A Széchenyi István Bajtársi Egyesület (1920–1943)
Manapság azt gondolhatnánk, hogy az egyetemi diákszerveződések, egyesületek a demokratikus világ termékei. Ha azonban visszamegyünk az időben, az ettől különböző politikai periódusokban is jócskán találkozunk az egyetemi hallgatói élet virágzásával.
A Horthy-korban – amely politikai időszakot a mainstream tudományos álláspont autoriter jegyeket mutató, a diktatúra és a demokrácia között helyet foglaló rezsimként ír le – ugyancsak érvényesült az egyetemek autonómiája, a felsőoktatási intézményekben pedig aktív hallgatói élet zajlott.
Az egyetemi diákszervezetek elsősorban „kebelbeliek” voltak, azaz egy-egy intézmény saját alapítású diákegyesületei, melyek jobbára a dualizmus korában alakultak.
A Horthy-érában azonban az első világháború végének sokkja, valamint a kor ideológiai-politikai befolyásának, vagyis a rendszer geneziséből fakadó ún. keresztény-nemzeti gondolatnak a hatására újfajta egyesület-típus létesült: a bajtársi egyesületek. Ezek a szerveződések azonban nem csupán megtestesítették a korszak hivatalos, jobboldali ideológiáját, hanem saját eszmei profillal is rendelkeztek (létezett katolikus, legitimista, illet a műegyetemistáknak egy saját bajtársi egyesülete, Hungária Magyar Technikusok Egyesülete néven).
Mind közül jelentőségében és taglétszámában egyaránt kiemelkedett a Turul Szövetség. A Turul ugyanis felül állt a felekezeti különbségeken, és tagjai sorába ugyanúgy várta a kormánypárti valamint a szabad királyválasztó eszmeiségű hallgatókat. A Turul miden egyetemen saját tagszervezettel rendelkezett, amelyek azonban önálló alapszabályok szerint működtek.
A Budapesti Tudományegyetem (majd Pázmány Péter Tudományegyetem) Közgazdaságtudományi Karán, illetve az 1934-ben létesült József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Turul helyi tagegyesülete 1920-ben Széchenyi István nevét vette fel, utalva a gróf gazdaságszervező munkásságára, amelynek az aktív hallgatók mintegy kétharmada tagja volt, elsősorban azért, mert a diákszociális kedvezményekből tagságuk révén jobban részesültek, illetve élvezték a hallgatói élet minden előnyét. Fénykorában, az 1930-as évek derekán több, mint 1500 közgazdászhallgatói taggal büszkélkedhetett az egyesület, hiszen az oklevelet szerzettek is tagok maradhattak. (Népszerűségét mutatja, hogy soraikból már az 1920-as budaörsi csatában 450-en részt vettek, néhányan életüket is veszítették).
A Turul országot átszövő hálózata természetesen politikai-közéleti tevékenységet is folytatott (elég csupán a numerus claususra, majd a zsidó hallgatók egyetemi kirekesztését szolgáló politikai szerepvállalásra gondolni), ám ezúttal érdemes elmondani, hogy milyen belső egyetemi élet jellemezte. A Közgazdaságtudományi Karon a Széchenyi István Bajtársi Egyesület tagsága élén törzsfő (magister) állt, mellette az hivatalcsoportok élén nádor, főkincstáros, kincstárőr, udvarnagy, főíródeák, állományvezető, regős. A már a korban is anakronisztikus megnevezéseket szaporították a belépett hallgatók hierarchikus fokozatai: a frissen taggá avatottak megnevezése az első 3 évben daru volt; ekkor az adott bajtársi törzs vezetése előtt daruvizsgát kellett tenni. Sikeres matura esetén letehették a bajtársi esküt. A felavatott bajtársak leventék lettek; a diplomát szerzettek dominusi (öregúri) fokozatba kerültek; rajtuk kívül védőurak (patrónusok), azaz egyetemi tanárok segítették tanácsaikkal a bajtársi egyesület munkáját. A fennmaradt töredékes iratokból úgy látszik, hogy a hallgatók komolyan vették feladataikat, amelynek elsődleges célja a diákélet megszervezése, a leendő közgazdászok keresztény-nemzeti szellemű tömörítése volt. A szegénysorsú tagok számára tagdíjaikból a tandíjkedvezményeket biztosítottak.
A Széchenyi Bajtársi Egyesület vezetése rendszeresen tartott sportversenyeket, főként a budai-hegyekben tartott lövészversenyeket, kirándulásokat, de igen nagy érdeklődést váltottak ki a biliárd- és sakkpartik is. Esetenként ankétokat, tudományos-művészeti előadássorozatokat tartottak, neves előadók bevonásával. A legnépszerűbbek azonban a havi rendszerességgel tartott mulatságok voltak: egy-egy vendéglő kerthelyiségében tartott táncestek vagy egyszerű egyesületi „táborok”, azaz közgyűlések, amelynek második fele mindig „víg pohár”, vagyis mai szóval élve kocsmázás volt. Míg előbbieken közgazdászprofesszorok is megjelentek, utóbbiak csak a hallgatók számára volt nyitott.
Az egyenruhaként tányérsapkát (1932-től bocskai föveget), illetve a többektől megkülönböztető háromszínű szalagot és Széchenyi-jelvényt viselő budapesti közgazdász hallgatók bajtársi egyesülete az egyik legnépszerűbb Turul-tagegyesület volt, amelyben a politikai irányultság széles skálája kirajzolódott: itt szocializálódott az 1930-as évek végén a későbbi nyilasvezér Kemény Zoltán éppúgy, mint a Györffy Kollégium-alapító, későbbi parasztpárti Sipos Gyula.
A Széchenyi Bajtársi Egyesület a Horthy-kor közgazdaságtudományi hallgatók életének vitatható szellemiségű, ám fontos, jelentőségéhez képest elfeledett terepe volt.
Szécsényi András
1. kép: díszvacsora, 1930-as évek
2. kép: Turul igazolvány
„Autóbuszt kapott egyetemünk” – ezzel a hírrel jelent meg a Közgazdász 1964. évi április 13-i száma. A rövid hírhez fotó is készült, amelyen az új jövevény a nyugati (Duna parti) kapu előtti porta előtt látható. A kép és a szöveg alapján nem lehet megállapítani, hogy az aula felé tart-e valamilyen ünnepélyes átadásra, vagy egyszerűen csak ott parkol a bejáratnál. Bár nagyon rossz minőségű a félszázados újság, úgy tűnik, hogy nem ül benn sofőr, ami az utóbbi feltételezést erősíti. Ami nem annyira bizarr, mint elsőre tűnik, hiszen tudjuk, hogy a mai déli bejárat ebben az időben nem volt használatban, mert belső előterében garázs alakítottak ki az egyetemi gépkocsi számára.
