kivetítési horizonton változatlanok maradnak, vagyis a vizsgált rendszer, a gazdaság egésze szempontjából a parlament külső beavatkozó. Az Európai Bizottság rendszeresen készít 40 évre előretekintő alappályát (Ageing Report) arról, hogy a tagországokban az általános öregedés milyen hatással lesz a költségvetési politika fenntarthatóságára. A Költségvetési Felelősségi Intézetben (www.kfib.hu) a magyar makrogazdasági és költségvetési folyamatok alakulására vonatkozóan szoktunk 4 éves horizontú alappályákat készíteni.

Kik készíthetnék el az alappályát, milyen módszertan alapján? Hiszen ebben is szakmai konszenzusra van szükség, hogy melyek a legfontosabb alapadatok egy- egy szakmapolitikai részterületnél.
Alappályából természetesen nem egy van. Minden részterületen szükség lehet sajátos módszerekre és feltételezésekre. Nyilván más adatokra, összefüggésekre és jelenségekre kell figyelni akkor, ha valaki a globális felmelegedés beavatkozások nélkül várható tempóját és következményeit akarja modellezni, mintha arra lenne kíváncsi, hogy hova fog vezetni, ha nem teszünk semmit a romák integrálásáért. Mivel az alappálya, mint egyrészt modell alapú kivetítés, másrészt pozitív, nem pedig normatív megközelítést jelent, eleve tudományos, kutatói műfaj. Természetesen az államigazgatásban dolgozó szakértők is kell, hogy tudjanak alappályát készíteni és értelmezni, de túlságosan közel a döntéshozókhoz sokszor nagy a kísértés a vágyalapú gondolkodásra, ami abban is megnyilvánulhat, hogy mesterségesen túl feketére, vagy éppen túl rózsaszínre festenek egy alappályát. Ilyenek készítésére lényegesen kedvezőbb környezetet biztosíthatnak független kutatóhelyek. Azt ugyanakkor látni kell, hogy részletesen kidolgozott és publikált alappályák klasszikus közjószágok. Nincs olyan magánszereplő, akinek érdemes lenne egyedül megfizetnie a költségét, miközben mindenki más is élvezi a hasznát. Magyarországon nem erre megy az alappálya, de kívánatos célállapot lenne, ha minden fontos közpolitikai területen közpénzből lehetne ilyen jellegű független kutatásokat finanszírozni.

Díjazzák a corvinusosok innovációját

Harsányi-díj átadás

Harsányi István Innovációs Díjat kaptak a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársai. A Magyar Innovációs Szövetség minden évben díjazza a jelentős innovációs tartalmat hordozó, kiemelkedő színvonalú diplomaterveket, disszertációkat. 2017-ben Gáti Mirkó a díj Ph.D. fokozatát, Baksa Máté a díj hallgatói fokozatát nyerte el.

Gáti Mirkó

Mi volt a pályamű célja?
A pályamű célja az volt, hogy a kis- és középvállalati (kkv) marketingnek az általános marketingtudományon belüli elhelyezésével hozzájáruljon a marketingelmélet szakirányú bővítéséhez. Ennek érdekében vizsgáltam a kkv-k belső, szervezeten belüli és külső, környezeti tényezőit, és ezeknek a tényezőknek a kkv marketinggel való kapcsolatát. A disszertáció további kiemelt célja volt, hogy tisztázza az internet – mint marketinginnovációkat lehetővé tevő felület – kkv marketingben betöltött szerepét az online marketing fogalmi körének meghatározásán és jellemzésén keresztül. Gyakorlati értelemben a disszertáció a kkv szektor szereplői számára ad útmutatást marketingtevékenységeik értékeléséhez.

Mi a disszertáció üzenete a gyakorlati élet számára?
Ezek az eredmények gyakorlati jelentőséggel bírnak, mivel bizonyítják, hogy nem csupán egy adott iparág gyakorlata határozza meg az innovatív marketingeszközök használatát, hanem a vezetői képességek is. A gazdaságirányítás így nemcsak egyes iparágak szereplői számára ösztönözheti az innovatív online eszközök használatát (adókedvezmények, kedvezményes képzés, infrastruktúra-fejlesztés, stb.), hanem – önkiválasztás alapján – segítheti, hogy a kiemelkedő vállalkozók személyre szabottan kaphassanak fejlesztési lehetőségeket.

A disszertáció elérhető Corvinus PhD repozitóriumban

Baksa Máté

Mi volt a pályamű célja?
Dolgozatomban az Enterprise Social Networking szervezeti hatásairól kíséreltem meg átfogó képet adni. A vállalati közösségi média-felületek használata és az ehhez kapcsolódó szervezeti jelenségek csupán néhány éves múltra tekintenek vissza, a hozzájuk fűzött remények miatt mégis komoly figyelem irányul erre a területre. Felvetem, hogy bár a vállalati közösségi média mára a legtöbb nagyvállalatban jelen van, a használat érettsége és tudatossága mégis gyakran elmarad a lehetőségektől. E jelenség hátterét egy hazai tudásintenzív iparágban működő szervezet gyakorlata és a témával foglalkozó szakirodalom alapján igyekeztem megérteni és bemutatni.

Mi volt az elvégzett kutatás jelentősége?
Napjaink társadalmi-gazdasági és technológiai környezetében kulcsfontosságú jellegzetesség, hogy a dolgok (személyek, tárgyak, rendszerek) minden korábbinál szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, hogy a tudás és innováció értékteremtő képessége felértékelődik, és hogy a hálózatosan együttműködő szervezetek külső és belső határai elmosódnak. A munkaerőpiacra belépő, a közösségi médiát gyermekkoruktól kezdve ismerő új generációk készségszinten használják, s sokszor elvárják e számukra otthonos, új kommunikációs felületek bevezetését a munkahelyükön. Ez az igény találkozik a tudásintenzív iparágakban működő vállalatok azon törekvésével, amely az értékteremtő innovációt és a tudásmegosztást támogató fizikai, virtuális és társas terek kialakítására irányul. A vállalati közösségi média megoldásai e kihívásokra igyekeznek választ adni.

Oldalak